Tükörszem

Published by GJodie in the blog GJodie blogja. Megtekintés: 950

Nőből vagyok, ezt határozottan állíthatom. Hiába gondolok úgy magamra, mint egy értelmes, sőt okos emberre, egy-egy élethelyzet kihozza belőlem a hiszékenységet, bár, ez lehet, nem kimondottan a nőiség számlájára írandó. S hogy miért lettem egyszerre ilyen önkritikus magammal szemben, megtudhatod, ha tovább olvasol.

Mutass nekem csak egy hölgyet is, aki - korától függetlenül - elégedett magával. Na, nem a belső tulajdonságokról beszélek, mert azt már csírájában belénk plántálta a Teremtő, hogy abban nem lehet hiba. Legalábbis mi szentül meg vagyunk róla győződve. Tehát ez a része szót sem érdemel. No, de a külső, az már igen. Pedig ha logikusan belegondolunk, bennünket azért teremtett Ádám mellé, hogy az lásson valami szépet, ezzel is fejlesztve esztétikai érzékét. Igen ám, de mivel egyre többen lettünk, és nem klónokként élünk az Ádámok között, ezek a hímnemű egyedek - akikből statisztikailag kimutathatóan kevesebb él a Földön - elkezdtek válogatni. Ebből kifolyólag egy egészségesnek nem igazán mondható versenyhelyzet elé állítottak bennünket. Hogy miért sérelmezem mindezt? Hát csak azért, mert nem indulhatunk egyenlő esélyekkel.

Itt vagyok például én.
A kedves szüleim figyelmét többször felhívtam a tényre, miszerint nem voltak elég türelmesek velem kapcsolatban. Mielőtt rátértek volna a gyártásomra, igazán gyakorolhattak volna még, hogy a legoptimálisabb géneket örököljem meg tőlük. Ehelyett csak úgy, hűbelebalázs módjára, egyszerűen összehoztak, nem törődve a számomra katasztrofálisnak számító genetikai következményekkel.


Megfigyelted már, hogy a bájosan szép kisgyerekekből nem túl szép felnőttek lesznek, és ez fordítva is igaz? Na, én egy kimondottan szép, kék szemű, szöszi kislányként láttam meg a napvilágot, arányos termettel, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Okos is voltam, kimagaslottam a többiek közül, így már gyerekként úgy tűnt, az önbecsülésemmel nem lesz gond. Az ilyen kezdés persze óhatatlanul előrevetít egy hatalmas esést (pofára).


A természet ugyanis nagyon okosan és ügyesen úgy intézi, hogy az első párválasztás idején a hormonok elhomályosítsák a látást, vagyis csak bizonyos dolgokat láttat élesen. A fiúk ebben az életperiódusban kizárólag két halmot és egy háromszög alakzatot látnak meg a felserdült leányzókból. Nekik ez pont elég is. A lányok ezzel szemben nem a fiúkat látják szépnek, hanem a fiúk szemében saját magukat. Valahogy akkor fel sem tűnik, hogy homok került a gépezetbe, és hogy a külső nem tökéletes.

Akkor nem érdekelt engem sem, hogy vékony szálú a hajam (na, puff neki, bedaueroltattam, amitől kétszer akkora lett a burám, mint egyébként) és a telihold méretű arcberendezésem sem zavart. Az, hogy az öcsém szempillája kétszer hosszabb, mint az enyém, vagy, hogy a cuki negyvenes lábam nem túl nőies, fel sem tűnt. A lényeg ott volt azoknak a fiúknak a szemében, akiknek igencsak csillogott, ha belenéztem. Persze, ezt a csillogást akkoriban kicsit összetévesztettem a gyönyörűségtől elalélni kívánó és a prédájára lecsapni készülő vad tekintetével.
Egyszóval elhittem, hogy én úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Igen ám, de idővel a látás a normálishoz kezdett közelíteni, és pár év, no meg néhány gyerek után, egyszer csak a kedvesem tekintetéből egyszerűen eltűntem, helyette viszont a tükör kezdett bosszantó dolgokat mutatni. Rádöbbentem, hogy a „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” szólás-mondás nagyon is helytálló, hiszen darázsderekam nekem sincs, vastag a csuklóm, a bokám, akárcsak az Anyukámnak. A genetikai örökséggel meg aztán mit lehet kezdeni? Bár, az ember lánya egy darabig még reménykedik a csodában, és hisz a fogyasztószerek mindenhatóságában is.

Apropó fogyókúra, vagy divatosabb szóval élve, alakformálás. Szerintem nincs a világon olyan nő, aki - legalább egyszer - ne próbálná ki a szenzációsnak kikiáltott, és forradalmian újnak mondott szereket. Persze hogy szenzációs, mert aki piacra dobja, az szenzációsan meggazdagszik a lányok-asszonyok hiszékenységéből. Hogy mitől forradalmi, arra még nem jöttem rá, de az biztos, hogy jól hangzik, mert ingert érzünk, hogy megvegyük. Elolvassuk a reklámban közzétett ömlengéseket, miszerint pár nap/hét/hónap alatt tetemes mennyiségű túlsúlytól szabadultak meg a fényképpel is hitelesített ismeretlenek, aztán szépen elhisszük, hogy ez velünk is így lesz. Ezzel még nem is lenne baj, mert ha a fogyasztószer mellé tett használati útmutató szerint étkezünk, és naponta több órát égetjük a zsírt, ahogy a Norbi megfogalmazta, már eleve fogynánk, nem is kellene a bogyókat bevenni, de itt jön a DE.
Akinek gondja van magával, az nem boldog, tehát hogy annak érezhesse magát, olyan dolgokat tesz, ami ezt elősegíti, tehát eszik, mert enni jó. Aki csokit majszol, annak még több baja van, de ez közismert. A kör itt úgy tűnik be is zárult, de azért mi nők nem vagyunk ennyire egyszerű lények, belátjuk, hogy ha azt szeretnénk, hogy a tükör nekünk tetsző képet mutasson, tennünk is kell érte. Megkeményítjük az akaraterőnket, és messzire elkerüljük még az utcát is, ahol a kedvenc cukrászdánk vagy pizzériánk található. Hogy nagyobb legyen a motiváció, megvásároljuk álmaink ruhaneműjét, amire már régóta vágyunk, - természetesen 1-2 mérettel kisebbet - és egy hitelesített, grammokat is mutató mérleget. A tehetősebbek még kozmetikai kezelésekre is befizetnek, ahol az emberlányát becsomagolják fóliába, beültetik egy forrógőzt okádó katlanba, ahonnan csak a feje látszik ki, az is csak azért, hogy levegőt tudjon venni, és izzad, mint egy vizipaci. Ha még ez sem elég, bátran belemegy, hogy áramot vezessenek a bőrébe, vagyis a hájába, hogy ezzel is serkentsék az égetést. Hősiesen megállja továbbá, hogy otthon a család magyaros vacsoráját elkészítve, nyúl módjára csak néhány salátalevelet rágcsáljon, majd korgó gyomorral meg pár pohár vízzel térjen nyugovóra. Éjjel meg lukulluszi lakomákról és hatalmas tortákról álmodik. Igen-igen, ilyen egy fogyókúra. Nappal szenvedünk, éjjel éhesen forgolódunk, majd pár hét eltelte után rendszerint az egészet feladjuk. (tisztelet a kivételnek) Na, de nem sajnáltatni akartam magunkat, szépen elkanyarodtam az eredeti témától, folytatom is… szóval az a bizonyos tükör.

Egyben biztosak lehetünk. Ha egy férfi szemében nem látjuk meg magunkat szépnek és kívánatosnak, azt a pasit hagyni kell, menjen útjára, mert annak soha sem fogunk megfelelni, se soványan, se gömbölyűen, hiába is erőlködnénk.


Kedves lányok és asszonyok, kedves sorstársaim! Én egy véletlennek köszönhetem, hogy rátaláltam a legjobb módszerre, amelyik egy időre felvidított és elhitette velem, hogy egy jó nő vagyok, és kellemes alakkal rendelkezem. Igaz, erre áldozni kellett némi időt és pénzt, de garantáltan bevált.


Nem nevezem meg a piacot, mert ez nem a reklám helye, de történt egyszer, hogy arra vitt az utam, egy vasárnap délelőtt. Nem igazán akartam vásárolni, csak nézelődtem, elütve az időt, amikor megláttam egy pofás kis télikabátot, amolyan "kincskeresőkisködmön" típusút, de hosszabb fazonban, szépen, ízlésesen kihímezve. Egy erdélyi - talán éppen székely - férfi árulta. Kackiás bajusz, élénk, huncut tekintet, kissé kusza haj a kalap alatt. Egyből érdekessé tette a portékáját. Közelebb léptem, és kezemmel végigsimítottam a kabát belsőrészén, a valódi bundán. Kellemes érintés volt. Még vissza sem tudtam húzni a kezemet, amikor odapattant mellém, és már tartotta is, hogy próbáljam fel nyugodtan.Én szabadkoztam, hogy biztosan nem az én méretem, de a férfi nem tágított. Elkezdte dicsérni… de nem a kabátot, ahogy azt az ember normálisan gondolná… hanem az alakomat. Hogy milyen szép magas vagyok, mennyire jól állna rajtam ez a hosszított fazon. Ámulva néztem rá, és higgyétek el, hirtelen megláttam magamat a férfi szemében. Most lehet, hogy megmosolyogtok, de abban a pillanatban elhittem, amit mond, és szívesen próbáltam fel, mialatt ecsetelte, hogy gömbölyű kebleimet sem nyomja le, mert van mellbevarrása is, és a hosszú combjaimat is védi majd a hideg széltől. Mindezeket egyáltalán nem zavaró módon, hanem igenis kellemes, már-már udvarlós hangnemben. Az arcom kipirult, a lelkem feltöltődött, a szám mosolyra húzódott, mialatt megvásároltam a kabátot, amelyik valóban rám illett. Ennyi viszont elég volt ahhoz, hogy bátran, csillogó szemmel fogadhassam mások - főleg a férfiak - tekintetét, és nyíltan, magamra büszkén, ne csak a járdát nézzem, mialatt megyek az úton. Az önbizalmamnak nem is kellett több. Azóta, ha a kabátra nézek, vagy felöltöm magamra, eszembe jut az a semmivel össze nem hasonlítható kellemes érzés, hogy nő vagyok, egy jó nő… csak meg kell találnom a saját tükrömet, néha az sem baj, ha csak időlegesen, egy árus szemében. A lényeg az, amit kiváltott belőlem, hogy elhittem, lehetek én is szép valaki tükrében.


Kívánom, találjatok ti is ilyenre, még ha időlegesen is, és higgyétek el, a külső csak egy burok, a belső a lényeges.
Pálfi.Marcsi kedveli ezt.
  • xyzZsó
  • imrucika
  • Mirtil-cica
  • Dettussh
  • Kireni
  • Pipcsi
Hozzászólnál? Jelentkezz be...