Do - in

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a "helyet" azért hoztam létre, hogy itt összegyűlhessenek és beszélgethessenek a tapasztalataikról azok, akik ismerik ezt a módszert, vagy érdeklődnek az egyszerű mozgások iránt.

Beírtam a keresőbe a "DO - IN" szót, de nem kaptam eredményt,
lehet, hogy csak nem jól kerestem :p
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos eddig nem találtam elektromos formában a neten DO-IN-nel foglalkozó könyvet. (kértem segítséget)
Ha valakinek van és feltenné a feltöltések közé, az sokat segítene :)

Az én tanárom (Do-In témakörben) Bokrossy Zoltán volt.
Akkor, amikor ott ezzel foglalkoztunk, nem volt több a számomra, mint egy a sok tantárgy közül, de az azóta eltelt évek során sokszor eszembe jutott, hogy milyen egyszerű és milyen hasznos módszer, s hogy ennek ellenére milyen kevesen ismerik.
Ha csak egy kicsit is tehetek azért, hogy több ember megismerhesse, már "hasznosítva" érzem azt, amit valamikor a tanár által kaptam.
 
E

elke

Vendég
Do-in masszázs

A Do-in masszázs és az akupunktúra között szoros a kapcsolat: mindkét módszer ugyanazokat az akupunktúrás pontokat használja a bőrön és megegyeznek a két tudomány betegségek okát és gyógyítását illető elméleti alapjai.

Az emberi szervezetben energiák áramlanak, mivel a test képes a külső energiák befogadására és csatornákba terelésére.

Az energiák zavartalan kezelése az alábbi tényezőktől függ:

  1. A zavartalan szervezeten belüli energiaáramlás.
  2. A külső források rendes hozzáférhetősége.
  3. Az alapelemek: levegő, víz, fény, sók (ásványi anyagok) és étel – ahhoz, hogy az anyagból energiát termelhessünk.
  4. Hatékony salakürítés.
A hagyományos módszerekkel modern kórházakban dolgozó kínai terapeuták az általuk számos egészségi probléma gyógyítására használt Do-in terápia alapjait azok a szerzetesek vetették meg, akik Tao-jinn (Do-in) technikái alapján gyógyítottak, és alapelvük a Lélegzet Körforgása a Test Megtisztításáért volt.

A légzőgyakorlatok az Indiából származó jógának is fontos részét képezik. A jóga Buddhista tanításai a keresztény kor első évszázadában kerültek Kínába, de olyan könyvek, mint például a Sárga császár belső gyógyászata, valamint a keleti tudósok fennmaradt írásai is azt bizonyítják, hogy a terápiás légzőgyakorlatok és a Do-in gyakkorlatok már hét évszázaddal a jóga megismerése előtt jelen voltak Kínában.

A Do-in csak akkor vesztett gyakorlati gyógyászati jelentőségéből, és lett belőle egy túlnyomórészt vallási tanítás, amelynek a valós test és a világegyetem harmóniájának összhangba hozása lett, amikor a buddhizmus és a jóga egészen széles körben ismert lett Kínában.

Kínában mindig is nagyon fontos volt a testkultúra, melynek egyik legrégebbi formája volt a Tao-jinn, vagyis az indukciós légzőgyakorlatok.

Az indukciós légzéses masszázs energiaáramlásos reakciót kelt a test kapcsolódó részében anélkül, hogy igazából érintené az adott testrészt.

A módszernek két aspektusa van:

1. Csi-csung, mely mozgás nélküli módszer, mely során légzés vagy a gondolatok irányításával a lélegzetet azokhoz a testrészekhez irányítjuk, amelyek különleges tisztításra szorulnak, emellett pedig önmasszázzsal ingert adunk a testrészhez kapcsolódó részeknek.

2. Taj-csi, az élet minőségének fenntartására szolgál a lélegzet, a vér, és a Ki áramoltatása által. A gyakorlatok mindegyike a test tömegközéppontjából (Hara = energia központ) indul ki. A mozdulatok körkörösek és az egész testen végigvonulnak.


A Do-in gyakorlatokat böjt és ima előzi meg. Bodhidarma hozta be a Do-in alapelvét Kínába i.e. 530-ban azzal a céllal, hogy szerzetesei megtarthassák egészségüket a Tao tanulmányozása közben. Az általa bevezetett gyakorlatsor különböző testhelyzeteket (ászanákat) tanított és a lélegzetet, valamint az érzékelés kontrollját.
A budhizmus kínai megjelenésének idején a Tao-jinn elfogadott és elterjedt módszer volt az orvosok és a harcosok között. 1881-ben jelent meg először egy átfogó Do-in gyakorlatokat tartalmazó gyűjtemény. A légzőgyakorlatok általi gyógyítás ma is igen elterjedt Kínában.

Erre gondolsz Medim?


 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm 'elke'!

Volt egy szelet tortám, s lám neked van egy egész:)

Közben kerestem azt a könyvet, amiből én tanultam, de valószinűleg valakinek kölcsön adtam.
(lám-lám mire is jó egy topic-nyitás)

Az általad hozott teljes anyagból én csak egy kicsi témakörrel szeretnék/tudok foglalkozni, ezek pedig az "egyszerű gyakorlatok".

Ha lesz, akit érdekel :)
 
I

ionon

Vendég
Ezt a "helyet" azért hoztam létre, hogy itt összegyűlhessenek és beszélgethessenek a tapasztalataikról azok, akik ismerik ezt a módszert, vagy érdeklődnek az egyszerű mozgások iránt.

Beírtam a keresőbe a "DO - IN" szót, de nem kaptam eredményt,
lehet, hogy csak nem jól kerestem :p


Angolul és magyarul is benne van a masszás lényege útmutató kedves Medim csak neked szívesen
Ahogy olvasom a könyvet még nekem is jót tesz a tudása köszönöm Medim a figyelmet amit adtál e témának

Do-in: Az önmasszázzsal való megújulás művészete. A do-in önmasszázs, könnyed ujjnyomásos és légzőgyakorlatok szervezett sorozata. Ezek a gyakorlatok szabályozzák az életenergia áramlását a gyakorlatot végző személy testében és tudatában. A Do-in kiegyenlíti és helyreállítja a testünkben keringő energiát és, ha szükséges, többletenergiához juttatja a szervezetünket. A Do-in előnye, hogy gyakorlatai a saját testünkön elvégezhetők, mindenfajta külső segítség, vagy műszaki tudás nélkül. Gyógyító hatása már a legelső gyakorlatsorozatok elvégzése után megmutatkozik. Bár az akupunktúra elveire épül, a Do-inhoz semmiféle tű vagy más segédeszköz nem szükségeltetik. A hagyomány szerint a Do-in már jóval az akupunktúra elött létezett és eredményei gyakran felülmúlták az akupunktúra eredményeit. (Jacques de Langre: Do-in)
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Do-In

Do-In Magyar,- és angol nyelven
Angolul és magyarul is benne van a masszás lényege útmutató kedves Medim csak neked szívesen

Nem csak nekem..... köszönöm!
(Ezért jár Neked egy ingyenes masszázs - tőlem:p
- kupont beválthatod, ha... összehozzuk.)

Vaú... Ionon!
Tudtam, hogy az angyalom vagy;)

Nagyon köszönöm, tanulmányozni fogom.
(Sajnos a saját könyvem nincs még meg, - a jegyzeteim sem.)

Én nagyon kedvelem a módszert, egyszerű, kéznél van.
Naponta alkalmazom.

TUDOM, hogy nem szabad linket alkalmazni a CanadaHun Szabályzata szerint,
de kérem szépen a "kormányost" most az egyszer:)) ) tekintsen el ettől,
mert a képeket nem tudom szóban elmondani....
 
E

elke

Vendég
A kormányos átmenetileg vaksi:p
Engem viszont érdekelne a gyakorlat, de nehogy valami tudományos szöveggel- hanem a saját kis szavaiddal a mindennapjaidból, ha megtennéd értem:)szívesen olvasnám....
 

Fénymag

Új tag
Szia Medim.
A Madocsai Eszternek jelent meg konyve A belso harmonia utja cimmel benne egy do-in dvd melleklettel.
1 ora do-in gyakorlat.
Az Eszterrol annyit erdemes tudni h a budapesti nemzetkozi shiatsu iskola alapitoja.Kivalo tanar.
Nalluk meg is rendelheted.Asszem 3500 ft mindenestol.Nagyon szep konyv
Ha Bp kozeli vagy az iskolaban minden heten van do-in gyakorlas.
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Medim.
A Madocsai Eszternek jelent meg konyve A belso harmonia utja cimmel benne egy do-in dvd melleklettel.
1 ora do-in gyakorlat.
Az Eszterrol annyit erdemes tudni h a budapesti nemzetkozi shiatsu iskola alapitoja.Kivalo tanar.
Nalluk meg is rendelheted.Asszem 3500 ft mindenestol.Nagyon szep konyv
Ha Bp kozeli vagy az iskolaban minden heten van do-in gyakorlas.

Szia Fénymag!

De jó, hogy megtaláltad ezt a helyet :p
Te hogyan szereztél tudomást erről a módszerről?

Köszönöm az információt M.Eszterről és a könyvéről.
Nem vagyok Bp közeli, de régebben az voltam.
Akkoriban (de szerintem még most is) Prof.Dr. Török Szilveszter természetgyógyász (is) tartott
Do-In tanfolyamot (6-8 órás).
Ő ennek a módszernek a gyakorlatait "beépítette" ahová csak lehetett.
Az előadásaiban mindíg megemlítette, főként mint a saját ellenállóképesség fokozását elősegítő módszert. Az általa összeállított 'gyakorlatsort' könnyen meg lehet tanítani gyerekeknek is. Több óvodában végeztek kisérletet arra, hogy azok az óvodások, akik rendszeresen ilyen gyakorlatokat végeznek, ritkábban betegednek meg, valamint közöttük az allergiások száma is csökken.

(Kár, hogy nem lehet linket ide áthozni, mert van több anyag.)

No, keresem az egyszerű szavaimat, s ha megtalálom, akkor jelentkezek. ;)
 

Fénymag

Új tag
Szia Med.Ide futottak a szalak:)).A shiatsunal ez az onkezeles egyik formaja.A rendes kepzes keretei kozott tanitjak az Eszterek.
Amikor hasznaltam hihetetlen kulonbseg volt...Szoval csak ajanlani tudom mindenkinek.Jah es csak azert hasznalok mast mert nekem kicsit olyan lassu.
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Jacques de Langre Do-In 2.

Kedves Fénymag : EZ AZ!
( ezt keresem.... a címben szereplő "2." arra is vonatkozik, hogy ez a könyv a Do-In 1. kibővített, átdolgozott változata, második kiadása.
- fővarázsló Ionon talán ezt is megleli nekünk)

Do-In 2.
"....az öngyógyító gyakorlatok tudománya az akupunktúra és akupresszúra ókori rendszerén alapszik, kibővítve a kanadai :p orvostudós szerző teljes tapasztalati és tudásanyagával, amelyben a kelta druidák történelem előtti földrajzi-csillagászati tudása egy rendszert alkot a kínai gyógyító filozófiával. A Do-in önmasszázs- és légzőgyakorlatai segítségével hozzásegíthetjük szervezetünket, hogy maga szabaduljon meg a betegségektől. A Do-in 2. megtanítja olvasóit testük megismerésére, a gyenge, sebezhető pontok feltérképezésére. Gyakorlati tanácsokat és konkrét akupresszúrás testtérképet tartalmaz rengeteg kisebb-nagyobb fizikai kellemetlenség gyors megszüntetésére."


Egyenlőre úgy néz ki, hogy felsültem a nagy igyekezetemmel.
Nincs meg sem a könyvem, sem a jegyzetem. Mivel mind a kettő hiányzik, csakis valakinek kölcsönbe adhattam.
Persze, minek az - kérdezhetné bárki - és valahol igaza is lenne.

A Do-In témakörét én "egyszerre vettem" Tagir Abdull Al Bulgary 'A gyógyító bioenergia titkai' témakörrel, mely a bulgár gyógyítók módszereit (is) tartalmazza. Biztos vagyok abban, hogy az idők folyamán bennem összeolvadtak az ismeretek :)

Örülnék, ha majd kijavítanátok ahol javításra szorulok.
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Do-In - bevezető gondolatok

....
Engem viszont érdekelne a gyakorlat, de nehogy valami tudományos szöveggel- hanem a saját kis szavaiddal a mindennapjaidból, ha megtennéd értem:)szívesen olvasnám....

Tudományos szöveget lehet találni, - ha valaki keres a neten.
A saját kis szavaimmal ? :p

Előtte néhány gondolat a teljesség igénye nélkül :
(egy lelkes műkedvelőtől, kiegészítést szivesen olvasnék)

- úgy ejtjük, hogy "dóin" (még véletlenül sem /angolosan/ "dúin-nek, mert az mást jelent ;))
- kínai eredetű, de Japánban tökéletesítették ("Japán mindent átvesz és tökéletesít")
- DO=(japánul: ÚT)
- IN =(japánul: 'mudra', azaz meghatározott kézmozdulat)
/ha valaki másként tudja, akkor írja le/
/én sokat olvastan a ZEN-ről, amikor ezt a tecnikát tanultam)
- az önmasszázs (öngyítás céljából) mindíg, minden korban létezett
- a kéz kéznél van;
- saját időbeosztás szerint végezhetem;
- a fájdalmat én érzem- azonosítani tudom;
- ingyen van;
- helyreállítja a testünkben keringő energiaáramlást, 'feltölt'
- fájdalmat csökkent, nyugtat
- kiegyensúlyoz
- rendszeresen szükséges végezni, odaadással, megfelelő táplálkozás mellett ( de azt ugye amúgy is...)
Azért szeretem, mert nekem nagyon fontos, hogy 'nyugodt és laza' legyek testileg-lelkileg
ahhoz, hogy a munkámat minél kevesebb terhelés mellett tudjam végezni.

A teljes(test) gyakorlatsor elvégzése legalább egy órát vesz igénybe, de lehet 'rövidített' sort végezni,
azaz néhány, - személyünkre szabott - gyakorlatot.
(erről később írnék még bővebben)

A (teljes-test)gyakorlás előtt
- legalább két órával ne együnk, de folyadékot bőséggel fogyaszthatunk ( a gyakorlás közben is )
- minden ékszert le kell venni magunkról, (ha lehet)
- mossunk (legalább) kezet, arcot
- körmeink legyenek rövidek, ápoltak, tiszták
- ha nem a szabad ég alatt végezzük, legyen elegendő friss levegő a szobában
- készítsünk elő egy fehér gyertyát (és persze azt, amivel majd meggyújtjuk)
- ha földön gyakorolunk, akkor egy kisebb, laposabb párna szükséges
- ha széken ülve végezzük, 'hagyományos' széket használjuk
- ruházatunk legyen laza, kényelmes ( ha lehet, akkor pamutból) cipő se legyen rajtunk

Háromféle módon szoktam alkalmazni a mozdulatokat:

I. Ráhangolódás és Teljes önkezelés (10 területre irányuló mozdulatsor-csokor)
/ "ahogy a nagykönyvben írva van" ezt az utóbbi időben ritkábban végzem,
de természetesen le tudom írni részletesen)

II. Néhány gyakorlat - naponta végzem(felkeléskor, napközben, várakozási időben)

III. Munkám során 'másokon' (erről lehet vitatkozni, de nekem ez a legkedvesebb rész)
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
...Engem viszont érdekelne a gyakorlat, de nehogy valami tudományos szöveggel- hanem a saját kis szavaiddal a mindennapjaidból, ha megtennéd értem:)szívesen olvasnám....

I. Ráhangolódás(felkészülés) és Teljes önkezelés

I./1. Ráhangolódás
- Kelet felé fordulva...
A könyvek azt tanácsolják, hogy a legjobb reggel végezni a teljes (ön)kezelést. Saját tapasztalatom az, hogy nekem reggel, felkelés után ez nem ment mindíg könnyedén, mivel akkor még nem voltak elég lazák az izületeim ahhoz, hogy erőlködés nélkül végigcsináljam a nehezebb gyakorlatokat is. (pl ima-kéztartás hátul, a gerinc mellett :) Ezért én inkább napközben szánok rá időt, általában délben vagy késő délután.
- A gyakorlatok 'meghatározott' testhelyzetben végezhetők, van, aki állva, van, aki ülve.
(földön: Zazen-ben, lótuszban, féllótuszban..stb.) Esetleg széken ülve, ekkor ügyelni kell, hogy a talpak teljesen a talajon legyenek, az alsó,- és felső lábszár derékszögben legyen.
Próbálgatni kell, előbb- utóbb mindenki megtapasztalhatja, hogy a testalkata alapján neki hogy kényelmesebb. Nekem eddig a sarkonülés vált be a legjobban. (Térdek között öklömnyi távolsággal.)
- Van, aki a csendet szereti, van, akinek jólesik a halk zene, a füstölő... ki-ki döntse el maga.
- Fontos, hogy amikor időt szánok a teljes kezelésre, tudjam azt, hogy most 'megállok'.
Szó szerint is.
Leteszem a földre a kis lapos párnámat, előtte 'Kelet felé' irányban kb. 1 méter távolságban meggyújtom a fehér gyertyát. Felállok és megállok: vállszélességű kisterpeszben, karok lazán leengedve, 'vállak le és hára', mely a gerincet kiegyenesíti, a mellkast 'kinyitja'.
Általában végzek néhányszor 'négyütemű légzést' (gondolatban számolva)
*1-2-3-4 belégzés,
*1-2-3-4 levegőt 'bent' tart,
*1-2-3-4 kilégzés,
*1-2-3-4 levegőt 'kint' tart.
ismétlés
(Nekem ez segít abban, hogy a test-levésre jobban figyeljek.)
- A kéz-energetizálással folytatom, ennek egyik módja, hogy felváltva hétszer egymás után erősen ökölbe szorítom a kezem, majd elengedem, végül a tenyereket összedörzsölöm. /van, aki ezt a tenyérdörzsölést a homloka előtt végzi/
Ezután ülök a sarkamra, kényelmesen elhelyezkedek, megigazítom a gyertyát, ha kell, hogy kb (előttem) 1 méter távolságra legyen a földön. Tenyereimet egymásba fektetem, a hüvelykujjak egyenesek, összeérnek, a köldök előtt; 'vállak le és hátra', gerinc 'mint az íj';
nézem a gyertya lángját, figyelem a légzésemet, simán, egyenletesen lélegzek. Ekkor szoktam egy rövid meditációt végezni, de van, aki ezt a gyakorlatsor elvégzése után teszi.
Nem kell megijedni a meditáció szótól annak sem, aki nem szokott meditálni, itt az a célja, hogy segítse a gyakorlót. Nekem például - már korábbról - az vált be, hogy egy gömbnek érzem magam, s a légzésemmel együtt a gömböm is lélegzik :)
Van, aki imát mond, van, aki mantrát, ez egyéni - szerintem, idővel kialakul, ha még ki kell alakulnia.
Lehet többször kipróbálni ezt a "ráhangolódás" részt, hogy mindenki megtalálja a saját maga számára legalkalmasabb módot.
Csak nyerni lehet vele, mert ha valaki legalább ennyit 'megtesz' magáért (és embertársaiért) már tett valamit.

Ha van kiegészítésetek az általam leírtakkal kapcsolatban, szivesen olvasnám.
 

zia59

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv. Mindenkinek! Elárulom, hogy nekem megvan a Jacques de Langre DO-IN2 könyvem, és hajlandó lennék beszkennelni (152 oldal),csakhogy nem tudom, hogy kell a beszkennelt oldalakból összefüggő könyvet csinálni. a PDF-hez béna vagyok. Ha valakit nagyon érdekel ez a könyv, akkor segítsen jó tanáccsal, és elkezdek szkennelni. Wordbe be tudnám rakni, de olyan sok megabájt lesz a terjedelem, hogy nem tudom lehet-e annyit mellékelni. A könyvben 112 gyakorlat fényképe van, és a sok meridiános rajz a magyarázatokkal.
Megjegyzem, én sokszor elhatároztam, hogy rendszeresen csinálom, de rettenetesen unalmas. Egyedül nem megy. Csoportban biztos menne.
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Üdv. Mindenkinek! Elárulom, hogy nekem megvan a Jacques de Langre DO-IN2 könyvem, és hajlandó lennék beszkennelni (152 oldal),csakhogy nem tudom, hogy kell a beszkennelt oldalakból összefüggő könyvet csinálni. a PDF-hez béna vagyok. Ha valakit nagyon érdekel ez a könyv, akkor segítsen jó tanáccsal, és elkezdek szkennelni. Wordbe be tudnám rakni, de olyan sok megabájt lesz a terjedelem, hogy nem tudom lehet-e annyit mellékelni. A könyvben 112 gyakorlat fényképe van, és a sok meridiános rajz a magyarázatokkal.
Megjegyzem, én sokszor elhatároztam, hogy rendszeresen csinálom, de rettenetesen unalmas. Egyedül nem megy. Csoportban biztos menne.

A képeket csomagold be, tedd fel egy fájlmegosztóra, és az ÚJ ezoterikus feltöltések topicban add meg a letöltési lehetőséget.
Hirtelen nincs jobb ötletem. Ez a legegyszerűbb.
Biztos mindenki hálás lesz érte.
 

Medim

Állandó Tag
Állandó Tag
Do-In 2

Üdv. Mindenkinek! Elárulom, hogy nekem megvan a Jacques de Langre DO-IN2 könyvem, és hajlandó lennék beszkennelni ...
A könyvben 112 gyakorlat fényképe van, és a sok meridiános rajz a magyarázatokkal....

Sajnos még mindíg nincs meg a sajátom...
A könyv elején nagyon sok hasznos írás van,
a gyakorlatokról a képek csak a végén találhatók.
A képek nélkül kicsit nehéz leírni őket, (de már fogalmazom:p)
így nagyon nagy segítség lenne, ha sikerülne valahogy láthatóvá tenni, de én nem tudom, hogy hogyan kell.:(
 

zia59

Állandó Tag
Állandó Tag
A képeket csomagold be, tedd fel egy fájlmegosztóra, és az ÚJ ezoterikus feltöltések topicban add meg a letöltési lehetőséget.
Hirtelen nincs jobb ötletem. Ez a legegyszerűbb.
Biztos mindenki hálás lesz érte.

Buta kérdés Zia módra: hogy kell fájlmegosztóra feltenni valamit. Soha sem csináltam. Mégis konkrétan melyikre érdemes feltenni. Pl. ha a Data.hu-t választanám, mi a teendőm,hogy oda beengedjen?
 

zia59

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos még mindíg nincs meg a sajátom...
A könyv elején nagyon sok hasznos írás van,
a gyakorlatokról a képek csak a végén találhatók.
A képek nélkül kicsit nehéz leírni őket, (de már fogalmazom:p)
így nagyon nagy segítség lenne, ha sikerülne valahogy láthatóvá tenni, de én nem tudom, hogy hogyan kell.:(

Ha nem fogok megvilágosodni kellőképpen :) akkor részletekben fogom felteni wordbe. Az jobb, mint egyenként képekben.
Ha ennyire érdekel, akkor már ma kezdek szkennelni. Nem igérem, hogy gyors leszek, mert vizsgára is készülnöm kell.
 
Oldal tetejére