2010 vancouveri téli olimpia

T

TH6777

Vendég
Ezt az éremgyártást viszont nagy hülyeségnek tartom. Az olimpiai aranyérem Lysacek nyakába került, ezen nem változtat semmiféle egyéb-kreált aranyérem. Az évkönyvekbe olimpia tényleges eredménye fog bekerülni.


Véleményem szerint már elnézést,de ez egy olyan alulról jövő civil kezdeményezés ami max.elitélendő az adott témába.A sportban de semmilyen más területen nem támogathatóak a túlzások, a szélsőséges megnyilatkozások, az öncélúság.
Na ez az "éremgyártás" az előbb felsoroltak mindegyikébe belefér sajnos.
Minden versenyben szakértő zsűri értékeli és pontozza a látottakat. Most ugy értékeltek ahogy azt tudjuk.Miért?- ugye azért voltak jól látható hibái Pljuscsenkonak?!
Az az téves és rossz kritika,hogy birói túlkapások miatt végzett csak 2.helyen Pljuscsenko.
Azt kell elfogadni és annak a függvényében,hogy Plujscsenko is
a sport tisztaságának feltétlen biztosításával kezdhette meg kürjének bemutatását,mint a kanadai Evan Lysacec és mindenki más.
Hogy szerepcsere történt a dobogó első fokán, hát ez van,igy kell elfogadni,mert ez a tiszta valóság.
 

vigyoripanka

Állandó Tag
Állandó Tag
Véleményem szerint már elnézést,de ez egy olyan alulról jövő civil kezdeményezés ami max.elitélendő az adott témába.A sportban de semmilyen más területen nem támogathatóak a túlzások, a szélsőséges megnyilatkozások, az öncélúság.
Na ez az "éremgyártás" az előbb felsoroltak mindegyikébe belefér sajnos.
Minden versenyben szakértő zsűri értékeli és pontozza a látottakat. Most ugy értékeltek ahogy azt tudjuk.Miért?- ugye azért voltak jól látható hibái Pljuscsenkonak?!
Az az téves és rossz kritika,hogy birói túlkapások miatt végzett csak 2.helyen Pljuscsenko.
Azt kell elfogadni és annak a függvényében,hogy Plujscsenko is
a sport tisztaságának feltétlen biztosításával kezdhette meg kürjének bemutatását,mint a kanadai Evan Lysacec és mindenki más.
Hogy szerepcsere történt a dobogó első fokán, hát ez van,igy kell elfogadni,mert ez a tiszta valóság.

Kedves TH6777!
Egy kicsit kétértelműen fogalmaztál itt... Engem idézve írsz túlzásokról, szélsőségről és öncélúságról... Remélem, nem rám célzol ezzel. ;)
Evan Lysacek amúgy amerikai műkorcsolyázó.
Szép napot!
 
T

TH6777

Vendég
Evan Lysacek amúgy amerikai műkorcsolyázó.
Szép napot!

Nem céloztam sem rád,sem senkire csak véleményemet irtam a témához!

Kérlek olvasd el!:
"Az oroszok úgy döntöttek, hogy kifejezik a véleményüket a vancouveri olimpia döntésével kapcsolatban, amelyben az orosz korcsolya sztár – Jevgenyij Pljuscsenko „csak” az ezüstérmet szerezte meg.

Március 11-én, helyi idő szerint 16:00-kor kezdődött el Szentpéterváron az a bizottsági ülés, amelyen kiválasztják azt az aranyérem mintát, amit végül Pljuscsenkónak fogják majd átadni Oroszország nevében, írta a Baltinfo hírügynökség. Az ülésen 10 különböző érem dizájn került megtárgyalásra, és ezen kívül az érem szövegéről is döntöttek.

A bizottság ülésén részt vettek a projekt fő megszervezői – a „Szentpétervári műkorcsolya föderáció”, a „Jevgenyij Pljuscsenko – a jég királya” mozgalom, „Négy forgás” fan-klub, a „Platonov Röplabda Akadémia” vezetősége, Alekszej Misin edző, illetve Pljuscsenko iskolai tanárai.

A tervek szerint az aranyérmet Pljuscsenkónak április 4-én adják majd át, "az orosz nép nevében".

Most ezt is!:
"Az oroszok úgy döntöttek,......"

"Véleményem szerint már elnézést,de ez egy olyan alulról jövő civil kezdeményezés ami max.elitélendő az adott témába."


"Plujscsenko is
a sport tisztaságának feltétlen biztosításával kezdhette meg kürjének bemutatását,mint a kanadai Evan Lysacec"

Szép napot!
 

vigyoripanka

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem céloztam sem rád,sem senkire csak véleményemet irtam a témához!

Kérlek olvasd el!:
"Az oroszok úgy döntöttek, hogy kifejezik a véleményüket a vancouveri olimpia döntésével kapcsolatban, amelyben az orosz korcsolya sztár – Jevgenyij Pljuscsenko „csak” az ezüstérmet szerezte meg.

Március 11-én, helyi idő szerint 16:00-kor kezdődött el Szentpéterváron az a bizottsági ülés, amelyen kiválasztják azt az aranyérem mintát, amit végül Pljuscsenkónak fogják majd átadni Oroszország nevében, írta a Baltinfo hírügynökség. Az ülésen 10 különböző érem dizájn került megtárgyalásra, és ezen kívül az érem szövegéről is döntöttek.

A bizottság ülésén részt vettek a projekt fő megszervezői – a „Szentpétervári műkorcsolya föderáció”, a „Jevgenyij Pljuscsenko – a jég királya” mozgalom, „Négy forgás” fan-klub, a „Platonov Röplabda Akadémia” vezetősége, Alekszej Misin edző, illetve Pljuscsenko iskolai tanárai.

A tervek szerint az aranyérmet Pljuscsenkónak április 4-én adják majd át, "az orosz nép nevében".

Most ezt is!:
"Az oroszok úgy döntöttek,......"

"Véleményem szerint már elnézést,de ez egy olyan alulról jövő civil kezdeményezés ami max.elitélendő az adott témába."


"Plujscsenko is
a sport tisztaságának feltétlen biztosításával kezdhette meg kürjének bemutatását,mint a kanadai Evan Lysacec"

Szép napot!

Kedves TH6777!
Elolvastam soraidat. Örülök, ha nem rám, hanem a témára céloztál. Egyetértünk akkor, és ez jó. Viszont Evan Lysacek tényleg amerikai és nem kanadai.
Üdv.
 

Veruska13

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamelyik újságban azt olvastam, hogy rengeteg botrányos dolog történt az idén: részeg orgiák, stb. Szerintem csak fel lett fújva az egész. Hosszú évekig küzd egy sportoló, hogy oda eljuthasson és ráadásul közel sincsenek annyira megbecsülve, mint a "normál", nyári olimpián induló amúgy szintén kiváló sportolók. Szerintetek?
 
T

TH6777

Vendég


Paralimpia 2010: Dani Gyöngyi hazaért, Koleszár Balázs célba!

Mozgalmas napja volt szerdán két téli paralimpikonunknak: előbb a Dani Gyöngyit (is) szállító repülőgép landolt Ferihegyen, hogy onnan egyből kórházba szállítsák a kettős lábszárcsonttörést szenvedő versenyzőt, majd magyar idő szerint este Koleszár Balázsra irányult a figyelem, aki második, egyben utolsó számában rajtolt Vancouverben.

Az állók óriásműlesiklásának csak az első futama ért véget eddig, de szerencsére a mi fiunk nem járt úgy, ahogy hétfőn, műlesiklásban, vagy ahogy most is jártak kilencen, vagyis nem esett ki, végig tudott menni a pályán, és meg is előzött hat vetélytársat.

A hivatalos eredménylista szerint a 34. helyen zárta az első kört, 17.48 másodperccel elmaradva az első helyezett német Gerd Schönfeldertől, 53 századdal lassabban teljesítve a távot, mint az előtte lévő horvát Zlatko Pesjak, és több mint hat másodperccel gyorsabban, mint a közvetlenül mögé rangsorolt ausztrál Nicholas Watts. A második futamot az itteni időt alapul véve este háromnegyed 11-re írták ki.

Visszatérve Danira, ő súlyos sérülése ellenére jól bírta a hosszú, fél világot átszelő, frankfurti átszállással tarkított utat, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Gömöri Zsolt kíséretében tett meg. Műtétre előreláthatólag nem lesz szüksége, viszont nyolc hét pihenő vár rá, és csak azután kezdheti meg az edzéseket „nyári" sportágára, a kerekes székes vívásra.
 
T

TH6777

Vendég
Valamelyik újságban azt olvastam, hogy rengeteg botrányos dolog történt az idén: részeg orgiák, stb. Szerintem csak fel lett fújva az egész. Hosszú évekig küzd egy sportoló, hogy oda eljuthasson és ráadásul közel sincsenek annyira megbecsülve, mint a "normál", nyári olimpián induló amúgy szintén kiváló sportolók. Szerintetek?


Röviden: a médiák egy kis sörözést orgiaként "tálalják",
a médiák egy elesést katasztrofaként adnak le,
a médiák nem kimélve senkit,sport stb. horror filmbe illő
képeket és irásokat "nyilaznak" felénk!

Egyéb iránt ugy mondanám,hogy bizonyos sportág versenyzői vannak csak kiemelve és megbecsülve ugy az egészségesek,mint a para sportolok világában! Sajnos a szellem ebben a kérdésben is "hibás"!

Szép napot!
 
T

TH6777

Vendég

Koleszár Balázs 34. lett a paralimpián!
2010. március 18., csütörtök 09:52

Koleszár Balázs a 34. helyen végzett óriás-műlesiklásban a vancouveri téli paralimpián, melyen a magyarok ezzel az eredménnyel befejezték szereplésüket.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) csütörtöki tájékoztatása szerint a magyar sportoló 50 induló közül már az első futamot követően is 34. volt, tízen nem értek célba. A második futamban - amelynek rajtját a rossz időjárási viszonyok miatt többször is elhalasztották - már nem esett ki senki, és Koleszár helyezése sem változott.
 
T

TH6777

Vendég

Vancouver 2010 Téliolimpia utó hirek:

A B próba szerint is doppingolt a lengyel sífutónő!
2010. március 17., szerda 14:00



Az ellenőrző teszt, az úgynevezett B próba is igazolta, hogy doppingolt Kornelia Marek lengyel sífutó, akinek a februári, vancouveri olimpián vett mintájában eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak - jelentette be szerdán a Lengyel Olimpiai Bizottság.

Marek február 25-én, a hatodik helyen végzett női 4x5 km-es váltó tagjaként produkált pozitív mintát, a mostani megerősítés pedig azt jelenti, hogy ő az első olyan doppingvétkese a múlt havi kanadai ötkarikás játékoknak, aki komoly eltiltással néz szembe.

A lengyel olimpiai bizottság első embere, Piotr Nurowski szerdán úgy nyilatkozott: neki Marek ezen a héten azt mondta, hogy intramuszkuláris és intravénás injekciókat kapott, de nem tudta, hogy azok meg nem engedett összetevőket tartalmaznak.
A lengyel síszövetség felfüggesztette a sportolónő versenyzési jogát, s vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy kitől kapta Marek a doppinglistás szert, és egyáltalán hogy miképpen kerülhetett tiltott anyag a lengyel csapat birtokába Vancouverben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyancsak vizsgálódik az ügyben.




 
T

TH6777

Vendég
Majd' egymilliót ért Ammann napszemüvege!
2010. 03. 11. 06.50


simon_amman.jpg

Átszámítva csaknem egymillió forintért kelt el a négyszeres olimpiai bajnok síugró, Simon Ammann napszemüvege, amelyet a vancouveri téli játékokon viselt.
Az ország olimpiai bizottsága jótékony célra árverezte el a kanadai hősök holmijait, a februárban két ötkarikás aranyat szerző Ammann kabátja például 630 ezer forintnak megfelelő összegért talált gazdára. Az óriás-műlesiklásban diadalmaskodó Carlo Janka sisakja átszámítva 650 ezer forintot ért.
A Svájci Sportsegély nevű szervezet javára rendezett akcióból összesen 36 ezer frank, azaz 6,65 millió forint folyt be.




XLsport - Mti
 
T

TH6777

Vendég
TÉLI PARALIMPIA TEGNAP!
2010. március 18., csütörtök, 07:40



Téli paralimpia: újabb biatlon és óriásműlesikló aranyak


Óriásműlesiklásban az "álló" versenyre került sor:

a női számot a kanadai Lauren Woolstencroft, a férfiaknál a német Gerd Schonfelder nyerte.
http://javascript<b></b>:void(0);

A biatlonosok 12.5 kilométeres távon versenyeztek (csak a nőülő pozíciójú száma volt 10 kilométeres). Ülő pozícióban két orosz (Maria Jovleva és Irek Zaripov), az állók versenyében ukrán nő és norvég férfi (Olekszandra Kononova és Nils-Erik Ulset), a látáskorlátozottak küzdelmében két német (Verena Bentele és Wilhelm Brem) végzett az élen. Irek Zaripovnak ez már harmadik vancouveri aranyérme​

A csütörtöki programban klasszikus stílusú sífutás, lesiklás, a curling körmérkőzés sorozat befejezése és a jégkorong torna elődöntői lesznek.​



 
T

TH6777

Vendég
PARALIMPIA TEGNAP ÉS MA TÖRTÉNÉSEI!


Jégkorong: biztosan elmarad a címvédés!
2010. március 19. péntek, 18:57

Az elődöntők végeztével kiderült, hogy a vancouveri paralimpia B-csoportjának első két helyezettje közül egyik sem jut be a március 20-ai fináléba.


Húsz perc után még nagy volt a hazai boldogság a Kanada-Japán mérkőzésen, hiszen 1:0-ra vezettek a juharlevelesek. A második felvonás végére kicsit visszafogottabb lett a hangulat, mivel Japán egyenlített, majd a lefújás után döbbent csend telepedett a UBC Thunderbird Arena-ra. Az eredményjelző ugyanis 3-1-es ázsiai győzelmet mutatott, ezzel pedig eldőlt, hogy Kanada nem védheti meg paralimpiai bajnoki címét; Japán viszont a játékok történetében először játszhat éremért.

A döntőben ellenfelük az az Egyesült Államok lesz, aki 2002-ben hazai jégen aranyat, négy évvel később Torinóban pedig bronzot nyert. Az amerikaiak a legjobb négy között a legutóbb „ezüstös" norvégokat búcsúztatták 3:0-val, így mentve meg az észak-amerikai kontinens becsületét.

A csalódott csapatok csatáját, vagyis a Kanada-Norvégia mérkőzést a harmadik helyért - tengerentúli idő szerint - ma este 7 órakor rendezik meg Vancouverben. Az 5-8. pozíciókért zajló két helyosztóra (Olaszország - Svédország és Csehország - Dél-Korea) pedig a délután folyamán kerül sor.

japan_hokisok_unnepelnek.jpg


Kontinenspárbajt hozhat a curling finálé

Kanada és az Egyesült Államok megállíthatatlan!


2010. március 19. péntek 15:42 | Paralimpia
canada3.jpg
Az elődöntők előtt úgy tűnik, a címvédő kanadaiak és az Egyesült Államok játszhatja a kerekesszékes curling döntőjét a vancouveri téli paralimpián.

Szünnap előtt állnak, azaz állhatnának a curling-csapatok a vancouveri paralimpián, hiszen a csoportmeccsek befejeztével csak szombaton játsszák a helyosztó mérkőzéseket. De úgy alakult, hogy a negyedik továbbjutó helyért két csapat is versenyben maradt a végére: Olaszország és Svédország öt-öt győzelemmel állt a minitabellán.

Ez azt jelenti, hogy a pihenőnapon újból ki kell nyitni a curling-csarnok bejáratát, s pénteken a „szétlökést" követően dől majd el a négyes finálé negyedik résztvevőjének kiléte.

Ugyanis a csoportmeccsek alatt szerzett pontok alapján dől el az elődöntőkbe jutás kérdése, így nem meglepő, hogy a címvédő Kanada biztosan kvalifikálta magát a legjobb négy közé. Meglepetésre azonban az utolsó napon 8-7-re kikaptak a juharlevelesek az olasz válogatottól, így holtversenyben az amerikaiakkal álltak az élen hét győzelemmel.

A sarkukban lévő Korea a harmadik helyet foglalta el hat győzelmével, s ezzel összesorsolták az Egyesült Államok csapatával az elődöntőben. A másik ágon azonban Kanada ellenfele még a svéd-olasz párharc miatt kérdéses, az viszont szinte borítékolható, hogy a házigazdák bejutnak a curlingverseny fináléjába.

Nem kizárt tehát, hogy a kanadai idő szerint szombat délután rendezek viadalon - az épek jégkorongdöntőjéhez hasonlóan - egy kontinensen belül dől majd el az olimpiai arany kérdése.



A csoportmérkőzések végeredménye:

OrszágMGyV1.Kanada9722.USA9723.Korea9634.Olaszország9544.Svédország9546.Nagy-Britannia9367.Svájc9368.Németország9369.Norvégia93610.Japán936

* M= Lejátszott mérkőzés; Gy= Győzelem; V= Vereség

usa.jpg
 
T

TH6777

Vendég

"Rutinmozdulat volt, én tanítom másoknak”

2010. március 20. szombat 17:13 | Paralimpia

Dani Gyöngyi el sem indulhatott alpesi síben a vancouveri téli paralimpián, miután a szobájában elesett, és eltörte a lábát. Már itthon van, és kórházban kezelik!

danigyongyi.jpeg

- Egy teljesen hétköznapi mozdulat volt - emlékszik vissza a versenyző a balesetre. - Át akartam szállni az ágyról a székembe, amikor megcsúszott a kezem az ágy szélén lévő takarón, és leestem a lábamra. Egy olyan mindennapos mozdulat ez nekünk, mint a fogmosás, vagy az ajtónyitás, ráadásul friss sérülteknek még oktatom is. Mivel nem érzek semmit odalent, ezért nem is gondoltam semmi rosszra. Aztán a vizsgálatok után közölték, hogy kettős lábszárcsonttörést szenvedtem. Ekkor sem aggódtam, mert úgy gondoltam, hogy egy merevítővel nyugodtan síelhetek, mivel ülve versenyzek, a lábaimat értelemszerűen nem használom. De eltiltottak a sporttól, mondván; legrosszabb esetben akár amputálhatják is a sérült részt, ha bukok a lesiklásban.

danyigyongyi.jpeg

Most egy darabig nem is vívhat!

Gyöngyi belátta, hogy ezt a rizikót nem vállalhatja be, így belement abba, hogy Gömöri Zsolttal, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével hazajön korábban. Ferihegyről egyből kórházba ment, és kedden végleges merevítő tokot kap.
- Ami biztos a pályafutásomat illetően, hogy a következő két Világkupa versenyt kihagyom - mesél már másik sportágáról, a kerekesszékes vívásról. - A merev lábas rögzítés kb. 12 hétig marad rajtam. A novemberi, franciaországi világbajnokságra koncentrálok. A sízést sem szeretném abbahagyni, de a vívóedzők féltenek a sérülésektől. Egyeztetnem kell a családdal is, hiszen az ő idejükből és energiájukból is rabolok. De a végső döntés az enyém.
 
T

TH6777

Vendég


Csalódtak a korábbi aranyérmesek


Szombat hajnalban az alsóházi helyosztókat és a bronzmérkőzést rendezték meg a vancouveri paralimpia jégkorongozóinak. Két meglepő eredmény is született.


norvegok_unneples.jpg



Olaszország és Norvégia is visszavágott a csoportkörben elszenvedett vereségért. Előbbi esetében a formajavulást a svédek bánták, akik hiába diadalmaskodtak a korábbi szakaszban 1:0-ra a mediterrán állam ellen, „csizmaföld" a hetedik helyről döntő találkozón 4:0-s zakót osztott ki Svédországnak; így a skandinávok végeztek a hokisok versengésében az utolsó, nyolcadik helyen. A háromkoronások a múltban három egymást követő paralimpiáról (1994, 1998, 2002) térhettek haza valamilyen éremmel, Vancouverben viszont történetük legrosszabb szereplését érték el.
Az ötödik helyért két olyan csapat mérkőzött meg, akik még egyszer sem kerültek a sportág rivaldafényébe, így mind Csehországnak, mind Dél-Koreának nagy siker lett volna közvetlenül a legjobb négy mögött végezni. Ez végül a cseheknek sikerült, igaz, a koreaiak nagy csatára késztették a prágai különítményt: csak a hosszabbítás döntött, ahol az európaiak találtak a kapuba, és így 2:1-re nyertek.

can_nor_2.jpg



A nap utolsó meccsén, a harmadik helyért az a két nemzet siklott ki a jégre, akik négy évvel ezelőtt a fináléban találkoztak egymással. A csoportmérkőzések során Kanada nagyon simán, 5:0-val intézte el Norvégiát, ám ezúttal a vikingek leszármazottai jobban felkészültek a házigazdából, mivel két harmad után is 0:0 volt az állás. Az igazi feketeleves pedig csak ezután következett a juharleveleseknek: az utolsó játékrészben a norvégok két gólt is ütöttek, amire a vendéglátók részéről csak egyszer érkezett válasz, így a bronzérmek a fjordok országának paralimpikonjaihoz kerültek. Kanada számára mindenképp kudarccal zárult az otthoni szereplés: nem elég, hogy nem kerültek be a döntőbe, még a harmadik helyért rendezett találkozót is elbukták, azaz üres kézzel távoztak a X. Téli Paralimpiai Játékokról.

2010. március 20. szombat 21:40 | Paralimpia




 
T

TH6777

Vendég
Paralimpia


Egyesült Államok - egyesült boldogság

2010. március 21. vasárnap, 14:09
Szombat este az amerikai és a japán jégkorongozók döntöttek arról, hogy ki lesz az aranyérmes a vancouveri paralimpián. A mérkőzésen két gól született.

Ezt a bizonyos két találatot pedig a sötétkékben játszó tengerentúliak szerezték. Az első gól Alexi Salamone nevéhez fűződik, aki egy kapu előtti kavarodás után emelt a hálóba; majd nem sokkal a végső dudaszó előtt Taylor Lipsett is mattolta a felkelő nap országának hálóőrét. A japán kapus az utolsó pillanatokra el is hagyta a jeget, hogy a helyére egy mezőnyjátékos jöjjön be, ám a gólszerzés így sem sikerült a fehér mezeseknek.
Az Egyesült Államok jégkorongozói egy emberként borultak Steve Cash portás nyakába, miután leperegtek a hátralevő másodpercek - a hokis kapott gól nélkül hozta le a derbit, és ez volt az ötödik ilyen találkozója Vancouverben; vagyis a "jenkik" hálója egyetlen egyszer sem rezdült meg a torna során! A kapus ráadásul a meccs derekán egy büntetőt is hárított, ám a finálé főhőse mégsem ő volt.

alexisalamone.jpg


Alexi Salamone a csúcsra siklott 2010-ben

- Aranyérmet nyerni a paralimpián minden versenysorozat csúcsa! - áradozott Alexi Salamone. - Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott, hogy eljussak idáig. - fűzte még hozzá az első gól szerzője, aki 14 hónappal a csernobili atomkatasztrófa után látta meg a napvilágot Ukrajnában, a sugárzás következtében deformálódott lábakkal, amelyeket később amputálni kellett.
A 1987-es születésű játékost egy amerikai család fogadta örökbe, így már csillagos-sávos szerelésben szerepelhetett a paralimpián. És még mondja valaki azt, hogy nem szép sport a jégkorong.


A női és a férfi váltót is az oroszok uralták

2010. március 21. vasárnap 09:38 | Paralimpia

A paralimpia szombati versenynapja az utolsó előtti volt. Sífutásban a nők 3x2,5, az urak 1x4 + 2x5 km-en versenyeztek. Mindkétszer Ukrajnát megelőzve Oroszország lett az első.

vanocparacrosscountrycmyk_08originalpq.jpg



Az Iovleva, Lysova, Vasilyeva amazontrió húsz másodperccel bizonyult gyorsabbnak a hatcsapatos váltó döntőjében. A másodikok az ukránok lettek, míg ugyancsak egy volt szovjet tagállam; Fehéroroszország állhatott még dobogóra. Érdekesség, hogy a negyedik helyen végzett Kanada mindössze három tizedmásodperccel verte meg Japánt.
A férfiaknál is hasonló volt a leosztás, miután a Shilov, Mikhaylov, Polukhin hármas szintén Oroszországnak okozott eufóriát, míg keleti szomszédainknak megint meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A beloruszok itt most lecsúsztak a dobogóról - Norvégia legnagyobb örömére.
Már csak az 1 km-es sprintszámok vannak hátra, ahol hat darab aranyérmet osztanak ki a mai zárónapon.

Forrás: fotó:&copy; VANOC/COVAN
 
T

TH6777

Vendég

tiny.gif


tiny.gif


Vancouver 2010: véget ért a paralimpia!


Vasárnap este befejeződött Vancouverben a X. téli paralimpia!


Helyi idő szerint vasárnap este befejeződött Vancouverben a X. téli paralimpia. A kilenc napos eseményt Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) brit elnöke "minden idők legjobb téli paralimpiájaként" jellemezte, s egyúttal meghívta a sportolókat a következő havas-jeges játékokra, amelyre 2014. március 7. és 16. között kerül majd sor az oroszországi Szocsiban.

paralimpia.jpg
Az idei paralimpián 44 ország 506 versenyzője - köztük két magyar - vett részt, öt sportágban és 64 számban osztottak érmeket. A legeredményesebb nemzet a 13 arannyal, 5 ezüsttel és hat bronzzal zárt Németország lett, másodikként pedig az oroszok (12-16-10) végeztek.

A versenyekre rekordnak számító 230 ezer jegyet adtak el, s összesen 427 doppingvizsgálatot végeztek. Ezek közül mindössze egy lett pozitív, Glenn Ikonen svéd curlinges bukott le.

A magyar csapatot két alpesi síző, Koleszár Balázs és Dani Gyöngyi alkotta, utóbbi a rajt előtt kettős lábszárcsonttörést szenvedett, így haza kellett utaznia. Koleszár Balázs műlesiklásban kiesett, óriás-műlesiklásban pedig a 34. helyen zárt!


Kanada az aranyérmes!

Győzött a papírforma, s a házigazda kanadai válogatott másodszor foglalhatta el a dobogó tetejét a téli paralimpián.

kanadadobogo.jpg


kanadanyer.jpg



Woolstencroft lett Vancouver sztárja!

Lauren Woolstencroft mindent megnyert, amiben elindult. A kanadai hölgy összesen öt aranyérmet szerzett a téli paralimpián.
A hazaiak legnagyobb örömére Woolstencroft lett Vancouver legnagyobb csillaga. Az alpesi sízők álló kategóriájában mindegyik számot megnyerte a Szuper-G-től a szlalomig. Ezzel az épek játékait is beleszámítva ő lett a legeredményesebb sportoló a 2010-es téli olimpián.
A látássérültek között a szlovák Farkasová Henrieta lett a legsikeresebb, ő három arannyal és egy ezüsttel zárta a 10 napos versengést. Az urak álló kategóriájában a német Gerd Schonfelder összesen öt érmet nyert, de ő „csak" négy sárga színűt gyűjtött be Woolstencroft kisasszonnyal szemben, így a képzeletbeli dobogó második fokára szorult.

woolstencroft_medals.jpg


Vancouverben a legeredményesebb nemzet a 13 arannyal, 5 ezüsttel és hat bronzzal zárt Németország lett, másodikként pedig az oroszok (12-16-10) végeztek.​
 
T

TH6777

Vendég

Vancouver 2010 - Kialudt az olimpiai láng!

Vancouver - Közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hivatalosan befejeződött a XXI. téli olimpia Vancouverben.
A szervezők mindenkit meglepve egy könnyed, önironikus produkcióval vezették fel a záróünnepséget, ugyanis egy szerelőnek öltözött bohóc jelent meg a BC Place Stadiumban, és megjavította a nyitóünnepségen meghibásodott kandelábert, s a már teljes pompájában álló fáklyát ismét meggyújtották a stadion közepén.
Ezek után kezdődött meg az igazi "parti", egy kanadai zenekar élő zenéjére több mint ezer fiatal hódeszkás táncolt a "küzdőtéren" különböző formákat és üzeneteket kialakítva.
A díszvendégek bevonulását követően érkeztek a sportolók, köztük a magyarok, akiket az 1500 méteren hatodik, a váltóval pedig ötödik helyet elért Huszár Erika vezetett a nemzeti zászlót lengetve.
A versenyzők parádéját követte a vasárnapi 50 km-es férfi sífutás eredményhirdetése, mely során a norvég Petter Northug, a német Axel Teichmann és a svéd Johan Olsson 60.600 néző és az olimpián szerepelt szinte összes sportoló ovációjától övezve vehették át érmeiket.
A program felénél Gregor Robertson, Vancouver polgármestere átnyújtotta az olimpia lobogóját Jacques Roggenak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, aki Anatolij Pahamovnak, Szocsi első emberének adta azt tovább. Ezt követően bemutatkozott az orosz város, a 2014-es játékok házigazdája.

image.aspx


Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (b) átadja az olimpiai zászlót Anatolij Pakomovnak, Szocsi polgármesterének (b) a XXI. téli olimpiai játékok záróünnepségén. Jobbról Gregor Robertson Vancouver polgármestere (MTI/AP/Robert Bukaty)

image.aspx


Az oroszországi Szocsi városa köszönti a XXI. téli olimpiai játékok záróünnepségének résztvevőit a vancouveri BC Place stadionban. A XXII. téli ötkarikás játékokat Szocsiban rendezik 2014-ben
John Furlong, a szervező bizottság (VANOC) elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a játékok sikeréhez, s kiemelte, hogy Kanada erősebb lett az olimpiával. A VANOC első embere megemlékezett a szánkósok edzésén elhunyt grúz Nodar Kumaritasviliről is. A záróbeszédében Rogge szintén fájdalommal beszélt a tragikus balestet szenvedett sportolóról, majd méltatta a szervezőket, dicsérte a játékokat, s végül ünnepélyesen véget vetett a vancouveri téli olimpiának.
A NOB első embere után az ország egyik leghíresebb zenésze, Neil Young lépett színpadra, s a Long way you run című dalának záródallamaira kialudt az olimpiai láng.

image.aspx


Kanadai szurkolók A jéghoki a kanadaiak sportja feliratú transzparenssel ünnepelnek Vancouver belvárosában, miután a kanadai jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re legyőzte az amerikai csapatot a vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornája döntőjében és megszerezte hetedik olimpia bajnoki címét!

image.aspx


Nikki Yanufsky énekel a XXI. téli olimpiai játékok záróünnepségének otthont adó vancouveri BC Place stadionban

Az olimpia hivatalosan ekkor lezárult, ám az ünnepség, a buli még nem, előbb az ország híres színészei szórakoztatták a közönséget, többek között William Shatner és Michael J. Fox, majd zeneszámok, többek között a Nickelback, Avril Lavigne és Alanis Morisette produkciói tették teljessé az estét.

KÖSZÖNJÜK VANCOUVER!

KÖSZÖNJÜK KANADA!

 
T

TH6777

Vendég
Köszönjük Melittának, hogy anno megnyitotta ezt a topikot és lehetővé tette számunkra,hogy figyelemmel kisérhessük a Vancouver 2010 Téli Olimpia és Paralimpiai játék sorozatot!
 
Oldal tetejére