CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Fontos ügyért fogott össze Soros György, Bill Gates és Mark Zuckerberg

  • 2,647
  • 5
A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába – jelentették be hétfőn.

Bill Gates közleményében tudatta, hogy a csoport egymilliárd dollárt kíván befektetni az úgynevezett tiszta energia kutatásába és alkalmazásába. A milliárdosok így kívánnak hozzájárulni a globális felmelegedés elleni küzdelemhez.

A csoport tagjai között van Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke, Jeff Bezos, az Amazon alapító-elnöke, Soros György befektető, a brit Richard Branson, a Virgin alapítója, a szaúdi Al-Valíd bin Talál herceg és a kínai informatikai óriás, az Alibaba létrehozója, Jack Ma.

A Bloomberg és a Forbes becslései szerint a csoport tagjainak összesen mintegy 170 milliárd dolláros vagyonuk van, s ebből áldoznak egymilliárdot az úgynevezett zöld energiaforrások felkutatására. A kutatások a közlekedéstől a mezőgazdaságig több ágazatot...

"A Mikulás nem létezik" - üvöltötte a lelkész a gyerekeknek

  • 5,297
  • 12
Megosztja az embereket egy amerikai lelkész akciója: a férfi a Mikulás-mítosszal akart leszámolni egy plázában. Sokak szerint a mese tényleg eltorzítja a karácsony valódi értelmét, de rengeteg szülő hiszi úgy: a lelkész nagyon is eltúlozta a "leszámolást"!

David Grisham evangélikus lelkész úgy döntött, leszámol a Mikulással és az összes segítőjével, és ráébreszti a gyerekeket arra, hogy a Télapó nem létezik, a karácsony ünnepe pedig valójában Jézus születéséről szól. A helyszínválasztást sem bízta a véletlenre: egy texasi plázában, a Mikuláshoz sorban álló családoknak kezdett el kiabálni:

"A Mikulás nem létezik!"
Grisham a mítosz írmagját is kiirtotta volna: a repülő rénszarvasokról, a krampuszokról...

„Felháborítóak Lázár János szavai”

  • 9,170
  • 99
Pilz Olivér gimnáziumi tanár felháborítónak tartja, hogy Lázár János szerint a tanárok a hibásak a Pisa-mérés rossz eredményei miatt. Az oktatási szakértő arról is beszélt, hogy a pedagógusfoglalkoztatási rendszer kivonja az energiát a tanárok munkájából.

Radó Péter oktatási szakértő az ATV Szabad szemmel műsorában elmondta, hogy ő csak a Pisa-mérésre figyelne, ha oktatásvezető lenne, mert ez az a mérés, ami azt nézi, hogy a gyerekeket felszereli-e az iskola azokkal a kompetenciákkal, ami szükséges a továbbtanuláshoz, és egy munkahelyen való helytálláshoz.

„Felháborítónak tartom, és visszautasítom Lázár János szavait, miszerint a tanulók és a tanárok a hibásak”
– mondta Pilz Olivér a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanára. Szerinte a pedagógusok még mindig mentik a helyzetet, amennyire lehetséges, de a keretek ennyit engednek meg.

„Hat éve zajlik egy nagyon gyökeres, az alapokat érintő rendszer-átalakítás, amennyiben az oktatáspolitika sara, hogy romlanak a...

Ez a találmány megoldja az egyik legnagyobb problémát, a betegek fognak a legjobban örülni neki!

  • 3,130
  • 15
Ezzel a hasznos találmánnyal mindig meg fogják találni az orvosok és a nővérek a beteg vérerét!

Vérvétel esetén többször előfordulhat, hogy az egészségügyi asszisztens, vagy még az orvos is, nem találja meg a megfelelő vénát, kellemetlenség, fájdalmat okozva a páciensnek, főleg ha egy félős gyerekkel van dolga.

Azonban a VeinViewe névre keresztelt készülék pontosan kimutatja, hogy hol fut a karban az a véna, amely alkalmas a vér levételére. Egy speciális zöld színű fényt bocsájt ki a készülék, és abban a pillanatban kirajzolódnak a vérerek, így az orvos, vagy nővér egyből tudni fogja, hogy melyikbe szúrhatja a tűt.

Ez egy nagyon hasznos szerkezet, hiszen így szinte nulla az esélye annak, hogy nem sikerül a vérvétel, ami máskülönben fölösleges fájdalmat és sérülést is okozhat.

A VeinViewer-t a világ összes egészségügyi intézményében érdemes lenne beüzemelni, megkönnyítve az ott dolgozók munkáját, és a betegek kivizsgálásának menetét.

...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,515
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére