Óvodai élet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Szuperkutyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Tánc

Szia!
Ha elküldenéd a leirását a táncoknak nagyon jó lenne!Szerintem mások is szívesen vennék!
Elöre is köszönöm!

Most csak a zsebkendős tánc koreográfiáját tudom feltenni. A másikat meg kell kérdeznem a kolléganőmtől, de most mindenki szabin van, úgyhogy szeptemberig várnotok kell. Tetszik az ötlet, hogy mások is tehetnének fel koreográfiákat. Esetleg lehetne nyitni egy új topicot is "Koreográfiák gyerekeknek" címmel. Biztosan vannak mások is, akiknek az évek folyamán kellett táncokat összeállítaniuk. Az én tarsolyomban is van még néhány tánc (indiános, bohócos, Pinokkiós, kutyás, ballagási) csak sajnos nem mindet írtam le, és nem emlékszem pontosan rájuk. (Pedig megszenvedtem velük.) Nagyon jó lenne ebben is ötleteket gyűjteni egymástól.
 

Mentalevél

Állandó Tag
Állandó Tag
Óvodai jelek

Kedves Óvónénik!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Óvodai öltözőszekrényre keresek óvodai jel tartót. Láttam már ilyet egy óvodában, az plexiből volt, és csak bele kellett dugni a kinyomtatott jeleket. Ha valaki tudja, hol lehet kapni, kérem jelezze. Köszönöm! Eni

Nálunk is hasonlóan vannak megoldva a jeleink. Az internetről nyomtattunk ki színes jeleket, azokat pedig lelamináltuk. Nagyon tartósak, több tanévet is kibírnak. Kétoldalú ragasztóval / TESA / raktuk fel őket / könnyen le is szedhetők /.
 

Tiburcius

Új tag
Sziasztok, nagyon jó ez az oldal, nagyon sok jó dolgot lehet itt találni.
Ősztől kiscsoportom lesz, a csoport szimbóluma vagyis a neve"Napraforgó". Ötletet szeretnék kérni, (mert a régiek már uncsik): napos tábla, ovis jelek, megérkeztem, s ehhez hasonló témákban. Köszike.
 

Szilke63

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Óvónénik!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Óvodai öltözőszekrényre keresek óvodai jel tartót. Láttam már ilyet egy óvodában, az plexiből volt, és csak bele kellett dugni a kinyomtatott jeleket. Ha valaki tudja, hol lehet kapni, kérem jelezze. Köszönöm! Eni

Szia Berenik!

Az Office Depot-ban nézd meg. Ott láttam több méretben átlátszó tokokat, amiket fel lehet használni ilyen célra. Mi egyébként simán felragasztottuk a szekrényre egy pici stiftes ragasztóval (csak hogy ne essen le), aztán átlátszó öntapadós fóliával rögzítettük. Így bátran letörölhető és tartós is. A miénk már 7-8 éve bírja.
Mi a gyerekek fényképét és nevét is feltesszük a szekrényre ugyanilyen módon. Azokat már persze többször cseréltük. Az öntapadós fólia hagy némi ragasztónyomot, de súrolószerrel, vagy matrica eltávolítóval könnyen lejön.
 

Szilke63

Állandó Tag
Állandó Tag
Ovibál

Sziasztok!
A mi ovinkban már több éve ősszel bált rendezünk a szülőknek. Ilyenkor a nagycsoportosok táncolják a "nyitótáncot". Nem könnyú mindig valami újat kitalálni. Ha van ötletetek, tapasztalatotok, szívesen venném, mert az idén ránk hárul ez a nemes feladat.
Mindenkinek jó pihenést a nyárra!

Szia Ildikó!

Nálunk egyik évben az anyukákkal táncoltak együtt a gyerekek a bálon. Persze nem az egész csoport, csak akik vállalták. De nagyon jó hangulatban készültünk és jól összehozta az anyukákat is. Nagy siker volt!
 

l.kata

Állandó Tag
Állandó Tag
tánckoreográfiák

Most csak a zsebkendős tánc koreográfiáját tudom feltenni. A másikat meg kell kérdeznem a kolléganőmtől, de most mindenki szabin van, úgyhogy szeptemberig várnotok kell. Tetszik az ötlet, hogy mások is tehetnének fel koreográfiákat. Esetleg lehetne nyitni egy új topicot is "Koreográfiák gyerekeknek" címmel. Biztosan vannak mások is, akiknek az évek folyamán kellett táncokat összeállítaniuk. Az én tarsolyomban is van még néhány tánc (indiános, bohócos, Pinokkiós, kutyás, ballagási) csak sajnos nem mindet írtam le, és nem emlékszem pontosan rájuk. (Pedig megszenvedtem velük.) Nagyon jó lenne ebben is ötleteket gyűjteni egymástól.

Támogatom az új topikot!
Évzáró előtt én is sokáig keresgéltem,nagyon nehezen lehet megtalálni az ilyen jellegű feltöltéseket...
Egyébként idén nagyon fiatal gyerekekből álló kiscsoportom volt,ezért az évzáró végén betettem Halász Judit "Játsszunk most együtt" c. számát és a szülők koreográfia nélkül önfeledt táncot jártak gyerkőceikkel...:)
 

csincsi19

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Segítségeteket kérem.Ki milyen ajándékot készít az ovisokkal a ballagó gyerekeknek, valami egyszerű ajándék kellene.
Köszi előre is a segítséget.
 

bereczlizi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk a sünis napostábla volt a legsikeresebb.
Almafán az almákon voltak a jelek, alatta annyi süni, ahány asztal van a csoportban. A süni hátára pottyan az az alma, aki a napos lesz aznap.

Napostábla ötlet 2
Idén az egyik segítőkész anyuka egy óriási körtefát "varázsolt a falra nekünk. A gyerekek jele a körtéken van. Kis csipeszes kukacokkal jelezzük a naposokat:)
 

dottya

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok
Van valaki aki most fog versenyvizsgázni?
Ha valakinek megvan a tavalyi tétel nagyon megköszönném ha felrakná.
2008-ban voltam utoljára vizsgázni, és azóta sokat változott.
Segítsetek
-akár irodalom, akár nyelvtan, akár modszertan anyaggal
Köszi
 

napraforgo3

Állandó Tag
Állandó Tag
napraforgó ötletek

Sziasztok, nagyon jó ez az oldal, nagyon sok jó dolgot lehet itt találni.
Ősztől kiscsoportom lesz, a csoport szimbóluma vagyis a neve"Napraforgó". Ötletet szeretnék kérni, (mert a régiek már uncsik): napos tábla, ovis jelek, megérkeztem, s ehhez hasonló témákban. Köszike.

Néhány ötletet küldök - a neten találtam. Remélem tudod használni őket!
Jó munkát kívánok! :)
 

smuku

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia jukati!!!
Az óvodai mérő anyagok óvodánként változóak, és igen nagy mértékeben eltérőek - keress meg priviben :)
 

hársfa

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném, ha segítenétek abban, hogy hogyan néz ki egy olyan csoportnapló, ahol projekttel dolgoznak a csoportok.
 

v62icu

Új tag
Üdv Mindenkinek! Nagyon örülök, hogy sikerült rátalálnom erre a remek oldalra.
Rengeteg hasznos dolgot tettetek már fel, hiszen az új ötletekből sosem elég.
Szeptembertől kiscsoportos leszek, szeretnék valami jót kitalálni szülinapos
ajándékként. A nyáron elkészítem, és év közben marad másra idő. Rendszerint
állat figurás volt idáig, de ha valami aranyos kis ötletet Tudnátok, nagyon megköszönném
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
naplótervezés

Az egész napló, vagy csak a projekt tervezési rész érdekel?

A naplótervezés engem is érdekelne. Nálunk is át kell alakítani, mert a rendelt naplók nem megfelelőek. Ez idáig homogén életkor szerint szervezett csoportjaink voltak, de a jövőben valószínűleg át kell térnünk a vegyes csoportokra. Nagyon szívesen venném, ha a tapasztaltabb kollégák megosztanának néhány hasznos tapasztalatot a vegyes csoportokkal kapcsolatban. A naplótervezéshez is várok mindenféle hasznos információt.
 

Ági63

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilke63!
Nem vagyok telhetetlen, csak ami számodra a feltöltésnél nem okoz nehézséget.
De valahogy olyanra vágyok, mint a kis Vuk ,amikor megkérdezték tőle mit hozzon vacsorára: tyúkot, kakast, meg ludat is.
Köszönöm
 

smuku

Állandó Tag
Állandó Tag
Én vegyes életkorú csoportban dolgozom, és projekttel és kompetenciás is vagyok.

Ha lehet kérdezettek konkrétabb dolgokat, mert elég sok mindenről tudnék írni....
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére