Nagy István Attila : Utószó

Published by KABRI in the blog KABRI blogja. Megtekintés: 400





[​IMG]




Nagy István Attila : Utószó



Rettenetes, ha a reménytelenség megköti az ember tetteit, gondolkodását, életösztöneit.
Ilyenkor nem futja másra az erejéből, mint hogy egymás mellé teszi a lábait, ha egyáltalán útnak indul.
De inkább a helyét keresi, mert hirtelen kiüresedett az élete, eltűnt, aminek - hol nagyobb, hol elgyengülő akarattal - nekifeszült.
Arra törekedett, hogy átrendezze az elmúlt évtizedeket.
Lehet még valami, ha ketten akarják.

Mene tekel ufarsin - megmérettél és könnyűnek találtattál.
Ezt mondja az ember legelőször magának.
Felkínáltam magam; kézbe vettél, megforgattál, gyönyörködtél bennem, aztán elejtettél.
- Olyan, mint egy lila színű kavics, én pedig mostanában megszerettem az aranyat - mondtad.

Nem ad hiába, aki úgy ad, hogy közben magának is örömöt szerez vele.

Szép gondolat. - Elég lesz a halálig.














[​IMG]










Hozzászólnál? Jelentkezz be...