Advent és Karácsony

[szaboen]

A sablonokat elfelejtettem feltölteni
Most elküldöm azt is.

Köszönöm a sablonokat. Megküzdök vele!

 

[loeb]

Köszönöm a sablonokat. Megküzdök vele!

Örülök, hogy tudtam segíteni .

 

[jjerika]

Bernáth William - Karácsony
Hó nem szitál. Az ég derűs.
Csupán az este hűs.​

A szív örül, Jézusra vár.
A lélek, fénysugár.​

Havatlan pusztán mély a csend,
egy csillag megjelent.​

Az arcokra kíváncsiság,
mély áhítata szállt.​

Idézve látom múltamat,
a gyémántos havat.​

S míg lelkem Jézust keresi,
szívem békével van teli​

Donászy Magda - Áll a fenyő az erdőben
Áll a fenyő az erdőben,
Zöld ruhában, ünneplőben.
Tél van, ága csupa hó,
Ráfújta a Télapó​

Dömötör Tibor - Karácsony
Karácsonykor!
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.​

Karácsonykor!
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember​

 

[csicsada]

Benedek Elek: Karácsonyi levél- Évike levele Elek nagyapónak -

Szeretettel köszöntök mindenkit. Remélem, örömöt szerez nektek az alábbi szép karácsonyi vers Elek nagyapótól:

Benedek Elek: Karácsonyi levél

- Évike levele Elek nagyapónak -

Nagyapó, lelkem, írja nékem,
Hogy értesítsem még e héten:
Beszéljen-e a Jézuskával?
Írjam meg bátran, hogy mi kéne
Karácsonynak szent ünnepére,
S nyomban beszél Vele magával.

Nagyapó, lelkem, nem is sejti,
hogy mily nehéz, nagy gondba ejti
Unokáját e kis levéllel.
Be könnyű volt felelnem másszor,
De most nehéz, nehezebb százszor –
Már két levelet téptem széjjel.

Az elsőben, mit széjjeltéptem,
Nagyapó, lelkem, arra kértem,
Hogy Jézuskától sokat kérjen,
Sok-sok játékot összeírtam,
Annyit, lelkem, mennyit csak bírtam –
Mindent, mi volt egy árjegyzéken.

Telhetetlen! - tört ki belőlem –
Mit gondol majd maga felőlem!
És szégyenemben sírni kezdtem.
Mindjárt másik levélbe fogtam,
És amiként máskor is szoktam,
Egy-két játékot kértem ebben.

Míg e levelet írogattam,
Szomszéd szobában, jól hallottam,
Apám s anyám miről beszélnek.
Arról beszéltek – miről másról? –
A rettentő nagy drágaságról, -
Hogy mily nehéz most a szegénynek!

„Karácsony is itt van maholnap,
S fenyőfát talán nem is hoznak”,
Mondta anyám s nagyot sóhajta.
„S ha hoznak, szörnyű lesz az ára,
Ne is gondolj most szép nagy fára,
Mondta apám – s mi lesz alatta?”

Itt elhallgattak mind a ketten,
Elég volt ennyi. Megértettem...
E hallgatás, jajj, mennyit mondott!
Hány fenyőfa az ősi telken...
S itt egy okoz mi szörnyű gondot!

Hisz, leszen itt majd karácsonyfa,
Nagyapókának írok nyomba –
Nagy gyorsan így gondoltam én el.
S miben egy-két játékot kértem,
E levelet is széjjeltéptem - -
Csak úgy repült ez szerteszéjjel.

Oh, Istenem, mi történt vélem!
Talán átok van-e levélen:
Az első szó nem jut eszembe.
Hogyan is kezdjem? Hogyan kérjem,
Hogy egy fát halálra ítéljen!
Reszket a toll gyönge kezemben.

Hogy egyet, csak egyet kivágjon,
Hogy érettem halálra váljon
Egy fa, melyet Ő ültetett el!
Érettem, ki láttam, mint ápolta,
Talán enyém lesz, azt gondolta,
És gondozá nagy szeretettel.

Nem, nem, ne légyen karácsonyfa,
Ne légyen arra semmi gondja.
Játék? Most az sem kell énnékem.
Oly sok árva, nálam szegényebb,
Kiknek sorsa százszor szegényebb,
Nagyapó, lelkem, nékik kérjen!
​

 

[amanita.3]

Keresem...

Sziasztok...

... ha jól számolom, még 45 nap (már nem is olyan sok!!) és itt a karácsony!
Segítséget szeretnék kérni - 2 albumot keresek, hogy időben ráhangolódhassunk az ünnepre - ünnepvárásra...

Az egyik: Kormorán: Betlehemi királyok
A másik: Szép karácsony éj - Deák Tamás feldolgozásában

Ha valaki fel tudná tölteni, azt nagyon megköszönném - és valahogy igyekszem meghálálni...

Addig is szép várakozást!!

 

[Andorka01]

Én is hasonlóan "Alibabához", nem hazudtam a gyerekeimnek. Elmondtam hogy a kis Jézus születésnapját ünnepeljük karácsonykor. Születésnapra ti gyerekek is kaptok ajándékot, és ez nagy ünnep a családnak. A kis Jézus minden gyermek tesvére, és barátja, és mindenki az ő családja, aki őt befogadja. Ezért nagy ünnep ünnep nekünk is, és a kicsi gyermek Jézus akarja hogy ajándékot adjunk egymásnak, és szeressük egymást. Igazából ő adja az ajándékot, a mi kezeinkkel.

 

[amanita.3]

Szent Karácsony - Versek és zene

Sziasztok!

... akkor előzetesbe egy kis hangulatcsináló

Szent Karácsony

1. Ady Endre: Karácsony - Harang csendül - részlet
2. Johann Sebastian Bach: C-dúr prelúdium és fúga
3. Pásztorok, pásztorok
4. József Attila: Betlehemi királyok
5. Esterházy Pál: Jesu dulcedo
6. Ady Endre: Kis karácsonyi ének
7. Kányádi Sándor: Isten háta mögött / Johann Sebastian Bach: Pastorella / Pilinszky János: Fényességes angyal is (Emlékezés egy világháborúskarácsonyra)
8. Ady Endre: Karácsony - Harang csendül
9. Liszt Ferenc: Karácsony - IV. tétel
10. Mennyből az angyal
11. Liszt Ferenc: Karácsony - III. tétel
12. Reviczky Gyula: Karácsonykor / Franz Gruber: Csendes éj
13. Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel
14. Esterházy Pál: Ave maria stella
15. Esterházy Pál: Dormi jesu
16. Palóczy Horváth Ádám: Örvendjetek keresztyének
17. Giulio Caccini: Ave Maria
18. Ady Endre: Karácsony - Harang csendül - részlet

Közreműködnek:
Kertesi Ingrid (3, 5, 10, 12, 14, 15, 17)
Ella István (2, 5, 7, 9, 11, 12, 14, 15, 17)
Kútvölgyi Erzsébet (4, 6, 12, 18)
Zubornyák Zoltán (1, 7, 8, 13, 16)

 

[amanita.3]

Szent Karácsony versek és zene - folytatás

... album folytatása

 

[andikate]

Hamarosan itt a karácsony, már nagyon várom. Ilyenkor mindig karácsonyi zenéket hallgatok, minden mennyiségben, és feldíszítem a szobám, már nagyon várom. Viszont sajnos már olyan mint régen volt, mikor a nagyszülők is bejöttek hozzánk és együtt ünnepeltünk. Most csak másnap megyünk ki, végül jobb mint a semmi

 

[csicsada]

Számomra ismeretlen szerző: Mikor mindenki ünnepel... (1883.)

Olvad a hó a járókelők sűrű léptei alatt, a zűrös ködön tévetegen csillámlik át a gázlámpák sárga fénye s miriád apró kis pehely szállong, forog, repes és kavarog eszeveszetten a levegőben, míg végre hideg cseppé töri szét magát a síkos járda tükörsima kövezetén. Itt-ott, mint a kávéba töltött czukor, barnán olvad föl az utcai hó a végig robogó hintó kerékpántjai alatt, melyből mosolygó arczok boldogan kandikálnak ki a meleg ulster és kasztorprém alól, - bent az ülésen emeletté nőtt a csomagok halmaza s a karácsonyfa sötétzöld ága meggörnyed a hintó födele alatt, egy-egy hajtása kiszorul a leeresztett ablakon s epedő vágyra hangolja az utczaszögleten ácsorgó koldus gyermekeket, a mint rongyokba burkolt, dermedező lábaikat emelgetve, mély ámulattal merülnek el a drága bolti kirakatok nézésébe. Amott a játékos sátornál egy fiu, meg egy leányka már gondoskodtak róla, hogy meg ne feledkezzék róluk a kis Jézuska; viszik játékukat, nagy szeretettel ölelve keblükre. Távolabb kis fenyőfát visz vállán egy gyerek. Hej milyen mennyország fog leragyogni erről karácsonyestére. Minden volt tele vásárlókkal. Minő sürgés-forgás is ez! A hivatalnok ma korábban bezárja irodáját a szokottnál s míg kabátjának felhajtott galléra alól csak a hidegtől vörösre szitt orra látszik ki, siető léptekkel tart hazafelé a széles zsebeit duzzatagra domborítja a theás szelencze, rumos üveg, egy-egy új játékkártya meg más egyéb apróság. Brr! Az északi szél mint pajkos gyerek végig hempergeti magát a friss hórétegen s fényes zuzmarát rak a templom csikorgó keresztjére...

Beh más élet van odabenn, a kályha lobogó tüze mellett, hol a teritett asztalon törött idóhéjak és friss kalács közepette gőzölög már az illatos szamovár, aranyos felhőpárát fujva maga körül, melynek szeszélyes kanyarulatain mintha megannyi csintalan kis angyalka ülne játszadozva. S ime ott tündöklik még most is az asztalon, a padlón, a párnás székek támláján az aranyos nyom, földön járt mennyország ragyogó foszlánya. Világos, hogy angyal járt itt. A szülők sokatmondólag összenéznek. Elfojtott mukkanások, néma öröm és türelmetlen várakozás az arczokon. A gyermekek, ha a mama most kivinné őket az erkélyre, biztosak benne, hogy megpillantanák az ég királynéját, a mint koronával fején, uralkodó pálczával a kezében jön a felhőkben, aranykerekü kis kocsit guritva utána a kis angyalok. Itt a sok minden, a mennyei ragyogvány, a tömérdek ajándék, melynek égi származásában nem kétkedik senki. De hátha csak káprázat, hátha csak éber álom az egész s holnapra kelve elmulik, elenyészik?...

Eljő az éj. Ah! titkos sejtelmek, édes remények üdvözitő éje, ki fog leirni méltóan téged? Mikor a hit, a szeretet és a boldogság egyszerre lopózik bele a szívbe s csordultig telve zihál a kebel. Alvó szemekre tündérálom fátylát fonja a mennyország s minden neszben, minden zörrenésben szellem-léptek suhanása hallszik. Hogy meghánykolódnak a borzas gyermek-fejecskék habos, puhára vetett párnáikon, a mint az élet legelső s legszebb izgalma nyugtalanítja dobogó sziveiket. És ott a sarokban, az éj kétes takarója alatt, friss erdei illat édes árama támad: „karácsonfa, karácsonfa!” tör ki az ajkakon az elfojtott kiáltás. Ki tudna tovább aludni? Találgatják suttogva, remegve az ismeretlen tárgyak körvonalait. Ott, ott valami fehérlik... könyv, doboz, hintás hó, szinház, vagy fényes kard?... Csak le, le a pislákoló szemekkel a meleg dunna alá, hadd álmodják tovább is boldog bizonytalanságban, kéjes gyötrelemben a gyermekábrándok tündöklő, tiszta világát.

Út szélén düledező, törpe kunyhó megrokkan a nehéz hóréteg sulya alatt. Messze kint, a fehérlő ugaron, elkésett vándor vesződik kutyával, farkasokkal. A viskó ablakából meggyujtott piros gyertyácskák vetik ki világukat az utra s fényes csíkot vonnak az érintetlen hómezőn. Fürge gyerekek ülnek körben, s szorgos ujjaik közt pereg az orsó, ég a faragó kés. A háziasszony most veszi ki a forró lángost a kemenczéből s a mint keresztet vonva rajta megszegi, foszlós rétegei csak ugy gőzölögnek, pompás illatot árasztva szerteszét. Kedélyes, jó arczuöreg tipeg-topog elé s hátra, tréfálva, adomázva meg nótára buzditgatva az apró népet. Majd időnként lopva a szegletbe fordul s gyöngéd szeretettel öleli magához azt a szép arczu, serdült leányzót, ki most tölti ki a mézes pálinkát, hogy sorba kinálgassa a vidám vendégsereget. Leánya, ki most jött haza a szomszéd városból, hol szolgál, az ünnepekre, s bár félig még vendég, hamar beletalálja magát a házi teendőkbe; s nem győzi elmesélni, a mi szépet, csodálatost látott és tapasztalt. Aztán ő is kérdez, vagy csak ugy himez-hámoz – valakit, a kinek gondolatára elfutja arczát a pir, s lesüti sürü selyem szempilláit. Megkoppan az ablak, jászolos nép kér bebocsáttatást s a mint az ajtó kitárul, fürtös subáju, kóczos szakállu pásztorok dörmögve, ijesztgetve vetik magokat a padlóra, míg ezüstösen kisujtásozva, csilingetlő csengyetyükkel karján, derekán, az „angyal” is elmondja tréfás élczekkel füszerezett verses mondókáját. És felhangzik köröskörül a szent zsoltár, ünnepélyes ihlet ragyog a szemekbe, a mint apraja-nagyja segit a nóta egyszerű, szivreható dallamához tóditani valamit.

Fényes csillag ragyog már lám
Melyet Bálám
Láta régen,
Fénylik mint a nap az égen.​

Hogy simitgatják szösz arany haját, hogy csókolgatják csöppentett korom szemeit, a mint ott fekszik foszlányos hulladékokból összefoldozott, durván faragott fenyőfa-ágyacskájában a világ szemefénye – a Krisztus, ki ma született. „Nincs neki csizmácskája” – mondja a nóta, nincs aranyos, biboros palástja, csak ugy fekszik ott, sebtiben kifaragva s körültüzdelve mindenféle olcsó cziczomákkal, melyeket egy tanulatlan kéz és elme zöld galyakból, színes papirokból és könnyű aranyfüstből naiv fantáziával összeválogathatott; - de minő mély hit és bensőség beszél a szivhez e furcsa környezetből. Ah! Rafaelnek és a világ minden nagy mesterének az Úr születését ábrázoló művei is milyesn halvány magyarázatok a természetes kedélynek emez őszinte és keresetlen kultuszához képest!

A karácsony az egyenlőség, a keresztény demokráczia eszméjének ünnepe, s ezért nincs egy oly ünnep se, mely oly magasztosan fejezhetné ki mindazt, a mit az emberiség időnként együtt és egyetemesen érez. S mert nincs oly szegény, a ki elég gazdag ne volna arra, hogy adjon, és nincs oly gazdag, a ki szegény ne volna abba, a mit adni szeretne – a szeretetnek eme nagy és fenséges ünnepén.

(Forrás: Vasárnapi Ujság 1883. decz.23.)

 

[csicsada]

Jókai Anna: A Karácsony

Átnézek az ócska rácson.
Valahol messze: Őskarácsony.
Nehéz szülés volt,
sárga szalmán véres a folt.
Kényes terhesség, veszélyeztetett –
de a születés már bevégeztetett.
A Fény kiáradt.
A Gyerek a sírásra fáradt.
Erőt gyűjt a szörnyű szenvedésre.
Mi még nem – Ő már tudja, mi végre.

(Forrás: Magyar Napló, 2004. június)​

 

[csicsada]

Dr.Ikafalvi Dienes Jenő: A hét angyal

Fáradtan ült Magduska a díván szegletében. De most már nyugodtan pihenhetett. Közel van karácsonyest, alig néhány óra múlta itt lesz az angyal, elhozza a várva-várt karácsonyfát és azt a sok-sok várva-várt szép ajándékot, amiért oly sokszor imádkozott rendes esti imája után.
Vajon elhozza-e az angyal, amiket ő kért? Vajon hoz-e egyáltalán karácsonyfát? Hát vajon Zsombornak hoz-e valamit? Csupa kérdések voltak a Magduska eszében, hát természetes, hogy elaludt; annál is inkább, mert bizony azon kívül is igen fáradt volt.
Napok óta idegesen varrogatott, hímzett, dolgozott. De csak úgy titokban. Édesmama kérdezte néha:
- Magduskám, mit varrsz?
- A babáimnak új ruhákat a karácsonyi ünnepekre, - felelte sietve, és elfordította bozontos kis fejét, nehogy édesmama meglássa, hogy füle hegyéig elpirult a hazugság miatt.
De bizony ez már így van. Karácsony előtt sokan vannak, akik nem mondanak igazat, ami hazugság ugyan, - de azért mégse lehet a szóval elítélni, mert csak olyan ártatlan hazugság, inkább füllentés az, amit ilyenkor elkövetünk.
Ha kérdezik, hogy:
- Mit varrsz Magduskám? – csak nem állhat elő ezzel:
- Miért kérdessz édesmamám? Nem hazudhatok, hát megmondom, hogy valami meglepetés készül neked, meg apámnak, meg másoknak, aki nekem kedves.
Lenne jóízű nevetés, ha egy naiv kislány ilyennel előállana. Persze, hogy füllent Magduska is, de hát az most, ilyen körülmények közt szabad.
De végre, nem kell dugdosnia a kézimunkákat. Ma délutánra elkészült, és eltette, hogy estefelé az angyalkákkal találkozik és odaadja, hogy hozza el a szép karácsonyfával mamának, apának, Zsombornak az ő kedves ajándékait. Biztos helyen van minden, épp csak az a fő most, hogy az angyallal találkozzék.
Emiatti gondjaiba merülten ült Magduska az ebédlőben a díván sarkában. Nagyokat ásított és egyszer csak veszi észre, hogy az ablaknál morog valami.
- Ki az? – kérdezte gyorsan.
- Pszt! Mi vagyunk!
- Kik? – és fölugrott a dívánról.
- Hallgass, Magduskám! – szólt egy kis pirosképű angyalka, - még meghallja valaki, mama vagy édesapa vagy Zsomborka, hogy itt beszélgetünk, és akkor vége!
- Drága kis angyalka! Kérlek, tégy nekem egy szívességet.
- Szívesen, Magduskám!
- Nézd. Ezt a kis hímzett takarót édesmamának, ezt az óratartót édesapának, ezeket a monogramos zsebkendőket Zsomborkának, az én hétördög öcsikémnek hímeztem. Légy oly kedves és a karácsonyfa alá tedd be, hozd el az én kedveseimnek helyettem.
- Megteszem. Nem egyedül, hanem együtt. Mert nemcsak egyedül én hozom a karácsonyi meglepetéseket.
- Persze, persze – szólt Magduska, s meglepetve nézett körül -, hiszen én most veszem észre, hogy itt mi többen is vagyunk.
- Bizony vagyunk.
- Nem is találkoztunk eddig – szólt Magduska.
- Az nem baj, most megismerkedünk – felelte az egyik angyalka. Én vagyok Gyöngédség. Most is azt mondod, hogy nem találkoztunk?
- Persze, hogy találkoztunk! De hányszor!
- No ugye? Csak nem láttál, mert én láthatatlan vagyok, de azért jelen vagyok minden ember szívében, aki érez és szeret, akinek szülői, gyermekei, testvérei, jóbarátai vannak. Éreztél te is, ugye, Magduskám? De hadd mutassam be testvéreimet, mert csak ma este láthatsz minket, bár máskor is körülötted vagyunk. Tehát: az a kis fehérruhás barátnőm az Ártatlanság.
- Pá édes Magduskám – szólt a fehérruhás angyalka. Én nélkülem nincsen a családnak kellemes karácsonyestéje. Én adom a mai estéhez az igazi bájt. Amit én a fülébe súgok a jó kislányoknak, az teszi széppé karácsonyestét, azért Ártatlanság a nevem.
- És te kis rózsaszínruhás angyalka? Mi a neved?
- Én vagyok a Szeretet.
- Szeretet? Oh, mily kedves a neved. Nem találkoztunk máskor is?
- Hogyne! Nélkülem sem lehet a szent karácsony. De máskor is itt vagyok köztetek. Csak érzitek a jelenlétemet, de ritkán láttatom magam. És mindnyájunkat, akik itt vagyunk. Jelenlétünket nem csupán karácsonykor tapasztaljátok, de ma este nemcsak érzed, hanem meg is láttál minket, Magduskám, mert te is testvérünk vagy ma estére.
- Édes kis Szeretet! – szólt egy aranyruhás angyalka –, rendben van minden?
- Igen. Minden rendben van! Vizsgáld felül! De először jöjj ide, Magduska meg akar ismerni.
- Nagyon örülök – szólt Magduska -, hogy hívnak édes kis angyal?
- Én vagyok Gondosság – szólt az aranyruhás angyalka. Az én tisztem, hogy vigyázzak, legyen beszerezve minden, amire szükség van.
- Ma estére?
- Nemcsak. Máskor is. Nélkülem nincsen semmi. Én ott kell legyek veletek mindig az életben, minden lépésetekre vigyázok, a fületekbe súgom, hogy mit tegyetek, mi helyes, mi helytelen. Én vezetem édes mamával a háztartást, segítek neki a napi elfoglaltságai közt; én beszélem meg napközben és álmatlan éjszakáin édesapával, hogy mit tegyen holnap, egy hét, egy hónap múlva, mert másképp felbomlik a rend és vége a családnak, a rendnek, a boldogságnak.
- Mily édes vagy te drága kis Gondosság – mondta Magduska.
- Neked is suttogtam sokszor a füledbe. Nem emlékszel? Amikor jössz haza az iskolából, és figyelmeztetlek, hogy tanulni kell. Amikor az írással, olvasással, számtannal, dolgozatokkal rendben vagy, én súgom neked a füledbe:
- Magduskám! Pakolj össze mindent, könyvet, irkát, pennát, kézimunkát ne hagyj künn, mert a cseléd félreteszi és nem kapod meg másnap, mikor az iskolába indulsz.
- Köszönöm édes Gondosság – és megölelte Magduska az aranyruhás angyalkát.
- Testvérkék! Jöjjetek ide! Gyorsan siessetek! Mit látok itt!
- Mit látsz, kis angyal – szólt Magduska egy kékruhás angyalkához.
- A te szép kézimunkáidat – szólt e kis angyal. De még az én nevemet nem ismered.
- Nem. Pedig hangod olyan ismerős. A szívembe csendül. Mondd, hogy hívnak?
- Én vagyok Figyelem.
- Emlékszem, drága kis angyal, reád. Véled sokszor beszélgettem, amikor azon gondolkoztam, mivel lepjem meg szülőimet és kis testvéreimet.
- Emlékszem! – szólt mosolyogva Figyelem.
- Bizony – folytatta Magduska – restellem e találkozást. Tudod-e, hogy ha te nem jöttél volna segítségemre, nagyon fennakadtam volna. Sokáig haboztam, mit tegyek. Te segítettél, édes kis Figyelem, a meglepetések kiválasztásánál.
- Nekem sokfelé ott kell lennem. Mert ha nem ügyelek és olyan ajándékot adnak egymásnak az emberek, amivel nem szereznek kellemes meglepetést, az ajándékozás célt téveszt. – Nem elég az, hogy adjunk egymásnak valamit, hanem olyant ajándékozzunk, ami nemcsak hasznos és szükséges is, de amit nem az ajándékozó kell adjon. Vagy ha nem is olyant adunk, amire föltétlen szüksége van valakinek, kell, hogy az ajándék valami olyan tárgy legyen, ami az életet széppé, kellemesebbé teszi. Egy szép könyv, egy dísztárgy, egy finom játék, egy ékszer, vagy bármi más lehet ilyen ajándék. Még pénz is néha-néha.
- Ugye azért tanácsoltad, hogy kis hímzett takarót adjak édesmamának, mert hiszen neki van már ilyesmi?
- Persze. De ez egy újabb darab. Ilyesmi lehet, de ilyen nincs.
- Vagy édesapának ezt a hímzett óratartót az éjjeli szekrényére.
- Ugye, mégis csak jobb, mintha édesapának a megtakarított pénzedet adtad volna?
- Ne nevess, drága kis Figyelem. Azt hittem, ha pénzecskéimet édesapának küldöm tőletek karácsonyra segítek az ő gondjain. Köszönöm figyelmeztetéseidet. Most már belátom, hogy helytelenül gondolkoztam, édesapának nem lett volna az én aprópénzem elég még az ő ma esti vacsorájára sem.
- No, és Zsomborkának talán jó lett volna amit adni készültél?
- Ó jaj! Ne szégyeníts meg engem drága Figyelem!
- Ne aggódj, Magduskám. A te eltört babád nem lett volna kellemes meglepetés Zsomborkának. Fiúnak csak nem kell baba. És méghozzá az, amivel te már nem is játszol, mert meg van rongálva. Ne felejtsed el, hogy sohasem szabad olyant ajándékozni, ami nekünk fölösleges, amit nem tudunk használni, mert már elhasználtuk. Rongy nem kell senkinek. Csak olyant ajándékozhatunk tiszta szívvel, jó szándékkal, ami hasonló körülmények közt nekünk is kellemes meglepetés lenne.
- Azt súgtad nekem, édes kis Figyelem, hogy hímezzek Zsomborkának nehány új zsebkendőbe monogramot. Vajon nem lesz-e ez neki alkalmatlan ajándék? Hiszen van már neki sok szép zsebkendője.
- Épp azért fog neki örülni öcsikéd, mert nincs még neki monogramos zsebkendője, s mert a szép új zsebkendőket nemcsak az ú testvérkéje készítette, hanem ő is hímezte bele a monogramokat.
- De még milyen szépek a hímzések! – szólt egy zöldruhás kis angyalka.
- Be se mutatkozol Magduskának? – kérdezte Figyelem.
- Hogyne! Csak vártam, hogy sor kerüljön reám. Mert eddig én a karácsonyfát díszítettem. Szép? Nézzétek meg, kívánságotokra feldíszítettem. Most jutottam ezekhez a hímzésekhez és önkéntelenül fölkiáltottam. De hadd mutatkozzam be neked, édes kis Magduskám. Én vagyok Jóízlés.
- Gondoltam, te kedves kis angyal, hiszen olyan szép ez a karácsonyfa. Nagyon, de nagyon kedves vagy. Te is és mind. Köszönöm, hogy jó helyre tetted a kézimunkáimat. Amint bejönnek enyéim, azonnal meglátják. Igazán ízlésesen van minden elrendezve.
- No, de eltelt az idő! Csak én vagyok még itt, aki nem beszéltem ma este Magduskával. Jöjj, drága kislány, ölelj meg engem is, én vagyok Vidámság.
- Örülök, kedves Vidámság, hogy látlak. Nagyon szeretünk téged is, oly jó, ha köztünk vagy. Nem is gondoltam soha, hogy téged is látlak valaha, de éreztem számtalanszor jelenlétedet és sokszor úgy vágytunk utánad. Becsalogattalak téged gyakran, ha az én jó szülőim arcán gond ült és te mindig eljöttél, ha hívtalak. Köszönöm, drága kis testvérem, hogy mindig teljesítetted kívánságaimat, amikor óhajtottalak.
- Testvérkéim – szólt most Gondosság – készen van a karácsonyfa. Mindnyájan búcsúzzunk Magduskától, vigyük át a szép karácsonyfát és az ajándékokat a másik szobába, tűnjön el a tettünk, de lelkünk maradjon itt e kedves házban.
- És énekeljünk mindnyájan – szólt Vidámság.
Magduska érezte, hogy az angyalkák arcát csókolják, hallotta éneküket:
Mennyből az angyal
Eljött hozzátok...
De nem látta már őket, eltűntek, mert az Isten őket így teremtette. Fölült a dívánon, nagyot ásított és nézte, amint az angyalok éneke mellett az egész család siet a karácsonyfához. Édesmama kézen fogta Magduskát, bevezette a karácsonyfához, ahol ott voltak lélekben mindazok az angyalok, akikkel Magduska csak az előbb – beszélgetett.
Együtt voltak a családdal Ártatlanság, Szeretet, Gondosság, Figyelem, Gyöngédség, Jóízlés és Vidámság, e hét kedves angyal, akik igazán kellemessé tették a családnak a szép karácsonyestét.

 

[csicsada]

Benedek Elek: Az első Karácsony

Ó, te édes, kis babácska,
Nézd, mit gondolt a mamácska!
Karácsonyfát gyújtott néked,
Reá rakott minden szépet,
Ragyogót,
Arany diót, mogyorót!

Tapsikolj a kezecskéddel,
Érezd meg a szívecskéddel:
Kis Jézuska kit megihlet,
Anyaszív gondol csak ilyet,
Ő, csak ő!
Senki más, csak ő, csak ő!

Édesanya karján ringó,
Drága kicsi rózsabimbó,
Tapsolsz, nevetsz, gőgicsélsz te,
Jézuskával így beszélsz te,
Ó de szép!
Nincs több ilyen szép beszéd!​

 

[kingaeniko]

Meg egy kis ido es ujra itt a Karacsony! Annyira szeretem mikor a varos, az uzletek karacsonyi diszekben pompaznak, es minden ablakbol fenylik a karacsonyfa sok kis egoje

 

[csicsada]

Füle Lajos: Karácsonyi könyörgés

Mint Betlehemben, zsúfolt a város,
Megszállta a tenger idegen.
Uram, szállásra hol találsz most ?
Nem maradsz – é a hidegen ?

Szívem istállójába, amely
Szállást csak barmoknak adott,
Térjél be hát ! Számodra van hely,
Találsz egy csendes jászlat ott.

Csillogó arannyal, drágakővel
Nincs ékesítve ez a ház.
Mégis, ne rettenj vissza tőle,
Ha szénát, pozdorját találsz.

Ha nem lehet méltó Tehozzád,
Kinek egek örvendenek,
Lásd, ez vagyok, térjél be hozzám,
Hozd el szívembe fényedet !
​

 

[csicsada]

Számomra ismeretlen szerző: Karácsony (1883.)

​

Minden esztendő meghozza a maga karácsonyát.
Mikor a föld fagyni kezd, a száraz ág lehellete zuzmarává virágzik ki s a folyón jégtáblák usznak, néptelen tutajok gyanánt: - pontosan, nem mint a szeszélyes húsvét, melyet a változó hold telése szabályoz s márczius utolsó és április két első harmadában, négyheti időközben akármikor eshetik, a mint a kalendárium törvénye veti – a karácsony, egy héttel az ujév előtt, pontosan beköszönt.

Minden esztendő meghozza a maga karácsonyát; de a világ még sem unja meg s az emberiség nem telik be vele.

Hogy is? hát a tavasz zsendülését megunja-e valaki? s az ősz gyümölcseivel betelünk-e valaha? Pedig a karácsonyest téli fénye szebb a legderültebb tavaszi éjnél s a karácsonyfa gyümölcseinek mosolya igézőbb az őszi gyümölcsök legpirosabbikánál.
A karácsony az egész világ ünnepe, a családok ünnepe, a gyermekek ünnepe, a szegények, az árvák ünnepe: az emberiség legszebb örömnapja.

A ki az egész éven át küzdött – ez egy nap megnyugszik lelkében; a ki az egész éven át szomorkodott, ez egy este felvidul s mosolyog könyein át; s a ki egész éven át nélkülözött, nyomorgott, koplalt és fázott: ez egy estén egy kis meleget talál s a jólétnek legalább csalálma meglátogatja őt egy pillanatra a karácsonyéj szenderében.

S miért oly kimagasló a karácsony az év valamennyi más ünnepei fölött!

Ez éj hozta meg a világnak a négy ezer éven át várva várt szabaditást. Ég és föld ünnepelt a jelenségen. A betlehemi istáló jászolában egy kis gyermek feküdt; de a mezőn az angyalok sokasága hintett fényt a néma éjben s égi karének ébresztette föl a pásztorokat – s az égen uj csillag gyult ki, hogy odavezesse kelet bölcs királyait, a hol a világnak megigért Megváltó hevert póláiban. Ezernyolczszáz nyolczvanhárom év telt el azóta, de az angyalok ma is ott lebegnek, a karének ma is zeng, a csillag ma is ragyog...

Az angyalok ma is ott lebegnek... a gyermekek szeme látja őket, a hol a hitetlenség s az életgond miatt mi nem látjuk is. A család körében áll a karácsonyfa, apró gyertyáival, aranyos dióival s iczi-piczi ajándékaival; ki gyujtotta meg, ki aggatta teli? – az angyal. S a
gyermeki sziveket nem csalja meg a jámbor hit. Őket igazán angyalok őrzik, angyalok veszik körül, angyalok vezetik kézen fogva. Oda vezetik őket, a hol istennek anyja mutatja meg nekik kis társukat, a ki a világnak Megváltója lesz, s kit ők örömrepesve üdvözölnek minden áldott évben e napon, ezer nyolcszáz év előtt is és ma is, és mind a világ végeiglen. Oh édes őrző angyalok, ne hagyjátok el a mi gyermekeinket soha!

S a karének ma is zeng. A nagy bazilikákban s a kis falusi templomokban egyaránt, és bezengi az egész világot. „Dicsőség a magasságos egekben Istennek, a földön békesség és az embereknek jó akarat!” Ez a karének buzdit az isten dicsőitésére, az emberiség békés összetartozására s a jóltevő szeretetre. Hit – erkölcs – szeretet! az emberiség e nagy jelszavai vannak benne összefoglalva, azért nem avul el soha, azért zengik vissza örökre „az időnek nagy bérczei – a századok!”

S a csillag ma is ragyog. Királyoknak, a kik a népek urai, bölcseknek, a kik a népek vezérei. A király sem nagy, csak a népek szeretete által s ezt csak szeretettel nyerheti meg; a bölcs sem bölcs, csak az erény által s ezt csak a hit táplálja benne. A hatalmas kar a szeretet által hatalmas, a bölcs elme a sziv által fénylik. A jóság a világ legnagyobb hatalma. Halljátok ezt királyok és bölcsek!

A karácsony mindenkihez szól – s látogatása elől senki sem zárkózhatik el. Még a hitetlen sem, mert neki is megjő az óra, mikor fülébe csendül az a karének s szemébe süt az a csillag; hiába forditja el, hiába zárja be – „nehéz az ösztön ellen rugódozni!” – Még a pogány sem: mert a kereszténység egyre hódít, egyre terjed. Pogányokból lettek a kereszt bajnokai, a Krisztus hadseregei; a népek nagy forrongása, mint a tenger, felhozta s elnyelte mélysége szörnyeit; felvetette gyöngyeit s elsimult utána. A pogányok a keresztség jelöltjei s mindenik népnek megjő a maga órája.

Az lesz aztán a nagy, az igazi karácsony, mikor mind az ezer millió ember együtt zengi a karácsonyi angyalok énekét:
„Dicsőség Istennek a magasságban s a földön békesség!”

-á -r
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1883. decz.23.)

 

[csicsada]

Jakab Ödön: Karácsonfa

Karácsonfa, karácsonfa,
Jaj de ki vagy aranyozva!
Itt is arany, ott is arany:
Szép semmiség, haszontalan.

Mit ér a fa, ha nincs madár,
Mely dalolni ágára száll?
Mit ér a szép karácsonfa,
Gyermek-zsivaj ha nincs hozza?

Ugy elnézem: a fa körül
Az apró nép miként örül!
Csiripolnak szakadatlan,
Azt gondolom, hogy tavasz van.

Én is voltam ilyen gyerek,
Engemet is szerettenek.
De azért a szülő házban
Karácsonfát sohse láttam.

Szegény vala kis családunk:
Tüzifa is szűk volt nálunk;
Egyik napról másik napig
Kiméltük a mindennapit.

Most az élet már ugy hozta:
Csak telnék egy karácsonfa.
Széppel, jóval jól megtermett; -
- De most hol a régi gyermek?!

(Forrás: Vasárnapi Ujság 1883. decz.23.)​

 

[csicsada]

Szász Béla: A karácsonyi ajándék

Fő a fejem, mert karácsony közeleg,
S angyal-fiát vár ilyenkor a gyerek –
Izenget is mind tőlem az angyalnak,
Azt gondolják: az én szómra csak hallgat.

Ha indulok: sok pipiském visszatart,
Míg elmondják, hol a legszebb puska, kard,
Képes könyvek, czifrakocsi, szép fa-ló,
Hajasbábu, főző edény, vasaló.

Félek, félek, fényes angyal, ez idén
Nehezen jösz, alig kerülsz elibém.
S nálam marad a sok vágyó üzenet,
S majd csak azok töltik meg a zsebemet.

S mégis, mégis, ennyi édes vágy, remény,
Szomoru lesz, ha egy szálig füstbe mén;
Hagyd szegénykék, bir még egy kis darabig,
Higyjék, várják a menny fényes angyalit.

ha nem kaphat külön-külön mindenik:
Egy közösre valahogy csak kitelik;
Hányom, vetem, találgatom, jól van ez:
Az ajándék egy kakukkos óra lesz.

Minden ütés egy gyermeké lesz külön,
Csak az övé, szépen, a mint sorba’ jön:
Kezdve egyen, föl egész a kilenczig,
A kilenczet kapja a legkisebbik.

A mutató mikor majd a számra jut:
Kiugrik a kicsi madár s szól „kakuk!”
Képzelem már a vigságot, tapsolást,
Mindenik kap, nem irigyli egy a mást.

Igérj, igérj, édes kakuk-madaram,
Mindeniknek sok, sok évet vidoran –
S a kakuk-szót, mi tulesik ezeken,
Neked szántam édes kincsem – én velem.​

 

[csicsada]

Lizzie Lawson-Robert Ellice Mack: THE CHRISTMAS STOCKING

​

„I DONT believe that Santa Claus will come to you and me,
Said little crippled Nell,” a’cause, we are so poor you see;
And then I don’t believe the ’chimbley’s’ wide enough for him,
D’ye think that Santa Claus will come, when all the lights are dim.”
„Of course he comes to every one, dear, whether rich or poor;
Now go to bed dear Nell,” said Nan, „he’ll come to-night I’m sure.”

* * * * * * * * * * *
I don’t know if by chimney or if by stair he crept,
But sure enough he visited the room where Nelly slept.
He brought a golden orange, and a monkey red and blue,
That climbed a little wooden stick in a way I couldn’t do.
He hung them in Nell’s stocking, and Nan was right, be sure,
That Santa Claus loves every one howerer rich or poor.

(Forrás: Lizzie Lawson-Robert Ellice Mack: Christmas Roses,
Griffith Farran & Company 1886?)​

 

[csicsada]

Baja Mihály: Karácsony

Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.

​

Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.

​

Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.

​

Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.

​

Ó, szent karácsonyéj csillagvilága...
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.

​

A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.​