Hellinger terapia

csibet

Állandó Tag
Állandó Tag
Részt vettem egy családállítási alkalmon, sőt állíttattam is. Előzetes olvasmányaim alapján hitelesnek tűnt, de ott úgy éreztem, nem kaptam megfelelő válaszokat, a terapeuta előfeltételezései működtek. Szereplőként nem éreztem semmit, az elvárásoknak megfelelően cselekedtem, és ebből az állító azt szűrt le, amit csak akart. Ezért elvetettem ezt a módszert is!
 
giraffe

eljött a vasárnapi állításomra egyik új paciensem
nem érzett semmit, nem értett semmit
kértem, ne menjen el, még 1 órát engedjen meg magának
majd az orra elé varázsolódott az a helyzet, ami a problémájának a kulcsa. minden érintett szereplőjével együtt.
.....levegőt sem kapott a megdöbbenéstől

ennyi:))
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Csillagvirág tükre

Előfordul az is, amit itt leirsz , kedves Csibet!
Nem mindegy milyen terapeutához kerülsz.Vajon van-e azon a szinten, ahol te, tudtok-e együtt dolgozni, egy nyelvet beszéltek-e? Legalább a te tudatszinteden kell lennie, vagy mélyebb tudatszinteket is kell ismernie, hogy rád lásson...(szerintem).
Ugyanakkor az sem mindegy te hogyan viszonyulsz az egészhez. Csak vizsgáztatod a módszert vagy igazi esélyeket adsz neki? Ha csak az elvárások szerint cselekszel, akkor nincs esélye annak, hogy igazi tartalmak megmutatkozzanak. Ha a terapeuta elég éles szemű, észreveszi, és megpróbál saját érzéseidhez elvezetni. Nem megfelelned kell, hanem a primér érzéseidet hitelesen képviselni. A terápia sikere koprodukció, nélküled nem megy!
Én most egy olyan terapeutával találkoztam, aki elég élesszemű ahhoz, hogy észrevegye, valóban jelen tud-e lenni az ember, valóban fölvállalja-e a tartalmait, vagy bizonyos játszmát alakit ki, mutat valamit...Ez az ember rákos betegekkel foglalkozik, több terápiás módszert is ismer és naponta szembenéz a halállal, az élet értékével, és azzal, hogy élni vagy vegetálni kiván-e inkább az ember...
Minden módszer veszélye az, hogy sémákra egyszerüsithető le, és aki nagyon mélyre rejtette a gondjait, mert nagy fájdalmakat hordoz, jól elrejtőzhet a sémák mögött. Előfordul, hogy nem veszi észre ezt, vagy nem tud saját érzésekhez elvezetni a vezetőterapeuta, és a páciens az üresség élményével tér haza. De ez az érzés nem jelenti feltétlenül, hogy nem mozdult meg benne valami.
A Hellinger féle terápiának vannak ún." rituáléi", amit lehet útként is, de lehet élettelen sémaként is alkalmazni.

Sajnálom, hogy nem az életét tapasztaltad meg. Segithet, ha felteszed a kérdést , miért történhetett ez igy, és a választ több irányban keresed, mert egy ilyen alkalom lehet hatalmas esély is az ember számára (ezt több esetben megéltem), de nem maradhatsz benne passziv, és nem mindegy ki a vezetőd, másrészt nem biztos, hogy nem történt ott semmi (amikor az ember a tudattalan erőivel dolgozik nem mindig lát rá a változásra egyből).

Szeretettel: Csillagvirág

Úi.:Olyan esetek is vannak, hogy tudatosan nem látjuk át a hatását, és az életben mégis megnyilnak a kapuk...
És az is lehet, hogy Giraffenak van igaza! :) Kitartás!
 
Kis Sarkcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
érdeklődés, kérdés

Kedves Giraffe!

Úgy látom, hogy van tapasztalatod az állításokat tekintve, ezért teszem fel a kérdést Neked:

-Honnan tudom ki a jó állító terapeuta? (Furcsa kérdés tudom, pedig hozzá tartozó irodalmakat elolvastam, hiszek benne de mostmár több rossz tapasztalatom is akadt a jók mellett. Egymás után, pedig más-más helyen vettek részt állításon beleragadtak az adott helyzetben ismerőseim, egyikük pszihoterepáiára jár most...úgy veszik mintha az ott eljátszott szerep lenne az igazi...Ezért én kicsit tartok Tőle és nem merem kipróbálni, mert ha egy nagyon szenzitív emberke vesz részt rajta, óriási az esély a leírtakra! Honnan tudja az emberke, hogy Önmaga marad? És vissza hozta a terapeuta a valós életbe, a jelenbe!...Ne érts félre itt nem a pozitív változásokra gondolok...bár hozzá kell tennem ezek lennének az igaziak!

Köszönöm a válaszod!
Azért is érdekes számomra, mert más helyzetekben azonnal dönteni tudtam ilyen dolgokban, de ez kérdés számomra!

Kis Sarkcsillag

eljött a vasárnapi állításomra egyik új paciensem
nem érzett semmit, nem értett semmit
kértem, ne menjen el, még 1 órát engedjen meg magának
majd az orra elé varázsolódott az a helyzet, ami a problémájának a kulcsa. minden érintett szereplőjével együtt.
.....levegőt sem kapott a megdöbbenéstől

ennyi:))
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, de kikivánkozik belőlem: én úgy látom, hogy kevés az igazán jó vezetőterapeuta, aki terapeutaként képzett , és elég érett emberként (egyik barátom úgy fogalmazta meg: talán negyven év alatt ezt nem is szabadna csinálni, és van ebben valami!), kevés, aki le tud vinni nagy mélységekbe,meg tud tartani, és ki is tud onnan hozni, úgy hogy valódi megoldásokat hozzon a terápia, és el is varrja a szálakat, mindemellett elég diszkrét, hogy ne okozzon fölösleges sérüléseket.
Ma viszont sokan alkalmazzák ezt a módszert képzetlenek is, és egyre többen.
Szerintem ez nem a módszer hibája.

De kiváncsi vagyok én is Giraffe válaszára!
 
ani02

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv,

azt gondolom, minden segitő területen működő, akár terapeuta, akár tréner, mentor, pszichológus-a saját személyiségével dolgozik.legfőbb munkaeszköze önmaga- a megszerzett tárgyi tudás mellett.nagyon sokan megtanulják egy adott szakma elméleti anyagát-főiskolára, egyetemre, képzésre kvázi:bárki elmehet:mégis jó szakember kevés van minden területen-mint ahogy személyiségében érett, kongurens terapeuta is-ezt viszont sehol sem "mérik"-és nagyon "elszabadult" a piac:az ember személyiségében lehet a legnagyobb károkat tenni a hozzá nem értőknek-de legalább egy pszichológus évekig tanul, elméletet, gyakorlatot, addig egy hellinger teraputával ez nincs igy-de ez nem csak erre a segitő módszerre vonatkozik-napjainkban tengernyi pár hónap alatt kiképzett alternativ segitő "foglalkozás" nőtt ki a földből...mindenféle kontroll, szűrő nélkül.én meglehetősen lelkes hive vagyok ezeknek-akár hellinger, eft, kinez, asztrológia...de az tény:amennyi a siker, eredmény elérésének a lehetősége, legalább annyi a kudarcé is:amivel adott esetben akár komoly személyiség "defektel" is fizethetünk.
véleményem szerint a kulcs Csillagvirág egy mondatában volt:a tudatszintek játszák az egyik legfontosabb szerepet a jó terapeuta választásnál:azt mondják:mindenki csak annyit tud látni, adott esetben átadni valamiből,-amennyit önmaga is lát.
de nyilván:ha egy terapeuta előtte pl:autókereskedelemmel foglalkozott, akkor meggondolnám a választást:)
ettől persze nem lettünk okosabbak....nagyon sokan keresnek mindenfelé válaszokat, a piac itt bővelkedik megoldásokban.

a

/jó hogy itt vagy újra Csillagvirág:)/
 
csibet

Állandó Tag
Állandó Tag
A terapeuta, akinél voltam, képzett, tapasztalt, szimpatikus volt. Mégis úgy éreztem, és úgy is láttam, nem az én problémámból indult ki, hanem a saját érzéseit erőltette, és azt hiszem - bár nem beszéltem meg vele - más is így érzett valahogy. Utána próbáltam elfogadni azt, amire jutottunk, de ahogy múlt az idő, egyre inkább úgy éreztem, ez a "megoldás" idegen tőlem, és nem az a pröbléma, amit a terapeuta irányításával "feszegettünk". Ha ennyire terapeutafüggő a módszer, akkor a gyakorlatban nem igazán működik, mert kicsi a valószínűsége, hogy rátalálnék arra, aki nekem való!
 
ani02

Állandó Tag
Állandó Tag
hát, ez igy van..

:)

azt gondolom, minden lélekkel való munkában sokat számit a "megfelelés"-ezekre a belső folyamatokra nincsenek előre lefektetett "sztenderdek", mérőszámok:nem tudjuk meghatározni előre, kinek, mit kellene éreznie.-a pszichológiában, egy jó terápiában is erre van szükség.
Feldmár András ir nagyon jól arról egy írásában , hogy az évek alatt egyre rövidebb idő alatt megtanulta felmérni ezt az egyezést a páciensével, és akivel ezt nem érzi, azt nem is vállalja el.

de egy rövid észrevétel, ha megengeded-a kinez topicban is hasonló élményekről számoltál be:

"Részt vettem egy néhány napos tanfolyamon, de nem jött be. Konkrétan a kineziológus téves eredményt tesztelt rajtam, kb. az alapján, amilyennek ismert előzőleg. Úgy éreztem, az egész projekció."

több ilyen tapasztalat után érdemes elgondolkodni az embernek azon, hogy ezek mennyire véletlenek?-és van-e önmagának is ebben tudattalan szerepe?-

üdv:a
 
csibet

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a helyzet, hogy semmiképpen nem vagyok Asperger szindrómás, és a fiam sem autista. 5,5 éves korában ment oviba, szeretem,sok testi kontaktus van köztünk. Sokszor "irigylem" őket az idilli gyerekkorukért, bár az enyém sem volt rossz. ( Még van 3 másik "normális" fiam is, mindegyik Waldorf intézménybe jár. A kicsi még nem.) Azt, hogy intellektuális beállítottságú vagyok, vállalom, de ez nem mindig hátrány, sokat lehet belőle profitálni a gyakorlatban. Az intuíciók is gyakran becsapják az embert, mert eredendően bennünk van, hogy értelmet tulajdonítsunk az eseményeknek, az egybeeséseknek.
 
O

oliyboty

Vendég
Én csak annyiban szólnék a topic témájához hozzá, hogy teljesen nyitott személyiség vagyok, hiszek a paranormális jelenségekben, a spiritualizmusban, kvantum fizikában, a boszikban, stb..., de mikor voltam az első Hellingeremen a tanítómmal (ő is jött velünk, páran mentünk le Győrbe) egy másik embernél, aki tartotta, na akkor a nap végén jelentettem ki, hogy ebben az egyben kizárt, hogy hinni fogok..., és baromságnak tartom az egészet... :D 1 db élményem volt ott pozitív, amit a tanítómmal élhettem ott át, az egyesülést Istenkével megint, csak nem voltam meditatív állapotban, ennyi volt a különbség, de a többiről akkor nem is akartam beszélni, mert teljesen elzárkóztam tőle... Valahogy én a pszicho dokikban, meg azokban, amik pszichológiával foglalkoznak nem hiszek egyáltalán, és nagyon sok emberkét tartok nem hitelesnek, mert a saját életét képtelen megoldani, én meg higgyem el, hogy embereken segít? Na mindegy, nem fejtem ki mert túl hosszú lenne... Aztán a tanítóm elkezdett itt Pesten tartani hellingert, de ő pszichológiát nem visz bele egyáltalán (szerintem, de majd ha erre jár és olvassa és rosszul tudom, akkor kijavít benne :D ), és elkezdtem járni néha néha, hogy ok, adok neki esélyt, hátha változik a véleményem. Azóta majdnem minden vasárnap hellingerezek velük, és hiszek a rendszer, a mező működésében, sok mindent tisztítunk tudatalatt és baromi pontosan működik ám minden... De ehhez kellett egy olyan ember, aki valóban ÉRT hozzá, és teljesen érzelemmentesen, semlegesen tartja a terápiát, nem erőltetve rá másokra az akaratát, érzelmeit és NEM TŰZ KI CÉLT, hogyan legyen felépítve a terápia, stb... Kizárólag csak olyan terápián vagyok hajlandó részt venni, amit a tanítóm tart, másokban nem bízom, nem ismerem őket és ők sem engem és tudás téren nagyon el vannak maradva minden téren a tanítómtól...

Voltam pár helyen a tanítóm által, de valahogy nem hiszek ezekben a dolgokban, amiket nem ő tart és NEM vagyok elfogult vele kapcsolatosan, számomra Ő az egyetlen "guru" akit elfogadok és be is zárult a kör. :D Nem azt mondom, hogy elvetek mindent amit mások mondanak, meghallgatom, elmondom a véleményem a tanítómnak, átbeszéljük a dolgokat, de nekem valahogy akkor sem 100-as, ha nem ő tart terápiákat és más emberek mondják meg milyen vagyok, stb, mert értenek a szakmájukhoz, de velem még csak 1x találkoztak, azt se tudják ki vagyok, mi vagyok..., nekem ezért nem "hitelesek", amit velem kapcsolatosan mondanak, mert nem látják át, nem értik meg a dolgokat, egyedül a tanítóm az, aki csillagos 5-ös belőlem (ismereti szinten) :D .

A hellingert ajánlani tudom csak, mert tényleg nagyon jó, csak nem mindegy kihez is mész el, mert sajnos sokan nem értenek hozzá, nincs meg az élettapasztalat, a tudás, ami lehetővé teszi azt, hogy a tudatalattiban eltárolt dolgok valóban oldódjanak, megoldódjanak...
 
giraffe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Giraffe!

Úgy látom, hogy van tapasztalatod az állításokat tekintve, ezért teszem fel a kérdést Neked:

-Honnan tudom ki a jó állító terapeuta? (Furcsa kérdés tudom, pedig hozzá tartozó irodalmakat elolvastam, hiszek benne de mostmár több rossz tapasztalatom is akadt a jók mellett. Egymás után, pedig más-más helyen vettek részt állításon beleragadtak az adott helyzetben ismerőseim, egyikük pszihoterepáiára jár most...úgy veszik mintha az ott eljátszott szerep lenne az igazi...Ezért én kicsit tartok Tőle és nem merem kipróbálni, mert ha egy nagyon szenzitív emberke vesz részt rajta, óriási az esély a leírtakra! Honnan tudja az emberke, hogy Önmaga marad? És vissza hozta a terapeuta a valós életbe, a jelenbe!...Ne érts félre itt nem a pozitív változásokra gondolok...bár hozzá kell tennem ezek lennének az igaziak!

Köszönöm a válaszod!
Azért is érdekes számomra, mert más helyzetekben azonnal dönteni tudtam ilyen dolgokban, de ez kérdés számomra!

Kis Sarkcsillag

sziasztok

ahány ház annyi szokás.......ez van
mindenki a hozott anyagból dolgozik.....a terapeuta is

kollégám, akinél a terápia alapjait megkóstoltam rendszeresen tolta/tolja a fejembe a klasszikus tudományát ennek a módszernek
az elmúlt évek tapasztalatai arra ösztönözték h nyisson a szigorú értelemben vett, itthon elsajátítható módszer mellett más utakat is.
sikerült éppen ebben az időszakban összekavarodnunk hivatásunk tekintetében, látom a változást amin keresztül megy. közös munkáink is mind sikeresek lettek.
szal tényleg terapeuta kérdése, ki mit vesz észre az orra előtt lejátszódó sztoriból

a személyiség nem viccel, olyan amilyen, észre kell venni h mi mozgatja, milyen programok / mintázatok ha jobban tetszik/ futnak bennünk //freud, jung az alap.....pál feri részletezi szépen :) //

igen ám .....van itt még parapszichológia, prána, metafizika, GNM......szinte végtelen a tárháza a különböző aspektusoknak

és jön a vitatott pont a szakmán belül is......
kinek mennyi a kompetenciája, lehetősége a segítésre? mibe is szól bele? számtalanszor hallottam hellingeren, h "ez már itt nem az állítás dolga", ez már máshová tartozó téma, mert nem tud vele mit kezdeni a terapeuta, tilos közölni vele....és itt mondanak mindenféle indokot. pl egy srácnál egyértelműen kijött h homoszexuális vonalon erősödik a személyisége....és nem lehetett megmondani neki

a családállítást hellinger kolléga Maria Orsitsch-tól /parapszichológia,metafizika, korának leghíresebb médiumja/ származtatta

no.....véleményem szerint
a rendszerállítás is egy olyan eszköz a kezünkben amellyel rá tudunk nézni olyan folyamatokra, történésekre amelyek a szemünk elől takarva voltak

mivel a munkám, rákos betegek gyógyulásában történő részvétel, ezért komplex módon gondolom/teszem a dolgom
első a cél....a paciens kérése.....neki ez a fontos és én azért vok h ezt meg is tudja csinálni. ami elromlott, azt meg is lehet javítani. vagyis az akashából/morphogenetikus mező(elavult kifejezés mára) lehívjuk az információt és az illető elé tárjuk. majd megkapja a biológiai működési rendszerét adott témával kapcsolatosan //ez tartalmazza a pszichés okot is//. ha mindez megvan, jöhet a konfliktus feloldása, ha kell lépésről lépésre, ha kell akkor bele a közepébe.
persze semmi sem sétagalopp vagy habostorta....viszont valamit valamiért. fáj a léleknek, fáj a testnek, az eredmény magáért beszél.

egy szó mint száz, ha a terapeuta tovább lép a pszichológia által odapakolt korlátoknál, akkor a látott/megélt eredmény is sokkal többet ad számunkra, számotokra.
minden pillanatban történik valami.....észre veszed ha figyelsz
olvastam csibet korábbi bejegyzésében h a terapeuta feltételezései mozgatták a szálakat, stb. erre megint csak egy példával tudok felelni....leukémia, 10/2es probléma, szal vidáman vágunk neki az állításnak,....megérkezik a várt szitu is, az ok-okozat összefüggései stb. majd észreveszem h a vese segíti a májat egy bizonyos ponton.....sőt kontroll állításnál ismét a vese hülyére abajgatja a májat.....no gondoltam ez szép. ez nekem is új......és bizony vigyorogva hagytuk abba mert ráébredtünk valamire amiről eddig még csak álmainkban se gondoltunk volna.
a tested is energetikai rendszer, prána, meridiánok.....te csak szerveket látsz, egy biológiai rendszert.......ám a tested sokkal több ennél.

na abbahagyom, mert év végéig írhatnám.... :)))
 
giraffe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Giraffe!

Úgy látom, hogy van tapasztalatod az állításokat tekintve, ezért teszem fel a kérdést Neked:

-Honnan tudom ki a jó állító terapeuta?

aki megengedő, széles látókörű, agilis, érzékeny és persze képzett

(Furcsa kérdés tudom, pedig hozzá tartozó irodalmakat elolvastam, hiszek benne de mostmár több rossz tapasztalatom is akadt a jók mellett. Egymás után, pedig más-más helyen vettek részt állításon beleragadtak az adott helyzetben ismerőseim, egyikük pszihoterepáiára jár most...úgy veszik mintha az ott eljátszott szerep lenne az igazi...Ezért én kicsit tartok Tőle és nem merem kipróbálni, mert ha egy nagyon szenzitív emberke vesz részt rajta, óriási az esély a leírtakra!

egyszer próbáld ki......kellemes meglepetésed lesz :)
pl kezd a félelmek oldásával..

Honnan tudja az emberke, hogy Önmaga marad? És vissza hozta a terapeuta a valós életbe, a jelenbe!

hipnózis? visszajössz?.......megvan ennek is annak is a technikája

...Ne érts félre itt nem a pozitív változásokra gondolok...bár hozzá kell tennem ezek lennének az igaziak!

a változás a lényeg....elindulni valamerre a szarosgödörből....ez a legfontosabb egónk számára....csak akkor vagy manőverképes ha haladsz is.....a gödörben mi is van? :))

Köszönöm a válaszod!
Azért is érdekes számomra, mert más helyzetekben azonnal dönteni tudtam ilyen dolgokban, de ez kérdés számomra!

csak annyit tudok mondani h bátran, tapasztald meg és zseniális felismeréseid lesznek.
ja! áldozni kell rá.....főleg energiát és időt.......ám azt visszakapod

Kis Sarkcsillag
..
 
giraffe

Állandó Tag
Állandó Tag
Én csak annyiban szólnék a topic témájához hozzá, hogy teljesen nyitott személyiség vagyok, hiszek a paranormális jelenségekben, a spiritualizmusban, kvantum fizikában, a boszikban, stb..., de mikor voltam az első Hellingeremen a tanítómmal (ő is jött velünk, páran mentünk le Győrbe) egy másik embernél, aki tartotta, na akkor a nap végén jelentettem ki, hogy ebben az egyben kizárt, hogy hinni fogok..., és baromságnak tartom az egészet... :D 1 db élményem volt ott pozitív, amit a tanítómmal élhettem ott át, az egyesülést Istenkével megint, csak nem voltam meditatív állapotban, ennyi volt a különbség, de a többiről akkor nem is akartam beszélni, mert teljesen elzárkóztam tőle... Valahogy én a pszicho dokikban, meg azokban, amik pszichológiával foglalkoznak nem hiszek egyáltalán, és nagyon sok emberkét tartok nem hitelesnek, mert a saját életét képtelen megoldani, én meg higgyem el, hogy embereken segít? Na mindegy, nem fejtem ki mert túl hosszú lenne... Aztán a tanítóm elkezdett itt Pesten tartani hellingert, de ő pszichológiát nem visz bele egyáltalán (szerintem, de majd ha erre jár és olvassa és rosszul tudom, akkor kijavít benne :D ), és elkezdtem járni néha néha, hogy ok, adok neki esélyt, hátha változik a véleményem. Azóta majdnem minden vasárnap hellingerezek velük, és hiszek a rendszer, a mező működésében, sok mindent tisztítunk tudatalatt és baromi pontosan működik ám minden... De ehhez kellett egy olyan ember, aki valóban ÉRT hozzá, és teljesen érzelemmentesen, semlegesen tartja a terápiát, nem erőltetve rá másokra az akaratát, érzelmeit és NEM TŰZ KI CÉLT, hogyan legyen felépítve a terápia, stb... Kizárólag csak olyan terápián vagyok hajlandó részt venni, amit a tanítóm tart, másokban nem bízom, nem ismerem őket és ők sem engem és tudás téren nagyon el vannak maradva minden téren a tanítómtól...

Voltam pár helyen a tanítóm által, de valahogy nem hiszek ezekben a dolgokban, amiket nem ő tart és NEM vagyok elfogult vele kapcsolatosan, számomra Ő az egyetlen "guru" akit elfogadok és be is zárult a kör. :D Nem azt mondom, hogy elvetek mindent amit mások mondanak, meghallgatom, elmondom a véleményem a tanítómnak, átbeszéljük a dolgokat, de nekem valahogy akkor sem 100-as, ha nem ő tart terápiákat és más emberek mondják meg milyen vagyok, stb, mert értenek a szakmájukhoz, de velem még csak 1x találkoztak, azt se tudják ki vagyok, mi vagyok..., nekem ezért nem "hitelesek", amit velem kapcsolatosan mondanak, mert nem látják át, nem értik meg a dolgokat, egyedül a tanítóm az, aki csillagos 5-ös belőlem (ismereti szinten) :D .

A hellingert ajánlani tudom csak, mert tényleg nagyon jó, csak nem mindegy kihez is mész el, mert sajnos sokan nem értenek hozzá, nincs meg az élettapasztalat, a tudás, ami lehetővé teszi azt, hogy a tudatalattiban eltárolt dolgok valóban oldódjanak, megoldódjanak...

a személyiség megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a pszichológia.....bocs h kijavítottalak:)
 
giraffe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a helyzet, hogy semmiképpen nem vagyok Asperger szindrómás, és a fiam sem autista. 5,5 éves korában ment oviba, szeretem,sok testi kontaktus van köztünk. Sokszor "irigylem" őket az idilli gyerekkorukért, bár az enyém sem volt rossz. ( Még van 3 másik "normális" fiam is, mindegyik Waldorf intézménybe jár. A kicsi még nem.) Azt, hogy intellektuális beállítottságú vagyok, vállalom, de ez nem mindig hátrány, sokat lehet belőle profitálni a gyakorlatban. Az intuíciók is gyakran becsapják az embert, mert eredendően bennünk van, hogy értelmet tulajdonítsunk az eseményeknek, az egybeeséseknek.

az asperger szindrómáról 1-4 hónap alatt lehet lejönni, persze az akadémikus orvoslást nagyívben elkerülve :))
 
O

oliyboty

Vendég
a személyiség megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a pszichológia.....bocs h kijavítottalak:)

Írtam is, hogy javítsál ki nyugodtan, mert lehet ezt tévesen tudom. :D De esetedbe ne menjünk inkább bele, mert neked nem kell pszichológia ahhoz, hogy valakit megismerjél, tudd milyen ember, mert látod az energiáit és jön az info fentről... Az már más kérdés, hogy másnak nem jön, mert nincs olyan szinten, de az nem az én dolgom :pkiss
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a helyzet, hogy semmiképpen nem vagyok Asperger szindrómás, és a fiam sem autista. 5,5 éves korában ment oviba, szeretem,sok testi kontaktus van köztünk. Sokszor "irigylem" őket az idilli gyerekkorukért, bár az enyém sem volt rossz. ( Még van 3 másik "normális" fiam is, mindegyik Waldorf intézménybe jár. A kicsi még nem.) Azt, hogy intellektuális beállítottságú vagyok, vállalom, de ez nem mindig hátrány, sokat lehet belőle profitálni a gyakorlatban. Az intuíciók is gyakran becsapják az embert, mert eredendően bennünk van, hogy értelmet tulajdonítsunk az eseményeknek, az egybeeséseknek.

A napokban fogalmazódott meg bennem, hogy a Hellinger terápia alapvetően az érzésekkel dolgozik. Aki vállalja , hogy érzései szintjén is megmutatkozzék annak működik. akinek ezen a mélységes szinten vannak gondjai, mert itt a legkiszolgáltatottabb az ember, az nagyon biztonságos körülmények között dolgozhat ezen a problémáján.
Aki a védelmihálóján belül az intellektusát éli, és ebben marad az nem tud magán dolgozni a Hellinger féle terápiával.
Én magam is jól ismerem a waldorf irányt, és ott is nagyon fontos, hogy a szellem, fej, érzés és gyakorlat harmóniában működjön és nyilvánuljon meg. És érdekes módon az intellektuális fejlődést éppen az érzékek és érzések fejlődésén keresztül közeliti meg. Az egyesúlyvesztés szinte mindig az ézések szintjén történik, ezért gyógyithat minimum 7o százalékban a Hellinger féle terápia, ha beleengeded magad.

Ez a fajta terápia éppen ezért nem "felnyitható" bárki számára, mert a kulcsát a felvállalt érzések adják. Az amit leirtál a tapasztalatodról, nagyon sematikusnak hangzik. Itt valami nagyon nem működött, nagyon nem volt élete az egésznek. És mivel láttam már ellenkező példát, láttam és tapasztaltam, hogyan gyógyit a módszerrel a valóban felkészült és éles szemű, érett terapeuta, nem hiszem el, hogy a módszerrel van a gond.

Azt is tudnod kell, hogy a módszer és a terapeuta segitségével TE MAGAD DOLGOZOL MAGADON. Nem elszenvedő tárgya, hanem alanya vagy, a legfőbb tanú, aki egy új perspektivából tehet magáért vagy a másikért (a csoportban) valamit, ha akar, ha tud, ha megy ezen a szinten a megnyilás.

Mélységes tiszteletem akkor is , ha nem megy, hiszen mindenki a saját maga hatalmas kisérletét éli, és a saját maga útvesztőin keresztül kell kiutat találnia, eltalálnia oda, ahonnan élhető, megalkotható az ÉLETE.

Én azt látom, hogy nem vállakozik egyszerű dologra, aki beleengedi magát ebbe a tapasztalatba. :656:

És nem tehetek mást minthogy pontosan megértem a megtorpanásodat!

Csillagvirág
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kiegészités

Kedves Csibet!

neked irom, mert te voltál olyan bátor, hogy a benyomásodat leird, hogy valójában az általánositó megfogalmazásodra válaszoltam. És ez ezer új gondolatot szült.
De fontos tudni, hogy nagyon sokmindentől függ egy terápia sikere, az, hogy a különböző világok hogyan tudnak egymásra hangolódni. Ezért annyiban szeretném kiegésziteni a fentieket, hogy az ember a saját "vezérfonalát" kell valamiképpen megtalálja, a saját utat, a neki szóló terápiát, amin keresztül dolgozni tud önmagán. Ez saját teremtés is. (Nem biztos, hogy a Hellinger féle terápia tud felnyitni, és igy megoldást kinálni,nem akarok már ennek a méllyére menni, mert ebből a távolságból nem átlátható, mi történhetett a te esetedben, fentebb leirtam pár lehetséges okot, de csak te mérhetsz fel valamit is ezekből). Az is lehet, hogy neked a kognitiv utak, vagy egyszerűen egy másik ember tud többet segiteni, esetleg egy autodikta önfejlesztő út nyit ki kapukat, tölt fel, hoz megoldásokat. (Szabad és egyszeri lény az ember! Nincsenek egyenutak.)

Szeretettel és tisztelettel: Csillagvirág
 
Oldal tetejére