Miniszterelnök úr!
Utolért minket az, aminek soha nem szabadott volna bekövetkeznie. Az orvosoknak választani kell nagymama és nagymama, nagypapa és nagypapa, élet és élet között.
Mert már nem mindenki élhet, és ezt a kegyetlen döntést ön pont azokra kényszeríti, akik arra esküdtek, hogy legjobb tudásuk szerint mindenkit meggyógyítanak.
De ma már nincs elég intenzív ágy, elég orvos, elég ápoló, elég lélegeztető, elég berendezés ahhoz, hogy megtartsák esküjüket.
Erre az állapotra nincs bocsánat. Nincs bocsánat arra, hogy ilyen döntést azoknak az orvosoknak kell meghozni, akik szabadnap nélkül, saját egészségük kockáztatásával életeket mentenek.
És nincs bocsánat arra, hogy gyerekeknek, unokáknak abban a tudatban kell élni, hogy mi lett volna, ha jut hely az intenzíven, ha jut lélegeztető.
Ha nem vadászkiállítás van, hanem egészségügyi fejlesztés. Ha nem orvoshiány van a járvány közepén rájuk kényszerített új szerződések miatt, hanem megmarad a most ordítóan hiányzó plusz 5...