CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Merkel az év embere a Time magazinnál

  • 20,164
  • 216
Angela Merkel német kancellárt választotta idén az Év Emberének a Time magazin.

A lap méltatta, hogy Merkel képes volt szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az év folyamán Európának sorozatosan meg kellett küzdenie.

Nancy Gibbs, a lap vezetője Angela Merkelnek a görög válságra, a migrációs krízisre, valamint az Iszlám Állam jelentette fenyegetésre adott válaszát emelte ki.

A magazin kiemelte: a kancellár szembe tudott nézni a kihívásokkal. Merkel többet mert kérni a saját népétől a menekültválság alatt, mint bármelyik más politikus; végig kiállt a zsarnoki elnyomás ellen, és kitartásával olyan morálisan elkötelezett vezető vált belőle, amiből hiány van a mai világban.

Ezzel Merkel lett az első nő, aki kiérdemelte ezt az elismerést, mióta 1999-ben Man of the Yearről Person of the Yearre változtatták a nevet.

Tavaly az ebola elleni harc szereplőit választotta meg a Time, amibe nők ugyanúgy beletartoznak, mint férfiak, de ez az első alkalom, hogy nevesítve van...

287 dollárra bírságoltak egy kanadait, aki egy gyorsétterem kiadóablakánál várakozva sms-ezett

  • 4,041
  • 2
Kicsit szőrösszívűen értelmezte a KRESZ előírásait az a kanadai rendőr, aki Beaumontban 287 dollárra bírságolta azt a sofőrt, aki egy gyorsétterem kiadóablakánál várakozva sms-ezett.

A kanadai KRESZ előírásai szerint "figyelmetlen vezetésért" (distracted driving) bárkit meg lehet büntetni, aki "bármilyen, közforgalom számára hozzáférhető úton" vezetés közben telefonál.

Szorosan értelmezve a szabályt ez azokra az esetekre is vonatkozik, amikor a sofőr valójában nem vezet, hanem a megbírságolt sofőrhöz, A. J. Daousthoz hasonlóan éppen várakoznak.

"Nevetséges. Kicsit szigorúnak érzem" - mondta a büntetésről. Jó kanadaiként persze eszébe sincs küzdeni az igazságtalanság ellen, bár azért a bíróságon megpróbálja majd mérsékelni a büntetést. (Via Fox)/444.

poloce1.jpg

Boross Péter és a züllés

  • 5,892
  • 66
A pedagógia, de inkább az emberi kapcsolatok egyik alapja, hogy tartózkodjunk a másik ember, mint emberi entitás minősítésétől. Inkább a cselekedetekre, és az általa kinyilvánított gondolatokra figyelve. A hétköznapokban ez a „hülye vagy” és a „hülyeséget beszélsz” distinkciójában nyilvánul meg. Így az egykor jobb napokat is talán megélt, volt miniszterelnök Boross Péter esetében sem hozakodunk elő a korával, és hasonlókkal. az is elég szégyellnivaló lenne, amit olykor mond. Ha eljutna odáig, hogy végiggondolja.

Legutóbb például a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöki sajkájában nyitotta ki a száját. Ismét, és most is kár volt. Talán lassan elborította volna a feledés a korábbi megnyilatkozásait, ha hallgat. Talán kicsit humanistább képet hagy magáról, ha csendben marad. Holott már korábban is megállapíthattuk, hogy megőszült haja alatt olyan...

Botrány az Omegában: nekiment az egykori basszusgitáros a frontembernek

  • 4,726
  • 17
Élesen kikelt Mihály Tamás Kóbor János ellen, miután Kóbor az MTI-nek adott nyilatkozatában többek között azt mondta, Mihály a kilencvenes évek óta nem meghatározó tag a zenekarban.

Egy egész hétvégét gondolkoztam azon,hogy válaszoljak e arra a guszta kis interjúra,amit Kóbor az MTI-nek adott,és több internetes portál átvett
.Meg hogy válaszoljak e egyáltalán...
Mivel velem az MTI nem csinál interjút,marad a Facebook,

b1000.jpg


Az a helyzet,hogy amiket mond,az nem érinti meg Mari nénit Kabátgöröngyösön,nem érdekli az embereket,akik megpróbálnak túlélni,akiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál,hogy megint egyszer lehúzza a rókáról a hetvenhetedik bőrét ezekkel az "ÚJ"lemezekkel.A fiatalokat egyáltalán nem érdekli az Omega,erre a nyári Budapest Park koncert fényes bizonyitékot adott.Akkor kinek cimezte,amit mondott?

Ez az interjú elsősorban nekem szólt,meg persze a Molnár Gyurinak!
A párszáz, esetleg ezer igazi rajongó...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,627
Üzenet
4,918,046
Tagok
622,714
Legújabb tagunk
tamas_so
Oldal tetejére