Tisza kata - magyar pszicho

Published by KABRI in the blog KABRI blogja. Megtekintés: 582

[​IMG]



Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot.
De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hűl el, szűnik meg, erősödik ki, ha fáj....
Kimarva, kilúgozva.
A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned....
Az öröm ezzel szemben villanásszerűen hasít beléd.
A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég.
A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szűnni.
A kín nem.
Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú.
Ha van ilyen egyáltalán.
Én úgy vélem, nincs.
Ami volt, sosem múlik el.
Semmilyen formában.
Ami volt, van.
Mindig van.
Magadban hordozod.
Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít.
Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés.
Majd gyász.


*
contact kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...