Mit tehetsz 2011-ben, a felemelkedés évében? A meditáció fontossága

Published by EL-LA in the blog EL-LA blogja. Megtekintés: 741

A legtöbb kérdés amit feltesztek nekem és feltesznek napjainkban a szeretetre és békére vágyó emberek az arról szól, hogy ők személyesen mit tudnának tenni a felemelkedés érdekében?
Erre szeretnék most válaszolni.
Öröm számomra, hogy ennyi információ és magasrendű tudás áll a mai ember
rendelkezésére, így aki igazi kereső, az már csak arra kell használja a bölcsességét,
hogy "tisztánlássa" az információ forrását. Ugyanis, akik Istennel egységben léteznek, azok
egységesen fogalmaznak, hiszen ugyanabból a Forrásból merítenek. Ők egyszerűen és tömören
igyekeznek újrafogalmazni, ezerféle színben, de mégis minden időkben ugyanazt a tudást a
TUDAT természetéről, és saját példájukkal láttatják is azt.
Van olyan is, aki nagyon okos, értelmes, intelligens, jó memóriával rendelkező, jó tanító, de
még nem éli meg mindazt amit tud, ezért a tanításaiból hiányzik a lényeg, a saját tapasztalat.
Elég ezt észrevenni és máris meghaladtad őt és tovább tudsz lépni, fejlődni.
Ez az első és legfontosabb teendő, mert enélkül nincs haladás.
Ennél is nagyobb öröm számomra az, hogy mennyi ember szeretne igazán tenni is valamit a
felemelkedés érdekében és tettrekészen várják a feladatot hozzám fordulva. Kedveseim, feladat
nincs más mint a szeretet fényének kiárasztása magunkból, egészen a teljes megvilágosodásig,
eggyé válásig a Forrás fényével.
Az emberiség egyedekből áll, tehát amit magadért teszel azt egyben az emberiségért is teszed.
Ha még nem vagy megvilágosodva, akkor ez az első feladatod. A megvilgosodáshoz vezető út
megegyezik a végeredménnyel, ami nem más mint a SZERETET, a feltétel nélküli, mindent
magába foglaló szeretni tudás. Ennek az elérése nem idő kérdése. Szándék és megélés
kérdése.
Amikor megértette valaki, hogy az Egyetemes TUDAT az egyetlen létező, és minden más ennek
az EGYnek a visszatükröződése, tehát az ember is, saját tudatosságával együtt, akkor keresni
kezdi a lehetőséget az együttműködésre e mindent teremtő TUDATTAL. Amikor ez sikerül, az
olyan energiakitöréssel (felszabadulással) jár, ami egyértelművé teszi a VALÓSÁGOT, miszerint
egyéni tudattal rendelkező lény vagy az Egyetemes Tudatban, a TUDAT része vagy, EGY vagy
vele ! (de nem azonos vele!). Ezt nevezzük EGYSÉG érzésnek. Ettől a pillanattól ugyanazt tudod,
gondolod amit a TUDAT, de mivel egyéniség vagy, a magad módján és a magad tudatosságával
fogalmazod meg.
Használhatod tehát a TUDAT helyett az ISTEN, az EGY, a FORRÁS, a TEREMTŐ szavakat is,
egyremegy, a lényeg az erő, a bölcsesség ami mögötte van és ami mindig minden esetben a
SZERETET kell, hogy legyen !
Saját emberi szeretni tudásunk vezet el az EGYSÉGBE és megtapasztalva az EGY igaz
SZERETET fényét, megvilágosodva folytatjuk utunkat, feltöltődve az igaz szeretet fényével,
erejével, ami minden helyzetben, időben és térben irányt mutat a továbbfejlődéshez, a túléléshez.
Most jön a legfontosabb kérdés, mert az ember nem gondolja, hogy szeretni meg kell tanulni !
Márpedig ez a KULCSA a megvilágosodásnak ! (Ajánlok itt pár könyvet: Deepak Chopra - A
szeretet útja? Dr.Venice Bloodworth -Kulcs önmagadhoz, Erich Fromm -A szeretet művészete).
Miután eleget tanultunk a szeretetről, jön a még nehezebb fejezet: átalakítani
gondolkodásmódunkat és berögződéseinket az új tudásunk alapján, hogy a szeretet tudatosan
irányítsa a döntéseinket és tetteinket.
Amikor már itt tartunk (tehát megértettük, tudjuk a célt és tudatosságot gyakorolunk), akkor
állunk készen, hogy tudatosan válasszuk meg társaságunkat, táplálkozásunkat, a zenét amit
hallgatunk és a meditációt.
A meditáció többféle célt szolgál, ezért nagyon fontos tudni, hogy mikor miért meditálunk és
olyan meditáció formát válasszunk. A legfontosabb, hogy örömmel tegyük, mert csak az épít és
használ, ami jól esik testünknek. lelkünknek, szellemünknek egyaránt.
Aki tehát előszőr ül le meditálni, ne rögtön a transzcendentális meditációval próbálkozzon, úgy
sem fog menni, nem lesz öröme benne és többé nem fog próbálkozni.
Előszőr érdemesebb relaxációs meditációt gyakorolni, egyszerű lazítást végezni, ez nagyon
üdítő és kellemes érzés, és másodszor is kívánni fogjuk a hatását. Erre jók a meditációs zenék,
amelyek esetleg a víz vagy a madarak, delfinek hangját utánozzák. Ez alatt csak kényelmesen
ülünk, megpróbálunk lazítani (ne legyenek keresztben a végtagjaink!), figyelmünket a zenére
összpontosítva. A tenger hullámainak csobogása például, teljesen ki tudja mosni belőlünk a
napi fáradságot, a delfin hangja pedig, biztosan mosolyt varázsol arcunkra.
Ha ezt megtapasztaltuk már, tegyünk egy sétát a természetben (vízparton, erdőben), és
tudatosan figyeljünk ugyanarra az érzésre amit otthon a meditációban éreztünk. Rájövünk, hogy a
kettő ugyanaz ! Ezért az aki sokat sétál (egyedül, hogy hallja is a természet hangját), az
tulajdonképpen meditál. De jó meditáció az is, amikor úszunk és csak a vízzel való eggyé
válásunkra összpontosítjuk figyelmünket, vagy olvasunk, rajzolunk, festünk, táncolunk teljes
odaadással. Ilyenkor az eggyé válást, az egységet gyakoroljuk. (Ez ALFA tudatszint)
A következő lépés: eggyé válni a Mindenséggel, a mindenben ott lévő Teremtő forrással, akit a
legkönnyebben befele irányítva figyelmünket, magunkban tapasztalhatunk meg. Ő a testi
tudatosságunk mögötti TUDAT, a testi -lelki énünket létrehívó Teremtő TUDAT. Ehhez mélyebb,
THÉTA tudatossági szintre kell mennünk meditációnkban. (Erről sok könyv ír, majdnem minden
tanító, az én könyvemben is leírom saját gyakorlataimat, ezért itt most nem térek ki erre).
Ha ez sikerül, már kapcsolatot tudtunk teremteni a TUDATTAL, előszőr az Isteni Önvalónkkal,
aztán az Egyetemes Tudattal. Előszőr a pillanat töredékéig, aztán egyre több időn keresztül.
Ilyenkor feltöltődünk a TUDAT fényével, energiájával, bölcsességével, pontosan olyan
mértékben, amilyen a befogadó képességünk.
A théta szint elérésére nagyon sokféle meditációt fejlesztettek ki, mindenki válszthat tetszése
szerint.(A honlapomon az ÜZENETEK között is találsz egy párat). Az én tapasztalatom az, hogy
azzal párhúzamosan ahogy kezdtem egyre nagyobb szeretettel és odafigyeléssel élni az
életemet, meditációimban egyre mélyebb szintet értem el, anélkül, hogy törekedtem volna rá.
Az is szeretet kérdése, hogy egyre több időt szánunk meditációra, olvasásra, mások
tanítására.Én megfigyeltem, hogy amennyivel több időt szántam ezekre a dolgokra, annyival
kevesebb időt vett igénybe a házi munka vagy egy gobelinkép megfestése (ezzel keresem a
pénzem), és annyival lett mélyebb minden meditációm.
A théta állapot megélése után egy-egy meditációban, következik annak az örömnek és
bölcsességnek amit ott megtapasztalsz a kiterjesztése az egész életedre. Ez addig -addig
folytatódik, míg egyszercsak azt tapasztalod, hogy nincs nagy különbség, egy állandó meditáció
az életed ! A belső fény kiterjedt az egész életedre, MEGVILÁGOSODTÁL ! Egységben élsz a
Teremtővel, az egyetlen valódi létezővel! Felszabadultál, tudatosan, igazán létezel !
Ebben a tudatállapotban csak öröm van és örök élet, egy folytonos változás részese vagy és
élvezettel figyelsz a jelen kihívásaira, ami újabb és újabb lehetőségeket kínál egyéniségeden
keresztül az isteni terv kibontakoztatására.
Mi lehet ennél csodálatosabb és tökéletesebb?

Veletek vagyok minden meditációtokban, szerető szívvel Lehner Ella

(A honlapomon meditációs videókat is csatoltam ehhez az ÜZENETEK/14-hez és a könyvemet is olvashatjátok már teljes terjedelmében.)
wecker kedveli ezt.
  • cipófej
  • sman
  • ionon
  • EL-LA
  • Erzsébet67
  • Mezeike
  • wecker
Hozzászólnál? Jelentkezz be...