Elköltöztetik Amszterdam belvárosából a híres vörös lámpás negyedet, erről állapodtak meg a városi tanács tagjai.
A szűk sikátorokkal és csatornákkal átszőtt De Wallen városrészben bezárják a bordélyházak kirakatait, és arra kérik az itt dolgozó szexmunkásokat, hogy majd költözzenek az erre a célra épített új, a városközponttól távolabb eső városrészbe. Az új vörös lámpás negyed pontos helyét később határozzák meg.
Femke Halsema (Baloldali Zöldek) polgármester erre vonatkozó javaslatát a legtöbb párt támogatta.
A Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) és a Keresztény Unió (CU) már régóta lobbizott a bordélyházak bezárásáért, ebben most Mark Rutte miniszterelnök pártja, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD), valamint a Munkáspárt és a Zöldek is támogatták őket.
Halsema azzal érvelt, hogy a vörös lámpás negyedben dolgozó nők egyszerű turisztikai látványossággá váltak, akik csak a bámészkodókat és erőszakosan viselkedőket vonzzák. A városi tanács tagjai szerint azért...