Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!

Published by Muciparipa in the blog Muciparipa blogja. Megtekintés: 1275

Felzaklatott egy hozzászólás, ezért most írok magamról. Úgy érzem, egy ilyen fórumon azért nem használják az emberek a saját nevüket, mert úgy akarnak beszélgetni őket érdeklő témákról, hogy ne kelljen személyes problémáikat megosztani másokkal, így megtalálhassák a hasonló gondolkodású, azonos érdeklődési körű beszélgető-partnereket anélkül, hogy befolyásolná őket bármilyen személyes vonatkozás. Amikor azonban a személyedben sért meg valaki, alaptalanul feltételez vagy sugall olyan dolgokat, amelyekre érzékeny vagy, óhatatlanul úgy érzed, védekezned kell! Még ha nincs is miért.

A hozzászólás lényege, ahogy én kivettem, az volt, hogy helytelenítette, amiért véleményt mertem nyilvánítani egy párbeszéd során a magyarok fennsőbbségi tudatáról, szarkasztikus stílusban. És tettem mindezt úgy, hogy kozmopolitának vallottam magam, és nem élek a hazámban.

Először is: szerintem lehet valaki kozmopolita úgy is, hogy megtartja a magyarságát, büszke az anyanyelvére, büszke az őseire, a hazája kultúrájára. Én az vagyok. De nem gondolom, hogy azért, mert magyar vagyok, felette állok más nemzetbélieknek. Mitöbb, egyre több okom volna szégyenkezni amiatt, hogy magyar vagyok.

Másodszor: a hozzászólás megkérdőjelezte a magyarságomat. Feltételezve azt, hogy nem tartom magam magyarnak, felszólított, adjak számot az őseimről! Ez nevetséges, hiszen az őseim lehettek kínaiak is, de én Magyarországon születtem, magyar állampolgár vagyok, magyar az anyanyelvem. Kit érdekel, mi volt az üknagyapám?

Az őseimről pedig már írtam egy hozzászólásomban, nem különbözik más magyarokétól a családfám, már ameddig követhető. A családomban a felmenőim között volt szerb, görög, zsidó, székely, német, szlovák és magyar is. De valamennyien magyarnak vallották magukat, és magyar volt az anyanyelvük. Mit számít a többi?

Harmadszor: akik olvassák az írásaimat, bejegyzéseimet és hozzászólásaimat, tudják, hogy érdekel az őstörténet, a nyelvészet, a régészet, kifejezetten a magyar őstörténet és mitológia. Tudják, hogy szenvedélyesen kutatom a magyarság őskultúráját. Akik olvassák a belinkelt cikkeket, amikre hivatkozom, tudják, mi érdekel. Miért kellene nekem védekeznem, vagy szégyenkeznem, amiért megpróbálok az olvasmányaim alapján forráskritikát alkalmazva levonni következtetéseket? Mert nem az az alapállásom, hogy azt kell bizonyítanom, hogy miért vagyunk mi magyarok felsőbbrendűek? Szóval baj, ha nem vagyok fasiszta és nacionalista? Mert akkor vagyok magyar, ha lenézek másokat a származásuk miatt? Ha ilyen lennék, nem élnék külföldön, beálltam volna a sorba, beálltam volna mindig a nyerő pártba, és talán ma valóban én lennék Magyarország első női miniszterelnöke, ahogy ifjúkoromban ezzel humorizáltam, ha megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek. Ha tudtam volna hazudni...

Én úgy látom, más magyaroknak kiválóan megy, de ugyanúgy megy ez más népből valóknak is, tehát ezáltal sem érzem úgy, hogy a magyarok jobbak lennének. Vagy rosszabbak.

Tehát magamról:

Értelmiségi családból származom, nem voltunk soha szegények, sem gazdagok. Soha nem értettem, mi visz rá másokat arra, hogy elhagyják a hazájukat, én biztos voltam benne, hogy ez nekem soha nem jutna még eszembe sem. Régész akartam lenni, de alkatilag nem voltam alkalmas a nehéz terepkörülmények elviselésére. Azután nyelvész, de nem voltam elég szorgalmas és kitartó. Ezért követve a családi hagyományt, jogász lettem. Megfogadtam, hogy ügyvéd soha nem leszek. Mindig tudtam, hogy nem lennék alkalmas arra, hogy bűnösöket kimossak. Mégis rákényszerültem a "rendszerváltáskor", megalkudtam a sorsommal - rosszul tettem! - és ügyvédi irodát nyitottam tapasztalatlan kezdőként. Az iroda inkább segélyező hellyé lépett elő, sokszor csak azért jöttek hozzám az emberek, mert meghallgattam őket, és ingyen jogi és egyéb tanácsokat osztogattam. Még a pszichológusnak is fizetni kell, én megsajnáltam a szerencsétlen sorsúakat, és sok barátot szereztem így, de kevesebb fizető ügyfelet. Nem lettem sztárügyvéd, de cégjogászként azért jól megéltem. Ezért sokat utaztam, mert egyedülállóként nem kellett senkit eltartanom, nem volt autóm, nem vettem ingatlanokat. Minden bevételemet, majd később kölcsönpénzt is, arra költöttem, hogy bejárjam azokat a helyeket, ahol ősi romvárosok, ősi civilizációk valaha virágzottak. Volt egy barátom 12 évig, aki nem dolgozott, én tartottam el. Majd egyszer nélküle utaztam el, és a távollétemben az új barátnőjével kiraboltak, levették az összes pénzt a magán és irodai bankszámláimról. Mindketten magyarok. Feljelentést tettem, de volt kapcsolatuk a rendőrségen, a kormányban, és vádalkut kötöttek. Az alku tárgya én voltam, hamisan bevádoltak olyan dolgokért, amiket ők vagy a volt barátom követtek el. Tönkrement az irodám. Minden úgynevezett barát, és azok, akiket éveken át segítettem, valahogy eltűntek. Valamennyien magyarok. Azután életveszélyesen megfenyegettek, többször, egyszer pedig megpróbáltak kiírtani. Megúsztam, de eljöttem. Nincs sem jövedelmem, sem vagyonom. Nem beszélem még a spanyol nyelvet. Nem vagyok már fiatal, így nem valószínű, hogy bárki bárhol alkalmazna itt. A diplomám Magyarországon kívül semmit nem ér. Jelenleg a családom tart el, a szüleim küldenek pénzt abból az ingóságból, amit sikerül eladniuk. Megtanultam a számítógépen weboldalt készíteni, saját újságot indítottam, elektronikus könyvtárat fejlesztek, és próbálok összehozni - egyelőre minden segítség nélkül - egy amerikai magyar információs portált. Azért teszem ezt, mert azok, akik nem akarnak egy korrupt, maffia által uralt, fasizálódó hazában maradni, és új hazát keresnek, nem tudnak könnyen információt találni arra, hol érdemes lakni, dolgozni, hogy kell a bevándorlást, letelepedést, cégalapítást intézni, hogy kell adózni a különböző dél-amerikai országokban. Hova lehet fordulni, ha valami probléma van, vagy ha valamit intézni kell. Hol találnak magyar szervezeteket.

Nem mondom, hogy nem vagyok időnként depressziós. A szüleim 80 évesek. Tudom, hogy többé nem fogom őket látni. Senki nem tartja velem a kapcsolatot otthonról 3 emberen kívül, mert már lúzernek számítok. Nincs miért, mert már nem tudok segíteni nekik. Mind magyarok.

Szóval, legyek büszke a hazámra, meg arra, hogy ilyen klassz magyar emberek vannak? Nem, én arra vagyok büszke, hogy idegenben, kétségbeejtően reménytelennek tűnő körülmények között is ember tudtam maradni. És büszke vagyok arra, hogy el tudtam engedni a magyarságomat, és kozmopolitává váltam.

Ha valakinek ez nem tetszik, sajnálom. Mindenkinek megvannak az indokai, hogy úgy gondolkodjon, ahogy. Én mindig türelmes voltam másokkal, soha nem érdekelt, milyen származású, mennyi pénze van, jobb- vagy baloldali politikai beállítottságú, milyen vallású. És elvárom, hogy engem se ítéljen meg senki amiatt, hogy olyan következtetésre jutok a tapasztalataim alapján, amilyenre.
goeva, Aniko955, cortes és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Libretom
  • Muciparipa
  • weyland-yutani
Hozzászólnál? Jelentkezz be...