Érdekességek az internet világából

bendeguz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Az arcfelismerés miatt támadják a Facebookot

2011. június 10. 10:56, Péntek

Azonnal a támadások célpontjává vált a közösségi oldal azáltal, hogy az európai uniós felhasználóknak is elérhetővé tette a szolgáltatás arcfelismerő funkcióját. Az illetékes európai hatóságok már be is jelentették a vizsgálat elindítását.

Hirdetés


A Facebook kedden aktiválta az európai uniós felhasználóknak a Tag Suggestions nevű arcfelismerési funkciót, amely a különböző digitális felvételeken használható. Ez az egyes felhasználók arcához kötődő biometriai adatok kiértékelésén alapul, a közösségi portálon lévő képeinkre odaírja, hogy azon ki látható ha az illető szintén Facebook tag, és megjelölték egymást ismerősként. Az érintettek megkérdezése nélkül működő Tag Suggestions eddig csak az amerikai internetezők számára volt elérhető.

A szolgáltatást fél éve vezették be az Egyesült Államokban, de csak akkor váltott ki nagy vihart, amikor a Facebook egy sor más országban is elkezdte a bevezetését. Az Egyesült Államokban is érték bíráltatok, amelyek miatt a Facebook kénytelen volt bocsánatot kérni, amiért nem ismertette részletesebben a szolgáltatást, de azzal védekezett, hogy az (utólag) letiltható. Európában a nevek automatikus felkínálása verte ki mindenekelőtt a biztosítékot.



Az Artikel 29 nevű európai adatvédelmi szakembereket tömörítő csoport bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Gerald Lommel luxemburgi adatvédelmi biztos közölte: "Az emberek képeken való megjelölésére csak előzetes beleegyezés után kerülhetne sor. Ezt a funkciót nem lehet alapértelmezettként aktiválni. Világossá akarjuk tenni a Facebook számára, hogy a jövőben ez így nem mehet tovább, mivel ez a gyakorlat komoly kockázatokat jelent az emberek számára." Lommel szerint európai hatóságoknak összehangoltan kell eljárniuk.

Sophy Tobias, a Facebook szóvivője erre válaszul a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy tudomásul vették a jogvédők felvetéseit és az illetékeseknek további információkat fognak elérhetővé tenni a Tag Suggestions funkcióval kapcsolatban. Ugyanakkor biztosak abban, hogy sikerül minden aggályt eloszlatni.

Az Egyesült Államokban tavaly december óta elérhető funkciót bírálta Graham Cluley, a Sophos biztonsági cég elemzője is. A szakember azt írta a vállalat blogjában, hogy láthatóan sokan ellenérzésekkel viseltetnek az azonosítással szemben, mivel a közösségi oldal ezeket az információkat az engedélyük nélkül használja fel. Ismét úgy tűnik, hogy a Facebook titokban aláássa felhasználói online magánszféráját. A Sophos egyébként megjelentetett egy útmutatót, amely segít az optimális adatvédelmi beállításokban.

Dr. Johannes Caspar német adatvédelmi biztos szintén támadta a megoldást. Caspar szerint a jelenlegi rendszer nem elfogadható és ezzel a technikával egy teljesen új szintre helyeződött az adatok kielemzése. A kérdés csak az, hogy hol fog ez a folyamat végződni? A 600 millió felhasználót számláló Facebookot gyakran bírálták amiatt, hogy megváltozatta a bizalmas adatkezelés paramétereit, többnyire a csökkentett adatvédelem irányába, és erről nem tájékoztatták erről a tagokat. Az adatvédelem igen kényes kérdés Európában. Az Európai Bizottság várhatóan a második fél évben nyújtja be az 1995-ben elfogadott vonatkozó jogszabályok módosítását, amely figyelembe veszi az internet és az új technológiák fejlődését.
 

bendeguz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenféle a hardverpiacról

2011-06-11 09:11

Új VGA-t, monitort, SSD-ket, mobil eszközöket és játékos vasakat ismertetünk meg olvasóinkkal.


A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (megfelelő kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Talán már nem is lehetne zsúfoltabb a grafikus kártyák piaca a jelenleginél, a vásárlók nagy örömére minden teljesítmény- és árszinten gyilkolják egymást a GeForce-ok és a Radeonok. Most az NVIDIA hozott egy újabb vödör vizet a Dunába a GeForce GTX 560 formájában. Az új felső-középkategóriás GeForce ugyanarra a GF114-es GPU-ra épít, mint Ti utótagos társa, órajeleit (GPU – 810/1620 MHz, RAM 1000 MHz) sem módosították, megmaradt a 256 bites memóriabusz is. Teljesítményben a magasabb működési frekvenciája miatt veri meg az egyébként ugyanúgy 336 számolóegységes és 32 ROP-blokkos GeForce GTX 460-at, nagyjából a Radeon HD 6870 szintjén teljesít.



Árban is jól pozicionálták az új GeForce-ot. Az első alapórajeles modellekért kb. 50 000 forintot kérnek. Ha választásra kerül a sor, akkor érdemes lehet valamelyik duplaventilátoros modellt megvenni, ugyanis GeForce GTX 460 körtesztünkben arra jutottunk, hogy ezek a megoldások a leghalkabbak, ráadásul ezeknek a legjobb a hűtésük. Érdemes megnézni például a Leadtek WinFast GTX 560 OC-t, aminek finoman 850/1700 MHz-re tuningolták a grafikus processzorát.



Ha már van egy jó kis grafikus kártyánk egy jó kis konfigurációban, akkor kell még egy jó, de nem kis, hanem inkább nagy monitor mellé. A Philips régóta fejleszt olyan monitorokat, melyek megvilágítják a környezetüket, hogy megfelelő kontrasztarányt alakítsanak ki a tartalom és a háttér között. A X sorozatba tartozó, 22 hüvelykes 220X1SW/00 fehér színű monitorkávája kéken dereng, egészen érdekes, de állítólag szemkímélő hatást keltve. Kijelzőpanelje TN+film technológiás, 1680x1050 pixel felbontású, fényereje 250 cd/m², kontrasztaránya 1000:1 (dinamikusan 30 000:1), válaszideje 5 ms. Bemenetből analóg D-Sub és digitális DVI került rá, vételára pedig 42-43 000 forint környékén alakul.

SSD-k és ház

Lassan, de biztosan kezd ésszerű keretek közé – pontosabban egyre több hazai vásárló ingerküszöbe alá – csökkenni az SSD-k ára. A mozgó alkatrész nélküli tárak gyártási technológiája rohamosan fejlődik, az egyre kisebb csíkszélesség egyre nagyobb adatsűrűséget tesz lehetővé. A klasszikus winchesterek világából kivonuló Samsung 470-es modelljét éppen a napokban teszteltük. Korrekt teljesítménye mellett nagyon kellemes árával hívja fel magára a figyelmet. A nálunk járt 128 GB-os modell 55-58 000 forint környékén kapható, de az operációs rendszerhez bőven elegendő kapacitással bíró 64 GB-os modellért elég 30-31 000 forintot fizetni. Egyetlen lényeges hátránya a csúcssebesség szerelmesei számára, hogy nem támogatja a SATA 3.0 szabványt.



Aki megelégszik a régi vonallal, az akár 30 000 forint alatt is találhat 64 GB-os – rendszer alá való – SSD-t. Ilyen például a Kingston V-100, a Cruical m4 SSD, a Corsair Nova vagy a Silicon Power megoldásai. Nem kell lényegesen többet fizetni akkor sem, ha a gyorsabb SATA 3.0-s termékeket szeretnénk, ami egy modern inteles vagy AMD-s alaplapba már logikus választás. A gyorsabb SATA-t támogató, alap OCZ Solid 3-at 35-40 000 forint körzött mérik, de a szintén második generációs SandForce vezérlőre alapozó OCZ Agility 3 is csak pár ezressel drágább.



Újabb látványos, szögletes házzal rukkolt elő az Aerocool. A fekete X-Warriort markáns élek mellett kék kiegészítőkkel dobták fel. A 488 milliméter magas és 520 milliméter mély doboz a ma divatos, kissé felhizlalt miditornyok közé tartozik, tápját alulra szerelték, gyomrában a legnagyobb VGA-k is elférnek. Érdekessége, hogy három-három 5,25 és 3,5 hüvelykes hely mellett egy 2,5 hüvelykeset is előkészítettek benne SSD-nek. Ügyes megoldás a tetőn az USB 2.0 aljzatok közelében kialakított felület, ahova az USB-re kötött eszközünket letehetjük. A szellőztetéséről elöl kéken világító, hátul sima 120 milliméteres ventilátor gondoskodik, de tehetünk még egyet előre és kettőt oldalra. Az Aerocool X-Warrior vételára 17 600 forint.



Tablet és netbook

Általában az a gyakorlat, hogy igazán jó tabletet a telekommunikációban jártas vállalatok tudnak csinálni, hiszen nekik nem csak a hardverrel hanem a szoftverrel van nagy tapasztalatuk, hanem rendszerint az értékesítési és szolgáltatási láncuk is fejlettebb a klasszikus hardveresekénél. Mobilarénás kollégáink szerint a Motorola Xoom is egészen jól sikerült. Leglényegesebb paraméterei, hogy 10,1 hüvelykes, 1280x800 pixeles, kapacitív kijelzője van, hardvere az NVIDIA combos, kétmagos Tegra 2-je, operációs rendszere pedig a 3.0-s Android, szóval egészen komoly kis alapcsomag. Egyelőre 3G modem nélkül, de 32 GB adattárral, GPS modullal, n-es Wi-Fi adapterrel, két kamerával, HDMI kimenettel és 25 wattórás akkuval 169 990 forintba kerül a SpeedShopnál, de rövidesen érkezik 3G modemes változata is.



Ezeknek a tableteknek rendszerint nincs világbajnok hangzása. Ha szeretnénk a „zsinóros” fülesnél eggyel komolyabb hangkeltőt hozzájuk, akkor érdemes megnézni a sztereó Bluetooth headseteket, amelyek megfelelő készülékkel telefonálásra is használhatóak. A Mobil Digital Kft. legújabb márkájának, a Santoknak is van egy ilyen fülese. A BTHS600 divatos, szögletes formatervet kapott, honlapja szerint Hi-Fi hangzást biztosít. Hatótávolsága 10 méter, pici akkumulátorával nyolc órán át tud zenét szolgáltatni, súlya pedig alig haladja meg a 100 grammot. A Santok Bluetooth füles vételára 12 990 forint. Aki esetleg Bluetooth adapter nélküli notebookkal vagy asztali géppel használná, az 2800 forintért vehet hozzá Santok USB-s mini Bluetooth modult.



Bár mostanában mindenki tablet-lázban ég, az Acer mégis tovább nyomja a lassan háttérbe szoruló netbook-vonalat. Az új Aspire One D257 a szokásos Intel Atom platformot használja, aminek alapja most az N570-es, 1,66 GHz-en járó, kétmagos processzor. Ebben a modellben már van annyi kakaó, hogy a 720p-s HD filmek többségét akadásmentesen lejátssza a 10,1 hüvelykes, 1024x600 pixeles kijelzőn. Mellé 1 GB memóriát, 250 GB-os merevlemezt és n-es Wi-Fi adaptert telepítettek, az akku pedig nagy, hatcellás. Az Acer Aspire One D257 Windows 7 Starter operációs rendszerrel és egy év garanciával 84 990 forintba kerül.



Gamer masinák

Nem csak notebookokat, hanem asztali gépeket is gyárt az Acer, sőt van egészen komoly gamer sorozata is. Korábban már többször kérdeztük a hazai képviseletet, miért nem láthatóak ezek a Predator modellek minálunk. Az volt a válasz, hogy elérhetőek a partnerek számára, csak nem rendelik őket. Most viszont fordult a kocka, a hivatalos Acer Márkaüzletbe megérkeztek az első Predator G5-ök. Nem csak a masinák neve, hanem a miditorony eleje is a közkedvelt akciófilm földönkívüli ragadozóját idézi: egyedi módon, csáprágószerűen nyílnak 5,25 hüvelykes meghajtóhelyei.



A dobozban Sandy Bridge alapú hardver lapul, Core i5-2300 processzor, Intel H67 chipkészletes alaplapban 2 x 2 GB memória, két 1 TB-os merevlemez, n-es Wi-Fi adapter, DVD-író és sok az egyben kártyaolvasó társaságában. A grafikáért sajnos az elég harmatos GeForce GTX 550 Ti felel, amit ma már nem igazán lehet gamer grafikus kártyának nevezni. Sokkal inkább a játékosok ízlése szerin készült a Roccat Kova egér és az Avro billentyűzet, amit a Predator G5 mellé adnak. Az Acer játékosa Windows 7 Home Pemium operációs rendszerrel és egy év garanciával 239 825 forintba kerül.

Jelentkezett egy komoly játékossal az Asus is, melynek szintén a GTX 550 Ti-hez hasonló grafikus alrendszere van, de nála ez megfelelőnek mondható. A G74-es notebookról van szó, mely megnyerte a Computexen rögtönzött gamer notebook versenyünket. A matt kijelzővel és kategóriájában kiváló billentyűzetelrendezéssel érkező nagyvas lelke a friss GeForce GTX 560M grafikus kártya, mely asztali vonalon a GTX 550 Ti-hez van a legközelebb, nem a GTX 560-hoz. A 17,3 hüvelykes, Full HD felbontású monitort már nem biztos, hogy ki tudja hajtani natívban, ha a legfrissebb játékokról van szó.



A G74-ekbe Sandy Bridge processzorok kerültek, az ésszerűbb konfigurációkba kétmagos i5-2410M, a többibe négymagos i7-2630QM. Memóriából az alap egy darab 4 GB-os modul, de kapható a kétszeresével is. Hasonló a helyzet az 500 GB-os, percenként 7200-at pörgő merevlemezekkel: az alapgépben egy, a többiben kettő van. A négymagos processzorok mellé Blu-ray olvasó, a kétmagosok mellé DVD-író jár, emellett minden gépnek van HDMI kimenete, n-es Wi-Fi adaptere, USB 3.0 csatlakozója és Windows 7 Ultimate operációs rendszere. A legjobb ár/teljesítmény mutatóval szerintük a Core i5-2410M processzorral, 8 GB memóriával és két 500 GB-os merevlemezzel ellátott modell bír, melyért félmillió forintot kell kifizetni. A felezett memóriás és merevlemezes verzió csak 30 000 forinttal olcsóbb, a négymagossal és Blu-ray íróval ellátott pedig ötvenezer forinttal drágább. A csúcsot a 3D kijelzős modell képviseli NVIDIA 3D Vision csomaggal és 580 000 forintos árcédulával
 

bendeguz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Stallman: óvakodjatok az e-könyvektől!
Dátum: 2011-06-10 12:23

A szabad szoftveres guru szerint a bizniszben érdekelt forgalmazók elfogadhatatlan módon korlátozzák a fogyasztók szabadságát.
Az elektronikus könyvek a forgalmazók által alkalmazott megkötések miatt visszalépést jelentenek a nyomtatott könyvekhez képest, számos módon korlátozzák a fogyasztók szabadságát – állítja Richard Stallman. A nemzetközi hírű szabad szoftveres aktivista, a GNU projekt elindítója, a Free Software Foundation alapítója és elnöke az e-könyvek veszélyeire egy kiáltványában hívta fel a figyelmet.

„Egy olyan korban, melyben a vállalatok vezetik a kormányokat és írják a törvényeket, minden technikai előrelépés lehetőség a vállalatok számára, hogy újabb korlátozásokat vessenek ki az emberekre. A technológiák a javunkat is szolgálhatnák, mégis inkább arra használják őket, hogy leláncoljanak bennünket” – írja felvezetésként.

Stallman felsorolja a nyomtatott könyvek mellett szóló érveket:

egy papírkötetet készpénzzel, névtelenül megvásárolhatunk, és ezzel a tulajdonosává válunk
nem írja elő senki, hogy olyan feltételeket fogadjunk el, melyek korlátozzák a felhasználási lehetőségeket
„a formátum ismert, semmiféle zárt technológiára nincs szükség ahhoz, hogy el tudjuk olvasni a könyvet”
gyakran még a szerzői jogi törvények is lehetővé teszik, hogy fizikai másolatokat készítsünk a kötetekről
senkinek nem áll hatalmában megsemmisíteni a tulajdonunkban lévő könyvet.
Ezekkel állítja szembe az Amazon.com e-könyv-árusítási gyakorlatát, mely „meglehetősen tipikusnak mondható”. Ebben a modellben:

a fogyasztónak azonosítania kell magát, ha vásárolni akar, egyes országokban pedig ezt követően sem válik a digitális könyv tulajdonosává
a cég megköveteli egy, a felhasználást korlátozó licenc elfogadását
a formátum titkos, kizárólag zárt, a felhasználót korlátozó szoftverrel olvasható
a kötet másolása az alkalmazott DRM és a licenc tiltó rendelkezése miatt lehetetlen
az Amazon egy hátsó ajtó segítségével távolról törölheti a könyveket a vásárló eszközéről, ahogy 2009-ben meg is tette néhány ezer felhasználónál George Orwell 1984 című regényével.
Stallman szerint a fogyasztói szabadság e korlátai miatt el kell utasítani az e-könyveket mindaddig, amíg a helyzet nem változik. Az e-könyv-kereskedők azt mondják, hogy a korlátozásokra a szerzők érdekében van szükség. A szabad szoftveres guru azonban úgy gondolja, hogy a jelenlegi szerzői jogi rendszerek nem a szerzők, hanem a vállalatok érdekeit szolgálják. Ahelyett, hogy erre hivatkozva a szabadságunkat nyirbálnák meg, más módon kell támogatni a szerzőket, a megosztást pedig legalizálni kell.

A szerzők anyagi támogatására Richard Stallman két módszert javasol – egyébként nem most először. Az egyik egyfajta kulturális vagy internetadó bevezetésével számol. Az ebből befolyó bevételeket egy arra felhatalmazott szervezet osztaná el a szerzők között úgy, hogy azok a népszerűségük arányában részesednének belőle. (Az igazságosabb elosztás érdekében Stallman a köbgyök-elvet alkalmazná: e szerint például ha egy szerző vagy előadó munkáit ezerszer többen olvassák, hallgatják, mint másét, nem ezerszer, csak tízszer annyi pénzt kapna.) A másik pedig annak a lehetőségnek a megteremtése a rendszerben, hogy a felhasználók anonim módon, önkéntesen tudjanak pénzt küldeni a szerzőnek.
 

rinpocse34

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan olvasót kell venni amely nem "zárt" rendszerű...

Creative Commons licence is van elég dokumentum....

Egyetertek. Tenyleg terheli a gepet. 64-bites rendszeren mar eleg zavaro pl. 4 giga ram es egy kozepes Core2duo proci parossal.
az AVAST is keményen zabálja az erőforrásokat. A netes sávszélességem 20%-át leszedi
 

Csutter

Állandó Tag
Állandó Tag
ezt nem értem

sata 3 winyó

nálam fut rendesen az avast

netem 50 MB-es

ezen a sebességen nem lehet már észrevenni semmit

5 éve használom az avast-ot

akkor a netem 128 kb/s volt.

nem lehetett tudni, hogy a net olyan lassú, vagy az avast fogja

Nekem avast-om van

8Gb ram, négymagog proci,
 

turulfioka

Állandó Tag
Állandó Tag
A kezdő bejegyzés regényrészlet vagy csak simán egy újsághír volt?

Hogy jutottatok el a szülés ideális időpontjának megtárgyalásáig?
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
A kezdő bejegyzés regényrészlet vagy csak simán egy újsághír volt?
Nem mindegy?
De ha komolyan érdekel, nézd meg a beírás dátumát. Már abból tudsz következtetni, hogy volt-e olyan fejlett a számítástechnika akkoriban.
Hogy jutottatok el a szülés ideális időpontjának megtárgyalásáig?
Nagyjából az interneten keresztül.:D
 
É

ÉjszakaiAngyal

Vendég
ezt nem értem

sata 3 winyó

nálam fut rendesen az avast

netem 50 MB-es

ezen a sebességen nem lehet már észrevenni semmit

5 éve használom az avast-ot

akkor a netem 128 kb/s volt.

nem lehetett tudni, hogy a net olyan lassú, vagy az avast fogja

Nekem avast-om van

8Gb ram, négymagog proci,

Az Avast nagyon fogja a gépet. Az lényegtelen, hogy milyen nagy géped van. Az enyém csak 2.8-as régi P4 és nekem is nagyon belassította.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
AzaNonimusról hallottatok?
Béla királyunk krónikására gondoltál.
Tanultunk valamit róla a töri órákon.:D
Na jó, sejtem, hogy nem felőle érdeklődtél és az Anonymus kiadó sem érdekel, hanem inkább a hacker csoport.
Remélem nem azt kérdezed, hogy kik ők, mert arra még az USA hárombetűsei sem tudják igazán a választ.
Minden esetre nemzetköziek, olyannyira, hogy még nekünk magyaroknak is üzentek.
 

csontos80

Új tag
Az Avast olyan mint a kocsin a téli-gumi, lassít de biztonságos. Persze néha az is megcsúszik.
Ilyen az Avast is, lassít, visszafogja a gépet, de biztonságos.
Ennek ellenére így is beenged néhány vírust, Tróját stb-t.

Jelenleg és Win 7-et használok és a saját védelmét aktiváltam (McAfee, és a Security Essentials-t)

Nem fogja a gépet igaz nem is szörfözünk a neten észtelenül.
 

gombi11

Új tag
hát én is lecseréltem !! állandóan megakart !!nem indult a gépem !!Windows xp használok !! kitümő a windows virus irtoja !! azota nincs baj a gépel !!
 

e-könyvtáros

Állandó Tag
Állandó Tag
Help

Sziasztok!
Egy olyan gondom lenne, hogy egy működő honlap nem jelenik meg itthon (UPC) csak a munkahelyemen (T-home)
Múlt héten költözött a szerver (ip-címet váltott), azóta nem mindenkinek jelenik meg (mástól is már halottam)
Az ipconfig /flushdns -t már próbáltam, nem segített...
 
Oldal tetejére