Belehalt az ördögűzésbe egy apáca

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
W1965!

Kérlek, írd már le, hogy kitől idézed ezeket az orbitális baromságokat, nehogy a kezembe vegyek ilyen könyvet.
Ezektől szerintem még a biblián edződött hívő is elborzad, pedig az se semmi!
"ős gyötrelem emléke", "önmagában örvénylő őrület", "a megújuló teremtés", "Tudatot és képzeletet adott a személyiségeknek, amikor még csak az Ő álmaiban léteztek.", "a teremtés isten álmában létezett" (hát már álmodik is és azt valaki tudja, hogy mit álmodott isten), "a tudat kozmikus szaporodása"... nem is idézem tovább.
És az, hogy mindez a zagyvaság "tudományos kutatás tárgyát képezi", no ez a vég.
Remélem, csak téged fertőzött meg ez a dolog és nem terjeszted tovább. Bár itt is megtetted és csak remélni tudom, hogy mindenkinek egészséges az immunrendszere az ilyen gondolatokkal szemben.

Na jó, ez már szánalmas.
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Ae!
Te semmit sem változol. Azt hittem, hogy tudsz emberi hangot is, de tévedtem. Nem baj, úgysem tartozol azok közé, akiknek a véleménye egy picit is számít. Válaszaid nem sikerültek, gondolataid nincsenek, csak velem foglalkozol.
Kicsit már unlak téged és a beteg lelkedet is, de inkább csak szánakozom rajtad.
Próbálj meg néhány gondolatot is csempészni a szövegedbe. Biztosan menni fog.

Most nyugodtan anyázhatsz újra, szidhatod a családomat, mit tetted és ismét siethetsz panaszra Melittához. Tudod, ez olyan gyerekes, mint amikor a kicsik az óvónénihez rohannak, ha a Pistike csúnyán néz rájuk. Szóval besúgó barátom, tedd a dolgodat ahogy szoktad. Nem haragszom rád.

A végére egy kis versike, egy 1873-as újság olvasói rovatába írta a szerkesztő egy értelmetlen szöveg beküldőjének. Azt hiszem, hozzád most illik:

Tisztelt Uram!
Örülök, hogy írásában
Gondolatjelek is vannak,
Mert a szövegében
Ez az egyetlen jele a gondolatnak.

Tudom Dio, tudom. Aztán amikor megkérlek hogy ugyan idézd már be hol szidom én a családod megint jön a hallgatás meg a "ne szólj hozzám, nem szeretlek"
Az egyetlen aki tiszteletlen a te családoddal szemben az te magad vagy, mert én biztosan nem tudnék nyugodni azzal a tudattal hogy egy ilyen embert hoztam a világra mint te. Ezúton is őszinte és legmélyebb részvétem a szüleidnek. Nehéz lehetett nekik...

Aztán persze megint jön a régi lemez hogy basszus mennyire utállak téged mert egy mod jogosnak látta hogy figyelmeztessen, meg hogy én nem válaszolok a kérdéseidre amire vagy olyan intelligens hogy 2 oldallal később saját magad jelented ki hogy nincsen válasz és teljesen mindegy hogy mit írok akkor is kiröhögsz.

Jól van kicsi Dio, nézd a dolog napos oldalát, ma senki nem mutat affinitást a baromságaidra, de még a provokációidra sem. Menjél szépen aludni és próbáld meg holnap.

Pont azt a választ kaptam,amit vártam.Egyszer Elke kérdezett az egyik topicban az idősebb és fiatalabb lelkekről....Te a fiatal vagy.
Látom nem vagyok egyedül a megérzésemmel.
 
Black wolf

Állandó Tag
Állandó Tag
Ae!
Te semmit sem változol. Azt hittem, hogy tudsz emberi hangot is, de tévedtem. Nem baj, úgysem tartozol azok közé, akiknek a véleménye egy picit is számít. Válaszaid nem sikerültek, gondolataid nincsenek, csak velem foglalkozol.
Kicsit már unlak téged és a beteg lelkedet is, de inkább csak szánakozom rajtad.
Próbálj meg néhány gondolatot is csempészni a szövegedbe. Biztosan menni fog.

Mélyen tisztelt D-44!

Már a megszólítástól felállt a szőr a hátamon, nem is akartam tovább olvasni, de amikor le akartam írni, hogy juj, véletlenül tovább haladt a szemem és ki kell kötnöm, hogyha nem szakadsz le végre a földre és nyitod ki a szemed, a füled és csukod be a szád, esküszöm...! Én nem tudom, mit csinálok veled, de ezzel most engem is megsértettél. Aki a barátaimat becsméreli, engem is becsmérel. Ha valami nem tetszik, tessék eltűnni! Nem kötelező itt lenni és mások véleményeit olvasni. Biztosan van jobb szórakozás is.

Elnézést, hogy így kijöttem a sodromból és más dolgába ütöttem az orrom (ez főleg neked szól Aerensiniac, mmint a bocsánatkérés), de nem bírtam ki. Még egyszer bocsánat.

Ja és csak azért ennyit illesztettem be, mert még ennek a fele is elég volt ahhoz, hogy eldurranjon az agyam. Pedig viszonylag birkatürelmű ember vagyok.
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
De tudod mit Dio?
Én biztatlak téged, hogyha nem ideillőnek találod azt ahogy beszélek veled (elnézésed kérem de 100 oldal és sok kemény próbálkozás után rá kellett jönnöm, hogy te egyáltalán semmi másból nem értesz csak az ilyen stílü szarkasztikus szövegekből) akkor értesítsd a moderátorokat hogy figyelmeztessenek vagy bannoljanak.

Tudod én ellentétben veled fel vállalom amit leírtam és nem színlelek felháborodást amikor jogosan leintenek.
Mélyen sért ahogy Freyával, W-vel és még jó pár emberrel beszélsz ezen a fórumon, és nem a hangviteled az ami nem tetszik hanem az hogy le nézel mindenkit olyan magasan vagy, de egy normális, logikus, érthető vitát az ég adta világon senkivel nem vállalsz fel.

Kicsi Dio.
Az intellektus ott kezdődik hogy képes vagy normálisan beszélni másokkal.
Nem feltétlenül mindíg, de legalább akkor amikor erre megkérnek.

Te ezen a fórumon normálisan csak azokkal a kevesekkel beszéltél akik egyetértenek veled vagy derékig benyalnak neked, és ezek után én vagyok a rossz. Felejts el Dio. Már régen nem tudlak komolyan venni.
 
F

fülesmaci93

Vendég
Szép Estét!

A bölcsesség gyökere az önuralom, és sose tévesszétek szem elől, hogy a természet nem Isten, az ember nem gép, a feltevés nem tény, és ha megbecsülöd azt, aki vagy, egy pillanatban észreveszed, hogy a többiek is úgy értékesek, ahogy vannak!!!
 
Jó neked. Nekem eldurrant az agyam... -.-"
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
Ae!
Most még gondolatjelek sem voltak. ;)

Tisztelt Uram!
Örülök, hogy írásában
Gondolatjelek is vannak,
Mert a szövegében
Ez az egyetlen jele a gondolatnak.
 
Black wolf

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép Estét!

A bölcsesség gyökere az önuralom, és sose tévesszétek szem elől, hogy a természet nem Isten, az ember nem gép, a feltevés nem tény, és ha megbecsülöd azt, aki vagy, egy pillanatban észreveszed, hogy a többiek is úgy értékesek, ahogy vannak!!!

Neked is szép estét! ^^

Most szeretnék olyan lenni, mint egy ovis és mutogatni, hogy"De tanítónén/tanítóbácsi nem én kezdtem...!" Amúgy is minden verekedés úgy kezdődik, hogy "én csak visszaütöttem". XD
Majd megpróbálok viselkedni. ^^
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Jó neked. Nekem eldurrant az agyam... -.-"
Egen. Az az első reakció Dio-val kapcsolatban, miután még akkor se hajlandó komolyan venni és leszállni a magas lóról amikor térden állva kérleled rá.

Utána azonban kénytelen vagy ráébredni hogy semmi nincs a sértései mögött csak egy pici gyerek akinek valamiért nagyon nagyon rossz emlékei vannak a "hívőkről" és ezt így törleszti mindenkin aki nem ért vele egyet helyből.

Egyébként teljes mértékben egyetértek veled fülesmaci, csak nekem látod még nem sikerült rájönnöm arra hogy az ilyen emberekkel akikre sem szó sem könyörgés nem hat hogyan lehet beszélni.
Mármint azt leszámítva hogy nekiállod isteníteni és akkor rád mosolyog az olümposz tetejéről és bíztatóan bólint hogy helyesen cselekedtél.
 
E

elke

Vendég
Látom ide is idetaláltál Fülesmaci, igaz én olvastam fel nap mint nap ki mit ír ide és én mit válaszolok....köszönöm....Mostmár mindenki tudja te is jársz erre....gyere bátran bármikor....

Aerensiniac kérdeznélek a nicknevedről....ha görög akkor elméletileg Érensziniak-nak kellene mondani ha jól emlékszem....elmondanád mi a jelentése és hogy így kell e kimondani?

Az indulatok elszabadultak....megértem....nehéz nem reagálni....időnként....mégnehezebb a felindultságot szeretetté átformálni....és megértem ha azt mondjátok ez hibbant miért tűrjek én bármi ilyet bárkitől....Angyalszívű barátom egyszer azt mondta....Nem Téged bánt más, hanem Te adsz magadnak engedélyt a bántásra....a bántás, a fájdalom is a Te érzésed....

Most egy dalt dúdolok szeressük egymást gyerekek....
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
Jó neked. Nekem eldurrant az agyam... -.-"

Ha "Ae" gondolkodásmódját és stílusát komolyan venném egy percig is, akkor nekem is eldurranna az agyam.
Talán, majd ha emberi módon vitázik és érv ellen érvet hoz fel és nem vagdalkozik, akkor eléri, hogy dühös legyek rá. Ahhoz azonban szavahihetőnek kell lennie. Ez még hiányzik.
 
E

elke

Vendég
Egen. Az az első reakció Dio-val kapcsolatban, miután még akkor se hajlandó komolyan venni és leszállni a magas lóról amikor térden állva kérleled rá.

Utána azonban kénytelen vagy ráébredni hogy semmi nincs a sértései mögött csak egy pici gyerek akinek valamiért nagyon nagyon rossz emlékei vannak a "hívőkről" és ezt így törleszti mindenkin aki nem ért vele egyet helyből.

Egyébként teljes mértékben egyetértek veled fülesmaci, csak nekem látod még nem sikerült rájönnöm arra hogy az ilyen emberekkel akikre sem szó sem könyörgés nem hat hogyan lehet beszélni.
Mármint azt leszámítva hogy nekiállod isteníteni és akkor rád mosolyog az olümposz tetejéről és bíztatóan bólint hogy helyesen cselekedtél.

Amikor panaszkodtam angyalszívű barátomnak, hogy elfáradtam nagy komolyan azt mondta ezt Te csináltad ez a Te felelősséged....nem tetszett nekem de igaza volt....majd tovább meséltem a történetem és megemlítettem, hogy XY hülyének gondol engem stb.... mire elkacagta magát és azt válaszolta Na és az meg az ő baja....és ettől hirtelen bennem kisütött a napocska....
 
Black wolf

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha "Ae" gondolkodásmódját és stílusát komolyan venném egy percig is, akkor nekem is eldurranna az agyam.
Talán, majd ha emberi módon vitázik és érv ellen érvet hoz fel és nem vagdalkozik, akkor eléri, hogy dühös legyek rá. Ahhoz azonban szavahihetőnek kell lennie. Ez még hiányzik.

Furcsa vagy D-44. Neked előbbi kirohanásomból fel sem tűnt, hogy "Ae" :)P) pártján állok? ^^""" És nem enyhén. Vagy lehetséges lenne, hogy valami különös okból kifolyólag kedvelsz engem és csapattársnak tartasz? o_O
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
Elke! Sem indulat, sem harag, sem düh. Csak szomorúság, mert tudtam, hogy ha ismét szóba állok vele, akkor újra kezdi a kavarást. Hiba volt, hogy elhittem: tud változni.
Igyekszem visszatérni ahhoz az álláspontomhoz, hogy csak olyanoknak válaszolok és olyanoktól kérdezek, akik kemény, de nem otromba vitapartnerek.
Igazad van tehát amikor azt írod, hogy "te adsz magadnak esélyt a bántásra".
 
FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Freya pedig sokszor nagyon durván beszél és agresszivitása vagy egy férfit, vagy egy durvalelkű nőt takar. Akár egyik, akár másik az igaz, nőként nem lehet kezelni. A nők inkább elsímítják a konfliktusokat.....
W1965! ...Kérlek, írd már le, hogy kitől idézed ezeket az orbitális baromságokat, nehogy a kezembe vegyek ilyen könyvet.
...Remélem, csak téged fertőzött meg ez a dolog...
Az ilyen kijelentéseknek semmi helye nincs itt! Az emberektől itt elvárod, hogy összes vallásellenes kirohanásodat, akármilyen összefüggéstelenek is, türelemmel és mély átéléssel tanulmányozzák, akár a kis piros könyvet Mao idejében, miközben te a legelemibb viselkedési szabályokat rugod fel!Ha nem akarod elolvasni, ne olvasd el. Ha nem értesz egyet, vitatkozz. Érvekkel. Ha érveidből kifogytál, akkor maradj inkább csendben. Az ilyen és hasonló beröffenéseidet pedig mellőzd!
 
Black wolf

Állandó Tag
Állandó Tag
Egen. Az az első reakció Dio-val kapcsolatban, miután még akkor se hajlandó komolyan venni és leszállni a magas lóról amikor térden állva kérleled rá.

Utána azonban kénytelen vagy ráébredni hogy semmi nincs a sértései mögött csak egy pici gyerek akinek valamiért nagyon nagyon rossz emlékei vannak a "hívőkről" és ezt így törleszti mindenkin aki nem ért vele egyet helyből.

Nekem nem is volt vele semmi gondom, amíg nem vitte a személyeskedést és lebecsmérlést ilyen fokig veled szemben. Még azt is sokkal jobban tűröm, ha engem szidnak állandó jelleggel, mintha a szeretteimet támadják akár csak közvetett módon is. Erre mindig is rendkívül allergiás voltam és nehezen tudok túllendül a dolgon. Épp ugyanilyen nehéz feldolgoznom a szeretteim árulását is (itt inkább barátokra gondolok), de kellő távolságban még velük is megbarátkozom. Az ilyesmit viszont...! De mostmár lenyugodtam. Ha te nem veszed fel, igyekszem, hogy én se.
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Ha "Ae" gondolkodásmódját és stílusát komolyan venném egy percig is, akkor nekem is eldurranna az agyam.
Talán, majd ha emberi módon vitázik és érv ellen érvet hoz fel és nem vagdalkozik, akkor eléri, hogy dühös legyek rá. Ahhoz azonban szavahihetőnek kell lennie. Ez még hiányzik.
lmao XD
Na látod ezért nem lehet komolyan venni pici Dio-t

Tettem fel neki már vagy 2 oldalnyi tényszerű, érvekkel alátámasztott kérdést. Ezekből egyetlen egyet nem volt hajlandó megválaszolni, de a fejemhez vágja hogy én vagyok az akivel nem lehet tényszerűen beszélgetni.
Nem tudom, lehet hogy csak fogalom zavarban van szegény és nem tudja mi az az "emberi módon vitázni". Tényleg Dio, mit értesz te ezalatt? Csak azért kérdem mert vagy a topic fele arról szól hogy emberek megpróbálnak veled "emberi módon vitázni" és erre te folyamatosan ködösítesz és kikerülöd a kérdéseiket.

Olyan ez mint hogy én állítólag a családját szidom, és amikor döbbenten megkérdem hogy hol és mikor tettem én ilyet akkor az a válasza hogy...
"A" látom, erőlködsz, hogy provokálj. ;) Nem, nem kisbarát, ez nem fog menni.
Szóval összességében én nagyon megpróbáltam komolyan venni ezt az embert, de egy bohóc ügyességével csinál magából hülyét.
 
Black wolf

Állandó Tag
Állandó Tag
Elke! Sem indulat, sem harag, sem düh. Csak szomorúság, mert tudtam, hogy ha ismét szóba állok vele, akkor újra kezdi a kavarást. Hiba volt, hogy elhittem: tud változni.
Igyekszem visszatérni ahhoz az álláspontomhoz, hogy csak olyanoknak válaszolok és olyanoktól kérdezek, akik kemény, de nem otromba vitapartnerek.
Igazad van tehát amikor azt írod, hogy "te adsz magadnak esélyt a bántásra".

:shock: Lepetézek... :shock:
 
Diogenes-44

Kitiltott (BANned)
Black Wolf!

Hát, egy farkascsorda tagjaként biztosan több bátorságom lenne, de te bizonyára nem örülnél ha egy csapatba tartoznánk. Az ciki lenne itt, ahol tulajdonképpen egy antidiogenes-liga alakult. Ha azt mondanám, hogy Isten létezik, akkor a többiek kapásból rávágnák, hogy hazudok. Etr a kis csapatot tulajdonképpen az irányomban érzett agresszió tartja össze. És mindezt miért? Mert nem hiszek a biblia istenében és a vallásos, templombajáró emberek felsőbbrendűségében, valamint elítélem az apáca megkínzóit. Látod, így is ki lehet vívni ellenszenvet.
Szóval kedves Wolf, ne félj, nem vallom magam egy csapatba tartozónak veled. De nem hiszem, hogy közelebb állnál Ae erőszakos gondolkodásmódjához sem. Neked általában vannak érveid.
 
Oldal tetejére