CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Ufók küldhették az életet a Földre

  • 10,181
  • 56
A brit tudósok pénteken se pihennek. A Buckinghami Egyetem kutatói megvizsgáltak egy nemrégiben talált, kerek fémtárgyat, és megállapították, hogy az akár egy mikroorganizmus is lehet, amelyet szándékosan küldtek ide a földönkívüliek, hogy segítsék az élet kialakulását a bolygónkon.

A képen is látható gömb a valóságban nem nagyobb egy hajszál átmérőjénél. Milton Wainwright és csapata fedezte fel a por és más apró anyagok között, amelyeket egy légballonnal gyűjtöttek be a sztratoszférából. A kutató szerint a külsején fonalas életformát találtak, a beljsejéből pedig valamilyen ragacsos biológiai anyag szivárog.

Az egyik elmélet szerint egy ismeretlen civilizáció küldte a Földre, hogy foyltassa a bolygó ellátását élettel

– mondta Wainwright. Ez a bátor feltevés azonban nem az ő szüleménye...

Lottónyertesek, akiknek elúszott az összes nyereményük

  • 5,696
  • 6
Az Egyesült Államokban szerdán elvitték az ország történetének ötödik legnagyobb lottónyereményét. Az 564 millió dollárra három nyertes szelvény is akadt. A történelem ugyanakkor azt mutatja, vannak olyanok, akik egyáltalán nem sáfárkodtak jól az általuk megnyert összegekkel.

Szerdán elvitték az Egyesült Államok történetének ötödik legnagyobb lottónyereményét. A Powerball jackpotjára három nyertes szelvény is érkezett: Észak-Karolinából, Puerto Ricóból és Texasból adták fel a szelvényeket. A Business Insider most készített egy összeállítást azokról a lottónyertesekről, akik nem igazán tudtak jól sáfárkodni a megnyert összegekkel (az USA-ban sokszor a nyilvánosság elé állnak a nyertesek).

Lara és Roger Griffiths például 2005-ben nyert 2,7 millió dollárt, ám házasságuk...

Tilos a tanár-diák viszony a Harvardon

  • 9,427
  • 22
Az elitegyetem vezetése szerint az oktatóknak kizárólag hallgatóik intellektuális fejlődésére kell koncentrálniuk, bárminemű más viszony tiltott.

Megtiltották a Harvard Egyetemen az oktatóknak, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek a hallgatókkal – írja a Boston Globe. A lap azt írja: korábban is korlátozták a tanár-diák viszonyt, de csak olyan megkötések voltak, ami szerint az oktató és tanítványa nem alhatnak együtt.

A most meghozott szabályok konkrétan tiltják, hogy romantikus vagy szexuális kapcsolatba bonyolódjanak a professzorok diákjaikkal, függetlenül attól, hogy a hallgató részt vesz-e az adott oktató valamelyik kurzusán vagy sem. Az egyetemi vezetés szerint a tanároknak kizárólag diákjaik intellektuális fejlődésére kell koncentrálniuk, az érzelmi viszonyt azért helytelenítik, mert a két fél...

A tölgy-szigeti pénzgödör kétszáz éves rejtélye

  • 8,412
  • 7
Kanada észak-atlanti partjainál van egy aprócska sziget, amely immár több mint kétszáz éve kincskeresők zarándokhelye. Egy titokzatos és igen mély gödör tartja lázban az ide érkezőket.

A szkeptikusok szerint csak a természet űz furcsa tréfát a pénzsóvár kincsvadászokkal, mások szerint milliós aranykincset, Shakespeare-kéziratokat vagy szabadkőművesek titkait rejti. Mi lehet a tölgy-szigeti „pénzgödör” mélyén. Kutatása kétszáz év alatt dollármilliókat emésztett fel, és hat ember életét követelte.

A rejtélyes gödörre a történet szerint először egy tizennyolc éves fiatalember akadt rá 1795-ben. Fényeket látott az új-skóciai Tölgy-szigeten (Oak Island, Kanada). Amikor odament, hogy utánanézzen a fény eredetének, egy kerek mélyedést talált a talajban, egy közeli fán pedig egy, az építkezéseknél is használatos, nehéz tárgyak emelésére alkalmas csiga lógott.

Nosza, segítőtársaival neki is esett, hogy rábukkanjanak a mélyedés...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pomagrade wrote on Kincsesbolygó's profile.
Szia! Sajnos nem sikerült még megtalálnom a Viszkok Fruzsi könyvet... Ha szembejön, felteszem majd :)
Hello everyone!!! The Rnata Nativity Bundle pattern is now available!!! Anyone here who already has it and wants to share it?
Erinna Lee has just released a new book: Enchanted Woodland Amigurumi... I hope someone will post it on the forum soon!
remélem jól csinálom!
Burgundii wrote on vandorcsillag's profile.
Ionon vagyok, mindig is az voltam. Hogy vagy

Statisztikák

Témák
37,861
Üzenet
4,729,328
Tagok
610,670
Legújabb tagunk
Aranyvirág71
Oldal tetejére