Magyarok, akikre büszkék lehetünk

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Kamonyai Simon

wikipedia:

Kamonyai Simon (más források szerint Kemény Simon; ? – 1442. március 25.) magyar katona, Hunyadi János familiárisa. Nevét a szebeni csatában játszott szerepe örökítette meg: itt halt hősi halált, amikor Hunyadival páncélt cserélve magára csalta az ellenséget. A magyar hadsereg tudomására jutott ugyanis, hogy a török sereget vezető Mezid bég a katonáinak megparancsolta Hunyadi megölését, részletesen ismertetve a páncélját és fegyverzetét. Így a páncélcserével csata folyamán Hunyadi tudta irányítani a sereget. A történetet a 19. századi irodalom is megörökítette: Vörösmarty Mihály Kemény Simon címmel írt róla balladát.
Hasonló eset már történt a magyar történelemben, amikor a Posadai csatában Károly Róberttel cserélt páncélt (és halt hősi halált) Héderváry Dezső.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Dugovics Titusz

Wikipedia:
Bonfini így írja le Dugovics Titusz hőstettét A MAGYAR TÖRTÉNELEM TIZEDEI című művében "Egynéhány török a piacra viszi a zászlót, némelyik a tornyok tetejéről igyekszik letépni a király jelvényét, mely eladdig érintetlenül fennmaradt a falakon. Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát." (Kulcsár Péter fordítása)

250px-Dugovics.jpg
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Báró Wesselényi Miklós, az árvizi hajós:
nyito0421.jpg


WESSELÉNYI Miklós (1796-1850)

Politikai író, akadémikus, "az árvízi hajós”, a magyarországi reformellenzék egyik vezetője. A politikai életbe az 1817. évi erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezőjeként kapcsolódott be. 1820-ban szoros barátságot kötött Széchenyivel, s 1821–22-ben együtt tettek nyugat-európai tanulmányutat. 1830–33 között a reformellenzék fő szervezőjeként taktikája az alsó és felső tábla ellenzékének együttes mozgósítása volt. Ekkor Széchenyi programját a rendi függetlenségi küzdelmek hagyományainak korszerű felújításával kapcsolta össze, a haladás és a nemzeti függetlenség egységét igyekezett a liberalizmus szintjén kialakítani. Korának egyik legkiválóbb mezőgazdásza volt, állást foglalt a paraszti tulajdon, a hivatalviselés joga, az örökváltság és a robot eltörlése mellett. Hirdette az alapvető emberi jogokat és a törvény előtti egyenlőséget, szemlélete azonban nem volt mentes nemesi előítéletektől. Az ország önállóságáért vívott harcával Kossuth előfutára volt.

1835-ben megyegyűlési felszólalásai és illegális nyomdája miatt a Habsburgok perbe fogták. 1838-ban, a pesti nagy árvíz idején ő volt a mentési műveletek hőse. 1839-ben 3 évi várfogságra ítélték, de szembetegsége miatt gyógyintézetbe internálták. Az 1840-es években egykori radikalizmusa vesztett erejéből, s már tartott a forradalomtól. A szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című 1844-ben megjelent művében felvetette a nemzetiségi kérdést, majd elsőként dolgozott ki nemzetiségi törvényjavaslatot.
 

Magam la

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó lenne tisztázni, hogy kit tekinthetünk magyarnak. Szerintetek mi az, amitől valaki joggal vallhatja magát magyarnak? Egykoron - Ataiszon - az érdek nélküli szereteten élő egyistenhívők jelzője volt a magyar. Fenn áll még ez a meghatározás? Elegendő-e a születési hely, vagy anyanyelv használata, esetleg genetikai ősökre kell visszavezetni valaki származását?

Magyar az, aki őszintén és elsősorban magyarnak tartja magát. Így volt magyar pl. Hunyadi János vagy Petőfi Sándor is, akiknek a felmenői között akadt talán olyan is, aki még másnak vallotta magát.
 

Cseppike

Állandó Tag
Állandó Tag
Sissi

Én asszem beajánlanám azt a személyt, akit nemrég ismertem meg részletesebben: Sissi alias Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach.
Bár nem magyar származású, de magyar királynő, és szerintem nem tartanánk ott, ahol tartunk, ha ő nincs. Nem is tudok igazán más olyan küldöfli királynőt a történelemből, akit a magyarok ennyire szívesen fogadtak volna (Legkisebb leánya előbb tudott magyarul, mint németül, hiszen itt született, és itt nevelték, Gödöllőn)
Elisabeth.jpg

További infókat nem másolnék be, itt megtalálható: (Már a cím is magáért beszél):
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erzsébet_magyar_királyné

ÜDv
Csepi
 

Kate93

Állandó Tag
Állandó Tag
Hunyadi Mátyás

Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) magyar király. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás király emlegeti. Neve latinul és németül Matthias Corvinus, szlovákul: Matej Korvín vagy Kráľ Matej, csehül: Matyáš Korvín, horvátul: Matija Korvin, lengyelül: Maciej Korwin, szerbül: Матија Корвин, románul Matei Corvin. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege. A magyar hagyomány az egyik legnagyobb magyar királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda is őrzi.
 

A Demiurgosz

Állandó Tag
Állandó Tag
Csontos Imre - nem tudom mikor született, az ötvenes éveit járja, kőkemény, magasztos gondolkodású, kedves magyar ember.
 

bist

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretnék néhány olyan embert, vagy céget is megemlíteni, amikre akikre szintén büszkék lehetünk. Ezek a cégek az informatikában dolgoznak (mivel én is informatikus vagyok): Kürt zrt - akinek az Ikonja Dr Kürti Sándor egy elragató ember és az IT biztonságban alkotnak maradandót, Recognita és Dr Reszler Ákos (ma már, mivel megvásárolták Nuance Recognita) az karakter felismerésben, a Grafisoft és Bojár Gábor, akik megalkották az egyik legjobb építészeti tervező szoftvert, az újabbak közól Colorfront Kft, aki a régi fekete-fehér filmek "színesítéséban" alkotnak maradandót. Ide sorolhatnánk a Nav N Go -t is, akiknek a navigációs szoftvere több évvel előzi a versenytársakat, .....
Ezeket a büszkeségeinket is érdemes megjegyezni, hogy ne csak mindíg hátra nézzünk, hanem a jövőbe is.... Éppen most készül a térbeli "egér", ami szintén nagy durranás lesz ...
Próbáljuk ismerté tenni a többi szakmában is a sikereinket, mert szerencsére máshol is vannak ....
 

oposur

Állandó Tag
Állandó Tag
Hunyadi János, alias Szibiányi Jank. Nem fogom jobban bemutatni, azthiszem fölösleges.
A Szibiánok - illetve Jank- Zsigmond idején váltottaztattak nevüket Hunyadira a király kérésére. H..János felesége Szilágyi Erzsébet volt. A Szibiánok ősapja CSÁK , Zsolt fejedelem egyik fia.
Zsolt 8892-955) édesapját pedig Árpádnak keresztelték...A Csákok azonban nagyon szapora család, így hamar sok ágra -és névre- bomlottak.
A CSÁKOK ŐSI FÉSZKE CSÁKVÁR VOLT.
((Csák Máté is király volt...méghozzá Ő is -tulajdonképpen- Árpádházi. Történelmünk sokadik tévedése okán ez ebből nem derűl ki jelenleg.))
Családfájuk nagyjából megismerhető...részletesebben is.
 

Magam la

Állandó Tag
Állandó Tag
Kőrösi Csoma Sándor
„Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek véd-őre, hanem törhetetlen hazaszeretet, zarándoki önmegtagadás és vasakarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagjai egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással.” (gróf Széchenyi István)
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
.


Asbóth Sándor (Keszthely, 1810. december 18.Buenos Aires, 1868. január 21.) 1848–49 évi szabadságharcban alezredes, az amerikai polgárháborúban az északiak dandártábornoka.

S%C3%A1ndor_Asb%C3%B3th.jpg


(A szabadságharc bukása után Kossuthot szárnysegédként követte előbb Törökországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba, ahol katonai karriert futott be: 1863-ban Nyugat-Florida katonai parancsnokává nevezték ki, tábornoki rangban. 1864-ben a déliekkel vívott csatában megsebesült, így nem tudott tovább harcolni. 1866-ban kinevezték az USA nagykövetének. Buenos Aires-i halála után a helyi, régi angol katonai temetőben temették el. Hamvait argentínai és uruguayi1990. október 23-án az USA-ba szállították, és az arlingtoni National Cemeteryben helyezték végső nyugalomba.)



ASBÓTH SÁNDOR még két fontos dolgot tett Amerikában:

NEW YORK MANHATTAN-e részben az Ő tervei alapján épült be, illetve Ő javasolta, hogy a városnak szükséges egy nagy lélegző ZÖLD TERÜLET: ez lett a CENTRAL PARK.

A másik fontos dolog, amit elsőként alkalmazott:

az ASZFALT.....



Számvald Gyula, később Stahel Gyula, Stahel-Számvald Gyula (Szeged, 1825. november 5.New York, 1912. december 4.) honvéd főhadnagy, az amerikai polgárháborúban az északiak altábornagya, az Amerikai Egyesült Államok diplomatája, a Medal of Honor tulajdonosa.

Stahel.JPG





Prágay János (Balatonfüred, 1811. – Las Pozas, Kuba, 1851. augusztus 13.) honvéd alezredes, a kubai felszabadító hadsereg tábornoka, történetíró..



Bonyhádi lovag Perczel Miklós (Bonyhád, 1812. december 15.Baja, 1904. március 4.) politikus, az 1848–49 évi szabadságharcban honvédezredes, az amerikai polgárháborúban az északi hadsereg ezredese, Perczel Mór honvédtábornok öccse.



Pomucz György (románul Gheorghe Pomutz, angolul George Pomutz) (Gyula, 1818. május 31. – 1882. október 12.), az amerikai polgárháború magyarországi születésű, román származású tábornoka és diplomatája. Apja Ioann Pomutz kovács, anyja Victoria.


Zágonyi Károly (Szinérváralja, 1822. október 19. – 1867?) 1848-as honvéd főhadnagy, az amerikai polgárháborúban az északiak ezredese, a „springfieldi hős”.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Kőrösi Csoma Sándor
„Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek véd-őre, hanem törhetetlen hazaszeretet, zarándoki önmegtagadás és vasakarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagjai egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással.” (gróf Széchenyi István)


SZENTKATOLNAY BÁLINT GÁBOR 1844. március 13-án született egy kis székely faluban, Szentkatolnán. Már gyerekkorától kezdtek „ráragadni” a nyelvek: édesapjától megtanult németül, majd sorra elsajátította az ókori klasszikus nyelveket: a hébert, a görögöt és a latint, majd nyugati nyelveket is megtanult. Mire leérettségizett, már tizenkét nyelven beszélt. Ezt követően Bécsben, majd Pesten tanult. Érdeklődése ekkor kezdett a keleti nyelvek tanulmányozása felé irányulni, melyben szerepett játszott a székelység eredetének megtalálására irányuló igyekezete és példaképének, Kőrösi Csoma Sándornak hatása. Megismerkedett a kor híres magyar turkológusával, Vámbéry Árminnal, aki támogatta a tehetséges ifjút, s nagy hatással volt rá. Bálint nemsokára írt egy török nyelvtankönyvet is. Másik meghatározó élmény volt számára, amikor joghallgatóként a Pesti Egyetemen megismerkedett Fogarasi János akadémikussal, aki éppen a magyar nyelv szótárát szerkesztette. Sőt, éppen akkor a Magyar Akadémia keresett egy fiatal nyelvtudóst, aki elutazna az Orosz Birodalomba, hogy a mongol és a mandzsu nyelvet tanulmányozza. Fogarasi ajánlására Bálint Gábort küldték ki, aki 1871-ben kezdte meg oroszországi kutatómunkáját. Legelőbb a kazani tatárok közt gyűjtött nyelvi anyagot, s már itt elkezdte a nyugat-mongol kalmük nyelvet tanulni. 1871 szeptemberétől 1872 májusáig Asztrahánban folytatta terepmunkáját a kalmükök között, jelentős nyelvi anyagot gyűjtve. Ezután visszatért Szentpétervárra, hogy ott tovább tanulmányozza a mongol és a finnugor nyelveket. Bár a Tudományos Akadémia által kitűzött feladatában szerepelt a Mongóliába való utazás, s az ottani mongol nyelv tanulmányozása, Bálint ekkor már kevéssé hajlott erre (elegendőnek vélte a kalmük gyűjtés anyagát), de végül 1873 februárjában égis folytatta útját Mongólia felé, s 1873 áprilisában megérkezett Urgába, ahol 5 hónapon keresztül gyűjtött nyelvi (főleg halha) anyagot. Bálint Gábor nagy reményekkel jött haza, magántanári kinevezést kapott a Pesti Egyetemen, s beszámolóinak hallatán többen, köztük Vámbéry Ármin, Hunfalvy Pál és Ballagi Mór az akadémia külső tagjának is ajánlotta a tehetséges keletkutatót. Páratlan nyelvtehetségét azonban csak rövid ideig kamatoztathatta Budapesten. Fogarasi János halála után egy ideig Arany János támogatta, de budapesti karrierje hamar véget ért, egyetemi állása megszűnt (ebben személyes ellentétek is szerepet játszhattak). Bálint 1879-ben bejelentette, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, és el is hagyta az országot. Tizenkét éves külföldi munkája során változatos munkákat kapott. Az oszmán birodalomban fontos bizalmi állásokat nyert el. Feleségével, Spielmann Rozáliával bejárta a Közel-Keletet és Európa déli részét, ahol újabb nyelveket tanult meg. Az 1890-es években arról értesülhetünk, hogy az Athéni Egyetemen arab nyelvet oktatott. Külföldi sikerei ellenére itthon mégsem ismerték el igazán. Bálint tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ugyanakkor a 19. század végi ugor-török háborúban a török eredeztetést sem támogatta, azt állította, hogy a magyar a 150 milliós turáni nyelvek egyik önálló ága, s a szkíta nyelvvel hozta kapcsolatba.



Germanus Gyula (Budapest, 1884. november 6. – Budapest, 1979. november 7.), felvett nevén Julius Abdulkerim Germanus, nemzetközi hírű magyar orientalista, arab nyelvészeti, kultúrtörténeti író, irodalmár, nyelvész, történész, országgyűlési képviselő, számos arab akadémia tagja.



Stein Aurél (Sir Marc Aurel Stein) (teljes nevén: Stein Márk Aurél) (Pest, 1862. november 26.Kabul, 1943. október 28.) magyar származású Kelet-kutató, az MTA külső tagja, aki brit alattvalóként lett világhírű.



Zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László (Borostyánkő, 1895. augusztus 22.Salzburg, 1951. március 22.) utazó, Afrika-kutató, felfedező. ( Az angol beteg mozifilm főhőse...http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_angol_beteg)

Almasy_Laszlo.JPG



.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
.

SOROS PÁL ( Paul Soros)
mérnök

( a tőzsdés Soros György bátyja)

Dél-Amerikába menekült magyar vállalkozók kérésére épített saját tervezésű tengeri kikötőt, ezt továbbfejlesztve ma a világ legnagyobb tengeri kikötőinek 40 %-át Ő és cége építette.



MUNK PÉTER ( Peter Munk)
ingatlanbefektető, üzletember

A Barrick Gold alapítója
Többek között Torontó jelképe az Ő műve...

toronto.jpg



.

 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Sinor Dénes, vagy ahogyan a világban ismerik: Denis Sinor, a nemzetközi altajisztika doyenje, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja és nem mellékesen két lábon járó történeti lexikon. Az amerikai Indiana Egyetem nyolcvannyolc évesen is aktív nyugalmazott professzora, a londoni Királyi Ázsia Társaság volt titkára, valamint a Sorbonne és a Cambridge-i Egyetem egykori oktatója hetvenegy éve kezdte felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetemen, ahol többek között Németh Gyula és Ligeti Lajos voltak a mesterei.

000682_maxi.jpg

 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kiegeszitenem :
Munk Peter a torontoi CN Tower az ove nem csak o epitette, es meg a Munk Sziv Korhaz es meg nagyon sok epulet.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
Kiegeszitenem :
Munk Peter a torontoi CN Tower az ove nem csak o epitette, es meg a Munk Sziv Korhaz es meg nagyon sok epulet.


Kedves Melitta !

Köszönöm. Így van. Sőt, nagyon sok munkahelyen főleg magyarokat alkalmaz.

Továbbá az 1970-es években Ő alapította és sokáig vezette Ausztrálázsia legnagyobb étterem és szállodaláncát, a Southern Pacific Hotel Corporation-t.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag
HALÁSZ GYULA: ÖT VILÁGRÉSZ MAGYAR VÁNDORAI; MAGYAR FÖLFEDEZÕK BENYOVSZKYTÓL NAPJAINKIG
GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA, Budapest, 1936

A könyv a XVIII-XIX. század, azaz földünk ismeretlen tájainak és azok növény- illetve állatvilágának megismerését jelentõ korszak magyar felfedezõinek életútjából, felfedezései történetébõl válogat a szerzõ.



http://www.nemenyi.net/doc/01-OTVILAGR.pdf


.
 

najahuha

Állandó Tag
Állandó Tag



Számos olyan neves ember élt , akikről kevés szó esik, holott ők "csupán jobbára" TANÁRok voltak, méghozzá nem is akármilyenek: hiszen a kezük közül kerültek ki a legnevesebb tudósaink.

Ezek a tanárok a porosz és az osztrák iskolaminták alapján hoztak létre egy
EGYEDÜLÁLLÓ ÚJ OKTATÁSI megoldást, amellyel azonnal a VILÁG leghatásosabb TERMÉSZETTUDOMÁNYOS oktatását mondhattuk magunkénak.

Ennek a szellemi bölcsője a világ legelső BÁNYÁSZATI és TECHNIKAI EGYETEME, a SELMECBÁNYAI EGYETEM volt, ahol a világraszóló újítás a szoros GYAKORLAT és KUTATÁS beépítése az oktatásba, rendkívüli felszereltségű kísérleti laboratóriumok létrehozásával.

Ezen oktatás olyan sikeres volt, hogy a hamarosan világhírű francia TECHNIKAI tudományegyetem alapító okiratában egyértelműen a SELMECBÁNYAI oktatási módszerre alapoz, név szerint megemlítve azt.
Nem igazán esik szó arról, hogy mely jeles, nagy hírnévre szert tett nyugati kutatók is koptatták a selmecbányai padsorokat, pedig nem kevesen voltak.

Ugyanez a szellemiség aztán eljutott a KÖZÉPISKOLÁK szintjére is, és ebből a FASORI gimnázium, valamint a MINTAgimnázium magasodott ki, számos világ és nemzeti nagyságot nevelvén ki , akik egytől egyig mind a tudományban, mind emberségben megállták a helyüket.

Bizonyára ismert, hogy Trianon a Selmecbányai Egyetemet sem kímélte, ezért az egyetemet áttelepítették SOPRONba.

Ma NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, az ország 5. legnagyobb egyeteme a maga 26 ezer hallgatójával, legalább 3 megyére kiterjedő kampus- , kar- és tanszékhálózatával.

Mára azért megkopott, sok karon (például a közgazdaságin vagy a művészetin) pedig értelmezhetetlen, de még mindig a hivatalos egyetemi köszönési forma az eredeti JÓ SZERENCSÉT !

További érdekességként kívánnám megemlíteni,- bővebben majd később róla -, hogy még a rezsim évei alatt (az 1970-es években) egy komplett erdőmérnöki osztály disszidált Kanadába : diákok és tanárok együtt vagy 30 fő, és ők hozták létre Kanadában a tervszerű erdőgazdálkodás legmagasabb szintű formáját.



 
Oldal tetejére