Novellák másolata, népszerűsítése.

Published by tornando in the blog tornando blogja. Megtekintés: 138

Hunyadi Sándor-Szappanos, meleg víz

Néhány évvel ezelőtt, egy nyári délután, tétlenül kószáltunk Kolozsvár utcáin: Kuncz Aladár, aki a híres Fekete kolostort írta, a marosújvári Teleki Ádám meg én. Egyszerre csak megtámadott bennünket egy piszkos, koldus cigánylány. Seregestül hemzsegnek Kolozsváron az ilyen tüdővészesen köhögő, már a születésüknél halálraítélt, kolduló cigánygyerekek, hozzátartoznak a tájkép színességéhez, ugyanúgy, mint a Monostor úton befelé cammogó bivalyosszekerek.
Az a kis cigánylány, aki bennünket ostromolt hamvas, szilvafekete szemének rimánkodó pillantásaival, gyönyörű volt. Félig még gyerek, félig már nő. Az Isten a megmondhatója, hogy van ezeknél a cigányoknál, miféle dolgokon mehetett már keresztül ez a kis kolduslány is, aki makacsul nyujtogatta felénk piszkos tenyerét.
Szegény Kuncz teli volt meleg emberséggel, mosolyogva nézett rá a kétségbeesett kis figurára:
- Mondd csak, fiam, fürödtél te már életedben?
A kis cigánylány nem is felelt, talán nem is volt tisztában a cselekvéssel, amit a „fürdés” szó jelent. Csak nézett ránk könyörögve és rettegve, mezítelen kis talpával a forró aszfalton.
Kuncz a mutatóujjával fölemelte a lány állát, belenézett a piszok zománca alatt is tündöklő arcocskába:
- Ha megfürdesz, kapsz száz lejt jutalmul!
Hát persze, hogy belement a vásárba a lány. Borzongva és rémülten, tágranyilt szemmel egyezett bele, de beleegyezett. Száz lejért, ami magyar pénzben kifejezve három pengő, meg lehetett volna venni mindenét és mindenkijét. Úgy jött mellettünk, mint a kutya. Édes, kis terrakotta figura, mocskos rongyaiban, vakaródzva, előrefutva, majd a hátunk mögé kerülve, türelmetlenül, hogy legyen már túl az ismeretlen veszélyeken.
Olyan volt ez a kis kolduslány, hogy még az elhanyagolt népfürdőben sem akartak jegyet adni neki. Odamentünk a pénztárhoz mind a hárman, egész helyi presztizsünket latbavetettük, amíg végre győztünk. Befizettük a jegy árát, vettünk egy kis darabka szagos szappant. Végül a fürdős betaszította protezsáltunkat az egyik meleg párát gőzölgő kabinba.
Másfél óra mulva a lány, ahogy megparancsoltuk, jelentkezett előttünk a kávéház terraszán, hogy átvegye jutalmát.
Alig lehetett ráismerni. Nedves haja kéken fénylett és göndörödött. A meleg víz lemosott róla minden patinát. Mintha beolajozták volna, gyönyörű, friss színek ragyogtak rajta, a mézeskalács-sárgától a meleg aranybarnáig.
Kikapta Kuncz kezéből a pénzt és egy köszönő szó nélkül elszaladt, vad, kis aranypillangó.
Másnap megtudtuk, hogy rögtön visszament a fürdőbe, megint jegyet váltott. Nagyon tetszhetett neki a dolog, erővel kellett kikergetni este nyolckor a szappanhabos, gőzölgő, meleg kádból.
Valósággal megőrjítettük. Láttuk később néhányszor dühös ambícióval koldulni. Villogó foggal támadta a járókelőket. Szenvedélye lett, amire koldulta a pénzt. Több, mint a kenyér, vagy mint a pálinka. Nem a tisztaság, ennél sokkal inkább cigány volt, hanem a meleg víz kéjes gyönyörűsége, amint alámeríti a kádban finom, aranyszín tagjait.
Vitatkoztunk is rajta sokszor mi hárman, hogy mi következik majd szeszélyes tréfánkból? Jó? Rossz? Végre is megegyeztünk abban, hogy talán nem követtünk el bűnt azzal, hogy megfürdettük a kis cigánylányt, de mindenesetre valami felelősséget vettünk a lelkünkre.
* * *
Pár év mulva váratlanul megint szemünk elé került a mi eltűnt, koldus cigányleányunk. Most már kenyereslány volt egy kiskocsmában. Nem nagy állás, de ha jobban megnézzük, mégis szédületes karrier egészen lentről, az ucca szemetéből. Ő is ránkismert, pirulva tette elénk a kenyereskosarát. Nagyon csinos volt. Aranyszín nyakában a mód első jele, egy vékony kis ezüstlánc. Bizalmasan mesélte, hogy mesterséget készül változtatni. Manikürözést tanul, úgy mégis több pénzt lehet keresni.
* * *
Azután megint elmúlt egy csomó idő, amíg hosszú szünet után újra láttam a régi, kis kolduslányt Kolozsvár Főterén. Ő köszönt rám, én nem ismertem volna meg, úgy megnőtt, kifejlődött. Mézbarna arca megtelt, a mellecskéje kigömbölyödött. Kalap nem volt a fején, de tiszta, polgári jóléttel volt öltözve és egy finom gyerekkocsit tolt maga előtt. A fölhúzott ernyő árnyékában rózsaszín csecsemő aludt, a hüvelykujjával a szájában.
- Ez az én kis babám! - ujságolta. - Férjhezmentem.
És szabadon mesélt tovább, mint az olyan nő, aki lába alatt az asszonyi lét biztos ércalapját érzi.
- A gróf urat sokszor látom, a szerkesztő urat már ritkábban. Nem tetszett idehaza lenni?... És hol van a harmadik úr, aki a mutatóujjával felemelte az államat?
Hirtelen meglepett a régi emlék egész melege. Tetszett nekem, szép volt, a lány szívéhez fűzött, hogy ilyen világosan emlékszik barátom mozdulatára. Úgy mondtam neki, olyan részvéttel, mintha közös rokonunkról beszélnék:
- Nem tudja? Régen meghalt szegény. Pesten van eltemetve.

A cigány nő lehajtotta a fejét, sűrű pilláit lebocsátotta sötét szemének szilva hamvára. Egyiptomi arcán a szenvedélyes, hálás emlékezés fájdalma látszott.

- Óh, de kár - mondta halkan. - Neki szerettem volna a legjobban megmutatni a kisbabámat.

Vége​
Grandilkó, aryes, imrucika és 1 másik tag kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...