Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Éppen fordítva:
a többi jelenet lett a macskás mellé csempészve.

A régebbi hozzászólások között 2 jós nyilatkozik,
hogy szerintük a cigánykártyában mit jelent a macska.

Az egyik szerint gondoskodást, a másik szerint hamisságot.

Nem ismerem egyáltalán a cigánykártyát,
de kiváncsiságból megkerestem a kérdéses lapot kétféle cigánykártyában.


A képek alapján is látszik,
hogy mennyire fontos a viszonyítási alap.

Vagyis a kannibálmacskás jelenet, maga az álom

a hamis tudat öngólmarketingjéről szól.

Szia Sisne!kiss
Köszönöm az álom magyarázatodat!
Az álmom előzménye sokszor felmerül magába, sokszor álmodok ilyet. A gyönyörű zuhatagos rész, és az a tó, vagy tengerpart, ahová az édesvizű patak lezuhog, és benne való fürdés. Van mikor akkora méretű vagyok, hogy ez csak egy kerti medence, és kitöltöm az egészet, van mikor valódi tengerpart, és én egy kicsi ember vagyok benne. De mindig kellemes, és feltöltődve ébredek. A szerelmi jelenetek is többször előfordultak benne. Most először került közé a macskás jelenet, és nagyon kilóg belőle. Nem képezi a szerves részét.
Én úgy ismertem eddig, és úgy is tapasztaltam az álmaim megfigyelése révén, hogy számomra a macska a megcsalást jelenti. A kígyó a hamisságot, a kutya a hűséget, a ló az okosságot. Még cigányokkal is szoktam álmodni időnként. Nem tudom, hogy miért, mert egyébként semmi dolgom velük, soha nem bántottak, én sem őket.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!kiss
Sok szeretettel Erzsi.:11:
 
S

sisne*

Vendég
azt álmodtam, hogy megegyeztem valakivel hogy megyek egy otthonfélébe dolgozni mint nemtuodom mi és a megeggyezett idore nem jelentem meg.
Nagy szégyen volt ez a fejemre, merthogy én sem tudom betartani a szavam, - családi vonás.
végulis elmentem, és fel akartak venni, és elémnyomtak egy laptopfélét amin dolgoznom kéne, - az eggyettlen baj csak az volt ezzel a laptoppal hogy kb 5 szer 5 cm -es volt a billentyuzete, es egyszeruen nem tudtam használni. a végén meg kiderult hogy azt a gépet mindenképp még ki is kell fizetnem, merthogy már megeggyeztem veluk a munkában, és ok megvették nekem, és az ára meg a háromszorosa volt annak az árnak ami normálisan lett volna...
a végén én is csalodottan mentem el toluk - azzal a gondolattal, hogy itt még mindig nem változott semmi, és nekik is azthiszem keseru volt a szájízuk.

az érdekes az volt hogy _az a gép vagy laptop féle_ amit adtak _szerintem rám tukmáltak_ nagyon modern volt, valami olyasmi tipus ami még talán nincs is a piacon és én mégis azt éreztem hogy visszamaradottak...
lehet hogy éppenséggel én vagyok az...
-
Szia kiss

Ezzel az álommal jó sokat molyoltam,
mert nagyon beleillett a mátrixba :cool:

Végül arra jutottam, hogy ez un. kompenzációs álom lehet.

Most körülményes volna felkutatnom azt a könyvemet,
amelyben C. G. Jung ír 1 ilyen esetről 1 páciensével összefüggésben.

Jung álmában ezt a nőt óriási nagynak látta.
Azon töprengett, vajon mi lehet ennek az oka.
S akkor döbbent rá: ezzel a túldimenzionálással igyekezett kiegyensúlyozni,
hogy a való életben titkon megvetette...
(Elnézést kérek, ha nem teljesen pontosan idézem fel a történetet...).

Az álmodban ez éppen fordított előjellel működik:
elveszíthettél valami nagyon értékeset
és az emiatti fájdalmadat bagatellizálod 1 törpebillentyűzettel.

Szeretettel sisne
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
neo.gif


*** hidden content ***

Szia Sisne!kiss
Jópofa a képed. Valahogy így képzeltem el, hogy a lelkünk felépíti a testünket.
Köszönöm.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
S

sisne*

Vendég
Szia Sisne!kiss
Köszönöm az álom magyarázatodat!
Az álmom előzménye sokszor felmerül magába, sokszor álmodok ilyet. A gyönyörű zuhatagos rész, és az a tó, vagy tengerpart, ahová az édesvizű patak lezuhog, és benne való fürdés. Van mikor akkora méretű vagyok, hogy ez csak egy kerti medence, és kitöltöm az egészet, van mikor valódi tengerpart, és én egy kicsi ember vagyok benne. De mindig kellemes, és feltöltődve ébredek. A szerelmi jelenetek is többször előfordultak benne. Most először került közé a macskás jelenet, és nagyon kilóg belőle. Nem képezi a szerves részét.
Én úgy ismertem eddig, és úgy is tapasztaltam az álmaim megfigyelése révén, hogy számomra a macska a megcsalást jelenti. A kígyó a hamisságot, a kutya a hűséget, a ló az okosságot. Még cigányokkal is szoktam álmodni időnként. Nem tudom, hogy miért, mert egyébként semmi dolgom velük, soha nem bántottak, én sem őket.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!kiss
Sok szeretettel Erzsi.:11:
Érdemes az álmodós topikban a macska szóra rákeresni.
Ezáltal a Nyúl Üregében és Más Világokban is alaposan körül lehet nézni ;)

Így megvilágosodhat(sz),
hogy mikor és miért vagy 1x túl kicsi (fecske), 1x túl nagy :cool:

Nah és Most brilliáns meglátásait sem szabad kihagyni :idea:
 

zsuzso100

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét segítséget szeretnék kérni...
Álom az álomban volt, ezért éreztem közben zavarodottan magam.
Kezdem a legmélyebb szintről: egy ismerősömmel (aki egyre közelebb kerül a szívemhez) megbeszéltünk egy programot, elindultunk, odamentünk és egyszercsak eltűnt én vártam rá, de nem volt sehol - közben felébredhettem egy szinttel feljebb és mondtam neki, hogy nem volt ott, ahol megbeszéltük, ő meglepődött, ekkor derült ki, hogy álmodtam és nem került még sor az eseményre. Felébredve vált igazán zavarossá, melyik szinten mi volt. Szeretném, ha számíthatnék rá, ha közelebb kerülnénk egymáshoz, ezt igazából az ő kedvessége váltotta ki nálam hosszabb idő alatt.
Két kártyát is húztam, nem tudom, melyik számít igazán. Elsőre a Hold jött ki, de akkor nem koncentráltam igazán, de mégis ez volt az első jel, másodikra az Igazságosság.
Mit jelenthet az álmom önmagában és a kártyákkal kiegészítve?
Köszönöm szépen!

Igazságosság
Az égen ragyogó csillag szelíd fényében egy angyal fújja trombitáját. Az angyal lába alatt tajtékzó vízből mindenféle alakok és formák emelkednek ki. A trombita hangja nyugtalanító és felkavaró eseményeket idéz, ám a jelenet mégis békés, biztonságos hangulatot áraszt. Az angyal barátságos és szelíd, nyugalma mégis erőt sugároz. Hatalmas szárnyai képessé teszik arra, hogy átrepüljön a zavaros vizek fölött.
Az Igazságosság szava felhívást jelent. Mégpedig arra, hogy szembenézzünk a múlttal, mielőtt továbbmegyünk. Itt az ideje, hogy elismerjük, elfogadjuk és végül elengedjük mindazt, ami a múltban történt. Rengeteget tanultunk, tapasztaltunk eddigi életünk során, és mostanra elég bölcsességre és erőre tettünk szert ahhoz, hogy megszabaduljunk a múlttól. Eljött a változás ideje – talán egy új állás, egy új kapcsolat vagy egy új életmód formájában. Azonban a változást jelző többi lappal ellentétben az irányítás most a mi kezünkben van. Elhatároztuk, hogy hallgatunk a hívó szóra. Tapasztalataink és tudásunk segítségével előre haladhatunk, csak még néhány dologtól búcsút kell vennünk.
Fordított helyzetben a kártya arra utal, hogy túlságosan a múltban élünk, és a múltunkat ürügyül használva nem mozdulunk előre. Hasonlóképpen jelentheti azt is, hogy haladunk ugyan, de a múltunkat még mindig magunkkal cipeljük.
Hallgassunk a megérzéseinkre.
A vízből kiemelkedő alakok vajon veszélyt jelentenek az angyalra?
Mi történne, ha ezek az alakok megérintenék az angyalt? Átváltoznának? Ha igen, vajon mivé?

Sisne!
Ennek a megfejtésében nem tudsz segíteni...van-e jelentősége az álom az álomban-nak, vagy annak, hogy én bízni akarok benne...vajon ez a vágyam vagy a valóság? Köszönöm!
 

alfahold

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nagyon mozgalmas éjszakám volt, nagyon sok mindent álmodtam. Először is feltűntek az elhunyt nagyszüleim. Nagymamámtól ódzkodtam, viszont nagyapámat szeretettel (éreztem, hogy eltölt közben ez az érzés) megöleltem. Aztán fentről (erkély volt ez vagy híd, nem tudom) a mélyben láttam egy óriási fehér krokodilt. Többen néztük ismerősökkel, gyerekekkel együtt. Utána elindultam, kenyeret vettem egy pékségben, elmentem a férjemmel a sógoromhoz, aki pénzt adott a férjemnek. Majd újból egyedül mentem, kerestem a vasútállomást, mert tudtam, hogy hamarosan indul a vonat, amelyikkel haza kell mennem. De csak bolyongtam az utcákon, ismerős volt minden hely, mégsem tudtam pontosan merre kell mennem. Egy utamba kerülő férfi kalauzolt, úttalan utakon. Egy akadály is megjelent, amit nem tudtam átlépni mert szoknyában voltam, erre ő összecsukta, így mentem tovább. Megálltunk egyszer, akkor hófehér galambok röpködtek az égen. Megtaláltam az állomást, de akkor nem találtam táblán a vonatot. Megkérdeztem egy nőt, de olyan furcsán és lekezelően válaszolt, hogy sírva fakadtam egy pillanatra. Közben végig tudtam, hogy nincs annyi pénz nálam, hogy még egy napot maradhassak ha lekésem a vonatot.
Hát ennyi.
Előre is kösz mindenkinek, aki elolvassa és elgondolkodik rajta.
Alfahold
 

pageUp

Állandó Tag
Állandó Tag
álom-lottószámok :p

Heloo !

Álmomban már láttalak - kontakt a "nyerő" lottó számokkal :)

http://szokratesz.blogspot.com/


február 2-án került bejegyzésre :) ,kicsit lejjebb kell görgetni , !
Érdekes álom volt, aztán meg a valóság is :)

Volt valakinek hasonló ""élménye"" álma ?? :)
 

image1150

Állandó Tag
Állandó Tag
béka, béka...

hali már megint az a k... béka volt a konyhámban. Nincs valakinek gólya eladó? No meg mit jelenthet?:mad:
 

tundértimi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok...megint én (szóljatok, ha már unjátok).
Az én álmomban nem volt béka...
két csokor lila virágot kaptam, egyiket anyukámtól ezek borzos, őszi rózsára emlékeztető virágok voltak ( anya kedvence egyébként), a másik csokrot a lányom adta, az lila kehelyszerű virágokból volt. Egyiket a másik közepébe helyeztem, egy áttetsző üvegvázába, és a mellettem ülő kollégám íróasztalára tettem. Rémlik, hogy 2 váza volt összesen.
Nézegettem szimbólumtárat, és álomszótárat, de nem tudom összefűzni az elemeket. Kaphatok még 1 kis segítséget?
köszönöm szépen,
Tímea
picture.php
 

adamdudas

Új tag
Én azt álmodtam, hogy a barátnőmmel feküdtünk valahol, valamin ami mozgott alattunk (mintha mondjuk egy kocsi platója) de mégis láttunk körbe mindent, a szép tájat. Nem történt semmi különös, csak feküdtünk és fogtuk egymás kezét...:oops: és így ébredtem fel.
 

alfahold

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,
Felriadtam az éjszaka közepén, annyira féltem álmomban. Egy gyilkostól féltem és féltettem a családtagjaimat. Nem tudtam, hogy néz ki, nem tudtam pontosan kitől félek, csak azt, hogy bármikor előléphet valahonnan. Éppen ezért gyorsan pakoltunk (ott voltak a szüleim, gyerekem, férjem), hogy minél hamarabb kijussunk a házból. SDe a pakolás is nehezen ment, én öltözködtem, de valamit folyton fordítva vettem magamra. És volt egy barna kabát is, ami előzőleg valamikor rajtam volt, de nem vettem vissza magamra, hanem csak a többi holmi tetejére dobtam. KÖzben annyira féltem, hogy valahol itt megszakadt az álom, mert felriadtam.
Mindenkinek szép napot,
Alfahold
 

tundértimi

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=comic sans ms,sans-serif]Sziasztok, nagyon érdekes álmom volt, muszáj elmeséljem:
Egy rendezvényre, vagy valamilyen eseményre kellett bejutnom, a belépés egy kis chip alapú kütyüvel volt lehetséges. Regisztrálni kellett, a chipem rendben is volt, viszont ahhoz, hogy jogosult legyek fényképezni is, kellett egy másik típusú kütyü is, én meg valamiért nem voltam a listán...aztán a bejáratnál 2 recepciós hölgy mégis segített egy ilyen másik típusú chiphez jutni. Az első amivel próbálkoztak nem működött, a második pedig, amikor ők aktiválták, kölcsönhatásba lépett az elsővel, amit a belépéshez kaptam, és ami a bal vállamra vetett hátizsákomban lapult, és gyerekek, olyan elektrosokkot, vagy nem is tudom minek nevezzem impulzust kaptam a bal oldalamra, mintha jól vesén rúgtak volna, vagy elzsibbasztottak volna egy áramütéssel ( nem volt kimondottan fájdalmas, de borzasztóan erős érzés, a lábaim is megroggyantak és szó szerint éreztem, úgy ugrottam ki az ágyból még mielőtt az ébresztő óra jelzett volna). Örvendek, hogy a chip csak a zsákomban volt, és nem a bőröm alatt, meg annak is, hogy ez csak egy beaktiválás volt, nem kiiktatás...
Nagyon remélem ez nem egy jósló álmom...
Az érdekes az, hogy azóta is pörgök ezerrel, mint a búgócsiga, vagy mint akit a 220 V-ba dugtak. ( ez nálam úgy nyilvánul meg, hogy egyfolytában beszélek, beszélek, le sem lehet lőni, nem tudom abbahagyni, már a családomat is komolyan sajnálom ilyenkor)
Lehet egy álom ilyen hatással a "valóságra"?
Vagy történhet "álomban" ilyen energetizálás?
Legyen szép napotok!
Tímea
[/FONT]
 

alfahold

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Sisne,
Amikor elolvastam az üzenetedet, akkor jöttem rá, hogy ezeket, legalábbis nagyon hasonló dolgokat éreztem az álmommal kapcsolatban. Megfogalmazni nem tudtam és nem is tudtam volna.

Köszönöm,
Alfahold
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére