Villámolvasás

O

oliyboty

Vendég
Sziasztok!

Az eddigi tapasztalatok szerint beválik nagyon is a villámolvasás. Én amit szeretnék megtudni, az az, hogy tanfolyam nélkül is el lehet sajátítani ugye? Mert nekem rengeteg anyagom van ilyen téren (nem látom értelmét, hogy feltegyem megint, mások feltették már a le és felöltések, minden ami az ezoval kapcsolatos topicban) és ezek segítségével megtudom tanulni? Illetve volt valaki olyan kedves és feltette hanganyag formájában is. Nyilván, hogy így több időt vesz igénybe, de ha megtudom magamtól is tanulni és nem lehetetlen akkor nem adnék ki tanfolyamért feleslegesen pénzt :D , azt a pénzt inkább másik tanfolyamra fordítanám. :):rolleyes:

Szép estét! kiss
 
I

ionon

Vendég
Rajzolj egy öt ágú csillagot úgy hogy legyen helyed a ceruzával benne helyed ahol tudsz gyakorolni kell egy tükör és egy doboz és takarásból rajzold be a csillagot úgy hogy csak a tükörbe nézel . Érdekes lesz a gyakorlásod nekem az elején mindig elakadtam a bal és a jobb oldali csillag száránál de gyakorlással sikerült túl lennem rajta. Meg van valakinél a hang anyagom és a teljes minden szöveg de soha nem használtam. Elme térképet használni azt jónak tartom és működik az egész mert nyelv tanulásban sokáig megvoltak a Spanyol szavak amiket fotó olvasva vettem át így amiben tudok segíteni mondom (olyan 11200ft vetetem);)
 
O

oliyboty

Vendég
Rajzolj egy öt ágú csillagot úgy hogy legyen helyed a ceruzával benne helyed ahol tudsz gyakorolni kell egy tükör és egy doboz és takarásból rajzold be a csillagot úgy hogy csak a tükörbe nézel . Érdekes lesz a gyakorlásod nekem az elején mindig elakadtam a bal és a jobb oldali csillag száránál de gyakorlással sikerült túl lennem rajta. Meg van valakinél a hang anyagom és a teljes minden szöveg de soha nem használtam. Elme térképet használni azt jónak tartom és működik az egész mert nyelv tanulásban sokáig megvoltak a Spanyol szavak amiket fotó olvasva vettem át így amiben tudok segíteni mondom (olyan 11200ft vetetem);)

Nem mondod, hogy tudsz spanyolul?? :) Köszönöm a hasznos tippeket. Még egy olyan kérdés, hogy kb. mennyi időbe telik átlagosan, hogy valaki elsajátítsa ezt a módszert, mármint a villámolvasást?
 
I

ionon

Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Hát nem tudom mert én abba hagytam bele fáradtam de jónak tartom mert először most már tudom mi az hogy sebes olvasás (mert én csak szavak ki mondásával olvasok de azt szuper gyorsan teszem) így érdekes volt sebesen olvasni és ott a villám olvasás amikor gyorsan át nézed a könyvet és akkor a fotó olvasás ha tudsz 3dimenziósan nézni na az a fotó olvasás. Megtanulni lapozni az a lényeg hogy gyorsan tudj memorizálni ha fotó olvasásban vagy erre ne sajnáld az időt ezen múlik minden. Elme rajz képeket készíteni nagyon jónak tartom. ;)
 
O

oliyboty

Vendég
Uhh..., akkor elkezdem tanulni, amilyen gyorsan csak lehet. Ami nekem nehézkes az a fotóolvasás, bár van fenn neten egy csomó 3D-s kép, de nem tudok rájönni, hogyan nézzem őket, hogyan nézzek mögéjük, stb... Ebben tudna valaki nekem tanácsot/ötletet adni, hogyan nézzem a 3D-s képeket, hogy lássam is azt, amit látni kell? :)kiss
 
I

ionon

Vendég
Uhh..., akkor elkezdem tanulni, amilyen gyorsan csak lehet. Ami nekem nehézkes az a fotóolvasás, bár van fenn neten egy csomó 3D-s kép, de nem tudok rájönni, hogyan nézzem őket, hogyan nézzek mögéjük, stb... Ebben tudna valaki nekem tanácsot/ötletet adni, hogyan nézzem a 3D-s képeket, hogy lássam is azt, amit látni kell? :)kiss
Egyszerű ha tudsz a kép felé rajzolj középre két pontot és azokból kell úgy nézned hogy legyen négy ha ez sikerült akkor a négy pontból legyen három na akkor már meg is érkeztél a 3dimenziós látáshoz. Ezt tartom a legegyszeribbnek igaz vannak az új módszer mikor a két mutató ujjad közé kell nézni ujjaid vízszintesen vannak előtted és messze a falra egy pontot és akkor megjelenik még egy új begynyi és már hármat látsz (ezt a módszert emlékezetből mondom lehet hogy tévedtem akkor sajnálom). A pontokból nézést tartom a így sokaknak tudtam segíteni a nézésben. Igaz illuminált állapotban sikerült dupla látást produkálnom de ez csak egyszeri volt ilyen látás. Nem tudni mért de dupla látással tudok nézni és érdekes kísérleteket végzek így.;)
 

Evelin26

Állandó Tag
Állandó Tag
Én Paul R. Scheele féle házi tanfolyammal tanulom. Nekem azt mondták ezzel 3-5 nap alatt meglehet tanulni, és utána ismételni, és fejlődni. A kézikönyv és a hanganyag megvan nekem, de nem nagyon haladok.
Hogy van a mandarin technika? Hogy figyeljek a fejem mögötti feletti részre? Hogy olvassak el 2 oldalt 45 s alatt, ha még semmit sem tanított?
Eddig a 2. kazettát majdnem végig vettem a 8-ból 2-szer is.
Remélem megpróbáltok segíteni. Előre is köszi!
 

emil333

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Én évekkel ezelőtt megvásároltam a Házi Villámolvasás csomagot, és azzal otthon egyedül kezdtem tanulni ezt a technikát. Az olvasási sebességem kb. négy - ötszörösére gyorsult, de az aktiválási technikákat nem igazán tudtam elsajátítani. Ezután kb. egy éve elvégeztem egy villámolvasás tanfolyamot, amit max. 25 fővel indítanak. Ez nagyon jó, mivel van idő arra is, hogy mindenkivel külön is foglalkozzon az oktató és kijavítsa a hibáit, tanácsokat adjon, valamint minden reggel megbeszéltük a tapasztaltakat. Ez egyébként 4 napos, ottalvós tanfolyam volt. A végére garantáltan megtanulod a technikát, és az utolsó napon megdöbbentő, mikor 3 db 300 oldalas könyvet 75 perc alatt olvasol el. Ezután a technikát gyakorolva bizonyos idő után rájössz, hogy a könyvek információtartalma valóban kb. 80 - 20 % arányban oszlik meg. Sőt van amelyikben 20 % -nál kevesebb hasznos információ található. Személyes tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy valóban jó a házilag hallgatott hanganyag, de a tanfolyammal nem veheti fel a versenyt. Azt tanácsolom, hogy aki teheti az végezze el a tanfolyamot, de előtte kérdezzen utána, hogy megfelelően oktatják -e az adott helyen a technikát. Persze ez csak egyéni vélemény.
 

KATG

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! En a Lepeselony tanfolyamot vegeztem el evekkel ezelott Bakos Kornellal. Most ujra tanulasra attam a fejem es probalom feleleveniteni a villamolvasast. Nem tudom veletek tortent e en amikor fotoolvasok neha a lapok osszeragadnak es atlapozok lapokat neha pedig nehez lapozni a konyvet es ez zavar mert kizokken a fotoolvasabol, utana rogton vissza tudok lepni es latom a radarkepoldalt. Ti hogy keresitek a beindito szavakat mert en sokat talalok. 300 oldalas konyvben en 4 oldalnyi lapot irtam tele kozep alaku fuzetembe ez nem tul sok?

KATG:p
 

sasi89

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszerű ha tudsz a kép felé rajzolj középre két pontot és azokból kell úgy nézned hogy legyen négy ha ez sikerült akkor a négy pontból legyen három na akkor már meg is érkeztél a 3dimenziós látáshoz. Ezt tartom a legegyszeribbnek igaz vannak az új módszer mikor a két mutató ujjad közé kell nézni ujjaid vízszintesen vannak előtted és messze a falra egy pontot és akkor megjelenik még egy új begynyi és már hármat látsz (ezt a módszert emlékezetből mondom lehet hogy tévedtem akkor sajnálom). A pontokból nézést tartom a így sokaknak tudtam segíteni a nézésben. Igaz illuminált állapotban sikerült dupla látást produkálnom de ez csak egyszeri volt ilyen látás. Nem tudni mért de dupla látással tudok nézni és érdekes kísérleteket végzek így.;)


Lehet hogy furcsa, de én tudatosan tudok produkálni dupla látást 1 másodperc alatt amikor csak akarom.
 

Gericom

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet hogy furcsa, de én tudatosan tudok produkálni dupla látást 1 másodperc alatt amikor csak akarom.

Ezt is gyakorolni kell és egy idő után akár spontán is összejön a dolog. Én például néha munkahelylen veszem azt észre, hogy amikor valamin gondolkodom, kicsit elbambulok és a monitort máris "dupla látással" nézem... ;)
Nekem sokat segített a sztereogrammok nézése. Lényegében ezeknek a képeknek a látásához is ez a "bamba" tekintet kell. Először a könnyűekkel kezdtem, és aztán már a bonyolult képek is előjöttek egy pillanat alatt.
 
I

ionon

Vendég
Lényegében ezeknek a képeknek a látásához is ez a "bamba" tekintet kell.
Szerintem nem bamba a tekintet mert nincs semmi változás amikor ezt teszem vagyis duplán nézek még a szemen se vesznek észre változást vagyis minimálist. Közelbe duplán vannak a tárgyak messze meg csak egyet látsz vagy távol kettőt és közelben egyet gyakorold érdekes élmény.
 

Ani020

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem rég kezdtem el a házi villámolvasás tanfolyamot. Az első kazettán mikor a fotoolvasást gyakoroltatja akkor nagyon megdöbbentem. Egy szótárt kellett fotoolvasni a végén pedig megmondani, hogy egyes szavak amiket fotoolvastunk hol helyezkedik el a szótárban, és tényleg megtudtam mondani hol helyezkedik el.
 

Szárnyasvadász

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy bevált technika kezdőknek, a sztereogramok nézéséhez! Nagyon hamar, általában 2-3 perc gyakorlással már sikerül meglátnod......néhány alkalom után, pedig már annyira rááll a szemed, hogy nem kell olyan közel kezdened a nézést a monitorhoz, és azt fogod észrevenni, hogy már automatikusan rááll a szemed a megfelelő fókuszra.......
(Akkor is működik a módszer ha monitoron nézed, és akkor is, ha nyomtatásban....)

Hajolj teljesen közel a monitorhoz, és próbálj átnézni rajta, képzeld azt, hogy belelátsz! (A képcsöves monitoroknál ez az élmény teljesen valóságos, a szerkezete miatt...) Most lassan távolodj el a monitortól, de továbbra is nézz át a monitorodon! Ha nem jön be a kép, vagy "elveszíted" miközben távolodsz, akkor egyszerűen kezdd újra.....légy teljesen laza közben, az egész villámolvasásnak is a lazaság a lényege.....egyszerűen csak csináld, és fogadd el, bármit is tapasztalsz..........

Ezen a linken találsz egy csomó képet, amivel gyakorolhatsz:

http://www.alon.hu/galeria/thumbnails.php?album=112

A villámolvasást, szerintem feltétlen érdemes megtanulni, mert olyan élményt, és olyan tehetséget ad, amit elképzelni sem tudsz addig, amíg nem használod.....olyan könyveket is villámolvastam, amiket előtte már hagyományos módon is elolvastam, és ég és föld a különbség a kettő között!!!

Igazán csak a villámolvasás után értettem meg az adott könyvek lényegét, és hasznát! Mégpedig 40 perc időráfordítással......
 

ideirhatsz123

Állandó Tag
Állandó Tag
Én Paul R. Scheele féle házi tanfolyammal tanulom. Nekem azt mondták ezzel 3-5 nap alatt meglehet tanulni, és utána ismételni, és fejlődni. A kézikönyv és a hanganyag megvan nekem, de nem nagyon haladok.
Hogy van a mandarin technika? Hogy figyeljek a fejem mögötti feletti részre? Hogy olvassak el 2 oldalt 45 s alatt, ha még semmit sem tanított?
Eddig a 2. kazettát majdnem végig vettem a 8-ból 2-szer is.
Remélem megpróbáltok segíteni. Előre is köszi!

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 12"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 12"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CMihaly%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="themeData" href="file:///C:%5CUsers%5CMihaly%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><link rel="colorSchemeMapping" href="file:///C:%5CUsers%5CMihaly%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:TrackMoves/> <w:TrackFormatting/> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:DoNotPromoteQF/> <w:LidThemeOther>EN-GB</w:LidThemeOther> <w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian> <w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:SplitPgBreakAndParaMark/> <w:DontVertAlignCellWithSp/> <w:DontBreakConstrainedForcedTables/> <w:DontVertAlignInTxbx/> <w:Word11KerningPairs/> <w:CachedColBalance/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> <m:mathPr> <m:mathFont m:val="Cambria Math"/> <m:brkBin m:val="before"/> <m:brkBinSub m:val="--"/> <m:smallFrac m:val="off"/> <m:dispDef/> <m:lMargin m:val="0"/> <m:rMargin m:val="0"/> <m:defJc m:val="centerGroup"/> <m:wrapIndent m:val="1440"/> <m:intLim m:val="subSup"/> <m:naryLim m:val="undOvr"/> </m:mathPr></w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true" DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99" LatentStyleCount="267"> <w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false" UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/> <w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4; mso-font-charset:1; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 0 0 0 0 0;} @font-face {font-family:Calibri; panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4; mso-font-charset:0; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:10.0pt; margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-fareast-theme-font:minor-latin; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi; mso-fareast-language:EN-US;} .MsoPapDefault {mso-style-type:export-only; margin-bottom:10.0pt; line-height:115%;} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:72.0pt 72.0pt 72.0pt 72.0pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;} </style> <![endif]--> Szia Evelin,
En tanfolyamcsomagbol tanultam meg a villamolvasast, kb 10 evvel ezelott vettem meg, ugyanaz a csomag mar itt a le- es feltoltesek forumon is elerheto. En azt tanacsolnam Neked, hogy amikor eleg kipihentnek es motivaltnak erzed magad, akkor osszeszedetten, odafigyelve, megfelelo szunetekkel hallgasd meg a hanganyag egy reszet, amit meg teljes figyelemmel be tudsz fogadni, csinald meg a feladatokat, ne erdekeljen, hogy valami meg egyelore nem teljesen vilagos, vagy nem tudsz 100%osan megoldani egy feladatot, menj tovabb. Miutan vegighallgattad az osszes hanganyagot, kezdd el gyakorolni. Ha a gyakorlas barmelyik fazisanal elakadsz, akkor hallgasd meg ujra a hanganyag arra vonatkozo reszet, vagy ujra olvasd el a munkafuzetben. A gyakorlas a lenyeg es a gyors tempo, ami segiti a koncentralt figyelmet, valamint onmagad fejlesztese. A gyakorlast kezd olyan konyvekkel, amik nagyon erdekelnek, legjobb valami munkaddal vagy hobbiddal kapcsolatos, amirol van mar elozetes informaciod. Egy konyvet akar tobbszor is aktivalhatsz gyakorlaskeppen. Szerintem teljesen felesleges idopocsekolas es penzkidobas akarmilyen tanfolyam a tanfolyamcsomag melle, hiszen plussz informacioval nem tud szolgalni, csak azt ismetli, abbol az anyagbol dolgozik, ami Neked is a rendelkezesedre all. A villamolvasas nagyon hasznos, mukodik, nem kellenek kulonleges kepessegek az elsajatitasahoz, csak a gyakorlason mulik. A mandarintechnika olyan, amilyennek elkepzeled, nem kell tokeletesen imaginalni a mandarint a fejed folott es mogott, odakoncentralod par masodpercre a figyelmedet, csak oda, sehova mashova, nem arra, hogy biztos, hogy nem is igy kellene, hanem bizol magadban hogy mindent jol csinalsz, mosolyogsz :) es mar nyitod is ki a szemedet, kezded a fotoolvasast. A mandarintechnika egy segedeszkoz az ellazult tudatallapothoz, kesobb gyakorlas soran kialakul termeszetesen, erofeszites nelkul a sajat mandarintechnikad, ami szamodra a legeffektivebb. Az olvasasi tempo attol gyors, hogy onmagad altal allitott idokereten belul maradsz, nyugodt legzes es gyors lapozas a lenyeg, kesobb akar 15 sec/ 2 oldal sebesseggel is olvashatsz, amikor megtanulsz gyorsabban lapozni. A fotoolvasas kenyelmes, nyugodt, relaxalt folyamat. A szuperolvasas es merules eloszor valoszinuleg farasztonak fog tunni, mert tartosabb koncentraciot igenyel, de hamar hozza lehet szokni gyakorlassal. A tanfolyam legnehezebb resze a figyelemosszpontositas, hogy kizarolagos figyelemmel csak arra koncentralj, amit csinalsz, gyors tempoval, gyakorlassal elsajatithato, es a latvanyos sikerek nagyon hamar visszaigazolast adnak.
 
Oldal tetejére