Széltestvérek

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 208

[​IMG]
Hatalmas ünnepség zaja szűrődött le az égből, a földre. Felhő apó 626-dik születésnapját ünnepelték az égiek, amelyre hivatalos volt még a legkisebb bárányfelhő is. Az óriási asztal roskadozott a finomabbnál finomabb ételektől. Volt itt minden mi szemnek és szájnak ingere: repülő, sült szárnyastól kezdve, kirántott ökörnyálon át, a szivárványszínű majomtej desszertig, minden. Még az égi kutyák is degeszre tömték a bendőjüket, és elálmosodva kushadtak le gazdáik lábához. Az aprónép viháncolással és rohangálással próbált megszabadulni a felszedett plusz kilóktól. A lakómától mindenki elpilledt, ezért kerestek maguknak egy árnyékos helyet ahol kipihenhetik a fáradalmakat. A széltestvérek egy szomorúfűz, lehajló ágai alatt leltek menedéket. Egy jó ideig csendben próbálták kiheverni a habzsolás káros következményeit. Ki tudja mióta feküdtek ott mozdulatlanul, amikor egyszer csak Vihar törte meg a csendet:

- Versenyeznünk kellene, hogy melyikünk tudja legjobban megijeszteni az embereket?

A többieknek tetszett az ötlet, így hát egymás után előadták tudományukat.

Elsőként Szél próbálkozott, beleadott mindent, amire csak képes volt. Tovagörgetett néhány „ördögszekeret”, „boszorkánytáncot” élesztett a dűlőút porából, meghajladoztatta a búzakalászokat

- Ettől aztán halálfélelmük lesz a kétlábúaknak! – gúnyolódott Orkán.

A többiek csak kuncogtak a háttérben.

- Tudjátok, ha egyedül vannak az erdőben, és megrezegtetem a leveleket, ijedten néznek körül, mert úgy érzik, valaki figyeli őket. – próbálta megmagyarázni bizonyítványát Szél.

Vihar következett. Olyan erővel süvített, mint még soha. Feldöntötte az anyakocát a malacaival együtt a tanyaudvarban, kitépett tövestül egy nemrég ültetett csemetefát, haragos zöldre változtatta a kis halastó vizét.

Teljesen kimerülve huppant le a fa tövébe. Amikor végre levegőhöz jutott, azt mondta:

- Amikor én vagyok az úr odakinn, akkor az emberek szűkölve menekülnek a házaikba, és imádkoznak, hogy véget érjen a haragom.

A kisebbek elismerően bólogattak. Orkán gúnyosan elhúzta a száját, és máris színre lépett.

Olyan ítéletidőt kavart, hogy hasonlóra csak az öregebbek emlékezhettek. Megbontotta a cserepeket a háztetőkön és játszadozott velük, mintha nem is lenne súlyuk. Félelmetes felhőket kreált az égre, apokaliptikus sötétségbe borítva a tájat. Elviselhetetlen, fülsüketítő tombolásával félelmet ültetett az egymáshoz megbújó állatok szívébe.

Minden véget ér egyszer, újra előbújt a Nap. Orkán pökhendin, félvállról odavetette Viharnak:

- Tudod, Vihar tesó, én, ha akarom, leveszem a fejük fölül a nyomorult viskóikat, ahová előled elbújtak!

A széltestvérek némán ücsörögtek egymás mellett. Senkinek nem volt kétsége afelől, hogy ki lesz a győztes, már csak valamelyiküknek ki kellett mondania. Orkán, önelégült mosollyal várta az eredményhirdetést.

Ekkor a távolból, valami ütemes hang ütötte meg a fülüket.

- Mi ez? – kérdezték többen is, mert még soha nem hallottak ilyen zajt.

- Lélekharang. – szólalt meg csendesen Szellőcske, aki, mint esélytelen el sem indult a nagyok versenyén.

- Nem hallhatjátok, mert a saját harsány hangotok elnyomja azt, amitől az emberek legjobban félnek. Ha megszólal ez a harang, akkor egy lélek eltávozik közülük. Ilyenkor mindegyikük belegondol abba, hogy egy szép nap nekik is távozniuk kell, és ez félelemmel tölti el őket.

A széltestvérek némán hallgatták Szellőcske szavait, és érezték, hogy, a versenyük értelmét vesztette.
imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...