Sokan neheztelnek rám, és nem csak a fiatalok, mert úgy érzik, illúziókat rombolok. Nem, nem vagyok illúzió romboló, csak megkövesedett, hamis illúziók, káros illúziók helyett használhatóbb, életszerűbb illúziókat próbálok fölmutat-ni. Mert én is hiszek az illúziókban, de nem azokban, amelyek ingoványba visz-nek.
Mi az illúzió végülis? Téveszme, amely szebbnek láttatja a valóságot, mint amilyen. Ha az az illúzióm – miközben egy szál kötélen egyensúlyozok háromszáz méterre egy habzó, őrjöngő folyó fölött –, hogy biztonságos hídon állok, és hirtelen ráébredek a lidérces valóságra, biztos, hogy lezuhanok és halálra morzsol a víz meg a szikla. De ha abban az illúzióban ringatom magam, hogy erős akarat-tal megnyerhetem a kerületi asztali tenisz bajnokságot, az illúzió megsokszorozhatja az erőmet – még győzhetek is általa!
Ha azt kérdezik, mi a szerelem, én nem tudok elalélni, lelkesedni, és szebbé hazudni a valóságot, mint amilyen. Én kimondom, amit tudok, amit tapasztaltam...