Magyarnak maradni

Published by Zsazsa61 in the blog Zsazsa61 blogja. Megtekintés: 986

Magyarnak maradni

Drága CanadaHun blogokat olvasók. Bocsássátok meg nekem, hogy mindig valamilyen érzelmi felindulás késztet a blogírásra.

Most éppen az, hogy az egyik szomszédommal, egy fiatal nővel találkoztam, akinek megígértem, hogyha a lakásfestés után visszakerülő könyvek között megtalálom a szállodai nyelvkönyvet, akkor odaadom neki fénymásolni, mert Ausztriába készült, ott biztatták munkával.
Kérdezem, hogy hogy megy a német nyelv tanulása, megtaláltam a könyvet, kell-e, de csak legyint, nem érdekes, öt hónap múlva kiköltözik Írországba, Ausztriából csak hitegették. Írországban már volt, a nyelvvel is jobban áll, az óvodás korú gyermekét, akit egyedül nevel, majd később kiviszi magához pár hónap múlva. - Te nem akarsz kimenni?- , kérdezi. Bennem is felmerültek ilyen gondolatok, de van egy még iskoláját járó kamasz gyerekem, egy itt élő szerelmem. Nem tehetem meg, nem mehetek el. Aztán az is eszembe jut, hogy nem mehet el mindenki. Ez az időszak a gazdasági menekültek távozásáé. 1956-ban sokan hagyták el az országot értelmiségiek is, akikbe pénzt, időt fektetett az ország, a családjuk, olyanok mentek el, akik felemelhették volna nemzetünket. Most a szegények mennek. Értelmiségiek és nem értelmiségiek.
Tudok néhány öregről, akik visszajöttek, 56-os menekültek. Vannak írók papok, akik kutattak, akik egy eszme mellett kitartottak. Vannak olyanok, akiket íróvá tett az élet, akik úgy érzik meg kell írniuk a szenvedéseiket, az örömüket is, amiket a hazától távol tölteni kényszerültek. Mennyi drága ember, s hányan vannak, akik nem tudják megfelelő formába önteni a megélt tapasztalatokat, a drámát, az érzelmeket, amiket a család, haza elvesztése, a haza romlása okozott.
Elmennek a fiatalok, akikben lenne elég erő az építéshez. Ki az, aki most valamit lendít az ország sorsán? Először is a termelőket említem, akik most éppen káposztát takarítanak be, például. Akik talán legyintenek a vezető politikusokra, -Ti is csak szövegeltek, nem történik semmi. Élnünk kell.- Rajtuk élősködik mindenki, akik nem termelnek, de még csak nem is lelkesítik az embereket, nem tanítanak, nem gyógyítanak. Régen volt minden falunak annyi tartaléka, hogy el tudott tartani egy jegyzőt, egy tanítót, egy orvost, egy papot. Ma egyiket sem. Ezekből az emberekből kikerültek jó írók, költők is, akik a nemzetért fáradoztak szabad idejükben. Ma elmennek a szegény értelmiségiek, erre kényszerülnek, a kiemelkedő tudásúakat pedig elszipkázzák különféle külföldi alapítványok. Kikre lehet számítani még? Akik nem adták be a derekukat, akiket mellőztek/mellőznek minden rendszerben, akik senkinek sem a talpnyalói, akik maradnak.

Vezetéknevem alapján lengyel származásúnak véltek sokan, szép sémi arcod van, mondták páran, akik arra indíttattak, hogy utánanézzek zsidó származásomnak. Nem segített a családi krónika súlyos rejtélyeket sejtető megismerése, de egyben biztos maradhattam: nagyszüleim hitében, aki k nemcsak azért vallották maguknak az ország vezető hitét, mert az előnyökkel járhatott, vagy azt hozták a családból, hanem tettek is valamit a kis falusi közösségükért. Tettek valamit a hazáért, annyit, hogy nem mentek a TSZ-be, nem voltak beszervezhetőek, nem voltak hajlíthatóak, szerették Petőfi szabadságát, nekem kicsi gyereknek is meg kellett tanulnom a Nemzeti dalt, alig tudtam beszélni.
Most hétvégén volt egy műsor Wallenbergről az egyik tévécsatornán. Jó őt elővenni, innen is, onnan is. A magyar politikus az ünnepi beszédében arról beszélt, hogy Szent István arra biztatta fiát, hogy fogadja be az idegeneket, velük erősödik az ország, magyar kisebbségről beszélt, számomra pozitív volt a megnyilatkozása. A magyar kisebbség képviselője magyarországi közösségről beszélt, nem magyarokról, hanem egy közösségről, akiknek máshol van a hazájuk, az irányító közösségük. Gondolkozzunk el ezen kicsit.
Mikor volt igazi nemzeti összefogás legutóbb? 56-ban, amikor Nagy Imre, Mindszenty, csak a nagy neveket említsem, mindenki , aki nemzetben gondolkozott, tett valamit, tettek a névtelenek, tettek a költők, akiket elfeledünk, az egyiknek éppen most a hétvégén látogattam meg sírját barátom, Benke László jóvoltából, aki ismerte, akinek a barátja volt. Tamási sírja is feledve, még a rokonok által is, élete, a közért, a hazáért végzett munkája, költői munkássága méltatlanul mellőzve.

Legyen itt egy vers, amit sokan ismernek Tamási Lajostól.

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.

Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.

Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!

Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?

Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen,
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

... Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.

Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt
-, a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
  • Szegedi Ágnes
  • Zsazsa61
  • Zsazsa61
  • Bihar
  • Luigi48
  • Bihar
  • Luigi48
  • Zsazsa61
  • Bihar
  • istvanmark
  • bubu
  • Bihar
  • atapata
  • Bihar
  • Bihar
Hozzászólnál? Jelentkezz be...