Tisza Kata - Doktor Kleopátra

PRESSER G. - Gazdag fiú szerelme

http://www.youtube.com/watch_popup?v=sIobhpUzMhE


DOKTOR KLEOPÁTRA...



...És igen jó, az ereklyéket hordozni magunkban, amíg megkövesedve belénk nem költöznek végképp.

És jó a régi, már nem használt, túl sok emlékképpel terhelt elemeket elengedni csöndes fejbólintással, kidobni dühödten és megkönnyebbülve, kihajítani tajtékozva, és utána talán még a hiányát érezni kis ideig..

Sok koffert kell hátrahagyni, és sok koffert kell tovább cipelni az úton.
Hát persze, hogy félsz.
Elindulni nehéz.
Mert nem tudod, pontosan mi vár rád, esetleg azt, hogy mit szeretnél, ha várna, de talán nem is tudod majd megugrani.
Az viszont bizonyos, hogy aminek az elhagyására készülsz, azt már ismered, s ez mindenképp vissza tarthat. Valójában itt dől el az erőd.
A tevéshez sajnos menés is kell.
Mész tehát és csomagolsz.
Nem fordulsz meg a sarkon, nem térsz vissza félúton, hanem mész.
Visszatarthatatlanul, megingathatatlanul. mersz rosszat is csinálni, hátha jó lesz.
Pakoláskor sok mindent kidobsz, erőd van lezárni az elmúlást, és szükséged is van a lezárásra.
Hogy megnyithass valami mást, létfontosat.
És veszed és viszed egy egész úton át azt a másik halmot.
...
Elkerülhetetlen, megmenekülhetetlen a zuhanás, a szédülés önmagadba, a ki-be tapicskolás a pisafolyószerű érzelemtócsádba, amelyet éveid könyörtelenül teremtettek köréd.
Irányzatokkal próbálkozol.. Buddhista leszel, meg jógázol, meditálsz és vega koszton élsz' Aztán nem jön a purgatórium és akkor hedonistává válsz és beleveted magad a züllésbe, és módosítani próbálod a tudatodat és akkor jön a még nagyobb pofára esés..
Meg kell értened végre, felfognod a molekuláiddal, hogy önmagadtól nem menekülsz, a halál sem old föl.
...
Nem tudom, hogy higgyek-e. De nem tehetek mást. Amikor már semmit sem tudsz, másod sem marad, csak a hit. S a megtépázott irrelálissá vált életed.
...
A túlélés olykor az igazság önmagunk számára való meghazudtolásával jár..
Ahogy túléltem, elveszítettem magamból valamit.. az ártatlanságot..
Ez Itt a második felnőtté válás..

Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockázat újra.
Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra.
Különösen ha úgy foszlott szét, mint a sosem volt köd..
Ha ott állsz kifosztva, szétkarmolt lélekkel.
Ha gyengülsz, magadra maradsz.
Erőd még inkább elhagy.
Erőddel pedig mosolyod, lényed.
Lassan a többiek is.
Mindenki a jóhoz tapadna.
Félelmed pedig rád, az arcodra.
Az utat mind egyedül járjuk.
Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül.
Tudom, hogy fáj az egyedül.
Fáj az együtt, mégis egyedül.
Fáj az egyedül is együtt.
Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered.
S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is.
Nem látsz színeket, nem érzel ízeket.
Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben.
Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig.
Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz".
Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van.

A bánattal is.


(Tisza Kata)














​