Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
S

sisne*

Vendég
én most már két éve közel rendszerességgel a meghalt barátomról álmodom, közel hét éve, hogy már nincsen velem. Nem értem igazából, de gondolom most próbálja meg az elmém feldolgozni az élményhalmot.
15922641574d18c0873b52a.jpg

 

tundértimi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Olyan hülyeségeket álmodtam:
A barátnőimnek mutogattam bal kezemen a gyűrűmet, ami jegygyűrű volt, de nem szokványos:ezüst gyűrűcske volt, áttetsző fehér kövecskékkel.
Aztán egy nagyobb tömegben találtam magam, egy vörös hajú férfi egy villát nyomott a kezembe, mert ő éppen pihenni, hűsülni
készült. Furcsa volt ez a villa, ezüstös színű, és valahogy nagyon kiemelkedett a képből ( mintha világított volna, mint egy földönkívüli fém tárgy, ami sugárzik), amúgy minden egyéb földszínű volt.
A férfi csak nevetett,nevetett rengeteg fehér foga volt, kicsit irigykedve mondtam neki, hogy tetszik a haja természetes vörös színe, és kár, hogy kopaszodik a feje búbján. ( sajnos nem jutott eszembe megnézni a lábát :-()
Aztán mintha egy középkori várfalon kívül lettem volna, egy csürhe csoport dohányzott, és szórakozott azon, hogy 2 alakot valami ( idenemírhatomle) dologra "kényszerített".

Ezen annyira felháborodtam, hogy fel is ébredtem.
Nem tudom hol járhattam, de valami sántít, a középkorban nem ettek villával, és talán még a dohányzás sem volt szokás...
 

propi

Állandó Tag
Állandó Tag
Örülnék ha valaki segítene megérteni az álmom. Azt álmodtam hogy egy volt szerelmemmel találkoztam az ő városában egy parkban ahol anno egy szép délutánt töltöttünk. (nem láttam őt már több mint egy éve de mostanában egyre többet álmodok vele csak nem emlékszem rá)
Most az álmomban sétáltunk de nagyon feszült séta volt ez...aztán valamit kérdeztem tőle és sírt. Éreztem hogy egyszerre ott akart velem lenni és jó messzire szaladni tőlem. Mondta is hogy ő most elmegy...erre ideges lettem és valami üveget ami a kezembe volt neki dobtam egy oszlopnak ahol darabokra tört. Végül nem ment el és valami családi vacsorán kötöttünk ki...ennyi. (arra emlékszem hogy az előző álmaimban sosem szólt hozzám)
 
B

bezuhov

Vendég
szia propi!

Örülnék ha valaki segítene megérteni az álmom.
az álmaidat senki nem értheti, nem magyarázhatja neked! csakis te!!!
_segíteni_ pedig csak úgy lehet ha a beszélgetőtársad _rávezet_ annak megértésére...
jó minta lehet Jung és Freud egymás álmait _elemző_ módszere
(vigyázat! nem minden álom jelent okvetlen valami útmutatót. nem elenyésző részük amolyan... nappalról átvitt gondolatok... álombeli manifesztációja)
Azt álmodtam hogy egy volt szerelmemmel találkoztam
mit jelentett neked? stb
milyen körülmények között szakítottatok? stb
legfontosabb: mi az ami legelőször eszedbe jut róla?! stbstbstb...
az ő városában
tehát nem a te városodban...
értsd:nem _hazai pályán_ ..., idegenben...
egy parkban
fák? bokrok? virágok? víz (pl szökőkút) volt?
milyen jelentéseket hordoznak neked amit a parkban láttál?
virágzóak voltak? netalán őszi levélhullásos park?
mit jelentenek ezek az általános képek? általában! és neked?
ahol anno egy szép délutánt töltöttünk.
szép emlék, kettőspontzárójelbezár
(nem láttam őt már több mint egy éve
hiányzik?
de mostanában egyre többet álmodok vele csak nem emlékszem rá)
kezdj álomnaplót vezetni! meglásd néhány hét múlva intenzíven fogsz álmodni és emlékezni, kettőspontzárójelbezár
Most az álmomban sétáltunk
egyenes vagy kanyargós volt a sétaút? emelkedők voltak?
egyenes vagy kanyargós volt a séta-Út? látod? egyetlen betűváltás a kérdésben máris milyen más jelentőséggel ruházza fel a választ!
értesz propi??? (vö: út - Út)
de nagyon feszült séta volt ez...
bocs az első direkt _(bele)magyarázatért_
a feszültség nem benned van/volt?
lelkiismeret furdalásra van okod az ex-szerelmeddel kapcsolatosan?
MOST MI AZ ELSŐ GONDOLATOD???????!!!!!!!!!
helyesebben: ÉRZÉSED.......

bocs de itt abbahagyom...
a legtöbbet C.G.JUNG Emlékek, álmok gondolatok c könyvéből tanulhatsz...
iskolapéldája h az Öreg miként tanulta meg megérteni (Nota Bene! megérteni! nem értelmezni!) a saját álmait. Ha valaki tud valamit az álmokról akkor az Öreg az aki tud, kettőspontzárójelbezár
szerintem pl Freud Álomfejtés c munkája fércmű az előbbihez képest, célja sem az h megmondja a tutit..., és persze a hindu, egyiptomi, kínai stb ókori álmoskönyvek az igazi csemegék. Napjainkban a boltokban kaphatóak meg úgy viszonyulnak az igazi használható fentebb említettekhez, mint a virág a művirághoz, mint a hús-vér nő a guminőhöz, bocs kettőspontzárójelbezár

ha kell, elküldöm a Jung könyv elektronikus változatát.
szóval, első lecke: álomnapló!
minden reggel 10-20 perccel korábban kelni, hogy legyen időd csak az álmaidra gondolni..., lejegyezni a legeslegaprólékosabban
(színesben vagy fekete-fehérben álmodsz?)

üdv, bezuhov
 
B

bezuhov

Vendég
szevasz tündértimi :zárójelbezár

micsoda király álom barátom...
igazi ínyencség, telistele nagyon beszédes szimbólumokkal
csak egy kérdés mielőtt küldöm a JUNG - Emlékek, álmok, gondolatok linket

a vörös pasas (csak ez külön megér egy misét) lábát miért is akartad megnézni?
miért sajnálod annyira hogy mégsem?
a paták miatt?
vagy más egyéb? emlékeztetett valakire?
az ezüstről csak annyit h nem árt tudni a természeti népeknél a legtisztább fém az ezüst
figyelsz? tisztaságról csacsogok... (igaz a kollektív szimbólumoknál fontosabb a Te saját viszonyod az ezüsthöz)
h a mi kultúránkban mégis az arany a kiráj? na ná, kíváncsi lennék mennyi lenne az ezüst _értéke/árfolyama_ ha ritka cucc lenne
lásd a pitypang hiába oly szép, a fenének sem köll,
közönséges gaz! - mert úton útfélen virágzik...
íme a link amit kértél
cleardot.gif

http://www.scribd.com/doc/34411642/Carl-Gustav-JUNG-Emlekek-almok-gondolatok

és egy legalább annyira fontos másik (persze h Jung tanítvány)
Andreas Baumgartner - Álmoskönyv
de!
vigyázz ne ragadj le a lexikon résznél...
sokkal lényegesebb a könyv első fele, az a (nem elég)hosszú és _unalmas_
rész
a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán kapható egy használható tibeti álmoskönyv

szia kettőspont)
Te, ne haragudj, de én utálom ezeket a tetsnélküli sárga dögöket
ennél csak azok rosszabbak amelyeknek fejéből kezek állnak ki és kalimpálnak
rémálmaimban szoktam ilyeneket látni :zárójelbezár
 
B

bezuhov

Vendég
Te én nekiszaladok oszt' meglátjuk mi sül ki belőle, de!
1 ne várd tőlem h megmondjam a tutit 2 csipkebokor vessző 4 én valójában csak egy kibic vagyok 5 továbbra is tartom magam ahhoz amit ott írtam először, hogyaszongya nem illetékes SENKI kívülálló hogy fejtegesse misztifikálja a más álmát, mert az az álmodóra ki6 és végül újból 6 ki ismerhet téged a legjobban ha nem te?! ki az a kívülálló aki jobban tudhatja mit üzen a te tudatalattid neked?
hm?
és még egyszer hmmm?

a nagyok szerint két síkon kell megközelíteni a cuccot (értsd: álmot), nagyok alatt azokat a pszichológusokat értem akik nem szégyellik komolyan venni az évezredek során különböző kultúrák alatt felhalmozódott tudást mely az álmokról szól
(lásd a Biblia is többször említ álomfejtést jelentős próféták és pátriárkák szájából, hogy a Koránt, a Védákat ne is említsem ugyanakkor Gilgames sumer eposzától az egyiptomi, görög stb mitológiákon keresztül a tibeti szent iratokig tele van álomfejtéssel - ezeket többnyire teljesen vagy töredékesen olvastam is, persze nem az álmok miatt... tudom mit beszélek :zárójelbezár, huuuuuh hosszúra sikeredett ez a zárójel)

szóval két oldalról is közrefogjuk azokat a fene érthetetlen álmokat, nehogy má' okosabbak legyenek mint mi
először: a kollektív szimbólumokon keresztül
másodszor: az álmodó számára milyen jelentéstartalommal bír az adott dolog

és még mindig nem mondtam semmit ami téged érdekelne...

A barátnőimnek mutogattam bal kezemen a gyűrűmet, ami jegygyűrű volt
hoppá! barátnők (valós vagy csak álombéli? jó barátnők akik segíteni is szoktak? esetleg hátad mögött áskálódó(k)?
gyűrű..., nyámi
jeggyűrű még nyámibb...
világos egyértelmű dolog!
mit jelent(het) egy jegygyűrű kedves? Na? Hármat találhacc )

de nem szokványos:ezüst gyűrűcske volt, áttetsző fehér kövecskékkel.
annál jobb h az ezüst a kedvenc...
áttetsző fehér : soksok zárójelbezár

csak megerősíti amit a tisztaságról fecsegtem (persze nem tiszta zoknira ruhára, sokkal inkább belső tisztaságra gondolok)

Aztán egy nagyobb tömegben találtam magam,
szereted a tömeget? magabiztosságban érzed magad sok idegen közt? ha igen oké (lehet h a násznép), ha nem. gyúljanak má' ki azok a vészjelző vörös lampionok!
egy vörös hajú férfi
hm? ezt nem kommentálnám, te tudod milyen emlékeid vannak a vörösekkel, férfiakkal, esetlegesen vörös férfiakkal ha van ilyen emléked egyáltalán, ha nincs jöhet az intuició..., ti nők ebben jobbak vagytok

egy villát nyomott a kezembe,
ez evőeszköz
(csak mellékesen... a legeslegkomolyabb szexuális szimbólumok amikor álmunkban étkezünk, na meg a kígyó, főleg ha koronás :zárójelbezár persze ez az utalás itt roppant halvány mert nincs étkezés, de akkor mi a búbánatnak a villa? ráadásul otthagy téged..., nem t'om, ezt tényleg csak te derítheted ki...)

lehet nem is vág ide mert ő éppen pihenni, hűsülni
készült. Furcsa volt ez a villa, ezüstös színű, és valahogy nagyon kiemelkedett a képből ( mintha világított volna, mint egy földönkívüli fém tárgy, ami sugárzik),
hoppá! (te én ezt átolvastam eccer amikoris írtam hogy de csemege álom ez fejtegetni, de valójában most figyelek nagyon és soronként...)
szóval hoppá!
ezüstös,földönkívüli, kiemelkedik stb...
figyusz, ennek boncolgatását rád bízom..., ha nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel járó verést, vagy azonnali kötél általi főbelövést helyezel kilátásba akkor se mondok egy szót se
különben is éjjel negyed kettő, s még a másik leveledre nem is válaszoltam. Ma már tuti nem fogok. holnap két udvarias ügyesen elhelyezett mondattal teljesítem kötelességem de még mindig nem cigiztem meghalok ha nem gyújthatok rá most azonnal szevasz tavasz pont meg kettőspont és mosolyjelhegyek
amúgy minden egyéb földszínű volt.

A férfi csak nevetett,nevetett rengeteg fehér foga volt, kicsit irigykedve mondtam neki, hogy tetszik a haja természetes vörös színe, és kár, hogy kopaszodik a feje búbján. ( sajnos nem jutott eszembe megnézni a lábát :)
..................

Aztán mintha egy középkori várfalon kívül lettem volna
ez eccere lehet jó és rossz, mert
várfalon belül bezártság kívül szabadság, de!
várfalon belül biztonság hisz azért építették kívül veszély

egy csürhe csoport dohányzott, és szórakozott azon, hogy 2 alakot valami ( idenemírhatomle) dologra "kényszerített".
szóval kényszerítették a dugásra?
két férfit? 1 ffi 1 nő? 2 nő?

Ezen annyira felháborodtam, hogy fel is ébredtem.
mi háborított fel? a kényszerítés vagy az aktus szemlélése?
nézz magadba prüd ember vagy vagy szabad ember?

Nem tudom hol járhattam, de valami sántít, a középkorban nem ettek villával
miért? középkori ruhákban voltatok? honnan tudod h középkor?
a várfalak ma is vannak, különben is álomban minden lehetséges, még soha nem álmodtál?

és talán még a dohányzás sem volt szokás...
de!
az első dohányzás ellens törvényt Cortez és Pizzaro spanyol konkvisztádorok hozták. Halálbüntetés járt annak a spanyol katonának akinél dohányt találtak!
de lehet visszajönnek azok a szép idők...
most pedig rágyújtok mert epedek el má' egy cigiért

szia + mosojJel
 

Parr

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Tundertimi,

- ne csak az álmaidat vezesd - naplóként, hanem a napjaidat is, - vezess naplót ha még nem vezetsz.
- írd le benne az érzelmeidet, gondolataidat és a konkrét eseményeket amiket megéltél,
- jobban tudni fogod hogy az adott álmot mivel lehet osszevonni.
(ha egy film kototte le a figyelmeded, azt is ird le a naploba,)
- ha semmivel sem tudod osszevonni, akkor hagyd annyiba, probalj mással foglalkozni,
szerintem minden ami az álmainkal kapcsolatos az az onismerethez vezet.
(most ez okos akart lenni).



udv.
 
B

bezuhov

Vendég
- en ugy tudom hogy a zuhanás kiéletlen szexuális vágyakra utal,
a víz meg - humor - nedv...
aki humoros az vizes...

bocsi Parr, h így kicsikén beleugatok - tudod a kutya az ember legjobb barátja - a témába, de lehet sok Freudot olvastál s ha nem
az sem baj, társadalmunk kultúrájába mélyen beágyazódott
- és sajnos dogmatikus jegyeket öltött, Nota Bene! az Öregnek bevallottan is ez volt a szándéka -
hogy minden és mindennek ellenkezője a dugásból eredeztethető vagy oda vezethető ésatöbbiésatöbbi...
én nem mondom kevés dolog van ami oly jó mint egy rendes böcsületes szeretkezés, de álljon má' meg a menet
tényleg minden erről szól? és most nem részletezem mert órákig sorolhatnám a mindennapi betévő falatért való görcsöléstől a fiú/lánygyerek neveléséig bezárólag

témára fordulva, csípőből csak annyit:
esés, szikláról, magasból - feltételezzem? v evidencia h nem szabad akaratból történik az eksön?
mert itt máris két külön értelmet kap(hat) az a bizonyos esés (v zuhanás volt? má' nem emlékszem)
mit szólsz/szóltok ahhoz a naiv látásmódhoz h az esés/zuhanás álomban sem más mint a valóságban???
minden hókuszpókusz nélkül csak annyit tesz h az ember fia/lánya talajt veszít/kicsúszik lába alól a talaj (vidékenként változik e szólásmondás)
(mikor mondja szép magyar nyelvünk hogy valaki elveszíti a talajt a lába alól/kicsúszott a talaj a lába alól?
Hm? és még egyszer hmmmm?)
persze arra már az álom jogtulajdonosa kell h rájöjjön adott élethelyzetében h nyakig van-e miért hogy mászhat ki stb
minden akkor igaz ha az ellenkezőjéről is bebizonyosodik h igaz, jöjjön hát az
ellenpélda- repülés
Istenem h szerettem e visszatérő álmomat, de évek óta szerencsére már nem repülök...
talán mert a valóságban - és itt tessék figyelni!!! - nem rugaszkodtam el a realitásoktól. szóval ahogyan drága kis tudatocskám kezdett ébredezni vele együtt drágalátos egócskám zsugorodni (szerényebben szólva: kezdett benőni a fejem lágya) úgy maradozott el az amúgy kellemes repülős álomfolyam...

a víz az álomban pedig mi lehet más - akárcsak a nem álomban! - mint maga az élet szimbóluma?
merje valaki pofámba vágni h van élet víz nélkül!
szóval kedves feleim az álomban és álmodozásban
(bocsánat nyegle stílusomért - nem volt gyerekszobám -
és új fiú lévén itt e fórumon csak a kezdeti lámpaláz miatt
szóval bocs de ért aki érteni bír s h közhelyes mankót is használjak
soha nem a forma, de a tartalom!)

vissza a vízre...
akárcsak a nem álomban sokféle víz létezik a tiszta életet adótól a zavaros, halálos vérhast okozó vizecskéig bezárólag
nos, a mai okosak és a régiek szerint is ezeknek a különféle vizeknek álmodása fontos üzenetértékkel bír, de ezen üzenetek megfejtéséhez - mint minden más jelnek megfejtése - mindig a valóságos ébrenléti állapotban lévő értelme kell hogy legyen a kiindulópont...
amennyiben a cél a helyes látásmód, a helyes megértés, és ide sok sok 3pont kívánkozik

(abszurdnak mára ennyi elég is)
 

misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
sziasztok , keveset álmodok, vagy lehet csak nem emlékszem rá ? de a tegnapira igen , egy levelet kaptam postán nagyon messziröl , nagyon vártam már , de amikor a kezembe adta a postás elvolt szakadva , és az irás mosodva, hogy nem tudtam elolvasni , pedig tudtam ki irta , furcsa vajon mit akart mondani ? segitene valaki ? ... :)
 

Parr

Állandó Tag
Állandó Tag
- a tartalom vagy a forma a lényeg?
Erre a kérdésre anatole
France már megprobalt válaszolni A pingvinek szigete C. konyvében.
 
B

bezuhov

Vendég
Idézet:
Eredeti szerző Parr Üzenet megjelenítése
- a tartalom vagy a forma a lényeg?
Erre a kérdésre anatole
France már megprobalt válaszolni A pingvinek szigete C. konyvében.



van az álmomnak tartalma vagy formálya ? szerintem nincs ,
ezért relytéjes !


Király vagy Parr! én mondom, nagy kiráj!
ha teniszmeccsen lennénk máris kettős előny ott:)
a'szem BB-ből baráttá leszek kénytelen avanzsálni téged, bár lehet ez nem illik
a régebbi tagnak kell h ezt felajánlja?
vagy úgy hejes h alyánlya?

Kedves missL!
hogy az álomnak mennyire relytéjes a formálya
nem találod meg abban az Anatole France fenti francos könyvében...
de!
mint általában minden forma, ez kevésbé rejtélyes az tartalomnál
ennél fogva nem is annyira helyes hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsunk az formának
főleg nem az tartalom kárára
de h azok a fránya álmok rejtélyesek..., nos ebben teljes egyetértés van közöttünk

üdvözöl, bé.
 

Parr

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem meg muszáj hogy legyen tartalma is meg formája is,
- csak nem emlékszel rá.
- a formáját pedig te adod, és csak tetudod hogy miért pont azt a formát adtad neki,-
szoval, tetudod a csavarokat teljes pontossággal osszerakni.
- Anatole France szerint a forma a lényeg, - én meg nemtudom, de az biztos hogy fontosabb mint elso ránézésre tunik...
a forma a rendezettség, és még sorolhatnánk a definíciókat...
- pl egy autonál - ruhánál is milyen fontos a forma, - a forma váltja belolunk ki az érzelmet,
- a szin is egy forma, meg a szinpátiánkat is forma szerint osztjuk...
- mondjuk...

- szerintem errol tobben is tobbet tudnának mondani mint én.
 
B

bezuhov

Vendég
forma contra tartalom

Szerintem meg muszáj hogy legyen tartalma is meg formája is,
- csak nem emlékszel rá.
- a formáját pedig te adod, és csak tetudod hogy miért pont azt a formát adtad neki,-
szoval, tetudod a csavarokat teljes pontossággal osszerakni.
- Anatole France szerint a forma a lényeg, - én meg nemtudom, de az biztos hogy fontosabb mint elso ránézésre tunik...
a forma a rendezettség, és még sorolhatnánk a definíciókat...
- pl egy autonál - ruhánál is milyen fontos a forma, - a forma váltja belolunk ki az érzelmet,
- a szin is egy forma, meg a szinpátiánkat is forma szerint osztjuk...
- mondjuk...

- szerintem errol tobben is tobbet tudnának mondani mint én.

jól látom h kezd a _téma_ komolyodni?

és nagyon jó hogy az álmokat ilyen látszólagosan kerülő úton közelítjük, hisz az igazsághoz vezető út rendszerint soha nem a legrövidebb...
(lásd a Szobához vezető Utat a Zónán keresztül Tarkovszij fenomenális Sztalkerében!), és talán így Út-tá válik az út...
ha már autót hoztál fel példának a forma fontosságának bizonyítására - maradnék ennél és szintén irodalmi példánál (lásd A. France)
Remarque Három bajtárs-ának tragacsánál...
(hogy témában legyen az is aki nem olvasta: autószerelő főhősünk gyenge, vacak kaszniba versenymotort szerel és
szórakozásból így gyalázza az országutakon a flancos márkás csillogó masinákat)
másképp mondom: ki nem emlékszik népmeséink táltos paripájára, mely a mese elején rendszerint az istálló legeldugottabb zugában
lesoványodva szőrét/színét veszítve stb, saját szarában fetreng...
és mégis! micsoda erők lakoznak benne! mely erőből az égvilágon semmi nem látszik, aztán mégis hozza a _formáját_ :)
igen, valószínűleg a túl sok zen koan meg a taoista tanmese _ártott_ európai kondicionáltságomnak,
hisz ott is a bölcsek, a titkok titkainak tudói kivétel nélkül csavargó, koszos alakokként jelennek meg...

azt pedig végkép nem osztom h "szimpátiánkat is forma szerint osztjuk" - legalábbis én nem! de ez mindenki szíve joga...

nem szeretném azt a látszatot kelteni, h a forma teljesen lényegtelen (ezt, csak amikor kettesben vagyok önmagamban, akkor vállalom fel! magánügy),
"a szín is egy forma" mondod: s ha már álmoknál tartunk, én megdöbbentem amikor egy-két ismerősöm az én kérdésemen döbbent:
há' persze h fekete fehérben! (kérdésemhez az ötletet az adta aki megemlítette hogy általában színesben, de a fontos álmait fekete-fehérben látja...
erről pedig soha egyetlen _okosnál_ sem találtam még csak utalást sem...

summa summarum. szívesebben iszom eccerű üvegből hideg sört, mint kristálypohárból poshadt vizet...

"a formáját pedig te adod, és csak te tudod hogy miért pont azt a formát adtad neki" - ez az! itt fején találtad a szöget. de rendesen...
 

kocsistunde23

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok nem tudja valaki mit jelenthet?
Egy ismerős erdőben jártam a kislányommal, ismerős ösvényeken,de egy ismeretlen kerthez értünk ami be volt kerítve ahonnan először nem tudtunk kijutni,meg akart támadni egy mérges kutya de mégsem bántott.Aztán egy ismeretlen házba kerültünk ahol volt egy ismerős lány, meg 3 kínai nö,két lany es az anyjuk.majd a kislányom keresztapja is oda került és egy idegen férfi.Beszélgettünk,megittunk egy sima kávét aztán mikor el indultunk onnan a kislánynak adtak egy kabátot hogy ne fazzon de közben sok kis egér el szaladt hátán a retikűlömmel.Ekkor ébredtem fel.

légyszi ha valaki tudja mit jelenhet írjon.
 

enneagram

Új tag
Sziasztok!

Én is elmesélem az egyik visszatérő álmomat.

A Marson vagyok, vagy vmilyen idegen bolygón esetleg az űrben és csak kívülről figyelem a Földet és tudom, hogy nem tudok ada visszatérni, mert senki sem tudja, hogy ott vagyok. Akkor nem vagyok még közvetlen életveszélyben, mert mondjuk szkafander van rajtam, mégis nagyon szomorú vagyok, hogy így halok meg. Távol mindenkiől és bánom, hogy miért mentm el a Földről.

Ez vajon mit jelenthet?
 

misslaura

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
summa summarum. szívesebben iszom eccerű üvegből hideg sört, mint kristálypohárból poshadt vizet...

nagy igazság , Èn is ! ... ;)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére