Tükröződések Emlékképek

Tükröződések Emlékképek


Bevezetés
Egy hosszú életút végéhez közeledve helyénvaló összegezni mind azt, ami velünk történt. Mind az, ami mögöttünk van: az út „vándorának”, megnyugvást adhat elmélkedésre, késztetheti a vándort, a környezetében élőt, pedig döntéseiben, ítélkezéseiben segítheti, lehetőséget nyújthat tanulságok levonására. Szolgálhatnak példaként a kudarcok hibák, de a megelőzése eszközeként is funkcionálhatnak cselekedeteink. Tapasztalataink, értékeink mi több kudarcaink is segíthetnek a kezdőknek az út megválasztásában. Azon túl, hogy betekintést enged egy család belső életének intimitásába egyfajta összegzést is ad, új ismeretekkel is gazdagíthatja az érdeklődőt. Követendő vagy elriasztó példák sokasága van egy ilyen leírásban, ezért értékválasztásaink mikéntjei segítik, könnyebbé teszik az eligazodást az élet rejtelmeiben azoknak, akik most indulnak az élet rögös útján. Tanulni mások hibáiból a közmondás szerint bölcs dolog. A járt utat a járatlanér el ne hagyd közvélekedést, viszont nem ajánlanám, mert a küzdelem és az új keresése teljesebbé egyénivé teszi a vándorút kalandozásait.
Önmagunkról és másokról nehéz ítélkezni, véleményt alkotni. Azokról az eseményekről, amelyek velünk történtek pontos képet rajzolni szinte lehetetlen. Láttatni hibáinkat, erényeinket, bemutatni a kort melyben a velünk történtek megestek azért is nehéz, mert a személyes elfogultság kételyeket ébreszt. Hogy hol kezdődött az út, mit kaptunk készen indító alapként őseinktől és melyek voltak azok az értékek, érdemek melyeket mi szereztünk az út során, nehéz megfogalmazni, mert szinte egybeolvadnak az egymásra épülő cselekvési folyamatokban. Nehéz megmondani, még inkább megítélni ezeket értékük szerint, mert az elsajátítás szubjektív folyamatában ezek egyéniségünké vállnak. A másoktól készként átvettek, tanultak és azok, amelyeket mi tettünk, amellyel gyarapítottuk az örökséget, amit magunkénak mondhatunk egy ember életének egészévé, válnak. Mind ez ráadásként több összefüggésben vizsgálható. Ezért is óvakodok a kategorikus ítéletektől.
Az (öntükröző) én elfogult, előítéletes, szubjektumának foglya.(A költő azt írja ”másokban mérd önmagad”. A mullt, vagy is a történelem más és más attól függően, hogy megéltük, cselekvő részesei voltunk, avagy csupán tanult, másoktól hallott könyvekből ”összerakott” történelem az, melyekből képeket, véleményeket alkotunk. Egymásra torlódó idő, más-más térbeli helyzet, sok-sok eltérő érték, érdek, értékelő szubjektum hozza a maga sajátos képét, véleményét és méri össze az általam adottakkal. Az író stilizálja, komponálja a történész tematizálja, időrend sorrendbe teszi, a régész feltárja, rekonstruálja a múltat én csupán elmondani, szeretném, ahogy én megéltem, láttam az én történelmem.(Remélem legalább mozaikjaiban, egyezik majd az általam vázoltakkal a valóság és az olvasó nézőpontja ítélete.)
Több mint nyolcvan év tapasztalata talán elégséges alap, hogy fogalmam legyen arról, hogy honén indultam, hová jutottam. Hogy hová megyek (megyünk), hogy mikor és hogyan érünk utunk végéhez, ahhoz már nem elég nyolcvan év tanult és megélt tapasztalata ezért nyúlok én is vissza elődeim történetéhez. Az út végén inkább csak sodródunk, -- visz a történelemfolyama – mivel egyre kevesebb lehetőségünk van sorsunk és környezetünk alakítására. A sodrásban még megkísérlem a tanulságok levonását a magam számára, s ha lesz érdeklődő olvasó az ő vagy ők okulására. Szeretném azt megjegyezni még: az út, amelyre most lép az utókor embere véleményem szerint nem jó irányú, nem az „ígéret földjére” vezet sok olyan folyamatot, látok, amelyek ellentmondanak az emberi lét alapvető lényegének az emberi létezés alapértékeinek.

Az emlékező felejt hangulata szerint, retusálja vagy a tudatalattija lomtárába zárja az események egy-egy részletét, módosítja pillanatnyi hangulata vagy érdekei késztetésére, esetenként kényszerek hatása szerint. Figyelmet érdemlő a mullt eseményeinek, vissza-visszatérő emlékképeinek prizmatörése. Más és más dimenziókat, szituációkat állit előtérbe és szorít másokat háttérbe az emlékezet, valahányszor felidézi az eseményeket. Az egyes képek, események különböző megvilágítást is kapnak, mások lesznek a viszonyítási pontok, megtörnek a képek a bizonytalan vagy szelektív érzelmek prizmáján. Az ítélkezés során egyes történések fajsúlyosabbá, mások értékcsökkentekké válnak, élénkülnek, vagy fakulnak a régmúlt színek, halványulnak a közelmúltiak rikítóbb, harsányabb szint öltenek. (A legendákról, elmekölteményekről kiderül, hogy megtörténtek és úgy történtek más tények legendákká, képzelgéssé silányulnak. Az olvasó is válogat, saját érzései, értékei ízlése szerint az általunk megélt történelemből értékel, elfogad, elvet, módosít. Személyisége szűrőjén ”alkotóan” befogad, formál, kiegészít. A személyiség mintegy kettős katalizátor szerepét is betöltve szűri meg az általunk leírtakat.(A tükörkép is tükröződik és az új kép már nem azonos az eredetivel.) Történeteink is egyediek, megismételhetetlenek, mint mi vagyunk, de ne feledjük, hogy a tükör sem passzív tényezője e hármas kölcsönhatásnak. Az egyedibe rejlenek általánosak is, különösek is, az ábrázolt egyediség mellett.

Képzeletünk, vágyaink, mindig újra szövik a történetek foszlott maradékát, – már amit megőrzött memóriánk – utódaink átszabják, önmagukhoz, az ő „történelmük divatja" szerint mérik és sajnos esetekén meg is, hamisítják pillanatnyi érdekeik, sajátos értékrendjük szerint. Rövidre fogva a bevezetőszót: közhelyeket kerülendőn a „tükör mögül ” próbálom nézni és mutatni mind azt, ami az életem során történt velem és körülöttem. Csak remélni merem, hogy az objektivitásra való törekvésem és valóság többnyire egybeesik, vagy legalább hasonlóságot mutat. Arisztotelész ókori Görög bölcselőre gondolok majd emlékeim felidézése során, aki az igazságot a valóságnak való megfelelés követelményéhez kötötte.” IGAZ az a gondolat, amely megfelel a valóságos történéseknek ” vagy is megfelelés van az elmondottak és a történések között. Kérem az olvasót, vegye majd figyelembe azt, hogy az események fonalának „szakadásai” az emlékezet korláti és a szubjektumom tudattalan érzelmi beállítódásai által is letérhetnek, sőt bizonyára le is térnek időnként az objektivitás keskeny ösvényéről. Tévedéseim tehát nem szándékoltak. A Homérosz mondában szereplő Ariadné fonalát követem majd legjobb tudásom szerint, hogy el ne tévedjek a történelem zegzugos folyosóin. A múlt mélységes kútjába tekintve látom azt a labirintot, melyben az emlékezet kapaszkodik abba a bizonyos „Ariadné fonalába”. Csak jelezni kívánom az idő dimenziókat, amelyeket a képzeletnek oda-vissza be kell járnia. Sok összefüggés, fontos és kevésbé fontos esemény, ok-okozatiság bizonyára kimarad majd és nehezíti a megértést is. Bevezetésem záró gondolataként egy vers töredékkel térnék rá a konkrét mondandómra, amely segítheti az olvasót a megértésben, engem az eseményekre emlékezőt, pedig a történelmi hűség megtartására.
„Ők nem te vagy. Nem vált meg téged, amit mások írtak. Porrá lesz az írás is, amelyen most dolgozok, porrá lesz ajkamon a szó is. Hadészben nincs irgalom, és Isten éjszakája véghetetlen. Anyagod az idő, a szakadatlan. Az vagy, ami ő, minden pillanatban.”
De én nem csak a jelen pillanatban vagyok, voltam is! Van múltam is. Emlékezem, tehát én vagyok a múlt is, és sejtéseim szerint a jövő is részben még bennem lakozik. Most a múlt szól belőlem, őseim, volt útitársaim is, akik már időtlenek. A jövő számomra talány, de bennem lakozó is, ezért esetenként utalok is rá talán méltatlanul. (Szubjektív vélemény ez, melyet az átélt múlt és jelen vetít a jövőre, és nem is biztos, hogy helyes minden képe, de az ábrázoltaknak, következtetéseknek, hogy igazak is, - már ami tartalmukat illeti - szorongatók, félelmetesek. )