CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Hírek „Ha most dönthetnék újra, akkor a pénzosztás részét már nem csinálnám”
  • 16
  • 1
„Nyilván vannak felvételek, amin az látszik, hogy egymást kapkodva az ezresekért ugrálnak, de szeretném kiemelni, hogy ez nem teljesen az ezerforintosokról szólt.

Sokan kiforgatják ezt a helyzetet, hogy ezer forintot dobáltunk le az embereknek, de nem, mi oda akartuk adni, de nem tudtunk beférkőzni közéjük, ezért úgy döntöttünk, hogy fentről dobjuk le” – mondta az Indexnek Szépréthy Roland, aki az egyik főszereplője volt annak a szombati pénzszórásnak, amin több száz tizenéves vett részt Budapest közepén. Azokra a kritikákra, amik szerint megalázta a gyerekeket, hogy ezreseket dobált nekik, azt felelte, hogy


„mindennek két oldala van, lehet, hogy igazuk van. Nekem nem az volt a célom, hogy mindenki kapjon egy kicsit, nem is feltétlenül a pénzt, hanem...
Hírek Korrupt boncmesterek ellen emeltek vádat
  • 19
  • 0
Három boncmester, egy segédboncmester és egy adminisztrátor ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, méghozzá korrupció miatt.

A vádirat szerint egy budapesti orvostani intézményben dolgozó 33 éves boncmesternek – akinek a halottak beérkezésével és kiadásával kapcsolatos adminisztráció, a temetkezési vállalatokkal és hozzátartozókkal való kapcsolattartás, valamint a tárolási-hűtési díj beszedése, és arról számla kiállítása volt a feladata – különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen ígértek és adtak korrupciós pénzt azért, hogy az elhunytak hozzátartozóit hozzájuk irányítsa, illetve hogy soron kívül végezzen boncolásokat, vagy valótlan összegű számlákat állítson ki a holttestek tárolási díjáról.

Az ügyészség azt írja, az egyik ilyen vállalkozó hasonló módon „jogtalan előnyt ígért” további négy, másik kórházban dolgozó boncmesternek és segédboncmesternek, illetve egy adminisztrátorként dolgozó nőnek is.

A Fővárosi Főügyészség őket most vesztegetés elfogadásával...
Hírek 6500 aranyrudat raboltak el egy kanadai reptérről, karkötőket öntöttek belőlük, egy év után sincs meg az arany nagy része
  • 102
  • 2
Hat embert elfogtak és kilenc ellen körözést adtak ki az egy évvel ezelőtti kanadai aranylopás ügyében – írja a BBC. 2023 áprilisában ötmilliárd forintnyi aranyat és több milliárd forintnyi készpénzt raboltak el a torontói Pearson Airport-ról. A kanadai rendőrség azóta nyomoz a szerintük Netflixbe illő ügyben.

A rablásban sofőrként részt vevő állítólagos elkövetőt az Egyesült Államokban fogták el, nála több tucat fegyvert találtak. Öt másik gyanúsítottat Kanadában kaptak el, ők óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek. Ketten közülük annak a légitársaságnak az alkalmazottai, akik az aranyat szállították, amikor ellopták azt.

A rablók 6500 aranyrudat vittek el Torontóból, a nyomozók szerint ezeket beolvasztották, és újraöntötték. Ennek eddig csak egy apró töredékét találták meg a rendőrök, 24 millió forintnyi aranyat hat „durván elkészített” karkötőbe öntve találtak meg. Lefoglaltak továbbá olvasztóedényeket...
Hírek Még jó is, hogy az autósok jelzik, ha rendőrt látnak
  • 114
  • 5
Amíg nem élnek vissza a funkció előnyeivel, semmi kivetnivaló nincs abban, hogy az autósok menet közben a navigáción figyelmeztetik egymást arra, ha rendőrrel találkoznak – gondolják a kanadai egyenruhások.

Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy többek között amiatt közkedvelt az autósok körében a Waze, mert az alkalmazáson keresztül jelezhetik egymásnak, ha valahol éppen rendőrt vagy traffipaxot észlelnek. Ugyanakkor a funkció létjogosultságát gyakran vitatják abból a szempontból, hogy valóban hasznos-e, vagy csak azok életét könnyíti meg, akik vezetés közben egyébként nem tartják be a szabályokat.


Kanadában azonban másképp látják a helyzetet, legalábbis a waterloo-i rendőrség nem ért egyet azokkal, akik szerint kizárólag azt a célt szolgálja, hogy szabálykerülésre buzdítsák a járművezetőket. „Számos eszközt és technikát alkalmazunk annak érdekében, hogy javítsunk a régió közúti biztonságán, és...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,585
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére