Hisztek a jóslásokban?Konkrétan a neten keresztüliekben?

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Olykor szoktam jósolni Tarot kártyából. Főleg másoknak, és igen, bejönnek a jóslatok. De talán pont ezért, én nem szoktam gyakran jósolni, magamnak meg szinte sohasem.

Életemben kétszer jósoltak nekem, először úgy 10 éves koromban, viccből. Úgy értem, hogy nem halálosan komoly program volt, csak az időt ütöttük el vele. Kártya volt a jóslás tárgyi alapja. Nagyon vicces dolgot mondott a nagynénim, amin jót nevettünk, de 8 év múlva már nem nevettünk, mert megvalósult!

A következő alkalom szintén csak egy véletlen esemény volt, mert egy kiránduláson találkoztunk egy igazi bő szoknyás cigányasszonnyal, aki erőszakosan megragadta a kezemet és mire felocsúdtam, már olyanokat olvasott ki a tenyeremből, hogy az összes hajam égnek állt és az osztálytársaim, akik körülálltak vad röhögésben törtek ki. 15 év telt el és azt kell mondanom, minden szava igaz volt...

Úgyhogy én azóta nagy ívben elkerülöm azokat a helyeket, ahol jósolni akarnak, de még az újságokban található horoszkópokat sem olvasom el. :twisted:
 
E

elke

Vendég
Koszonom a lehetoseget es mindjart kerdeznek is. Most keszulok haza magyarorszagra Amerikabol. Szerinted mennyi ideig maradok otthon? Hetek, honapok, evek erdekelnenek. Az is, ami kozben tortenik velem. Halal, betegseg, barmi johet. Kell-e valamilyen adatot megadnom. Elore is megkoszonnem a segitseget.

Gondolom, erre a kérdezösködésre nem volt szükséged.

Akkor tanuld meg a jovobelatast es eppugy fogsz tudni mindenkirol mindent szinte percek alatt.

Az asztrologusnak is ugyan ez a kepessege, de neki meg szuksege van a "mankojara" a szamolgatasokra. :o

Azóta is ezen gondolkozom. Mint a szorzótáblát? Neki ül a jóemberke és seperc alatt megtanulja:D
Aki meg nem jól tanult" puskázik":lol:

Szerinted hogyan lehet megtanulni a jövőbelátást ? Szerintem a tisztánlátást kell megtanulni ehhez.

:rolleyes::D A " tisztánlátás" is tanulható? Aki rosszul tanult szemüveget használ? "mankó" helyett?:p
 
rafaelark11

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszer valaki azt mondta,név szerint Székelyhidi Ágnes (numerológus) hogy a '' JÓS '' aki jósol, meg mondja a jót... mert ugye a névében benne van a jó... a jóslás nem jövendő mondás..... és az a jós, aki megmondja a rosszat, az nem jó jós... jövőbelátás nem létezik... az csak lehetséges jövő.. és azzal nem érdemes foglalkozni...
 
rafaelark11

Állandó Tag
Állandó Tag
.. Jááj, drága tisztán látni akaró lelkecskék.....
...Hiddjétek el, nem akartok ti tisztán látni... mert nem tudjátok mi az...és hogy ez mivel jár...
 
E

elke

Vendég
Némi halvány sejtésem azért van:p, De ha te többet tudsz ennél szívesen meghallgatnánk a tapasztalaidról egy kis összefoglalót
 
Orssee

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Éppen tegnap nézegettem a neten jóslással kapcsolatos dolgokat. Kipróbáltam a "mi voltam előző életemben" c. programokat. A születési év utolsó két jegyét, hónapot és napot kértek, ebből kihozták, hogy 700 körül születtem, ez stimmelt mindkettőnél, viszont egyik szerint újfundlandi másik szerint észak-kínai születésű voltam, viszont a továbbiak nagyon hasonlítottak, kicsit az volt az érzésem, hogy a horoszkópom alapján írták le a többit. Kos vagyok, a program szerint forradalmár típus, fejjel megy a falnak... ilyenek...
Nem tudom...
 
Mayra

Miket találsz!!
Legalább kiderült, hogy előző életeidben volt-e olyan hibád,amit most kellene korrigálnod?
 
marcipánlány

Állandó Tag
Állandó Tag
Én rendesen félek a cigány asszonyoktól. :)
Volt már úgy, hogy sajnos én is rosszat jósoltam, és bevált. Vagy hogy valaki haladást akart látni valamiben, és nem olyan lapot húzott. Szóval voltak érdekes esetek. De én mondjuk csak barátoknak jósolok, és csak ha megkérnek rá.

Életemben kétszer jósoltak nekem, először úgy 10 éves koromban, viccből. Úgy értem, hogy nem halálosan komoly program volt, csak az időt ütöttük el vele. Kártya volt a jóslás tárgyi alapja. Nagyon vicces dolgot mondott a nagynénim, amin jót nevettünk, de 8 év múlva már nem nevettünk, mert megvalósult!

A következő alkalom szintén csak egy véletlen esemény volt, mert egy kiránduláson találkoztunk egy igazi bő szoknyás cigányasszonnyal, aki erőszakosan megragadta a kezemet és mire felocsúdtam, már olyanokat olvasott ki a tenyeremből, hogy az összes hajam égnek állt és az osztálytársaim, akik körülálltak vad röhögésben törtek ki. 15 év telt el és azt kell mondanom, minden szava igaz volt...

Úgyhogy én azóta nagy ívben elkerülöm azokat a helyeket, ahol jósolni akarnak, de még az újságokban található horoszkópokat sem olvasom el. :twisted:
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Én rendesen félek a cigány asszonyoktól. :)
Volt már úgy, hogy sajnos én is rosszat jósoltam, és bevált. Vagy hogy valaki haladást akart látni valamiben, és nem olyan lapot húzott. Szóval voltak érdekes esetek. De én mondjuk csak barátoknak jósolok, és csak ha megkérnek rá.

Ebből és az én esetemből úgy tűnik, hogy nem a "jósnő" személye a lényeges. Nem ő jósol. A nagynénim sem volt jósnő, csak unaloműzőnek vette elő a kártyát. Valaki más osztja a lapokat...:confused:
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
.. Jááj, drága tisztán látni akaró lelkecskék.....
...Hiddjétek el, nem akartok ti tisztán látni... mert nem tudjátok mi az...és hogy ez mivel jár...

A fogalmazásod kétértelmű, de ha te igazi "tisztánlátó" vagy, épp most keresünk egy ilyent a másik topikban. Persze, ha csak azt látod tisztán, hogy mi a tisztánlátás, akkor nem vagy tisztánlátó...:p
 
Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Én úgy gondolom, hogy az interneten keresztül történő jóslások eléggé bizonytalanok, főleg ha ez mondjuk kártyajóslás. Kártyával történő jóslásnál fontos az, hogy az illető, akinek jósolnak érintkezzen a kártyával és ez nem történik meg. Hiszek a jóslásban, magam is foglalkozok ezzel, de az internetes jóslásban nem bízok.
 
Jessi

Kitiltott (BANned)
Gondolom, erre a kérdezösködésre nem volt szükséged.

OKE! Tenyleg nem. Csak mivel fel lett ajanlva, eltem a lehetoseggel es megkerdeztem.

Azóta is ezen gondolkozom. Mint a szorzótáblát? Neki ül a jóemberke és seperc alatt megtanulja:D
Aki meg nem jól tanult" puskázik":lol:

A JOVOBELATAS topikban szepen leirtam, hogy hogyan jutottam en el a jovobelatas kepessegehez. Azt is elmondtam, hogy hogyan kell elkezdeni a gyakorlast es mivel.
Nem tudom, hogy hogyan lehet puskazni. A tortenetek, amik ugye nalam latomasok rovid-hosszu tavon minden megvalosul. Nem azert mert "bevonzom", hanem azert mert megvan irva. Ha a vonzas mukodne, akkor en mar sokmindent bevonzzanek az eletembe es ezt mar regen elmondtam volna mindenkinek.

:rolleyes::D A " tisztánlátás" is tanulható? Aki rosszul tanult szemüveget használ? "mankó" helyett?:p

A tisztanlatas a jovo latasabol adodik. Azt jelenti, hogy a jovo es a mult kepei kristalytisztan jelennek meg elotte. Ez csak akkor lehetseges, ha az egyen kepes a latottakat fel is dolgozni.

Olyan lelki szinten all. Mas dolog latni tisztan valamit es mas dolog csak tudni. Sok embernek egy "fuggony" van a kepei elott, mert van a jovojeben olyan tortenes, amit nem lathat meg, mert nem tudna feldolgozni.

Tudhat rola, de nem lathatja. Nem tanulas fuggo. A tisztanlatas automatikusan megerkezik, de vissza is huzodhat, ha elerkezett az ideje.

Vannak, akik sejt szinten is latnak. Ilyet en is latok, de nem tudok mit kezdeni vele, mert nem vagyok orvos es nem ertek hozza. Talan, ha majd orvos leszek, akkor fogom tudni felhasznalni.
 
Jessi

Kitiltott (BANned)
Egyszer valaki azt mondta,név szerint Székelyhidi Ágnes (numerológus) hogy a '' JÓS '' aki jósol, meg mondja a jót... mert ugye a névében benne van a jó... a jóslás nem jövendő mondás..... és az a jós, aki megmondja a rosszat, az nem jó jós... jövőbelátás nem létezik... az csak lehetséges jövő.. és azzal nem érdemes foglalkozni...

Majd ha egyszer talalkozok az Agnessel, akkor megmutatom neki, hogy mi is a jovobelatas es azutan mar nem mondhatja, hogy nem letezik.

Az elet dolgai nem jok es nem rosszak, csak dolgok. Tolunk fugg, hogy milyen jelzot akasztunk ra. Minden problemanak tuno dolog csak feladat, amit valahogyan megkell oldanunk.
Csupa olyan feladatok vesznek minket korul, amihez szukseges a fizikai test meglete.
 
Jessi

Kitiltott (BANned)
Puskát ezért használsz mert az nem mankó? Érdekes tudsz látni ami nem egyezik a tiéddel ja akkor jön a bibi számodra hogyan lehetséges ez? Jön a bevált trükk nem it tud jövőt látni jé. Magadra ismersz azé?

Sajnos nem lehet ertelmezni, hogy mit irsz, igy valaszt sem irhatok.

Puskat elvbol nem hasznalok, azt meghagyom a katonaknak.
 
I

ionon

Vendég
2009. november 08. vasárnap, 09:05

nyilas-kicsi.jpg
Hívei körében az egyik leghitelesebbnek tartott, üzletemberek és vezető politikusok által is gyakran felkeresett jós. Különös módon, hadarva diagnosztizál, testi és lelki betegségeket, múltat és jövőt lát. Lássuk hát mi is ezt a jóst!
cikk-tipus-altalanos.jpg

- Amikor anélkül, hogy hozzáérnék, sikerül egy üveget ide-oda gurigatnom a padlón, és ránézek az órámra, látom, hogy lelassul az idő. Különös módon hajlik a tér, és teljesen kikapcsol a racionális tudat. Egyfajta transzállapotba kerülök. – mondja, a hosszú hajú, kicsit szomorú szemű, különös férfi, Nyilas Misi, az egyik leghitelesebbnek tartott, üzletemberek, és politikusok által is gyakran felkeresett látó. Számára már nem kihívás mások gondolataiba, testébe, jövőjébe látni.
nyilas-misi-fokusz.jpg
Őt elsősorban a tárgyak érintés nélküli mozgatása izgatja. Azt mondja, az sokkal nehezebb dolog, mint bármi más. – Nehezebb, mint a favágás, vagy mint bármely kemény, fizikai munka. A tárgymozgatás képessége egyébként bennünk van, csak nem hisszük el.- magyarázza. - Pedig a hit fontos. Én nagyon hiszek magamban. Azért hiszek magamban, mert az egész életemet ennek szenteltem. Betartom a Jó törvényeit, mert úgy gondolom, Isten kiválasztott erre, és amíg így élek, képes vagyok gondolattal elmozdítani a tárgyakat, belelátni másokba, és megmondani mivel foglalkoznak, vagy akár az összes betegségüket. Mert kivonultam a világból. Nem élek senkivel, nincsenek barátaim, csak a munkám révén találkozom emberekkel.
Ők meg elhúzódnak tőlem, mert félnek, hogy beléjük látok, vagy, mert makacsul ragaszkodom az elveimhez. Esetleg csodabogárnak tartanak. Gyakran idegesítem őket. Ezt én elfogadtam. Nincs ezzel bajom. Számomra természetes, hogy intuitív állapotomban, azokat a dolgokat mondom, amik megjelennek. Ha már megvan a bizalom a vendégemmel, és ő bármilyen részletre rákérdez, azt el tudom neki mondani. De csak akkor látok a másik agyába, ha nyugodt.
Ilyenkor villan be néhány olyan dolog képe, amik az élete fontos részei. Az egész egy másodperc tört része. Gyakran nagyon nehéz elmondanom, mit láttam, mert az mindig sokkal több, mint amit szavakkal közölni lehet. De, a lényeg az, hogy keletkezett egy határozott és részletgazdag képem a másik emberről. Szerintem a mágia a tudatosan kifejlesztettek érzékszervek működése. Én a velem született képességemet rengeteg gyakorlással, kitartó munkával, tanulással addig fejlesztettem, hogy most már joggal neveznek látónak.
Persze ez akkor működik a legjobban, ha megfelelő időben, megfelelő helyen, vagyunk. A paranormális jelenségek léteznek - mondja Misi -, de a titok állapotában vannak, és nagyon nehezen törik át a tudat burkát. Én huszonöt éve foglalkozom azzal, hogy megmozdítsak tárgyakat. Húsz év után sikerült először megmozdítanom a papír iránytű hegyét. Ma sem sikerül mindig. Borzasztóan hinnem kell, miközben erősen koncentrálok, akarom és el is képzelem, hogy magától megmozdul. De közben teljesen el is kell lazulnom. Legalább 2-3 óra felkészülés kell hozzá. Nagyon kimerítő, amitől teljesen kikészülök – zárja a beszélgetést a kissé kimerült jós.
forrás: internet

http://divany.hu/Spirit/nyilas-misi-a-tisztanlato

Kezdem érteni e bevillanásokat amiről Misi beszél a tisztánlátás a tudatban szerintem Jessi így olvas a jövőről vagy bármiről. Egy véletlen kettő érdekes de nagyon sok elgondolkodtató.
 
L

Lady Freya

Vendég
Nyilas Misi, a tisztánlátó

....
Kezdem érteni e bevillanásokat amiről Misi beszél a tisztánlátás a tudatban szerintem Jessi így olvas a jövőről vagy bármiről. Egy véletlen kettő érdekes de nagyon sok elgondolkodtató.

Jessi-kategória.
Egyikhez sincs bizalmam.
Menjen hozzá az, aki hajladó 10.000 Ft-ot leperkálni...

Nagybátyám mondása jut ezek láttán/olvastán eszembe...
 
josita

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ezekben az internetes jóslásokban nem hiszek.
Nehogy ám má egy program megtudja mondani, hogy mi fog történni velem....
 
andy017

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem hiszek az internetes jóslásba, ez szerintem olyan hülyeség, mint a Story 4 tv-n, amikor betelefonálsz és átadja az energiát, hogy sok pénzt keres. Ez hülyeség!
 
Oldal tetejére