CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Pár száz forintért vett meg egy fényképet, amiről most kiderült, százmilliókat érhet

  • 3,410
  • 8
Több mint egy évig tartó vizsgálatok után szakértők megállapították, hogy valóban a Vadnyugat legendás bűnözője, Billy a Kölyök szerepel azon a fényképen, amit egy gyűjtő mindössze két dolláért vásárolt egy kaliforniai régiségboltban.

A Kagin’s nevű cég becslése szerint a fénykép – egészen pontosan egy ferrotípia – akár ötmillió dollárt is érhet.

A nagyjából 10 centiméterszer 12.7 centiméteres felvétel 1878 nyarán készült, feltehetően egy esküvőn, és azt lehet látni rajta, ahogy a legendás vadnyugati bűnöző bandájának tagjaival croquet-t játszik. A felvételt hitelesítő cég egyik vezető szakértője elmodta: amikor először látták a fényképet, “érthetően szkeptikusak” voltak, de egy több mint egy évig tartó vizsgálat után kijelenthetik, a kép valódi – jelentette az...

Hölgyeink gyakran hasra estek a századfordulón

  • 3,390
  • 5
A divat a megelőző századfordulón is gyakran változott. Az 1899-re bejött szecessziós divatvonal jelentős megtakarítást eredményezett: 3–4 méterre csökkentette a ruhákhoz szükséges anyag mennyiségét.

Balesetveszély
Elvben ezen ruhák viselése kényelmesebb volt, de csak elvben. Már a divatos, angolnaszerű mozgás elsajátítása sem volt egyszerű, és 1902-ben újat kellett tanulni: a hölgyek kissé kócos fejüket oldalra billentették, mellüket előre, farukat hátra döntötték.

A szoknya harang alakú lett, rajta zsinóros, csipkés díszítéssel, szecessziós virágokkal, szabása követte a csípő és a comb vonalát, térdtől lefelé fodrokkal bővült- derül ki a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldaláról.

Megdöbbentő újítás volt, hogy a szoknya nemcsak hátul, hanem elöl is söpörte a földet, így aki nem gyakorolta benne a helyes járást, könnyen...

Lecserélnék a Windows XP-t, de nem találják a gépeket

  • 5,567
  • 27
Az amerikai adóhivatal hatalmas összeget költött Windows-licencekre, de a frissítési folyamat banális ok miatt elakadt: a frissítést végző informatikai osztály mintegy 1300 számítógépet nem talál.

Minden kicsit is illetékes szakember előtt tiszta, hogy egy hatalmas szervezetben mekkora kihívás lefolytatni egy vállalati szintű Windows-verzióváltást, főleg akkor, ha a frissítés a tavaly áprilisban támogatását vesztett Windows XP-ről történik. A versenyszektor szereplőitől ritkán kerül ki ezzel kapcsolatos számszerű adat (akár a költségekről, akár az érintett gépek számáról vagy az átállási folyamat hosszáról), de állami intézmények – a transzparens működési kényszer miatt – időről időre közöltek információkat az elmúlt néhány év során.

Sok pénzből keveset?

Az ilyen projektek általában a korlátozott anyagi és/vagy emberi erőforrások miatt szoktak...

A kanadai jobboldalt támogatja a legnagyobb zsidó hetilap

  • 3,384
  • 0
A The Jewish Press című amerikai hetilap egy csütörtöki szerkesztőségi cikkben jelezte, hogy Stephen Harper kanadai konzervatív miniszterelnököt támogatja és erre ösztönzi valamennyi szavazásra jogosult kanadai zsidót az október 19-én megrendezésre kerülő szövetségi választáson.

A lap szerint azért kell egy negyedik ciklusra újraválasztani a kanadai kormányfőt, mert "Izrael hűséges támogatója." A lap ugyanakkor jelzi, hogy nem könnyű körülmények közt kampányol a Konzervatív Párt, hiszen a csökkenő olaj árak komoly gondokat okoztak Kanada gazdaságának, különösen Alberta tartományban, amely egyben a kanadai jobboldal fellegvára.

"Harper úr volt az első kanadai miniszterelnök aki felszólalt a Knessetben. Ekkor jelentette ki az izraeli törvényhozásban, hogy Kanada 'tűzön vízen át' támogatni fogja Izraelt. Harper úr messze meghaladta a nyugati vezetők szokásos...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,990
Üzenet
4,994,267
Tagok
627,883
Legújabb tagunk
PestiKifli
Oldal tetejére