2012-a Nap ötödik korszakának utolsó éve

Kedves SiriusB és Dreamaya!

Régebben olvastam egy könyvet, melyben egy kutató érdekes módon fejtette meg az egy szarkofág tetején levő rajzokat. Fóliákra másolta, egymásra tette, elforgatta. Nem vagyok benne biztos, de mintha ez lenne az a könyv:
http://angyalforras.hu/2012/Maya-profeciak

Dreamaya! Köszönöm szépen a felajánlott barátságodat!

[FONT=Verdana, sans-serif]Ez az egyik könyv, amit szeretnék elolvasni (a másik, amit SiriusB említett). :)[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Angelit dolgozik a szkennelésén[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif][FONT=Verdana, sans-serif]: [/FONT]sajnos ezeket a neten keresztül nem tudtam megrendelni.
[/FONT]

[FONT=Verdana, sans-serif]Szoktam bohóckodni azzal, hogy én fény_kép_ész vagyok :rolleyes: :D [/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Képeket elemzek (valójában az álmok is azok).[/FONT]

[FONT=Verdana, sans-serif]Nagyon jól érzékeled valahol, hogy a Maya szimbólumok megfejtéséhez teljesen más látásmód szükséges – akárcsak a gabonakörökéhez – ezért most sokat kell tanulnom.[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Egyébként is én tanulásmániás vagyok; világi és ezós csapáson is rengeteg mindennel foglalkoztam: ez nem is csoda, hiszen a Maya Naptár szerinti galaktikus szignatúrám Vörös Mágneses Égenjáró :lol: :roll: :00:[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]A topikod nagyon tetszik, de nem ígérem, hogy tüsténtkedni fogok benne.[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Ebben a témában csak annyira vagyok [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif][FONT=Verdana, sans-serif]otthon[/FONT], amennyire a Tarot és Elisabeth Haich: Beavatás c. könyve beavatott :)
kiss
[/FONT]
 
Sziasztok!!!!

Ugy gondolom,hogy a dimenziovaltas,(marmint eljutni "arra" a szintre) mindenkinel maskepp zajlik le es az ut "oda" az is mindenkinel mas...Olyasmi ez mint a -minden ut Romaba vezet-.Velemenyem szerint teljesen felesleges meggyozni barkit is melyik a "helyes" ut.Mint a vallasnal,egyik meg akarja magyarazni a masiknak,hogy az o Istene az igazi.Cak azt nem veszik eszre,hogy ugyan arrol a dologrol beszelnek,csak mas "nyelven".mint a profeciak ugyan arrol regelnek,csak a sorok koze kell latni.

Az meg hogy valaki,hogy talal az utra konyvekbol,vagy egyik nap ugy ebred,hogy latomasa,alma vagy akarmilye volt,az tok mindegy.Azt hiszem abban mindannyian egyetertunk,hogy nem a haboru,hanem a beke,nem a gyulolet,hanem a szeretet....stb az a helyes ut.

Ps:pont egy ilyen forumban,ne bantsatok egymast!!!!;)
[FONT=Comic Sans MS, cursive][FONT=Verdana, sans-serif]Nem vettem észre, hogy bárki a másikat rá akarta volna valamire is beszélni kiss[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Simon Weil idézetét szerettem volna megkeresni, miszerint a figyelem az szeretet :smile:[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Ehelyett találtam pár ideillő idézetet a Budomagazin oldalon és bemásolom Neked Rita kiss[/FONT]

[/FONT][FONT=Comic Sans MS, cursive]"Nincs még egy olyan nehéz bosszú, mint a megbocsátás."[/FONT]
[FONT=Comic Sans MS, cursive](Olvasónk küldte)[/FONT]

[FONT=Comic Sans MS, cursive]"Nyugodt vagyok, akárhogyan és bármikor támadnak meg. Nem ragaszkodom az élethez vagy a halálhoz. Beleegyezek mindenbe, ami csak Istennek tetszõ. Távol tartom magamat az élethez való ragaszkodástól és a halál utáni vágytól, és olyan szellemem van, hogy ráhagyok mindent, nem csak amikor megtámadnak, de a mindennapi életben is." [/FONT]
[FONT=Comic Sans MS, cursive](Ueshiba Morihei)[/FONT]

[FONT=Comic Sans MS, cursive]"Az erő igazság nélkül erőszak, az igazság erő nélkül tehetetlenség."[/FONT]
[FONT=Comic Sans MS, cursive](Sosai Masutatsu Oyama)[/FONT]
<!-- / message --><!-- sig -->
 
Van rá egy rekesz söröm, hogy nem történik semmi dimenzióváltás, vagy ha igen, akkor az kellően láthatatlan lesz...

na, jó fogadhatunk pár tábla csokiban is ;)
 
Dreamaya

[FONT=Verdana, sans-serif]Elisabeth Haich: Beavatás c. könyvét én is olvastam.Nagyon jó. Minden egyiptomosat, ezoterikusat olvasok, ami csak fellelhető a könyvtárban.
Nem baj, ha nem tüsténkedsz "Egyiptomban", legyél Te csak ott, ahol lenned kell.
Egyébként olvastam egy másik könyvet is, amelyik szerint szintén 2012-ben történni fog valami. Ennek a címe végképp nem jut eszembe, de a Nagy Piramis különböző adataiból jött ki ez a következtetés. Írója különböző évszámokat vél felfedezni a piramis méreteiben.
Fogadd szeretettel:
[/FONT]
gy%C3%B6ngyvir%C3%A1g.jpg

[FONT=Verdana, sans-serif]
[/FONT]
 
[FONT=Verdana, sans-serif]Elisabeth Haich: Beavatás c. könyvét én is olvastam.Nagyon jó. Minden egyiptomosat, ezoterikusat olvasok, ami csak fellelhető a könyvtárban. [/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Nem baj, ha nem tüsténkedsz "Egyiptomban", legyél Te csak ott, ahol lenned kell. [/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Egyébként olvastam egy másik könyvet is, amelyik szerint szintén 2012-ben történni fog valami. Ennek a címe végképp nem jut eszembe, de a Nagy Piramis különböző adataiból jött ki ez a következtetés. Írója különböző évszámokat vél felfedezni a piramis méreteiben. [/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Fogadd szeretettel:[/FONT]
gy%C3%B6ngyvir%C3%A1g.jpg


[FONT=Verdana, sans-serif][FONT=Verdana, sans-serif]Nagyon szépen köszönöm: még az illatát is éreztem kiss[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Ez az egyik kedvenc virágom :)[/FONT]
[FONT=Verdana, sans-serif]Gyönyörű az egyiptomi lótusz is: miért nem választod avatar képedül?[/FONT]

A Beavatás nagyon emlékezetes könyv több okból is számomra.
Az I. Részét pillanatok alatt befejeztem; a II. is annyira érdekes volt, de 3-4 oldal elolvasása után eleinte a szó szoros értelmében elaludtam :o
Később jöttem rá, hogy be kellett érni bennem valaminek, hogy el tudjam az igazságát viselni kiss
[/FONT]
 
Semmi gond, téged és engem biztos befogadnak a Szíriuszon, hiszen útlevelünk van. :mrgreen: Te onnan származol, engem meg úgy hívnak.:p

Egy médiumon(Szabó Judit) keresztül egy Ariel nevű szellemlény arra a kérésre, hogy hogyan kell elképzelni a "dimenzióváltást" ezt mondta:

"Képzelj el egy üveggömböt, ami egy akváriumban van benn. A nagy akváriumban levők belátnak a gömbbe, de a gömbben levők nem látnak ki. Az akváriumban gyönyörű vízi növények, rákok halak élnek a sós tengervízben, a gömbben édesvíz van és kis aranyhalak. Hirtelen elkezdődik egy folyamat, amikor az üveggömb egyre vékonyabb lesz. Időnként néhány aranyhal már át is lát rajt, majd egyszercsak lassan elkezd a sósvíz beszivárogni a gömbbe. Meg kell tanulni alkalmazkodni az elkerülhetetlenhez. Azok az aranyhalak, akik még sosem hallottak a gömbön túli világról, megijednek a kint úszkáló halaktól, védekezni, harcolni akarnak ellenük és energiájukat nem az alkalmazkodásra, hanem az értelmetlen küzdelemre pocsékolják.

Néhány aranyhal az üveg túloldalán úszkáló halakat mindenható, isteni lényeknek tekinti, ezzel teljesen feladják autoritásukat és érzelmi szélsőségek között ingadoznak.

Aztán van néhány aranyhal, akik ezeket a másfajta élőlényeket a testvérüknek tekintik, és csodálják a "Nagy Halat", hogy milyen hihetetlen mennyiségű formában tudja kifejezni magát. Ők minden lélegzetükben a Nagy Hal szellemét követik és extázist élnek át, mivel lassan felkészülnek arra, hogy nagyobb vízben úszhassanak"
;)
:mrgreen: na majd akkor "otthon" találkozunk....:mrgreen:
ezt a történetet én is olvastam már valahol de ebben nincsen Nibiru, ami neki fog menni a Holdnak....:p
a dimenzióváltással nincs is bajom, azt magamon is érzem már 2003 óta, hogy "dolgoznak rajtam" és csakis ez a Nibirus katasztrófa volt számomra érthetetlen a történetben...mert az cseppet sem mindegy, hogy az akvárium szívódik fel, vagy egy hatalmas bolygó jön nekünk....:mrgreen::mrgreen::mrgreen:
 
<META content=Word.Document name=ProgId><META content="Microsoft Word 11" name=Generator><META content="Microsoft Word 11" name=Originator><LINK href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel=File-List><STYLE> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </STYLE> Mirjam 77 dimenzió váltása a fejekben lesz, van kinek, már ott van, nem fogjátok úgy átélni, mint mondja nincsenek tünetei.
Kedves mindenki.
jajj,de jó!:)
most nagyon megnyugtattál ám!kiss
ha a fejemben lesz, akkor oda a Nibiru sem fér be, tehát nem kell félnem...:mrgreen:
és ez a dimenzióváltás a fejekben mit fog okozni? mesélnél erről valamit bővebben?
én mostanában azt tapasztalom, hogy elcsúszik a tér és az idő is furcsa dolgokat művel....eddig azt hittem hogy megint az én "dilim", de a héten a fiam meg egy ismerősöm is érdekes dolgokat mesélt....
 
A NASA csodás felvétele a Plejadokról

Az oldalon ezt írták: "Kísérteties visszatükröződések a Pleiadokban"

hs-2000-36-a-web_print.jpg
 
Egy videó (Zoom) és egy PDF azokról a csillagokról, amiről beszélünk. ;)



A dokumentum angol nyelvű, de csodás képek vannak benn. A videó nekem BSPlayarrel indult el.
 
:mrgreen: na majd akkor "otthon" találkozunk....:mrgreen:
ezt a történetet én is olvastam már valahol de ebben nincsen Nibiru, ami neki fog menni a Holdnak....:p
a dimenzióváltással nincs is bajom, azt magamon is érzem már 2003 óta, hogy "dolgoznak rajtam" és csakis ez a Nibirus katasztrófa volt számomra érthetetlen a történetben...mert az cseppet sem mindegy, hogy az akvárium szívódik fel, vagy egy hatalmas bolygó jön nekünk....:mrgreen::mrgreen::mrgreen:

Látom az optimizmusod nem hagyott el hála az égnek.:p

Ami a Nibirut illeti, ott sincs arról szó, hogy nekünk jön. :mrgreen: Ha valóban létezik és valóban olyan a pályája mint némelyek feltételezik, akkor "csupán" annyi történik, hogy belép a Naprendszerbe! Van ott bőven elég hely, hogy elférjen ütközés nélkül is.

Éppen csak azt kell majd túlélni, amilyen hatással lehet a bolygók mozgására + egy ilyen égitest. Netán ha éppen a Napunk és a Föld között kíván tartózkodni mondjuk egy hétig.:( Fáznánk egy kicsit meg kissé átrendezné a vonzása a földrészeket, "oszt jónapot".:mrgreen:

andy_loyd_nibiru_path.jpg
 
....eddig azt hittem hogy megint az én "dilim", de a héten a fiam meg egy ismerősöm is érdekes dolgokat mesélt....

Drága Mirjam! Remélem nem hagysz kétségek között vergődni és beszámolsz arról amit meséltek! kiss Sajnos rettentő kíváncsi természetem van, és szenvedést okoz, ha valamit nem sikerül kinyomoznom.:mrgreen:
 
Látom az optimizmusod nem hagyott el hála az égnek.:p

Ami a Nibirut illeti, ott sincs arról szó, hogy nekünk jön. :mrgreen: Ha valóban létezik és valóban olyan a pályája mint némelyek feltételezik, akkor "csupán" annyi történik, hogy belép a Naprendszerbe! Van ott bőven elég hely, hogy elférjen ütközés nélkül is.

Éppen csak azt kell majd túlélni, amilyen hatással lehet a bolygók mozgására + egy ilyen égitest. Netán ha éppen a Napunk és a Föld között kíván tartózkodni mondjuk egy hétig.:( Fáznánk egy kicsit meg kissé átrendezné a vonzása a földrészeket, "oszt jónapot".:mrgreen:

andy_loyd_nibiru_path.jpg

Szerintem nincsen Nibiru, mert akkor lenne valamilyen feljegyzés róla 3600 évvel ezelöttröl vagyis kb.: i.e 1600-bol. Persze csak ha 3600 éve történt, de ha nem akkor meg teljesen mind1 számunkra, mert ha létezik is mi már nem érjük meg, hogy lássuk.
Egyébként meg egy ekkora égitest elhaladása ilyen távolságra tőlünk, valszeg a mostani ökológia teljes pusztulásával járna, tehát végzetes ránk nézve.:)
Mondjuk engem nem igazán érdekel, hogy szívinfarktusba, autóbalesetbe, vagy egy idegen égitest hatása miatt nyuffanok ki, a vége úgy is ugyan az.:mrgreen:
 
Szerintem nincsen Nibiru, mert akkor lenne valamilyen feljegyzés róla 3600 évvel ezelöttröl vagyis kb.: i.e 1600-bol. Persze csak ha 3600 éve történt, de ha nem akkor meg teljesen mind1 számunkra, mert ha létezik is mi már nem érjük meg, hogy lássuk.
Egyébként meg egy ekkora égitest elhaladása ilyen távolságra tőlünk, valszeg a mostani ökológia teljes pusztulásával járna, tehát végzetes ránk nézve.:)
Mondjuk engem nem igazán érdekel, hogy szívinfarktusba, autóbalesetbe, vagy egy idegen égitest hatása miatt nyuffanok ki, a vége úgy is ugyan az.:mrgreen:

Sajnos nem biztos, hogy úgy van, ahogy gondolod. Annyira bonyolult egy-egy galaxisban a bolygók és csillagok egymáshoz viszonyított mozgása, hogy igazán nem lehet tudni, hogy mi történt időszámításunk szerint 1600-ban.

Gondold csak el, valamikor akkor élt Mózes, aki "felment a hegyre" és megkapta Istentől az instrukciókat.;) Kb. ennyi amit tudunk az akkori világ csillagászati történéseiről....:D
 
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Dobogókőn a Szív Csakra kékesfehér fénnyel hatalmos oszlopban világít be indult a kezdet már egy hete.
 
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Dobogókőn a Szív Csakra kékesfehér fénnyel hatalmos oszlopban világít be indult a kezdet már egy hete.

Ez itt a Ferenczy-szikla, ha minden igaz ez volna az a hely, amiről beszélsz.:

picture.php


Tudom, hogy már millió helyen olvastátok, de olyan jó leírni:

"A tibeti szemlélet és magatartás a Szent Tudás többi hajtásához hasonlóan a Mindenséget egységben, Egynek látja és éli. Ennek megfelelően az úgynevezett erőközpontokat, csakrákat nemcsak az emberi testben, de például a Földgolyón is számon tartja. A hagyomány szerint a Föld szív-csakrája Magyarország területén, pontosabban a Pilisben van." Dalai láma

Mondanál erről valamit bővebben vagy csak szimbolikusan kell érteni amit
írtál a kékesfehér fényről? Láttad?
 
Ez itt a Ferenczy-szikla, ha minden igaz ez volna az a hely, amiről beszélsz.:

picture.php


Mondanál erről valamit bővebben vagy csak szimbolikusan kell érteni amit írtál a kékesfehér fényről? Láttad?
Nem ez a helyről van szó fent van a hegyen a kilátó környékén. Igen láttam olyan révülésben voltam. Van egy barlang is a helynél de csak úgy nem tudsz be menni ( mert nem látható).
 
Ez itt a Ferenczy-szikla, ha minden igaz ez volna az a hely, amiről beszélsz.:

picture.php


Tudom, hogy már millió helyen olvastátok, de olyan jó leírni:

"A tibeti szemlélet és magatartás a Szent Tudás többi hajtásához hasonlóan a Mindenséget egységben, Egynek látja és éli. Ennek megfelelően az úgynevezett erőközpontokat, csakrákat nemcsak az emberi testben, de például a Földgolyón is számon tartja. A hagyomány szerint a Föld szív-csakrája Magyarország területén, pontosabban a Pilisben van." Dalai láma

Mondanál erről valamit bővebben vagy csak szimbolikusan kell érteni amit
írtál a kékesfehér fényről? Láttad?

És milyen jó újra olvasni.
 
Iden nyaron voltam anyummal meg a ket gyerkocommel meglatogatni,a szivcsakrat.Annyit tudok csak mondani,hogy orakon keresztul bolyongtunk,sajna a Ferenczy sziklat nem talaltuk meg,de semmi faradsagot nem ereztunk,pedig vagy 20km,tettunk meg,vegen rank talalt valami vador,es o mutatta,meg a helyes utat.Isteni tura volt,es "Isteni " hely.
 
Oldal tetejére