A halálközeli élmény csak agyi defektus?

Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Én meg én meg a testem!

Forrás: Blikk.hu 2009-10-19
ZÜRICH – Újabb babonás legendáról rántották le a tudósok a leplet. Kiderült ugyanis, hogy a halál előtti utolsó percekben érzékelt testen kívüli élmény nem a túlvilágra való átlépést jelképezi, egyszerűen csak egy hibásan működő agyterület eredménye.

<table class="cikkkeptable" align="right" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td class="cikkepalairas">
</td></tr></tbody></table>Peter Brugger, a zürichi egyetemi kórház neuropszichológusa évek óta tanulmányozza a jelenséget, első alanya egy akkor 21 éves fiatalember volt. A férfit súlyos sérülésekkel vitték be a kórházba, miután kiugrott harmadik emeleti lakása ablakán – állítása szerint azért, mert egy epilepsziás roham közben elhagyta a testét, látta magát kívülről. Ettől annyira megijedt, hogy kivetette magát az ablakon, de az orvosok megmentették, Brugger professzor pedig vizsgálgatni kezdte.
Pár évvel később, 2006-ban bukkant rá második kísérleti alanyára, egy 43 éves nőre, akin súlyos epilepsziás rohamai miatt agyműtétet végeztek el. Ám mielőtt hatott volna az altató, a páciens megszólalt: elhagytam a testemet! Elmondása szerint percekig lebegett az agyában kotorászó orvosok felett.

Bármilyen hátborzongatóan hangzik is ez az élmény, a professzor szerint semmilyen misztikus dolog nem áll a jelenség mögött, ennek a bizonyos temporoparietális átmenetnek (TPÁ) a „meghibásodása” okozza. A tudósok szerint az öntudatunk, az a határozott meggyőződés, hogy mi mi vagyunk, és nem egy másik egyed, csak több érzékszerv összehangolt munkájával alakulhat ki.
A látás, hallás, szaglás, tapintás és a belső fülben létrejövő térérzet együtt tesz képessé minket arra, hogy tudjuk, meddig terjed a testünk. Ha az ezért felelős agyterület megsérül, énünk elveszti a kapcsolatot a testtel, ilyenkor történhet meg, hogy kilépünk abból, és úgy érzékeljük, mintha kívülről látnánk önmagunkat – mondta el a professzor a New Scientistnek.
K. Á.
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Épp a múltkorában említettem ezeket a csoda híreket.
A doki nyugodtan leírja hogy az érzékszervek által bevitt információt dolgozza fel rosszul a test, majd utána hogy a kedves hölgy az altatás közepén nézte ahogy a doktorok kotorásznak az agyában.

Akkor tehát miről maradtam le?
Mióta aktívak az érzékeink öntudatlan állapotban?
Odáig már félek elmenni hogy a testen kívüli élmények nem kis hányada úgy lett rögzítve hogy a páciens teljes egészében öntudatlan volt, mégis olyan részletekkel szolgált a körülötte zajló eseményekről mint hogy a kedves doktor úrnak kopasz folt van a feje búbján.
Hogy ezt az illető hogyan látta altatás közben az asztalról nyitott kérdés marad.
 
I

ionon

Vendég
Én meg én meg a testem!

Forrás: Blikk.hu 2009-10-19
ZÜRICH – Újabb babonás legendáról rántották le a tudósok a leplet. Kiderült ugyanis, hogy a halál előtti utolsó percekben érzékelt testen kívüli élmény nem a túlvilágra való átlépést jelképezi, egyszerűen csak egy hibásan működő agyterület eredménye.

<table class="cikkkeptable" align="right" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td class="cikkepalairas">
</td></tr></tbody></table>Peter Brugger, a zürichi egyetemi kórház neuropszichológusa évek óta tanulmányozza a jelenséget, első alanya egy akkor 21 éves fiatalember volt. A férfit súlyos sérülésekkel vitték be a kórházba, miután kiugrott harmadik emeleti lakása ablakán – állítása szerint azért, mert egy epilepsziás roham közben elhagyta a testét, látta magát kívülről. Ettől annyira megijedt, hogy kivetette magát az ablakon, de az orvosok megmentették, Brugger professzor pedig vizsgálgatni kezdte.
Pár évvel később, 2006-ban bukkant rá második kísérleti alanyára, egy 43 éves nőre, akin súlyos epilepsziás rohamai miatt agyműtétet végeztek el. Ám mielőtt hatott volna az altató, a páciens megszólalt: elhagytam a testemet! Elmondása szerint percekig lebegett az agyában kotorászó orvosok felett.

Bármilyen hátborzongatóan hangzik is ez az élmény, a professzor szerint semmilyen misztikus dolog nem áll a jelenség mögött, ennek a bizonyos temporoparietális átmenetnek (TPÁ) a „meghibásodása” okozza. A tudósok szerint az öntudatunk, az a határozott meggyőződés, hogy mi mi vagyunk, és nem egy másik egyed, csak több érzékszerv összehangolt munkájával alakulhat ki.
A látás, hallás, szaglás, tapintás és a belső fülben létrejövő térérzet együtt tesz képessé minket arra, hogy tudjuk, meddig terjed a testünk. Ha az ezért felelős agyterület megsérül, énünk elveszti a kapcsolatot a testtel, ilyenkor történhet meg, hogy kilépünk abból, és úgy érzékeljük, mintha kívülről látnánk önmagunkat – mondta el a professzor a New Scientistnek.
K. Á.
Hej-hó tegnap láttam a halált hogyan is néz ki mit ne mondjak érdekes.
 
hangya1944

Állandó Tag
Állandó Tag
Én meg én meg a testem!

Forrás: Blikk.hu 2009-10-19
ZÜRICH – Újabb babonás legendáról rántották le a tudósok a leplet. Kiderült ugyanis, hogy a halál előtti utolsó percekben érzékelt testen kívüli élmény nem a túlvilágra való átlépést jelképezi, egyszerűen csak egy hibásan működő agyterület eredménye.

........

Noigen! A hibásan működő agyterülettel azt is érzékeli, amit amúgy nem érzékelhetne. Pl. a műtőasztalon, a műtőlámpa alatt fekve látja a műtőlámpa tetejét.

Aki egyszer megélte, az nem rángat le semmilyen leplet. Aki meg nem élte még át, annak magyarázhatod, mint süketnek a Bach fugát.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom elhinni, hogy ennyire buták legyenek az orvosok. Abból, hogy az epilepszia testenkívüli élményt okoz nem lehet arra következtetni, hogy a halálközeli élmény csak agyi defektus. Egyetlen egy dolgot bizonyít a hasonló élmény: az epilepszia által érintett agyterület olyan funkcióval bír, amely a halál bekövetkezte esetén aktívan közreműködik abban az esemény (élmény) sorozatban, amit ma halálközeli élménynek hívnak.

Arról már nem is beszélek, hogy több olyan esetet leírtak, amikor kilométeres távolságban zajló történéseknek volt "szemtanúja" az, akinek a teste a műtőasztalon feküdt.

Még csak azt sem mondhatom, hogy a Blikk kacsája a hír, mert már olvastam másutt is.
 
L

Lady Freya

Vendég
Én meg én meg a testem!

Forrás: Blikk.hu 2009-10-19
ZÜRICH – Újabb babonás legendáról rántották le a tudósok a leplet. Kiderült ugyanis, hogy a halál előtti utolsó percekben érzékelt testen kívüli élmény nem a túlvilágra való átlépést jelképezi, egyszerűen csak egy hibásan működő agyterület eredménye.

<table class="cikkkeptable" align="right" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td class="cikkepalairas">
</td></tr></tbody></table>Peter Brugger, a zürichi egyetemi kórház neuropszichológusa évek óta tanulmányozza a jelenséget, első alanya egy akkor 21 éves fiatalember volt. A férfit súlyos sérülésekkel vitték be a kórházba, miután kiugrott harmadik emeleti lakása ablakán – állítása szerint azért, mert egy epilepsziás roham közben elhagyta a testét, látta magát kívülről. Ettől annyira megijedt, hogy kivetette magát az ablakon, de az orvosok megmentették, Brugger professzor pedig vizsgálgatni kezdte.
Pár évvel később, 2006-ban bukkant rá második kísérleti alanyára, egy 43 éves nőre, akin súlyos epilepsziás rohamai miatt agyműtétet végeztek el. Ám mielőtt hatott volna az altató, a páciens megszólalt: elhagytam a testemet! Elmondása szerint percekig lebegett az agyában kotorászó orvosok felett.

Bármilyen hátborzongatóan hangzik is ez az élmény, a professzor szerint semmilyen misztikus dolog nem áll a jelenség mögött, ennek a bizonyos temporoparietális átmenetnek (TPÁ) a „meghibásodása” okozza. A tudósok szerint az öntudatunk, az a határozott meggyőződés, hogy mi mi vagyunk, és nem egy másik egyed, csak több érzékszerv összehangolt munkájával alakulhat ki.
A látás, hallás, szaglás, tapintás és a belső fülben létrejövő térérzet együtt tesz képessé minket arra, hogy tudjuk, meddig terjed a testünk. Ha az ezért felelős agyterület megsérül, énünk elveszti a kapcsolatot a testtel, ilyenkor történhet meg, hogy kilépünk abból, és úgy érzékeljük, mintha kívülről látnánk önmagunkat – mondta el a professzor a New Scientistnek.
K. Á.

Nehogy má' a Blikk legyen a forrás...
A második bekezdés ráadásul kissé ellentmondásosnak tűnik...
 
Aerensiniac

Kitiltott (BANned)
Ugyan az a kérdéssor fennmarad.
Az agyi defektushoz szükséges az érzékszervek által bevitt információ, azonban mivel az illető(k) épp mély altatásban vannak kétlem hogy ez teljesülhet.

Ha jól tudom akkor az egyetlen plauzibilis materialista teória eddig az volt hogy a testünk képes sejt szinten helyettesíteni az érzékszerveinket, ami bár érdekes felvetés lássuk be hogy eléggé extrém.

Éppen ezért nem bírom ezeket a híreket. A szomorú meg az benne hogy az emberek egy része ezt el is hiszi.
 
hangya1944

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes cikk a témában:

drinfo.hu/hirek/erdekessegek/halalkozeli-elmenyek-a-mennyorszag-varhat

Végülis nekem az is pozitív, ha nem primitívhiszékenyeznek le, aki még hazudós is, hogy magára vonja a figyelmet. Azt is pozitívnak érzem, hogy magyarázatot keresnek, mégha olyat is, ami a szilárd anyagban gyökerezik. Ez már beszélgetés és nem ledorongolás.
 
I

ionon

Vendég
Én meg az influenzajárványt láttam a lakóhelyemen. A Dél felé induló távolsági buszra szállt fel. :rolleyes:
Érdekessége a halálnak az volt a fekete szín stimmelt de voltak más színek és árnyalatok de az energia áramlás az felettébb érdekes. Sok hasonló írást olvastam már találóak voltak avval amit láttam. Piros a zöld és a többi szín bele ragadva a feketébe. Kíváncsian olvasom hogyan nézett ki influenzajárványod?
 
rozsaporta83

Állandó Tag
Állandó Tag
Van egy foorvos ismerosom akit erdeket ez a tema,munkaja soran volt jopar alkalom hogy megtortent a beteggel,sokan agyi mukodesnek tartjak,aztan a lenyeg,csatlakozott egy svajci orvos csapathoz ki szemelyes elmenyeik miatt belattak hogy az agy nem csinalhatja mert az meg ok ha valaki emlekszik mit beszeltek az orvosok korulotte ,de az esetek tobbsegeben a betegek a szoban kivuli dolgokrol szamoltak be,hogyan?ha az agy csinalja.innen meg aztan kibovul a dolog ha a test nem csak fizikai ,minden ilyen dolgot kizar a fizika torvenye ,
nezzuk pl a benszulotteket,tudnak kommunikalni egymassal sok km tavolsagbol,(telefon nelkul),mi van a latnokokkal?koztudott hogy a nyomozok is hasznaljak az ilyen kepessegu embereket,ez is bizonyitja hogy a testunk nem csak fizikai,az van aurank,sot pont ez az orvos volt jelen ahol egy embernek amputaltak az ujjat es miutan nem volt szegenynek ujja ,az auraja ugy mutatta hogy meg ott van ,a teste teljes volt ,hogy lehet hogy nincs ott a testresz es ott az aura?Ez mar regen nem fizika.
Az orvosok tobbesge nem fogad el ilyen magyarazatot mert ez ellenkezik az elveikkel,meg a tanultakkal.De amint irtam vannak kivetelek.Erdekes dolgok ezek....
 
Aeren

Ez a naturalizmus dogmája a mai világban. A materializmus ami szó szerint a csontjainkig ette magát. Már akkor se hiszünk abban hogy létezhet valami a fizikai világon kívül ha épp hogy csak nem az arcunkba mászik.
De így igaz. Érdekes dolgok ezek
 
Kyra_

"...létezhet valami a fizikai világon kívül" - ami (mármint a fizikai világ) talán nem is létezik, csak az agyunkban!

Miből áll az anyag? Atomokból. Miből áll az atom? Nagyrészben üres (!) a térfogata, elektronokból és egy elképesztően kicsi atommagból áll. Miből áll az atommag? Protonokból és neutronokból. Miből vannak a protonok és a neutronok? Kvarkokból. Miből vannak a kvarkok?

Na jelenleg itt a baj! Ugyanis a kvarkoknak nincs belső szerkezete, nincs tömege.

Az Üresség tánca - mondták az ókori indiai bölcsek. Honnan tudták vajon?

Akkor most ki az akinek téves a világszemlélete?
 
zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a naturalizmus dogmája a mai világban. A materializmus ami szó szerint a csontjainkig ette magát. Már akkor se hiszünk abban hogy létezhet valami a fizikai világon kívül ha épp hogy csak nem az arcunkba mászik.
De így igaz. Érdekes dolgok ezek

*****

Még nem eléggé "ette be magát" !

A mateiralizmus a - bigott hülyeségekkel ellentétben
- nem dogma, hanem az a lényege, hogy a bizonyítható dolgokat fogadja el !

Van sok dolog, ami "az arcunkba mászik", mégsem értjük.
Az viszont semmire sem magyarázat: hogy paranormális !

Mindenre van logikus, ésszerű, tudományos magyarázat.
Az más kérdés, hogy erre mikor leszünk képesek.

Felhozhatnám erre az "örök lét" kérdését.
Valóban létezik !
De nem úgy, hogy más bőrében újjászületik valaki.
Génjeinket örököltük, tovább adjuk.
Néha meglepő emlékek tárolódnak, ebből adódnak szokatlan tulajdonságok a későbbi leszármazottaknál.

Ma már sajnos eltüntek a normális magyarázatok az internetről, a médiákból.

Régebben néhány tudós/kutató végzett kisérleteket ezzel kapcsolatban.
Volt olyan kisérleti alany, aki mélyhitnózisban a kétezer évvel ezelőtt használatos egyiptomi nyelven mondott szavakat.

Na nem Nofretiti reinkarnációja volt, hanem a génjei őríztek "adatokat" az őseitől.

Ezt az akkori genetikus hatszáznál több kísérleti alannyal alátámasztotta.
Ennek persze ma már nyoma sincs egyetlen tanulmányban sem az interneten, kényelmesebb a butaságot, az ostobaságot támogatni.
A jelenlegi -legfőképp generált - gazdasági válságban nincs szükség értelmes, gondolkodó tömegekre.
A butákat lehet irányítani.
 
rozsaporta83

Állandó Tag
Állandó Tag
Azok az emberek akik megprobalnak bebizonyitani valami nem fizikai dolgot legyen ez a halal kozeli elmeny ,hogy valoban letezik,inkabb elobb mint utobb eltunnek vajon miert?(eltuntetik oket,felhagynak a tovabbi kutatassal)ez a sotet 21-dik szazad.Az orvosok meg gyorssan kitalalnak valami hihetot a naiv emberek szamara "csak agyi tevekenyseg"hahaha
Egyszeruen feltik az allasukat,mi lenne ha elfogadnak ezt?
Vagy a gyerekek nem szamtant hamen agykontrollt,meditaciot... tanulnanak a suliban nem lenne szukseg orvosra,gyogyszerre mert meg tudnank gyogyitani sajat magunkat,es kommunikalhatnank telefon nelkul...ezt a mai betegessen fizikai csak az letezik amit megtudsz fogni vilagban nem tudnak megtenni mert zarosztalyra kerulnenek.
sokat tanulhatnank a benszulottektol akik meg ma is hasznaljak ezeket a kepessegeket,azt olvastam hogyha gyerek korban ezt tanitanank a gyerekenek (nem irni olvasni,szamolni)akkor kepessek lennenek ezekre mert mindenkiben megtalalhato ez csak fejleszteni kell ahogy mindent amit tanulunk.
 
Aeren

Kitiltott (BANned)
Még nem eléggé "ette be magát" !

A mateiralizmus a - bigott hülyeségekkel ellentétben
- nem dogma, hanem az a lényege, hogy a bizonyítható dolgokat fogadja el !
A bizonyíthatóságra ott a tudományos módszer. Az szó szerint arra lett kifejlesztve hogy eldöntse hogy valami bizonyítható-e vagy sem és tökéletesen működik.

A materializmus ellentétben a "bizonyíthatósággal" egyetlen egy dologról szól, mégpedig arról a filozófiáról hogy minden a matériából származik illetve származtatható.

Mint ilyen fogalom a materializmus nem ismer el (többek között) emberi érzelmeket sem, csak kémiai reakciókat és elvből veti el az olyan non-materiális fogalmakat mint a lélek.
Van sok dolog, ami "az arcunkba mászik", mégsem értjük.
Az viszont semmire sem magyarázat: hogy paranormális!

Mindenre van logikus, ésszerű, tudományos magyarázat.
Az más kérdés, hogy erre mikor leszünk képesek.
Ez legyen annak a problémája aki problémát lát benne.
A paranormális szó a "normálistól eltérő"-t jelent. Amennyiben valaki attól érzi jól magát hogy ez helyett a szó helyett pl azt mondja hogy "ismeretlen" hát...
Mondjuk úgy hogy én nem értem a problémát.
Felhozhatnám erre az "örök lét" kérdését.
Valóban létezik !
De nem úgy, hogy más bőrében újjászületik valaki.
Génjeinket örököltük, tovább adjuk.
Néha meglepő emlékek tárolódnak, ebből adódnak szokatlan tulajdonságok a későbbi leszármazottaknál.

Ma már sajnos eltüntek a normális magyarázatok az internetről, a médiákból.

Régebben néhány tudós/kutató végzett kisérleteket ezzel kapcsolatban.
Volt olyan kisérleti alany, aki mélyhitnózisban a kétezer évvel ezelőtt használatos egyiptomi nyelven mondott szavakat.

Na nem Nofretiti reinkarnációja volt, hanem a génjei őríztek "adatokat" az őseitől.

Ezt az akkori genetikus hatszáznál több kísérleti alannyal alátámasztotta.
Ennek persze ma már nyoma sincs egyetlen tanulmányban sem az interneten, kényelmesebb a butaságot, az ostobaságot támogatni.
A jelenlegi -legfőképp generált - gazdasági válságban nincs szükség értelmes, gondolkodó tömegekre.
A butákat lehet irányítani.
Kerek két probléma lenne itt:

1.
A filozófiád részrehajló, mert tiszta materialista.
A materializmus pedig nem hogy nem tudja az élet keletkezését és/vagy létét magyarázni, de még csak elnevezni sem képes azt (Nem vicc. Itt a 21. században az "életnek" nincs konkrét definíciója).

Az élet a legnagyobb hibája a materializmusnak, mert a puszta léte ellent mond a fizikai alaptörvényeknek amelyek a matéria alapú világunkat alkotja.

2.
A DNS memória elmélete nem véletlenül merül feledésbe.
Genetikusok ugyanis mára szinte komplett elvetették annak a lehetőségét hogy a DNS logikai alapú emlékeket tároljon.
Ebben az esetben ugyanis az emberiség pár százezer éves történelméből olyan méretű DNS lánc keletkezett volna amely elképzelhetetlen.

Továbbá van egy olyan betegség ami azzal jár hogy az ember több személyiséget testesít meg. Ez a skizofrénia egy csodaszép alfaja.
Az esetek többségében a tudathasadás csak két személyiséget karol fel, amelyek (valamilyen formában) ellentétei egymásnak és ezért egyszerre (egy személyiségben) nem létezhetnek, de dokumentáltak már 18 különböző személyiséget is egy emberen belül.
Ezt ma kőkemény beszámíthatatlanságnak tekinti az orvostudomány.

Na most... megnézném azt az embert aki mondjuk csak 10000 évre visszamenőleg fel tudja dolgozni a benne tárolt (ha 50 év átlag életkorral számolok) 200 ember különböző hitét, nyelvét, észjárását, személyiségét, stb stb stb.
Egy ilyen elképzelés esetében nem lehet azt mondani hogy csak azért nem őrülünk meg mert mindez a tudatalattiban van. Ez azért már egy picit rázósabb annál.

Egyébként meg érdekesség:
A leghosszabb ismert DNS nem az emberé, hanem egy egysejtűé, az Amoeba dubia-é. Ez a csöpp kis jószág az emberi genom 230 (!) szorosával bír.
Elég problémás erre a szituációra "átírni" a DNS emlék elméletét.
 
Oldal tetejére