Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Mamka82

Állandó Tag
Állandó Tag
A Meixner-módszer nagyon jó!!!
Mi már megkaptuk a második osztályos tankönyvlistát is,ezek lesznek:
Hétszínvarázs tankönyvcsomag 2. évfolyam
Szövegértést fejlesztő gyakorlatok 2. évfolyam
Környezetismeret 2. -A fák birodalma
Sokszínű matematika munkatankönyv 1.-2. félév
Sokszínű matematika-Számolófüzet 2. o
Ki(s)számoló feladatok 2. o

De választható magyarból akár a Meixner módszer folytatása is, a Hónapról hónapra c. kiadvány.

Köszi ismét a választ. Megmondom őszintén, hogy Nekem egy szem lánykám van, ő most lesz május 31.-én 7 éves, persze mi vagyunk a legfiatalabbak az osztályban. Nincs még csak baráti, közeli ismerőseim között se olyan korú gyerek, akinek bármennyire is belefolytam volna a tanulási folyamatába, így e téren semmi tapasztalatom sem volt és most sincs túl sok. Én azt gondoltam, hogy az iskola az egyféle képen működhet, azzal a céllal, hogy a gyerekeket a hozzájuk legközelebb álló módon megtanítsák arra, amire kell. Fel sem merült bennem, hogy olyan tankönyvek létezhetnek, amik nem azt veszik alapul, amit egy átlag 6-7 éves gyereknek tudni kell és erre építik fokozatosan a dolgokat. Szóval engem olyan szinten ért hideg zuhanyként ez az egész, hogy majdnem összeomlottam, mint egy kártyavár, de szó szerint, mert tudtam a gyerekemről hogy nagyon ügyes, hamar megtanul dolgokat és eszembe sem jutott, hogy ennyi munka árán fogunk eljutni arra a szinte, ami Neki könnyen menne alapból. Az a csalódottság amit éreztem, szinte leírhatatlan, azt éreztem hogy az anyai ösztöneim becsaptak, hogy minden amit addig hittem a gyerekemről, az én anyai mivoltomról, az elveimről, azokkal valami komoly hiba van, mert nem működnek... Életemben először éreztem azt, hogy valahol nagyon nagyot hibáztam és még csak észre sem vettem... Aztán elkezdtem picit a dolgok után járni és rájöttem hogy szó sincs erről... szerencsére! Nagy segítség volt persze ebben a férjem is, aki végig mellettem állt, de szerencsére más szülők is megerősítettek ebben, mert ők is ezt látják és tapasztalják. Szülőin elő is jött egy-két dolog és akkor el is indult valami, csak aztán szépen háttérbe húzódott mindenki... Én meg úgy voltam vele, hogy ha annyi nincs bennük szülőként, hogy a gyereke érdekében összefogjunk, akkor én 2-3 szülővel karöltve nem fogok balhézni, mert nincs értelme. A végén a gyereken csapódna az egész.... Ha ott maradna azért, ha elvinném egy városi suliba, akkor pedig azért, mert új környezet, a bejárás napi szinte azért csak plusz teher valamennyire. Ezért felkutattuk a megfelelő segédanyagokat és itthon ezekből már jóval könnyebben működnek a dolgok. Normál esetben ennek nem így kéne lennie, de én azt látom, hogy ebben az országban már a normál estek sem léteznek... és ez az ami nagyon elszomorító... Hogy le kell nyelni a békát és a gyerek érdekében megtenni amit csak lehet, hogy megállja majd a helyét később egy középiskolában vagy gimnáziumban.
Most egyenlőre ezek az Apáczai-s dolgok beváltak, a lánykámnak nagyon tetszik, aztán majd meglátjuk mi lesz 2.-ban... Majd utána olvasok a módszernek amit írtál, de még ennyire mélyen nem ástam bele magam, örültem hogy látom a javulást és a fényt az alagút végén... Köszönöm a segítséged és a tanácsod! Szép hétvégét Neked! Anita
 
Mamka82

Állandó Tag
Állandó Tag
A tankötelezettség - a szülő választása alapján - iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető.

Most látom hogy írtál még! Gondoltam én is a magántanulóságra, de egy gyereknek én azt vallom hogy kell a közösség és szükség van rá, hogy gyerekek közt legyen, hogy tapasztalatot szerezzen, jót is és rosszat is. Fizetni magániskolákra nem tudok sajnos és az sem biztos hogy egy fizetős magániskola feltétlenül a legjobb megoldás. Egy elhivatott, gyerekszerető, igazi jó tanár kéne csupán, aki a gyerekek szemszögéből áll a dolgokhoz, nem pedig más egyéb oldalról. Nehéz ez nagyon, szülőként jó döntéseket hozni a gyerekünk felett, hiszen az ő jövőjét alapozzuk ezekkel a dolgokkal... Bárhogy is lesz és bármit is hoz az élet, érte biztos hogy a végsőkig elmegyek és azt az utat választom amit a leghelyesebbnek találok a gyerek szemszögéből nézve. Bízom benne hogy lesz majd valami javulás a suli részéről is, mert ha ez így marad, akkor akár a negyed osztály lemorzsolódhat és az már csak szemet ütne valahol, akár szülői részről, akár tanár részről vagy igazgatói részről. De lehet ez csupán megint az én naivításom tükrözi.... nem tudom... De szeretném hinni hogy jobb lesz!
 
csuk

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán jobb lenne, ha elvinnéd egy másik iskolába, és nem okoznál a gyermekednek, magadnak, másoknak ennyi problémát.

Ha egy gyermek nagyon ügyes, akkor nem átlagos.

Akkor olyan mindegy, hogy milyen könyvből tanul. Mindkét esetre igaz.

Mellesleg, az óvodában keresik a hangot: hol bújt el..elején, végén, benne. Ennyi.

Eddig a nagyravágyó szülők otthonra megvették a felmérőlapokat, aztán az iskolában teljesítettek a gyermekeik. Most meg már a könyveket is....gondolom, napközis a nebuló, nyóc órát az iskolában van, te meg túlóráztatod otthon, remélem, alszik!
 
Szeretem az ilyen pozitív embereket, mint amilyen Te is vagy! Fogalmad nincs az dologról, de úgy érzed ítélkezhetsz bárki felett... Hát ha ettől Te jól érzed magad, akkor legyen! Igyál rá egyet örömödben és egészségedre! Nagyon frankó ember vagy! Kár lett volna ha ezeket a kedves gondolatokat magadban tartod! Értékes hozzászólás, nagyon sokat segítettél, köszönöm! kiss
Az mindegy hogy milyen könyvből tanul, de az nem mindegy hogy a könyvhöz tartozó + kellékek, munkafüzetek is megvannak-e, mert úgy teljes a dolog. Nálunk viszont szövegértési tartozna hozzá, de nem lett megrendelve...
Az hogy az oviba mit tanulnak Nálatok, azt nem tudom, de Nálunk a 29 gyerekből 25-nek nagyon nagy gondot okozott a hangok beazonosítása, mert mindjárt úgy indítottak hogy tegyél annyi pöttyöt ahány hangot hallasz és egy hangot színezz be belőle... Hát Nálunk az oviba ilyent nem tanultak a gyerekek, de mi bizonyára egy falusi óvoda és iskola vagyunk, nem az elit réteg, biztos Te szuper környéken laksz... Nincs eladó ház a környékeden? Lehet oda költöznék...
Ami a nagyravágyást illeti, hát köszönöm hogy felnyitottad a szemem! Tényleg csupán azért csinálom hogy verhessem a mellkasom hogy milyen szuper a gyerekem! Biztos ezért kutatom már vagy egy hónapja a legmegfelelőbb, legérthetőbb anyagokat, hogy tudjam melyik a legjobb a gyerekemnek... Ezért kutakodok éjfélig, hajnalig hétköznap miután este 7-kor leteszem a gyerkőcöm aludni... Ja és most ezt azért írom le, hogy mártír szerepben tündökölhessek.... Én a HŐS, önfeláldozó, tökéletes anyuka! Ja és a nagyravágyó ugyebár...
Mellesleg a lánykám már óvodában is hoztam haza ebéd után és most iskolában sincs ez másként! 4.-5. óra után megyek a gyerkőcömért biciklivel és jövünk haza. Itthon ebéd, majd 1-1,5 óra pihi, játszás, mikor mi, után áll neki a leckének. Egyedül megcsinálja, ha nem ért valamit szól és megpróbálom rávezetni a dologra, nem megmondom a megoldást egyből. Miután készen van leellenőrzöm, ha kell javít. Ez után olvas hangosan magának 1x-2x, ez kb. 5 perc, de lehet még annyi sincs, aztán mikor végzett megyek és Nekem is felolvassa hangosan. Kérdezek az olvasmányból hogy lássam érti-e amit olvas, megbeszéljük hogy miről is szól amit olvasott. Ugyan is ebben a szuper olvasókönyvben, sem a munkafüzetben semmi feladat nincs a szövegértést illetően... De én, idióta, nagyravágyó szülő hogy is várhatom el hogy a szövegértéshez feladatok legyenek egy elsős tananyagban... Tényleg mennyire nagyravágyó vagyok... Miután kész a lecke, na meg persze közben is van hogy tart a lánykám 5-10 perces szüneteket, mikor milyen napja van, de szól ha elfárad a keze vagy picit mozogni akar, nincs ebből gond. Nincs rákényszerítve hogy most ott ülsz és fel nem állsz míg be nem fejezed és tökéletes legyen minden betű, minden szó olvasása. Ez után szoktunk tartani egy kis szünetet, aztán mikor mit kell gyakorolni, azt csináljuk. Múlthéten pl. lemásolták órán a teljes zengő ábécét, hazahozta a gyerek és tele volt hibával. Kiderült hogy csak másoltak folyamatosan, egyénileg, nem is ellenőrizték vissza, írták egyénileg folyamatosan a vetítőről... Ezért itthon egy 4 soros vers részletet, amibe soronként kb. 4-5 szó szerepelt, beleértve a névelőket is, megkértem hogy másoljon le, olvassa el először a egész sort, majd szavanként másoljon fejből, ne betűnként nézve az olvasókönyvet, mert ezt a tanítónéni nem mondta hogy hogyan kell másolni... De én vagyok a nagyravágyó és az én gyerekem a butus, mert az óvodában bizonyára nem figyelt oda mikor a másolás folyamatát mesélték nekik 5 évesen... Ez van na, mi egy ilyen selejt család vagyunk... Képes vagyok egy ilyen 4 soros verssel, meg kb. 3 sor rövid szavas diktálással túlóráztatni a gyerekem... Azta, tényleg egy diktátor vagyok!!! Ha megkérhetlek azért ne említsd a gyámügyesnek, nehogy elvegyék Tőlem, mert akkor elesem a családi pótléktól... Év elején mikor problémáink voltak, sokkal több "problémát" okozott az idő beosztása, mert akkor is fontosnak tartottam hogy tanulás után még legyen ideje a gyerekemnek legalább 1,5 órát játszani, kikapcsolni akár egyedül, akár Velem vagy ismerős gyerekekkel. Ja és kedden, csütörtökön + tornára járunk délután, mert imád mozogni a gyerek..., ja nem, mert én erőltetem hogy tornászlány legyen belőle, hogy mikor a dobogóra áll, akkor finoman mögé surranva mosolyoghassak a fényképen, majd lelökve a gyerekem hogy én is látszódjak... Szóval a napirendünket nézve mi minden hétköznap, kivéve a péntek, mert akkor "buli" van, ja és beleértve a vasárnapot, mert másnap ugye suli, szóval akkor is, fél 6-kor vacsi, fürdés és 7-kor alvás. Mondom én hogy diktátor vagyok! Ebből ha kiszámolod, a minimum 1,5 órás játszást, az azt jelenti, hogy minden esetben legkésőbb 4-re mindennel készen kell lenni... Ha van torna, ha nincs. Ja és gyalog közlekedünk vagyis én biciklivel, de a gyerek gyalog jár még, mikor kísérem én is tolom, de haza már felcsüccsenek rá, mert sietnem kell keresni az újabb anyagot, amivel terhelhetem a gyerekem, hogy szuper okos legyen. Így ha kiszámolod, heti 3 nap tanulunk kb. fél 2-től, mikor hogy jön ki a lépés. Ha 4-ig tanulunk is legrosszabb esetben, ami azért szerencsére ritkán fordult elő, akkor is pihenőkkel, mindennel együtt, tanul a gyerekem suli után 2,5 órát a házival, gyakorlással együtt. Kb. így volt ez az év elején heti 3 napban. De szerencsére most hogy már túlbuzgó módon felkutattam a másik fajta tankönyvet és képes is voltam megrendelni gyakorlásnak, azóta elértük hogy a gyerekem játéknak fogja fel az olvasás, meg a hozzá tartozó feladatok elvégzését, mert ez olyan mint az esti mese olvasása. Ja, mert az is van este Nálunk... Már egész kis kora óta... Még ezzel is terhelem szegény gyereket, hol az apja, hol én... Szóval ezt az olvasókönyvet ő mesekönyvnek hívja, mert olyanok az olvasmányok benne, amit szívesen olvas, ellentétben a sulis könyvével, amit még néha én is kiguvadt szemmel nézek mikor a gyerekem rákérdez egy-egy névre, szóra... Hát tanulatlan is vagyok na..., ez van! Ja és hogy van Nekem erre időm??? Hát úgy hogy nem dolgozom..., mert eltart a férjem..., jól házasodtam, nincs házassági szerződés, kaszálok a végén! Nem támogat se szülő, se nagybácsi, se segély, se munkanélküli, se semmi és senki, egyedül a családit kapom a gyerekem után. Rossz-e? Igen, nagyon, mert az önérzetem sokszor földre tesz emiatt..., hogy csak egy eltartott vagyok így közel 30 éves koromra... Nem megyünk nyaralni napokra, hetekre minden évben, de eljutunk kirándulásokra..., belefér a kis kikapcsolódás a családdal. Beosztjuk az egy keresetet. Mellesleg nem főnök a férjem sehol, nem keres milliókat, de be tudjuk osztani úgy a pénzt hogy a számunkra szükségesnek és fontosnak tartott dolgok beleférjenek. Nem járok fodrászhoz, se manikűröshöz, se shoppingolni, se kávézni a cica-mica barátnőimmel. Ehelyett rendben tartom a házat, az udvart, télen tüzelek a kazánba, hasogatom a fát ha kell, begyújtok, füvet nyírok ha kell és még sorolhatnám. De ha itthon van a gyerekem, akkor Vele foglalkozom pont annyit, amennyire igénye van és amennyi úgy látom szükséges. Ha megkér a lányom hogy anya ma ne gyakoroljunk, akkor nem gyakorlunk! Számtalanszor volt hogy éreztem kéne még gyakorolni, mert ez még nem megy úgy ahogy kéne, de pl. esett jó sok hó, akkor inkább kimentünk szánkózni vagy szépen süt a nap, kimentünk a játszótérre játszani.
A kisregényem után annyit szeretnék tisztázni a buksikádban, hogy én nem az a szülő vagyok, aki azért segít a gyerekének, hogy verhesse rá a mellét! Én azért segítek a gyerekemnek és próbálom a számára legkönnyebben, legérhetőbb módon eljuttatni a tudást, hogy ne kelljen órákat "túlóráznia". Miért is? Azért mert sok más szülővel együtt az osztályból úgy érzem, hogy ez a tankönyvcsomag nem elég alapos, nincs meg 2 olyan munkafüzet hozzá pluszba, ami igen is sokat segített volna nekik év elejétől fogva. Ha ezért vagyok nagyravágyó és rossz szülő a szemedben, hát akkor legyen! Simán belefér és azt mondom igazad van. Te úgy látod, én meg így! Egyet viszont tisztázzunk, ne akarj úgy beleugatni mások életébe, hogy nem ismered a konkrétumokat!!! Mert ettől az én szememben csak egy kötözködő ember vagy, aki szükségesnek érzi, hogy ismeretlenül ítélkezzen bárki felett! Ettől én nem fogom másként látni a dolgokat, nem fogom idegesíteni magam rajta és nem lesz még csak lelkiismeretfurdalásom se. Miattad biztosan nem! Úgyhogy szeretném még1x megköszönni a kedves hozzászólásod, véleménynyilvánításod, mert úgy érezem tényleg kár lett volna ha benned marad és nem szánsz az életedből kb. 15 másodpercet eme pár sor megírására... Nagyra értékelem hogy a tökéletes életedbe belefért ez a mennyei gondolat!
Ezek után kívánok nagyon szép napot és hétvégét Neked! Na meg lassan jó étvágyat az ebédhez!

Minden jót: Anita kiss
 
gömbvillám

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nem szeretnék a vitátokba beleszólni, de...
Eddig itt csak segíteni akaró emberekkel találkoztam. Gyógypedagógusként és szülőként is sok segítséget kaptam az általatok feltöltött anyagok révén. Nem illik ehhez a fantasztikus oldalhoz ez a stílus. Egyébként úgy gondolom a pedagógus tudása,hozzáértése, személyisége többet nyom a latba mint az milyen tankönyvből tanít.
Az új oktatási törvény szerint egységes tankönyvcsaládot terveznek.
 
Hidd el én nem is fogok vitába belemenni, mert én sem azért jöttem ide..., próbáltam tájékozódni más szülőktől, pedagógusoktól. De miután kaptam egy olyan kedves "megjegyzést", nem tudtam szó nélkül hagyni, mert nem éreztem jogosnak.
A pedagógus tudása ténylegesen az ami számít, de sajnos ahhoz olyan pedagógus is kell..., mert ha egy szülő oda megy és segítséget kér, akkor egy jó pedagógus próbál segíteni, nem pedig azt mondja, hogy nem tud mit csinálni... Főleg úgy hogy ő már év elején is tudta hogy vannak olyan munkafüzetek, anyagok amik nagy segítségére lennének a gyerekeknek... Nem egy szülő kereste fel ezzel a problémával és kapott elutasító választ, mondván hogy ő így szokta csinálni és pont. Ezek után szülőin nyíltan ki lett jelentve, hogy ő már most tudja ki az aki év végén "bukni" fog az ő részéről..., ha csak valami nagyon nagy csoda nem történik... Annyi ilyen dolog van még, amin csak elcsodálkozok hogy jól hallom-e, jól értelmezem-e... Szóval emberként semmi bajom a tanítónéninkkel, mert kedves, barátságos, szépen mosolyog, de tanítónéniként nem vagyok megelégedve Vele... sajnos. Viszont remélem hogy ez változni fog.
Az egységes tananyag pedig jó ötlet, remélem tényleg így lesz, mert az biztos úgy lesz összeállítva ahogy annak lennie kell! Kinyomtathatja 3 kiadó is, egyik szebben, mint a másik, aztán azt már döntse el mindenki hogy a cicomára mennyivel akar többet fizetni, de maga tananyag, az olvasmányok, a lényeges dolgok legyenek egyformák.
Elnézést kérek ha a hozzászólásomban bárki is megsértettem vagy olyant írtam amit rossz volt olvasni, de nem azért írtam hogy ítélkezzenek felettem, hanem hogy más szülő aki ebből tanul, mit tapasztalt. Részemről lezártam a dolgot és tényleg sajnálom... Szerintem is nagyon jó ez az oldal, sokat segített Nekem!

Szép délutánt mindenkinek!

Anita
 
melon2008

Elsőben szerencsére nem buktathatnak,csak szülői beleegyezésre.Szóbeli értékelés van.
Örülök,hogy vannak ilyen szülők, mint Te,akik ténylegesen foglalkoznak a gyermekük tanulmányaival, és nemcsak a pedagógusra és az iskolára hárítják a felelősséget!
 
csuk

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretem az ilyen pozitív embereket, mint amilyen Te is vagy! Fogalmad nincs az dologról, de úgy érzed ítélkezhetsz bárki felett... Hát ha ettől Te jól érzed magad, akkor legyen! Igyál rá egyet örömödben és egészségedre! Nagyon frankó ember vagy! Kár lett volna ha ezeket a kedves gondolatokat magadban tartod! Értékes hozzászólás, nagyon sokat segítettél, köszönöm! kiss
Az mindegy hogy milyen könyvből tanul, de az nem mindegy hogy a könyvhöz tartozó + kellékek, munkafüzetek is megvannak-e, mert úgy teljes a dolog. Nálunk viszont szövegértési tartozna hozzá, de nem lett megrendelve...
Az hogy az oviba mit tanulnak Nálatok, azt nem tudom, de Nálunk a 29 gyerekből 25-nek nagyon nagy gondot okozott a hangok beazonosítása, mert mindjárt úgy indítottak hogy tegyél annyi pöttyöt ahány hangot hallasz és egy hangot színezz be belőle... Hát Nálunk az oviba ilyent nem tanultak a gyerekek, de mi bizonyára egy falusi óvoda és iskola vagyunk, nem az elit réteg, biztos Te szuper környéken laksz... Nincs eladó ház a környékeden? Lehet oda költöznék...
Ami a nagyravágyást illeti, hát köszönöm hogy felnyitottad a szemem! Tényleg csupán azért csinálom hogy verhessem a mellkasom hogy milyen szuper a gyerekem! Biztos ezért kutatom már vagy egy hónapja a legmegfelelőbb, legérthetőbb anyagokat, hogy tudjam melyik a legjobb a gyerekemnek... Ezért kutakodok éjfélig, hajnalig hétköznap miután este 7-kor leteszem a gyerkőcöm aludni... Ja és most ezt azért írom le, hogy mártír szerepben tündökölhessek.... Én a HŐS, önfeláldozó, tökéletes anyuka! Ja és a nagyravágyó ugyebár...
Mellesleg a lánykám már óvodában is hoztam haza ebéd után és most iskolában sincs ez másként! 4.-5. óra után megyek a gyerkőcömért biciklivel és jövünk haza. Itthon ebéd, majd 1-1,5 óra pihi, játszás, mikor mi, után áll neki a leckének. Egyedül megcsinálja, ha nem ért valamit szól és megpróbálom rávezetni a dologra, nem megmondom a megoldást egyből. Miután készen van leellenőrzöm, ha kell javít. Ez után olvas hangosan magának 1x-2x, ez kb. 5 perc, de lehet még annyi sincs, aztán mikor végzett megyek és Nekem is felolvassa hangosan. Kérdezek az olvasmányból hogy lássam érti-e amit olvas, megbeszéljük hogy miről is szól amit olvasott. Ugyan is ebben a szuper olvasókönyvben, sem a munkafüzetben semmi feladat nincs a szövegértést illetően... De én, idióta, nagyravágyó szülő hogy is várhatom el hogy a szövegértéshez feladatok legyenek egy elsős tananyagban... Tényleg mennyire nagyravágyó vagyok... Miután kész a lecke, na meg persze közben is van hogy tart a lánykám 5-10 perces szüneteket, mikor milyen napja van, de szól ha elfárad a keze vagy picit mozogni akar, nincs ebből gond. Nincs rákényszerítve hogy most ott ülsz és fel nem állsz míg be nem fejezed és tökéletes legyen minden betű, minden szó olvasása. Ez után szoktunk tartani egy kis szünetet, aztán mikor mit kell gyakorolni, azt csináljuk. Múlthéten pl. lemásolták órán a teljes zengő ábécét, hazahozta a gyerek és tele volt hibával. Kiderült hogy csak másoltak folyamatosan, egyénileg, nem is ellenőrizték vissza, írták egyénileg folyamatosan a vetítőről... Ezért itthon egy 4 soros vers részletet, amibe soronként kb. 4-5 szó szerepelt, beleértve a névelőket is, megkértem hogy másoljon le, olvassa el először a egész sort, majd szavanként másoljon fejből, ne betűnként nézve az olvasókönyvet, mert ezt a tanítónéni nem mondta hogy hogyan kell másolni... De én vagyok a nagyravágyó és az én gyerekem a butus, mert az óvodában bizonyára nem figyelt oda mikor a másolás folyamatát mesélték nekik 5 évesen... Ez van na, mi egy ilyen selejt család vagyunk... Képes vagyok egy ilyen 4 soros verssel, meg kb. 3 sor rövid szavas diktálással túlóráztatni a gyerekem... Azta, tényleg egy diktátor vagyok!!! Ha megkérhetlek azért ne említsd a gyámügyesnek, nehogy elvegyék Tőlem, mert akkor elesem a családi pótléktól... Év elején mikor problémáink voltak, sokkal több "problémát" okozott az idő beosztása, mert akkor is fontosnak tartottam hogy tanulás után még legyen ideje a gyerekemnek legalább 1,5 órát játszani, kikapcsolni akár egyedül, akár Velem vagy ismerős gyerekekkel. Ja és kedden, csütörtökön + tornára járunk délután, mert imád mozogni a gyerek..., ja nem, mert én erőltetem hogy tornászlány legyen belőle, hogy mikor a dobogóra áll, akkor finoman mögé surranva mosolyoghassak a fényképen, majd lelökve a gyerekem hogy én is látszódjak... Szóval a napirendünket nézve mi minden hétköznap, kivéve a péntek, mert akkor "buli" van, ja és beleértve a vasárnapot, mert másnap ugye suli, szóval akkor is, fél 6-kor vacsi, fürdés és 7-kor alvás. Mondom én hogy diktátor vagyok! Ebből ha kiszámolod, a minimum 1,5 órás játszást, az azt jelenti, hogy minden esetben legkésőbb 4-re mindennel készen kell lenni... Ha van torna, ha nincs. Ja és gyalog közlekedünk vagyis én biciklivel, de a gyerek gyalog jár még, mikor kísérem én is tolom, de haza már felcsüccsenek rá, mert sietnem kell keresni az újabb anyagot, amivel terhelhetem a gyerekem, hogy szuper okos legyen. Így ha kiszámolod, heti 3 nap tanulunk kb. fél 2-től, mikor hogy jön ki a lépés. Ha 4-ig tanulunk is legrosszabb esetben, ami azért szerencsére ritkán fordult elő, akkor is pihenőkkel, mindennel együtt, tanul a gyerekem suli után 2,5 órát a házival, gyakorlással együtt. Kb. így volt ez az év elején heti 3 napban. De szerencsére most hogy már túlbuzgó módon felkutattam a másik fajta tankönyvet és képes is voltam megrendelni gyakorlásnak, azóta elértük hogy a gyerekem játéknak fogja fel az olvasás, meg a hozzá tartozó feladatok elvégzését, mert ez olyan mint az esti mese olvasása. Ja, mert az is van este Nálunk... Már egész kis kora óta... Még ezzel is terhelem szegény gyereket, hol az apja, hol én... Szóval ezt az olvasókönyvet ő mesekönyvnek hívja, mert olyanok az olvasmányok benne, amit szívesen olvas, ellentétben a sulis könyvével, amit még néha én is kiguvadt szemmel nézek mikor a gyerekem rákérdez egy-egy névre, szóra... Hát tanulatlan is vagyok na..., ez van! Ja és hogy van Nekem erre időm??? Hát úgy hogy nem dolgozom..., mert eltart a férjem..., jól házasodtam, nincs házassági szerződés, kaszálok a végén! Nem támogat se szülő, se nagybácsi, se segély, se munkanélküli, se semmi és senki, egyedül a családit kapom a gyerekem után. Rossz-e? Igen, nagyon, mert az önérzetem sokszor földre tesz emiatt..., hogy csak egy eltartott vagyok így közel 30 éves koromra... Nem megyünk nyaralni napokra, hetekre minden évben, de eljutunk kirándulásokra..., belefér a kis kikapcsolódás a családdal. Beosztjuk az egy keresetet. Mellesleg nem főnök a férjem sehol, nem keres milliókat, de be tudjuk osztani úgy a pénzt hogy a számunkra szükségesnek és fontosnak tartott dolgok beleférjenek. Nem járok fodrászhoz, se manikűröshöz, se shoppingolni, se kávézni a cica-mica barátnőimmel. Ehelyett rendben tartom a házat, az udvart, télen tüzelek a kazánba, hasogatom a fát ha kell, begyújtok, füvet nyírok ha kell és még sorolhatnám. De ha itthon van a gyerekem, akkor Vele foglalkozom pont annyit, amennyire igénye van és amennyi úgy látom szükséges. Ha megkér a lányom hogy anya ma ne gyakoroljunk, akkor nem gyakorlunk! Számtalanszor volt hogy éreztem kéne még gyakorolni, mert ez még nem megy úgy ahogy kéne, de pl. esett jó sok hó, akkor inkább kimentünk szánkózni vagy szépen süt a nap, kimentünk a játszótérre játszani.
A kisregényem után annyit szeretnék tisztázni a buksikádban, hogy én nem az a szülő vagyok, aki azért segít a gyerekének, hogy verhesse rá a mellét! Én azért segítek a gyerekemnek és próbálom a számára legkönnyebben, legérhetőbb módon eljuttatni a tudást, hogy ne kelljen órákat "túlóráznia". Miért is? Azért mert sok más szülővel együtt az osztályból úgy érzem, hogy ez a tankönyvcsomag nem elég alapos, nincs meg 2 olyan munkafüzet hozzá pluszba, ami igen is sokat segített volna nekik év elejétől fogva. Ha ezért vagyok nagyravágyó és rossz szülő a szemedben, hát akkor legyen! Simán belefér és azt mondom igazad van. Te úgy látod, én meg így! Egyet viszont tisztázzunk, ne akarj úgy beleugatni mások életébe, hogy nem ismered a konkrétumokat!!! Mert ettől az én szememben csak egy kötözködő ember vagy, aki szükségesnek érzi, hogy ismeretlenül ítélkezzen bárki felett! Ettől én nem fogom másként látni a dolgokat, nem fogom idegesíteni magam rajta és nem lesz még csak lelkiismeretfurdalásom se. Miattad biztosan nem! Úgyhogy szeretném még1x megköszönni a kedves hozzászólásod, véleménynyilvánításod, mert úgy érezem tényleg kár lett volna ha benned marad és nem szánsz az életedből kb. 15 másodpercet eme pár sor megírására... Nagyra értékelem hogy a tökéletes életedbe belefért ez a mennyei gondolat!
Ezek után kívánok nagyon szép napot és hétvégét Neked! Na meg lassan jó étvágyat az ebédhez!

Minden jót: Anita kiss

Hát ja. A képzési rendszer......nem készíti fel a tanító nénit az olvasás, írás megtanítására. Nem tanítanak módszertant a tanítóképző egyetemen.
Nincsenek fokozatok. Mennyit másol? :)Viszont akkor nagyon jól tud írni..:) ha ennyit bír másolni.
Hát igen, a fiatal tanerő nem mindig tudja mi a fontos, mi az alap. De ő erről nem tehet. Arról sem, hogy millió tankönyv van forgalomban. Honnan tudná, hogy melyik a jó? Legtöbbször az iskola dönt.

Nem akarom elhinni, hogy létezik az, amit te leírtál::``:
 
Mamka82

Állandó Tag
Állandó Tag
Elsőben szerencsére nem buktathatnak,csak szülői beleegyezésre.Szóbeli értékelés van.
Örülök,hogy vannak ilyen szülők, mint Te,akik ténylegesen foglalkoznak a gyermekük tanulmányaival, és nemcsak a pedagógusra és az iskolára hárítják a felelősséget!

Örülök hogy van azért aki hasonlóan látja a dolgokat, mint én! Köszi!
Nem tudom hogy Nálunk most mi a helyzet a buktatással, ugyanis év elején arról volt szó, hogy nem lehet évet ismételtetni, csak ha a szülő is rábólint. Ehhez képest félévkor már úgy beszélt, hogy tuti fognak bukni... Arról is szó volt év elején, hogy nem kapnak majd jegyet a gyerekek semmire sem, mert elsőben nincs jegyre osztályzás, csak szöveges. Ehhez képest minden felmérésre, dolgozatra jegyet kaptak a gyerekek, ellenőrzőbe, naplóba beírva... Szóval én már semmiben sem vagyok biztos... Szerencsére az én gyerkőcömnél nincs szó esetleges évismétlésről, a tanítónéni szerinti "átlaghoz" képest még csak gond sincs a gyerekemmel, csak azt nem tudom, hogy akkor milyen lehet a többi gyerek teljesítménye, ha egy hibáktól hemzsegő másolás átlagon felülinek számít... Sőt, igazából azt sem tudom, hogy hibátlanul másolni mikorra kell megtanuljanak, mert erre sem kaptam egyértelmű választ... De már nem is foglalkozom ezzel, a lényeg hogy van a kezemben egy nagyon hasznos "eszköz", amivel tudok segíteni a gyerekemnek. Most már alapból úgy állok a dolgokhoz, ha újat vesznek, akkor tudatosan meggyőződök arról hogy mindent ért-e, tud-e amit kell. De talán ez a 2. félév már könnyebb mint az első, hiszen már tudnak minden betűt, megy az olvasás, írás, ezt kell csak jobban begyakorolni majd. Minimális új dolog van még vissza ahogy elnéztem, talán matekból lesznek majd valami mértékegységek, meg római számok... De bármi is lesz még, tudom hogy oda kell figyelni és ennyi. Minden adódó nehézséget megoldunk ahogy felmerül és nem várjuk meg míg összegyűlik több egyszerre...

Szép estét Neked!
 
Mamka82

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát ja. A képzési rendszer......nem készíti fel a tanító nénit az olvasás, írás megtanítására. Nem tanítanak módszertant a tanítóképző egyetemen.
Nincsenek fokozatok. Mennyit másol? :)Viszont akkor nagyon jól tud írni..:) ha ennyit bír másolni.
Hát igen, a fiatal tanerő nem mindig tudja mi a fontos, mi az alap. De ő erről nem tehet. Arról sem, hogy millió tankönyv van forgalomban. Honnan tudná, hogy melyik a jó? Legtöbbször az iskola dönt.

Nem akarom elhinni, hogy létezik az, amit te leírtál::``:

Sajnos az a baj, hogy a mi szemszögünkből nézve másodlagos szempont, hogy miért mennek így a dolgok... Azzal ha kígyót-békát kiabálok mindenkire, a "probléma" nem fog megoldódni, csak konfliktust csinálok magamnak, ami persze a gyerekemen fog lecsapódni. Ahhoz túl kicsi porszem vagyok a gépezetbe, hogy ezt a kellő helyen próbáljam orvosolni, esélyem egyenlő lenne a nullával. Ezért inkább összeszorítom a fogam, nyelek nagyokat és 1-2 szülővel karöltve orvosoljuk a dolgokat, segítjük egymást amiben tudjuk. Néha dühöngünk, néha már nevetünk kínunkban, de ezt úgy tesszük, hogy csak mi halljuk... közben persze bízunk és bizakodunk, hogy javul a helyzet!
Mi már nem másolunk sokat itthon, mert kezd ráérezni a lényegére, hogy mi az amire figyelni kell, bár azt sem tudom hogy ezt jól magyaráztam-e el, úgy ahogy egy 6 éves gyereknek kell, de lassacskán megértette, lényeges a javulás és ez a fontos. Igazából azt sem tudom hogyan jött ez a másolás, mert nem volt előzménye. Nem láttam a füzetében vagy bárhol nyomát annak, hogy bármi kis szövegeket másoltak volna, de még a lányom sem említette, csak aznap mikor már ott volt a füzetbe a 2-3 oldalas versike egyik fele..., majd másnap a másik fele... Akkor házi is másolás volt, ebből gondoltam hogy most biztos ezt tanulják... Leültem és mondtam a lányomnak, hogy kezdjen el másolni, hogy lássam hogy csinálja. Csak ültem és néztem... azon gondolkodtam hogy most mi van? Betűnként nézett az olvasókönyvbe, majd írta a füzetbe... Nem is értette mit ír, mert nem szavakat írt, csak betűket... Megértettem miért volt annyi hiba a másolásban, meg a sortévesztések is... Eszébe nem jutott hogy vissza kéne olvassa amit másol, azt sem tudta mit ír... Ültem és nem értettem hogy lehet ez... Azt gondoltam ezt már tudnia kéne és mi el vagyunk maradva. Aztán kiderült hogy más gyerekek is így vannak... Hát magyaráztam, figyeltem és gyakoroltunk. Nem sokat egyszerre, de ott ültem mellette és hangosan mondott minden mozzanatot, ha kihagyott valamit javítottam és csak ez után kezdte írni, persze hangosan mondva hogy mit ír. Ezt csináltuk minden nap 1x-2x míg rá nem érzett az ízére. A lényegét már érti, tudja, ha odafigyel tudom hogy meg tudja csinálni. Persze gyerek még, hol erre kalandozik, hol arra, de ez belefér, a lényeg hogy tudom, magával a másolás folyamatával tisztában van, Nekem ennyi pont elég. Így már csak 2-3 naponta másolunk egy kisebb versszakot vagy ha a házi is ilyen, akkor nem is kell. Órán most nem másolnak, de házijuk megint az volt.
Én nem akartam ezeket a dolgokat itt leírni egyébként, nem sajnáltatni akartam magam és nem is akarok szidni senkit, de mikor olvastam amit írtál, nem éreztem igazságosnak... Bocsi hogy reagáltam rá... Annyi dolog van még amit írni tudnék, amitől lefagytam első hallásra, meg másodikra is, de tényleg nem erről szól ez a fórum és nem is ezért jöttem ide! Nekem nagyon nagy segítség ez a sok feltöltés, a tapasztalatok olvasása. Szeretném ezt tiszteletben tartani és nem vitákba bonyolódni! :)
 
melon2008

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk a Meixner módszerrel még csak most kezdték a másolást,írottról-írottra, és nyomtatottról-írottra 1-1 szót kell átmásolni, néha két szót, pl: üres üveg,stb...
Meg tollbamondások vannak rendszeresen, pár szót diktál a tanár néni, és azt kell leírni helyesen, hallás után.
A hosszú-rövid ékezetekkel nálunk is van még gond,ezeket van úgy, hogy eltéveszti.
És olyan is volt, hogy nem a megfelelő vastag vonalra írt, hanem alá vagy fölé egy sorral,de már egyre ritkább.
 
gömbvillám

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif][if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif][if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Kaptunk egy rövid tájékoztatást. A gyakorlati kérdésekre viszont nem tudtak érdemlegesen válaszolni.
Köznevelési törvény helyet Nemzeti köznevelésről szóló törvény lesz a neve.
2012 szeptemberétől 2014-ig kell megvalósítani.
A NATról még folyik a vita, bár szeptemberben életbe kell lépnie.
Kötelezően választható kerettantervek lesznek, amihez az iskola 10%-ot rakhat.
Ebben:
- minimum szint
- nevelési elvek
- pénzügyi és gazdasági ismeretek
- egészség és környezettudatosság
- stb.. fognak szerepelni

Bevezetik az egész napos iskolát. Két változata lesz, napközi otthonos illetve délelőtti oktatás + napközi
A szülőnek kérelmeznie kell és a helyi jegyzőnek kell engedélyeztetnie,ha hamarabb haza akarja vinni a gyermekét.
Ingyenes tankönyvek felmenő rendszerben (1. o illetve 5.o.)
Kormányhivatalok lesznek, és így újra bevezetik a szakfelügyelői rendszert.
 
A szakorvosi javaslatra egészségügyi okokból magántanuló gyermekekre nem tér ki részletesen az új törvény?
És az SNI-s gyermekeknél lesz valami változás?
Még nem tudtam letölteni,hogy átolvassam...
 
gömbvillám

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif][if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif][if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Új képzési rendszer lesz:
Főiskola 4 év + egyetem 5 év, kétszakos képzések visszaállítása.
Főiskola után 1 évig pedagógus jelölt lesz minimálbérért.
Majd két év gyakornoki státusz még mindig alacsonyabb bérért, mint akik dolgoznak.
Ezután jöhet a minősítési vizsga, amikor is bekerül az illető a pedagógus 1-be.
A vizsgáztatók: 1 fő kormányhivatalból kirendelt személy, 1fő főiskolai tanár, 1 fő aki a mentora vagy az adott intézmény igazgatója.
 
szi2csi

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Én eddig egy csendes szemlélőnek vallottam magamat, olvasva a véleményeket a tapasztalatokat. Most kérdezném meg, és senkit nincs szándékom meg bántani, de akkor az óvodában minden szép és jó volt?
Ott mindent jól csináltak? Felkészítették a gyermekeket az iskolára? Ott nem másoltak nem betűkre gondolok félre ne értessék, de ott is van. hogy akkor ezt vagy emezt másold át ide vagy emide. Van vonal vezetés, vonal kiegészítés, van vonal átírás. Hallott dolgokról mondhat véleményt, eseménysor kirakás elmondás, ok-okozat felismerés, és még sorolhatnám a végtelenségig, amit az óvodában kell csinálni, és ami az alapja az iskolának. És itt megint félre ne értsék nem kell az oviba meg tanítani olvasni, meg írni de vannak dolgok amik igenis a tanulás alapja, és azt az óvodában kell elsajátítani. Vagyis kellene de itt én úgy értelmezem, hogy csak az iskola, meg a tanító a borzalmas. Igen vannak nem a pályára alkalmas tanítók ez tény de vannak nagyon jó pedagógusok akik tudnak a szülő nyelvén beszélni meg tudják értetni velük, hogy igenis van probléma a gyermekkel, és nem lehet tovább vinni mert nem érte el a szükséges eredményt.
És vannak dolgok amivel nem vagyunk tisztába nincs ismeretünk róla, hogy miért azt a könyvet rendeli meg az iskola? Mikor ő is tudja, hogy az nem igazán jó, és ezt kívül állóként nem is fogjuk meg tudni, és nem is lesz aki felvállalja, hogy ezért meg ezért ezt a könyvet kell meg rendelni mert kivan adva utasításként. Meg ezt a könyvet kell megrendelni, de a másik könyvcsalád munka füzetét kell használni. Ezek mind belső dolgok amiről nem szívesen beszél senki. Sajnos, de valahol érthető mert mindenki aggódik az állása miatt, családja van elkel tartani, és próbálkozik ahogyan tud. Nagyon sok minden a hozzá álláson múlik és a hozzá állás úgy a pedagógus részéről mint a szülő részéről is gondolom.
Végezetül így ismeretlenül én személy szerint meg kérdőjelezem az óvoda felkészítését, az őszinte tájékoztatás adását a szülőnek a gyermekéről, és az adott óvoda és iskola együttműködő kapcsolatát.

Szi2Csi
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére