Rés a pajzson

Published by GJodie in the blog GJodie blogja. Megtekintés: 845

Tudtad, hogy a Nap nemcsak a magashegyekkel körülvett völgyekben bukik le oly sietősen késő délutánonként? A betonrengetegben ugyanez történik, csak nem a buján zöldellő, vagy éppen hidegfehérségbe öltözött ormok tüntetik el a fényt a szemed elől. Ennél sokkal prózaibb az ok.

Az erkélyen üldögélek. Az utcai lámpák még nem világítanak, de a színek megkoptak már. Az idő lassan, észrevétlenül belecsúszik a szürkületbe. Kedvenc zenéim duruzsolnak a fülemben. Segítik a képzeletem szárnyalását. Hogy hová? Teljesen mindegy. Mindig más a szemhéjam alatt megbúvó táj. Szerencsés vagyok, mert a fantáziám olyan széles és mély, hogy nincs két egyforma háttere a gondolataimnak… most éppen az életemről.

Nem kell ahhoz különösebb ok, hogy az ember időről-időre számvetést készítsen, elég hozzá egy útkereszteződés, egy ösvény vége, amely vagy visszafordulásra késztet, vagy arra, hogy vágj utat tovább az életed rengetegébe. Csak vérmérséklet kérdése, hogyan döntesz. No, persze ha azt látod, hogy a kitaposott útnak, ahol eddig haladtál, egyszer csak vége, kicsit meghökkensz.
Érdekes teremtmények vagyunk. Egy jó adag hitet kaptunk induláskor, hogy legyen kedvünk végigjárni, a - legtöbbször nem éppen egyenes - utunkat. Van, aki vígan, fütyörészve, és akad, aki sárban csúszva, de a többség valahol a kettő között. Találkoztál már olyan emberrel, akit ha megkérdeztél arról, hogy éppen hol tart az élete, hogy érzi magát, mik a tervei, azonnal ne kezdene el a nehézségekkel előhozakodni? A panaszkodás a vérünkben van, de vajon miért? Ma, az egyik közösségi portálon olvastam egy idézetet, ami nemcsak elgondolkodtatott, hanem kellő indoknak bizonyult ahhoz, hogy most itt üljek, a gyengén pislákoló csillagok alatt.


„Ne a bajaidat tartsd számon, hanem mindazon jót, amelyben részesültél.”

Ezen önkéntelenül is elmosolyodtam. Annyi velős, és igaznak hitt bölcsességet irkálunk egymásnak, mégis a legalapvetőbb kérdést is megkerüljük, és naná, hogy rendszerint rosszul állunk hozzá. Ha ennyi tudás szorult belénk az élet dolgaival kapcsolatban, akkor miért szúrjuk el? A legkényelmesebb válasz ilyenkor az, hogy ez a sorsunk. Aztán ezzel le is tudtuk részünkről a kényelmetlenséget, hogy szembenézzünk a hibáinkkal. Jó, értem, hogy nincs tökéletes ember és két egyforma szituáció sem, de ha végig gondolod a születés és a halál közti időt, majdnem mindenkinek ugyanazok az események jutnak. Keressük a szerelmet, a másik felünket. A központ pedig az érzelem. Aki ezt tagadja, az magának is hazudik. Minden döntésünk ilyen alapon működik. Hagyjuk most az ezoterikus megközelítést és a születési horoszkópokat, mert ebben nincs igazán jelentőségük.

Azt elismerem, hogy a gyerekkor fontos építőkocka, és erős várat csak jó alapokra lehet felhúzni, de pontosan itt jön képbe a döntés is. Ha valakinek jó, vagy átlagos a gyerekkora, és az érzelmi háttér pozitív, az nem biztos, hogy könnyebben veszi az akadályokat, mint akinek nem. Gondold csak végig! Ha nem kell küzdenie már, ha minden tekintetben megkapja a szeretetet és törődést, elpuhul. Elhiszi, hogy a szülei tévedhetetlenek, és hogy bajok csak másokat érhetnek. Nincs szüksége a harcra, a döntésekre, az éberségre, nem tudja kifinomítani magában a védettséget a többi emberrel szemben és az élet adta nehézségek terén. Az állatvilágban is azok az egyedek maradnak fenn, és örökítik tovább a génjeiket, amelyek a legtaktikusabbak, és legjobban alkalmazkodnak a körülményekhez. Ez nem csupán erő kérdése. Jó, ha ez így van, akkor már a szülői döntések is sötét árnyékot vethetnek a gyerekekre, hiszen bármilyen nagy szeretetből hozzuk meg azokat, mégsem a saját életünket befolyásoljuk vele. No, persze most sokan felcsattannának az eszmefuttatásomra, de folytatom a saját példámmal.

Annak idején kitűnő tanuló voltam. Szerettem bővíteni a tudásomat, és nemcsak kötelességből, érdeklődő gyerekként éltem. Abban az időben az iskolák, az orosz nyelvet oktatták, amit – lehet, hogy az otthonról hozott politikai hozzáállás következményeként – nagyon nem szerettem, viszont az angolt szívesen tanultam volna. Erre lehetőségem is nyílt, mert három buszmegállóra az otthonomtól, egy másik általánosban, kísérletként, angol tagozatot indítottak már alsótól. Ez akkor, nagydolognak számított. Hiába kértem a szüleimet, hogy engedjenek átiratkozni oda, hajthatatlanok voltak. Tudod mitől féltettek? Nem fogod elhinni: a buszozástól. A mai napig nem értem, hiszen nem voltam egy szeleburdi gyerkőc, tudtam magamra vigyázni. Ez a döntésük az egész életemre kihatott, a továbbtanulásomra éppúgy, mint a munkámra. Később, felnőtt koromban többször belefogtam a nyelvtanulásba, de amikor az első nehézségek jelentkeztek, visszavonulót fújtam és szépen megmagyaráztam magamnak és a környezetemnek, hogy ezt gyerekként kellett volna, most már sajnos nem tudok ráállni agyilag.
Igen, jól sejted. Nekem átlagos gyerekkor jutott. Szerető családdal, szorgalmas szülőkkel, akik szigorú erkölcsök mentén terelgettek, de a legapróbb döntést is megtagadták tőlem. Kényelmes életnek bizonyult addig, amíg aztán rá nem jöttem, hogy nem lehet önálló akaratom. Ráadásul késésben is voltam, mert a kamaszkort szépen átaludtam. Nem dacoltam, nem lázadtam, nem harcoltam, nem követeltem ki az életem feletti jogot, hanem, mint egy engedelmes kis zombi, ráhagytam mindent a szüleimre. Szerintetek mi lett ennek a következménye? Az első érzelmi fuvallatot, amelynek szerelem illata volt, akkora hurrikánná növesztettem, hogy elszakadhassak a zombiságomtól, és végre önálló életet élhessek. No, persze a szerelem illúzióját gyorsan elvesztettem, és jó magasról le is zúgtam a földre, de addigra már késő volt megtanulni a felelősséget a saját döntéseim miatt. Nem ragozom, innentől már szokványos a történet, válás lett belőle, gyerekekkel. Én sem voltam mentes a rossz döntésektől, bár meg voltam győződve akkor, hogy helyesek.

Az élethez nagy szerencse kell, s bár ezzel nem mondok újat, de erre csak nemrég jöttem rá. Persze nem arra gondolok, hogy születésem percétől fogva lottóznom kellett volna, - bár, az ötlet nem is rossz – hanem arra, hogy igenis kellenek a megpróbáltatások már az első pillanattól, hogy hozzáedződjünk. Ne gondolj ostobának, hogy ezt írom, mert ki akar gondokat a nyakába folyamatosan, de már a Bibliában is megírták, hogy csak annyit kapsz, amennyit el tudsz viselni, ergo: ezzel bizony nem kicseszni akarnak velünk az égiek, hanem kapunk egy akadálypályát, vagy labirintust, ami edzi a döntőképességünket, megerősít és rutinossá tesz a mind nagyobb és több probléma megoldásában.
Így, közel az ötvenhez tapasztalom, hogy a döntés és megbánás közti idő lényegesen lerövidült. Sokkal előbb jövök rá az elhibázott döntésekre, mint régebben. Talán az illúzióim ritkultak meg, és ez helyzeti előnnyé válva gyorsítja és könnyíti a javítást. Hajlamosak vagyunk életbölcsességként aposztrofálni, pedig ez nem más, mint közelítés a halálhoz. Ahogy a Nap is araszol lefelé a horizonton, úgy válik egyre szebbé, pedig a fénye koránt sem olyan erős.
Ezt az emberi tulajdonságot tartom a legfontosabbnak, hiszen „minden születés, új halál”, és aki ezt nem fogadja el, annak a félelmei felerősödnek, és aki fél, nem tudja élvezni az életet. Látszólagos védelemként – homokba dugott fejjel - falakat épít, tele előítéletekkel, és megfelelési kényszerrel. Mielőtt még azt mondanád, hogy na, ez is csak okoskodik itt, közlöm, én is ugyanezt tettem. Aztán akkora pofont kaptam a sorstól, vagy a Jóistentől (szabadon választott) - összegyűjtve az előzőleg kimaradt kisebbek erejét is, – hogy végre visszaeshettem a saját ösvényemre. Még időben. Ma már nem nézek körbe, hogy a többiek merre haladnak, nem az a fontos, hogy mit gondolnak rólam, ha a célszalagot nem én szakítom át. Megtanultam élni az életet, örülve az apróságoknak is, és elfogadtam végre, hogy a halál csak egy állapot, - igaz, az utolsó – hát, nincs miért félni tőle. Ha valamit nem tudsz kikerülni, vagy átugrani, akkor barátkozz meg vele, és tedd az életed részévé.
Hmm… közben besötétedett, végéhez közelít a nap. Az égen ilyenkor láthatod a legerősebben a csillagok fényét, addig nem is törődsz velük. Hát nem érdekes?
  • xyzZsó
  • admirális56
  • becsobo
  • Claire 959
  • igazmondó
  • zsuzsi2
  • Sch.E.
  • sorcier
  • klarissza4
  • GJodie
  • garucse
  • Pálfi.Marcsi
Hozzászólnál? Jelentkezz be...