Belehalt az ördögűzésbe egy apáca

Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
Agresszív? Én? Használsz egy fogalmat és rám bízod hogyan értelmezzem? Akkor minek az eszmecsere? Ha az agresszivitás, hogy szeretném olvasni a véleményedet egy fogalomról, akkor agresszív vagyok és leszek.

Hogy egy nőtől te mit vársz el, az a te dolgod. De azt tapasztaltam, azok a hímneműek, akik hozzád hasonlóan nyilatkoztak a nőkről, egytől egyig önteltek és ostobák voltak.

Nyilván én is öntelt és ostoba vagyok. Mármint a te fogalmaid szerint.
Bocsáss meg, a körülöttem lévő nők inkább elsímították a konfliktusokat, mint gerjesztették, ezért nem szoktam hozzá az ilyesmihez. Nálam a nő fogalmához hozzátartozik a kedvesség és a jószándék.
Most nehogy azt kérd, hogy definiáljam a nő fogalmát. :p
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Na ugye, most hirtelen csend lett.
Így vegyen téged komolyan bárki Diogenes

Megrágalmazol valamivel amit aztán nem tudsz bizonyítani. Nézz tükörbe melyikünk gyalázza a szülei emlékét amikor arra használja fel őket, hogy áldozatnak állítsa be magát

ennél lejjebb ember már nem nagyon süllyedhet
 
L

Lady Freya

Vendég
Nyilván én is öntelt és ostoba vagyok. Mármint a te fogalmaid szerint.
Bocsáss meg, a körülöttem lévő nők inkább elsímították a konfliktusokat, mint gerjesztették, ezért nem szoktam hozzá az ilyesmihez. Nálam a nő fogalmához hozzátartozik a kedvesség és a jószándék.
Most nehogy azt kérd, hogy definiáljam a nő fogalmát. :p
Elhiszem, hogy ez a téma kedvesebb neked, mint kérdésre válaszolni.
Ugyan már magyarázd meg nekem, miért "konfliktusgerjesztés", ha választ kérek egy kérdésre és nem elégszem meg azzal a lila köddel, amivel megpróbálsz kábítani?
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
SiriusB!

Csak hogy lásd, kivel van dolgod. A máglyát elmentettem, de te is kapsz ely kis ajándékot. :p
 
Csatolások

  • CRUZ_P~1.JPG
    CRUZ_P~1.JPG
    14.7 KB · Olvasás: 6

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
A következő lépése az lesz hogy engem állít be antiszociálisnak és én leszek az aki nem tartozik erre a fórumra ahol ő komoly intellektuális beszélgetést folytat minden érzelemtől mentes hangnemben.
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
Elhiszem, hogy ez a téma kedvesebb neked, mint kérdésre válaszolni.
Ugyan már magyarázd meg nekem, miért "konfliktusgerjesztés", ha választ kérek egy kérdésre és nem elégszem meg azzal a lila köddel, amivel megpróbálsz kábítani?

Freya!
Hányszor magyarázzam el egy óra alatt, hogy én mit gondolok az anyag mibenlétéről. Minden filozófus, minden fizikus, minden kémikus mást és mást tart az anyagról. Mindegyik lexikon másként határozza meg. Mit vársz tőlem? Idézzem valamelyiket, vagy találjak ki egy egyikhez sem hasonlót?
Ha az én értelmezésemre vagy kíváncsi, akkor olvasd el azt amit írtam.
 
Ez a hab a tortán a mai napra
A fő materialista kijelenti, hogy fogalma sincs róla mi az az anyag, de van egy elgondolása. Még jó hogy nem hiszel istenben Diogenes, arra mit mondtál volna.
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
No, Sirius B, már csak ketten maradtunk. Mostmár tényleg jó éjt! Persze, a SiriusB-nek éjszaka van dolga, mert világítania kell az égen, bár a munka javát a SiriusA elvégzi. De jó is egy kettőscsillag második tagjának lenni. ;)
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Azért jó a fazon.
Addig beszél velem, hogy megvádoljon valamivel aztán amikor megkérem rá hogy idézze tételesen már nem. Ha az átlátszóságnak fokozatai lennének ugye... de mindegy, Diogenes új etalon lenne abban is.
 
L

Lady Freya

Vendég
Freya!
Hányszor magyarázzam el egy óra alatt, hogy én mit gondolok az anyag mibenlétéről. Minden filozófus, minden fizikus, minden kémikus mást és mást tart az anyagról. Mindegyik lexikon másként határozza meg. Mit vársz tőlem? Idézzem valamelyiket, vagy találjak ki egy egyikhez sem hasonlót?
Ha az én értelmezésemre vagy kíváncsi, akkor olvasd el azt amit írtam.

Végignéztem a hozzászólásaidat, ahol az anyag előfordult. Nem találtam tőled származó használható fogalom-értelmezést....
Sajnálom, nem jött be... :cool: máskor jobb trükkel kísérletezz...
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
"A" látom, erőlködsz, hogy provokálj. ;) Nem, nem kisbarát, ez nem fog menni. Beszélgess azokkal akik a te hangnemedben társalognak. Ha észrevetted volna nem csak én nem állok szóba veled, hanem többen. Ez azért jelez valamit, nemde?
 
Freya! Ha valamit beidézel, azt illik elolvasni is. Idézted, hogy mit tartok az anyagról, majd erre kérdezel rá újra és újra. Ezzel nincs mit tenni.
 
Csak addig vagy beszédes amíg mocskolódni meg rágalmazni lehet igaz Diogenes, amikor megkérdezik mire is alapozod mindent akkor eljátszod a "há túl kicsi vagy te ahhoz hogy én válaszoljak neked kicsi gyerek".
Te akarsz engem lenézni? Kéne még pár létra hozzá drága barátom. A 3 éves öcsém többet ér emberileg mint te, és le akarsz nézni?
Nehezen nyugszom Freya, általában ha annyira felhúznak mint Diogenes addig mondom a magamét amíg nem kapok egy ban-t, de ez az ember... komolyan, keresnem kell a szavakat hogy egyáltalán megfogalmazzam a mélységet ahonnan kioktat másokat.
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)

Nofene! Itt nagy érzelmek szövődnek két ember között. Ha nem templomban lesz a szertartás, akkor én is megyek, elvégre az irántam tanúsított rosszindulat hozott össze benneteket. :p :p :p

Előtte el ne felejtsétek jó pogány szertartás szerint inni isten vérét és enni isten testét amelyek ugye az átlényegült bor és átlényegült ostya.

Apropó! Mesélnétek nekem ezekről az átlényegülésekről? Biztosan érdekes történet. :p
 
L

Lady Freya

Vendég
Freya! Ha valamit beidézel, azt illik elolvasni is. Idézted, hogy mit tartok az anyagról, majd erre kérdezel rá újra és újra. Ezzel nincs mit tenni.

Értettem.

Kedeves Lady Freya!

Az anyag fogalmát sokan, sokféleképpen határozzák meg és nem tudom, hogy neked melyik szimpatikus. A közkeletű felfogás szerint az anyag az aminek leírtam. Valami. Olyan valami, aminek kiterjedése van. Ha valaki Platonista, akkor azt mondja, hogy szine, szaga, fizikai tulajdonságai nincsenek, mert azokat a formától kapja, de hagyjuk szegény Platont.
Te is és én is és mindenki tudja, hogy mi az anyag.
Én se kérdezem, hogy mi a lélek definíciója, mert azt hiszem, azzal nagyo meggyűlne a bajod. :D

Erre gondolsz? Még ez a legépkézlábabb, amit az anyagról írsz. Viszont ezzel nem jutunk eőbbre... :D Úgy tűnik, az anyag fogalmával meggyűlt a bajod :D.
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Nofene! Itt nagy érzelmek szövődnek két ember között. Ha nem templomban lesz a szertartás, akkor én is megyek, elvégre az irántam tanúsított rosszindulat hozott össze benneteket. :p :p :p

Előtte el ne felejtsétek jó pogány szertartás szerint inni isten vérét és enni isten testét amelyek ugye az átlényegült bor és átlényegült ostya.

Apropó! Mesélnétek nekem ezekről az átlényegülésekről? Biztosan érdekes történet. :p
Na jó barátom, majd megbeszéled Melittával.
 
b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
" Ja azért egy kérdés holnapra: Miért nem emlékezik az ember az előző életére, pontosan? Ha az öreg a születése pillanatában tuszkolta belé a 21 grammos lelkét, akkor valamit elrontott közben, hogy csak homályos emlékképek vannak, mint egy rossz VHS szalagon? Miért csak hipnotizőr tudja ezeket előhozni, mint a magnószalagból az újramágnesezés?"

Ó, nincs itt semmiféle gúnyolódás. Várom a válaszod.

Istennel pedig nyugodtan viccelődhetek, mert nem hinném, hogy találkozni fogok vele, ugyanis én halott leszek, ő pedig nem létezik.
Ha mégis találkoznánk, felteszek neki is néhány kellemetlen kérdést. ;)

Kedves Diogenes! A pirossal kiemelt mondat engem hitbeli meggyőződésemben sért. Legalább annyira, mintha a szüleimről nyilatkoztál volna a kellő tisztelet hiányában.

Istennel pedig ott viccelődhetsz, ahol bizonyos lehetsz benne, hogy nem sértesz másokat. Ez nem az a hely.
 
L

Lady Freya

Vendég
Nofene! Itt nagy érzelmek szövődnek két ember között. Ha nem templomban lesz a szertartás, akkor én is megyek, elvégre az irántam tanúsított rosszindulat hozott össze benneteket. :p :p :p

Előtte el ne felejtsétek jó pogány szertartás szerint inni isten vérét és enni isten testét amelyek ugye az átlényegült bor és átlényegült ostya.

Apropó! Mesélnétek nekem ezekről az átlényegülésekről? Biztosan érdekes történet. :p

Jól vagy?

Mindenesetre jellemző a "logikádra"...
 
Oldal tetejére