kitalalt kozepkor II

rodnas3

Állandó Tag
Állandó Tag
Történelmi párhuzamok.

Vajon mit ért el Bakócz azzal, hogy a magyar pórnépből kisajtolt aranyat marékszám szórta Rómában? - Semmit.
A magyar elit jelenleg két kézzel szórja az országból kisajtolt pénzt a nyugatnak. Mit érnek el vele? Nagyobbak lesznek tőle?

Mátyás tanácsadója. Corvin Mátyás egyik lehetséges gyilkosa. Majd a fekete sereg egyik megsemmisítője. Az olcsó állam hangoztatója. Az állam egyik tudatos leépítője.
Meglehet, Rómába csak azért engedték be, mert Itália veszélyben volt.
Meglehet, az Unióba csak azért vettek fel bennünket, mert az Unió dögrováson van.
 

Bolch

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, a csengő arany hangja szavazatokat hoz. Mátyás feleségét Aragóniai Beatrixet is jól kijátszotta, "Bakócz Tamás Beatrixot titokban összeeskette Ulászlóval, aki már korábban nyilatkozatot tett arra, hogy a házasságot nem fogja elismerni. Bakócz a szertartás szövegében szándékosan formahibát ejtett" Beatrix csak az 1492. évi országgyűlés alkalmával ismerte fel, hogy kijátszották.
Bakócz megér egy vitát, mindenesetre elolvasnám Tóth-Máthé Miklóstól A nagyrahivatott című drámát, ha rálelnék..
 

hi224

Állandó Tag
Állandó Tag
történelem hamisítás

Dr Heribert Illig tortenesz azt allitja hogy meg hamisitottak a naptart a tortenelmet..
614 es 911 kozott semmi nem tortent ezt az idot kitoltottek kitalalt tortenetekkel kitalalt es meghamisitott kodexekkel ...
Rengeteg bizonyitekot hoz teoriaja alatamasztasaraami elso hallasra fekszik is...
Uwe Topper megirta a nagy naptarhamisitas cimu konyvet amely jol egybecseng es jo magyarazattal szolgal illig teoriajara .
Mi magyarok is atirhatjuk ezelatl tortenelmunket . mert ezaltal Attila egyenesagi osapank lehet.
A dolgot ugy kell elkepzelni , hogy vegy egy papirt amin a tortenelem le van irva ...
csukd ossze a vegtelen papirt 614 es 911 kozott es utana megfogsz lepodni mert minden megjobban stimmel mintha ezewk az evek meglennenek.
hat ez roviden. jo sok irodalma van egyebkent...

Nem csak az baj, hogy meghamisították a múltat, hanem hogy a jelent is folyamatosan hamisítják.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Bakócz érsek parasztfiú és Mátyás kedvence. Eredeti neve Bakács volt. Mátyás hagyta rá a pént, mellyet Rómában elszórt. De nem cél nélkűl, ugynis, amikor Vajk korában behajtották eleinket a római akolba, akkor megígérték: minden 24. pápa magyar lesz. Ezt akarta Bakócz realizálni és eleget tenni a már halott Mátyás kívánságának..Hogy Mátyás honnan tudott az ígéretről az hosszú, mindenesetre ismerte az őstörténelmet. Nem úgy mint ..Meg Hunyadi volt, a Hunyadiak pedig bizony Árpádháziak, mert Csákhoz hajaznak vissza, az első Csák pedig Zsolt egyik fia volt. Zsolt pedig Árpád legifjabb fia..Taksony és Botond után. Tehát Csák a harmadik fia Zsoltnak. Zsolt pedig Árpád második feleségétől, Eperjestől szükletett... Botond pedig Koppány apja..A genealógia pedig hosszú és a mai napig nem ismert, sem előre, sem hátra. A Csákok pedig nagyon szaporák, nagycsaládokra bomlanak, hamar, kénytelenek új neveket felvenni, pl: Andrási, Vid, Szilasi, Szibián stb..persze van tovább is. Az első Szibiánból "lett" Hunyadi bizony még Hunyadi János apja, Hunyadi Demők volt...aki tehát Mátyás nagyapja.
Ha Heribertnek igaza lenne, akkor itt nem lettek volna AVAROK, mert éppen az ő korukat negligálná ez a hazudonc. Meg László Gyulát a kettős honfoglalásával (több volt). Az avarok pedig éppen Álmosékig tartottak ki..568-tól. De más is van, mely nevetségessé teszi Heribert zagyvalékát..Ja és Heribert nem történész.
 

alanw

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha belegondolounk hogy még a közelmultrol is mennyi mindent nem tudtunk..nem nehéz elképzelni hogy sok minden titok maradt régebbröl.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Hogyan lehet ugyanazt megint és megint kérdezni, amikor csak -itt- előre kell lapozni és ott a válasz?
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Amit írsz alanw az már csak részben igaz. Multunkról van egy könyv -az Arvisura- amely erről meglehetősen és objektívan tájékoztat.
Egy probléma azért van: a multunk megleghetősen hosszú és nem mindíg egyszerű.
 
E

eszucs

Vendég
Bihar-nak
"Ja és Heribert nem történész." Ez igen!!!! Ez azonos azzal az érvvel, hogy CSAK.
Persze egyébként is csúnya ez a Heribert, hát hogy lehetne hinni neki! (Egyébként van egy csapata.)
 
E

eszucs

Vendég
Bihar

Egyébként próbáld meg elolvasni: Gregor Kristóf - Móricz Leó: HA ILLIGNEK IGAZA VAN ... avagy A MEGTALÁLT KÖZÉPKOR?
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Eszucs! Lenyűgöztél. Sajnos nem tudok olvasni. Míg megtanulom ezt, addigis folytasd az észérveid sorát, nehogy elhalljanak a semmibe!
 

cata50

Új tag
Ezzel az egész eltűnt középkorral kapcsolatban nekem is az a véleményem,ha a vatikáni könyvtárba a korszak kutatásával foglalkozó történészek bejuthatnának,sok kérdésre választ lehetne kapni.
És nem csak a középkor - ami akár eltűnt,akár nem - ezen időszakával,hanem sok,a későbbi korok titokzatos kérdéseivel kapcsolatban is.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Megpróbálom újra leírni, de csak gondolkodók számára:
Ha az inkriminált időszak nem létezne, akkor pl a Kárpátmedencében nem lettek volna jelen az avarok. Mert erről az avar időszakról van szó -ezt érinti- a könyv. Ez pedig még László Gyula kettős honfoglalás elméletét is negligálja. Az egész ósdi Heribert sztori hazugság, de a könyvéért jó pézt kaphatott...Magam is elolvastam, hát mit mondjak...A fentiekkel azthiszem nem vagyok egyedűl. Ehhez nem kell sem vatikáni, sem egyéb nagy könyvtár...Különben is Vatikán is biztatta Károlyt az avarok kiűzésére, megölésére és részesedést kapott ezekből . De azóta is hallgat erről...könyvtárostól és naivástól. Az avarok meggyilkolását így Károlyéák elkezdték, és kincseik elrablását dettó. A kincsrablásokat pedig -csellel- végre is hajtották Károly emberei..795 után. Ezek azok a pótolhatatlan ősi relikviáink, mellyek visszahozását Árpád kezdte el és nyugat -a mai napig- rabló-kalndozásoknak minősít...a visszaszerzés 955-ig (Zsolt haláláig) folyt.
Más példákra most nincs időm, szóval "Nagy Károly" bizony élt és Passauban érte a halál.. Nade ki nem hallott az avar kincsekről és Augsburgról??
Augsburg után pedig a nyugatiak beakartak törni ide,,,,azonban közbejött a számukra valami..és nem mertek.
Azthittem már régen lefutott ez az elavult ostobaság az idő lajtorjáján...de vannak feltámasztói úgylehet.
 

scotty83

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok !
A rubicon történelmi folyóirat 2003/5 számát az Illig-féle könyv kritikájának szentelte. Nemrég olvastam a művet, viszont a rubicon fenti számát nem lelem sehol. Érdeklődnék, hogy esetleg fel tudná-e valaki tenni az oldalra, vagy esetleg linket küldeni az elérhetőségéről.
Megköszönöm.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A vatikáni könyvtár sokszor leégett...valamiért. Gyúlékony, még Vajk istván szenttéavatásának papírjai sincsennek meg ott.
Illiget pedig elkellene felejteni. Kísérletezett -jópénzért- az olvasóival. ha nincs az ominózus 300 év---mintahogy állítja, akkor avarok sem lennének és Nagy Károly.. Márpedig az avarok -Atilla után- a Kárpátmedence honfoglalói. Nyomaikkal tele a Dunántúl. Még akkor is, ha sokaknak kevés az ismerete velük kapcsoltosan. Illig blöffölt és vigyorgott..
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudtok jó középkori olvasmányokat, amiket a középkorban irtak?
Hány darabot kérsz, milyen nyelven és melyik (állítólag nem létező) országból? Azért kérdem, mert 1-2 ilyen nyilván nem fog meggyőzni arról, hogy a középkor nem egy kitalált valami.

A vatikáni könyvtár sokszor leégett...valamiért. Gyúlékony, még Vajk istván szenttéavatásának papírjai sincsennek meg ott.
Illiget pedig elkellene felejteni. Kísérletezett -jópénzért- az olvasóival. ha nincs az ominózus 300 év---mintahogy állítja, akkor avarok sem lennének és Nagy Károly.. Márpedig az avarok -Atilla után- a Kárpátmedence honfoglalói. Nyomaikkal tele a Dunántúl. Még akkor is, ha sokaknak kevés az ismerete velük kapcsoltosan. Illig blöffölt és vigyorgott..
Igen a könyvtárak természetüklnél fogva gyakrabban égnek, mint mondjuk a szappangyárak. Lásd Alexandria, Vatikán, Weimar, Bukarest, Leuven, ... folytassam? Abból, hogy egy könyvtár leég, azon kívül, hogy a papír gyúlékony, nem sok érdemes következtetést lehet levonni.

Illig egy nagyon érdekes eszmefuttatást végzett. Szerintem egy érdekes gondolatkisérlet, amely túlnőtt azon a kereten, amelyet egy gondolatkisérletnek általában kijelöl az ember. Könyveinek népszerűsége talán nem is annyira hipotézise újszerűségének vagy éppen tarthatóságának köszönhető, mint inkább a mai kor kritikátlan lelkesedésének az összeesküvéselméletek iránt. Valamifajta romantikus vágyakozás van az emberekben aziránt, hogy beigazolódjék, álomvilágban élnek, és amit valóságként tapasztalunk valamifajta agymosás következménye. Szerény véleményem, de ezt a tézisemet még jobban ki kell majd dolgoznom, ez a fura vonzódás a virtuális igazságok iránt egy fajta morbid felelősségelkerülés a mai civillizált emberiség részéről.
 
Oldal tetejére