Quantum fizika, kvantum elmélet

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha elolvasod a hozzászólásom többi részét is, nem csak amit idéztél, akkor megláthatod, hogy nincs eltérés a témától.

UI: Fordítva is Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába ütközik.
ivanka121: az üzenet lényege nem neked szólt, hanem Ernoe kollegának. Az idézet Tőled azért kellett, hogy Ernoe hozzászólásának, és így válaszomnak kontextust adjak.
 

ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
Ernoe: Kedves ivanka121, A számtalan mithologia fényében az Isten egy közhely. Maga a Biblia számtalan Istenröl beszél amiböl csak "egyet szabad szolgálni", mert különban jön a furkosbot.
-
Számtalan istenfelfogás létezik, a Bibliát is nagyon sokféle módon értelmezik, én nem minősíteném egyiket sem.

Honnan veszed, hogy Einsten az általad definiált "istenröl" beszél?

Nem definiáltam semmilyen istent, megtette azt Einstein:
„Mélységesen meg vagyok arról győződve, hogy a legtökéletesebb értelem nyilatkozik meg a tapasztalatilag érzékelhető világ jelenségeiben: ezt értem Isten fogalma alatt.” Albert Einstein


Ernoe: Ha nem "oksági elven" müködik valami akkor teljesen felesleges ugy tenni mindha érvelnél. Amit te nekem elakarsz adni az a "Császár uj ruhája"

Az oksági elv sok esetben sérül a kvantummechanikában.
Ilyenek: nonlokalitás (EPR paradoxon kísérletileg megoldott,Asten 1982, majd azóta többször),
alagúteffektus,
kettős rés kísérlet 1 elektronnal megfigyelés nélkül, vagy megfigyeléssel).
A koppenhágai értelmezés szerint (Bohr, Heisenberg, Born) a kvantummechanika egésze nem oksági elvű.

Ehhez kapcsolódik a szinkronicitás téma köre, Pauli, Jung levelezése, közösen írt könyvük erről. Pauli szerint a szinkronicitás nem mond ellent a kvantummechanika törvényeinek.

Mi a fenének bütyköl a csillagjos a planeták állásával (másodpercre pontos megjelenésükkel az égen)

Az asztrológia az égitestek kiszámítható mozgását használja fel a velük analóg, tehát nem oksági kapcsolatban lévő pszichikai struktúrák vizsgálatánál.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
ivanka121: Nem definiáltam semmilyen istent, megtette azt Einstein:
„Mélységesen meg vagyok arról gy
őződve, hogy a legtökéletesebb értelem nyilatkozik meg a tapasztalatilag érzékelhető világ jelenségeiben: ezt értem Isten fogalma alatt.” Albert Einstein
-
Ernoe:
Kedves ivanka121, szeretném eredetiben olvasni, mert a "finomságokon" mulik. A magyar nyelv ugyan szép de bizonyos tereületen tul kevés szoval rendelkezünk. Honnan halásztad ki az idézetet?
-
ivanka121: Az oksági elv sok esetben sérül a kvantummechanikában. Ilyenek: nonlokalitás (EPR paradoxon kísérletileg megoldott, Asten 1982, majd azóta többször), alagúteffektus,
kett
ős rés kísérlet 1 elektronnal megfigyelés nélkül, vagy megfigyeléssel). A koppenhágai értelmezés szerint (Bohr, Heisenberg, Born) a kvantummechanika egésze nem oksági elvű
-
Ernoe: A Heisenbeg féle határozatlansági relatio megadja, hogy a kausalitásnak hol van a határa. Ezt csupán anyit jelent, hogy a hatást, (bizonyos határon tul) nem tudjuk élesen szétválasztani az okátol.
-
A quantummechanikában a statisztika veszi át az elöre "megjosolást" és nem lineáris egyenletek. Az alagut-effektus nem azt jelenti, hogy várunk a Jézuskára. A fizikus nagyon is jol tudja, hogy miként kell egy Flash-memoriát csinálni, hogy adatokat tudjunk tárolni rajta.
-
aufmacher.jpg

-
Ilyen szerszámokat biztos láttál már. Semmi helye itt a misztifikátionak.
-
ivanka121: Az asztrológia az égitestek kiszámítható mozgását használja fel a velük analóg, tehát nem oksági kapcsolatban lévő pszichikai struktúrák vizsgálatánál.
-
Ernoe: Ezt elkell magyarázzad. A bolygok állásának az ismerete a születés pillanatában a csillagjos számára csak egy hokusz- pokusz, a tudományosság látszatának keltéséhez?
-
A Flash-memoria gyártása reprodukálhato, csak a csodák és az imameghallgatás nem.
 

ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
PHP:
Ernoe: Kedves ivanka121, szeretném eredetiben olvasni,  mert a "finomságokon" mulik. A magyar nyelv ugyan szép de bizonyos  tereületen tul kevés szoval rendelkezünk. Honnan halásztad ki az  idézetet?
-
Ezt speciel a magyar oldalakon találtam, nem úgy mint a Planck és Heisenberg idézeteket. Angolul így hangzik: "A knowledge of the existence of something we cannot penetrate, of the manifestations of the profoundest reason and the most radiant beauty - it is this knowledge and this emotion that constitute the truly religious attitude; in this sense, and in this alone, I am a deeply religious man." (Albert Einstein) http://www.spaceandmotion.com/albert-einstein-god-religion-theology.htm ez valóban nem ugyanaz.

PHP:
Ernoe: A Heisenbeg féle határozatlansági relatio megadja, hogy a kausalitásnak hol van a határa. Ezt csupán anyit jelent, hogy a hatást, (bizonyos határon tul) nem tudjuk élesen szétválasztani az okátol.
-
Nem írtam a határozatlansági elvről, bár összefügg, hanem a nonlokalitásról ( ide kapcsolódik még Pauli álláspontja a szinkronicitásról: nincs ellentmondásban a kvantummechanikával, közösen írtak könyvet Junggal erről, a szinkronicitás szintén nem oksági elven működik), a kettős rés kísérletről, 1 részecskével, megfigyeléssel és a nélkül-megfigyelve összeomlik a hullámkép, ezekre nem reagáltál,
az alagúteffektusról elfogadom dr. Héjjas István leírását: http://modernfizika.lapunk.hu/?modul=blog&a=109741

PHP:
Ernoe: Ezt elkell magyarázzad. A bolygok állásának az ismerete a születés pillanatában a csillagjos számára csak egy hokusz- pokusz, a tudományosság látszatának keltéséhez?
Arroyo: Asztrológia, pszichológia és a négy elem című könyvének az elolvasását ajánlom: http://canadahun.com/forum/showthread.php?p=3394750#post3394750
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ivanka121: Találtam egy a magyar nyelvű idézethez jobban hasonlító Einstein idézetet:
-
Ernoe: Kedves ivanka121, amit te belinkeltél az egy vallásos zsido oldal, pikirozva olyan mondatokkal amiben Einstein Isten nevét a szájára vette.
-
Einstein csak anyit mond valojában Istenröl, hogy "nem játszik kockával." Ezt pedig még én is aláirom neked. De nemcsak kockával nem játszik....
-
20080628_1_1.jpg

-
Albert Einstein irja egy évvel a halála elött 1954-ben egy filozofus barátjának Eric Gutkindnek az Istenröl, hogy "az emberi gyengeség egy produktja" a Biblia pedig "ganz schön kindisch". ez utobbit talán le sem kell foditsam.
-
Ezt a vitát azt hiszem egyszer és mindenkorra lezárhatjuk.
-
Ivanka121: Nem írtam a határozatlansági elvről, bár összefügg, hanem a nonlokalitásról .....a kettős rés kísérletről, 1 részecskével, megfigyeléssel és a nélkül-megfigyelve összeomlik a hullámkép, ezekre nem reagáltál,...
-
Ernoe: Igen te nem irtál rolla ezért emlitettem meg én, mert ez a lényege a dolognak. Hol van az ok és hol van az okozat.
Kell imádkozni vagy nem? Mi kell a menyországba jutáshoz? Ha nincs okozati összefüggés akkor a vallás egy blöff.....
-
Te azt állitod, hogy az asztrologia mögött egy "a felszín alatt nem oksági elven működő lényegi folyamat" van.
Különösen az ember psycheje olyan, hogy a csillagok befolyása a földi eseményekhez viszonyitva nem játszanak szerepet.
-
Nos az embert felépitö atomok között is gyenge kauzalitás (söt stochasztikus véletlen) uralkodik mégis ami történik velünk az megérthetö és megmagyarázhato az esetek többségében.
-
Amire pedig nincs tudományos magyarázat ott a csillagjos mégkevésbé tud eligazodni.
A nemtudás nem lehet eredményesebb mind az ismeretek. Lehet, hogy hülyének kedvez a szerencse de ebben nem lehet bizni.
-
 

ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
Ernoe: Kedves ivanka121, amit te belinkeltél az egy vallásos zsido oldal, pikirozva olyan mondatokkal amiben Einstein Isten nevét a szájára vette.

Itt van ugyan annak az idézetnek egy teljesebb és hiteles változata:
"I cannot conceive of a personal God who would directly influence the actions of individuals, or would directly sit in judgment on creatures of his own creation. I cannot do this in spite of the fact that mechanistic causality has, to a certain extent, been placed in doubt by modern science. [He was speaking of Quantum Mechanics and the breaking down of determinism.] My religiosity consists in a humble admiration of the infinitely superior spirit that reveals itself in the little that we, with our weak and transitory understanding, can comprehend of reality. Morality is of the highest importance -- but for us, not for God." (Albert Einstein,The Human Side, edited by Helen Dukas and Banesh Hoffman, Princeton University Press))
-
Einstein csak anyit mond valojában Istenröl, hogy "nem játszik kockával." Ezt pedig még én is aláirom neked. De nemcsak kockával nem játszik....

Einstein az Univerzumot, a kozmoszt hitte, tisztelte istenként, a panteizmus Spinoza szerinti felfogását vallotta, a személyes Isten létezését tagadta, amely beleszól az emberek, a világ dolgaiba.
http://www.spaceandmotion.com/albert-einstein-god-religion-theology.htm
-
Ezt a vitát azt hiszem egyszer és mindenkorra lezárhatjuk.

rendben
-
Ernoe: Igen te nem irtál rolla ezért emlitettem meg én, mert ez a lényege a dolognak. Hol van az ok és hol van az okozat.
Kell imádkozni vagy nem? Mi kell a menyországba jutáshoz? Ha nincs okozati összefüggés akkor a vallás egy blöff.....


Maradjunk a fizikánál, az is eléggé bonyolult.

Még egyszer, bár egyszer sem válaszoltál rá:

1. Nonlokalitás.
EPR (Einstein, Podolsky, Rosen) paradoxon, egy gondolat kísérlet, amely a kvantummechanika hiányosságának igazolására végeztek: Két összetartozó (azonos kvantum állapotú, csak spinjükben különböző)) kvantum-részecskét, egy "kvantum ikerpárt" a térben szétválasztanak, viselkedésük mégis összehangolt marad, vagyis folyamatos kapcsolatban maradnak a távolságtól függetlenül. Ez lehetetlen, mondták, mert ellentmond a relativitás elméletnek, amely szerint a fénysebesség nem haladható meg. Azóta számos EPR kísérletet végeztek, amely bizonyította, hogy létezik nem lokális, azonnali kapcsolat a távolra vitt részecskék között. Az oksági elv szerint az ok időben megelőzi az okozatot.



2.Két rés kísérlet
Az egyenként kibocsájtott részecskék (fotonok, vagy elektronok) „tudatos” viselkedése is még megfejtésre vár, ahhoz, hogy a rések mögötti ernyőn interferencia képet adjanak, a rés előtt hullámmá kell alakulniuk, majd a becsapódás előtt megint vissza részecskévé, de ha megfigyelő műszert helyeznek a réshez, akkor megszűnik az interferenciakép. Milyen oksági kapcsolat lehet a detektáló műszer és a részecske között?
Dr. Quantum két réses kísérlete: http://www.youtube.com/watch?v=IS1K0Svut-c
-
Te azt állitod, hogy az asztrologia mögött egy "a felszín alatt nem oksági elven működő lényegi folyamat" van.

Igen

Különösen az ember psycheje olyan, hogy a csillagok befolyása a földi eseményekhez viszonyitva nem játszanak szerepet.

Nem az égitesteknek a Földre gyakorolt hatásáról írtam, tudjuk, hogy van ilyen a Nap és a Hold esetében érezhetően is, de az asztrológia nem erről szól.
Bárki, vagy bármi születik, vagy létrejön egy adott helyen egy adott időben, az analógiában áll az Univerzum állapotával, az akkor és ott ható energiákkal. Ezt fejezi ki a születés pillanatában Naprendszerünk planétáinak helyzete, ennek az égi ábrának a síkvetülete a horoszkóp.. Az égitestek un. archetipikus energiák megjelenítői.
 

ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
David Bohm életműve

David Bohm a 20.század egyik legkiemelkedőbb fizikusa, gondolkodója volt. Az ő
életéről és munkásságáról Will Keepin írt egy széleskörű ismertetőt:
http://www.vision.net.au/~apaterson/science/david_bohm.htm

Az írás egy jelentős részét lefordítottam és a CH-ra feltöltöttem:
http://canadahun.com/forum/showthread.php?p=3434412#post3434412

Előzetesként Keepin bevezetője:

1992 őszén elhunyt a világ egyik legnagyobb kortárs fizikusa David Bohm, akinek a munkája sokakat ihletett a világ minden tájáról, Londonban halt meg. Bár már lábadozott, szívinfarktust szenvedett a múlt nyáron, sokkal jobban érezte magát abban az időben, és október 27-én úgy érezte elég jól van ahhoz, hogy dolgozni menjen. Így Bohm élete utolsó napját, hűségesen dolgozó kollégájával Basil Hiley-el töltötte, az utolsó simításokat elvégezve a saját, Osztatlan Univerzum című könyvén, amely újraértelmezi a kvantumtérelméletet, (hamarosan közzé tette Routledge, Kegan, és Paul ). Ahogy hazaért a munkából, azon a napon, még egy szívrohamot, és meghalt. David Bohm mélyen és behatóan hozzájárult a tudományhoz és a filozófiához, és még nem teljes mértékben ismerték el és integrálták az eredményeit jelentőségüknek megfelelően. Ez az ismertetés megpróbálja összefoglalni azokat a lenyűgöző hozzájárulásokat, amelyek Bohm szenvedélyes igazság iránti elkötelezettségéből fakadtak,és felvázolni az egyre növekvő hatásukat más területekre. A következőkben, nem szükséges, egy fizikai háttér, bár a tudomány alapvető ismerete hasznos lesz. Magától értetődik, hogy egy ilyen rövid áttekintés, nem kezdheti el érvényre juttatni Bohm gondolkodásának mélységét, gazdagságát, és szigorúságát. Mindazonáltal, a lényeget, Bohm gondolkodásának szépségét és fontosságát, be lehet mutatni, ami ennek az írásnak a célja.

W. Keepin-ről:

William Keepin eredeti képzettsége, matematikus, fizikus és a kétatomos molekulák kvantummechanikájában, valamint a nemlineáris differenciálegyenletek, és a káoszelmélet területén végzett kutatásokat. Ezt követően 12 évig, mint környezetvédelmi tudós dolgozott, és a transzperszonális pszichológiában folytatott tanulmányokat. Jelenleg az „integrált spirituális bölcsesség és a mainstream környezetvédelmi mozgalom gyakorlata” project társigazgatója.
http://www.noetic.org/directory/person/will-keepin/
 

ivanka121

Állandó Tag
Állandó Tag
David Bohm a 20.század egyik legkiemelkedőbb fizikusa, gondolkodója volt. Az ő
életéről és munkásságáról Will Keepin írt egy széleskörű ismertetőt:
http://www.vision.net.au/~apaterson/science/david_bohm.htm

Az írás egy jelentős részét lefordítottam és a CH-ra feltöltöttem:
http://canadahun.com/forum/showthread.php?p=3434412#post3434412

Előzetesként Keepin bevezetője:

1992 őszén elhunyt a világ egyik legnagyobb kortárs fizikusa David Bohm, akinek a munkája sokakat ihletett a világ minden tájáról, Londonban halt meg. Bár már lábadozott, szívinfarktust szenvedett a múlt nyáron, sokkal jobban érezte magát abban az időben, és október 27-én úgy érezte elég jól van ahhoz, hogy dolgozni menjen. Így Bohm élete utolsó napját, hűségesen dolgozó kollégájával Basil Hiley-el töltötte, az utolsó simításokat elvégezve a saját, Osztatlan Univerzum című könyvén, amely újraértelmezi a kvantumtérelméletet, (hamarosan közzé tette Routledge, Kegan, és Paul ). Ahogy hazaért a munkából, azon a napon, még egy szívrohamot, és meghalt. David Bohm mélyen és behatóan hozzájárult a tudományhoz és a filozófiához, és még nem teljes mértékben ismerték el és integrálták az eredményeit jelentőségüknek megfelelően. Ez az ismertetés megpróbálja összefoglalni azokat a lenyűgöző hozzájárulásokat, amelyek Bohm szenvedélyes igazság iránti elkötelezettségéből fakadtak,és felvázolni az egyre növekvő hatásukat más területekre. A következőkben, nem szükséges, egy fizikai háttér, bár a tudomány alapvető ismerete hasznos lesz. Magától értetődik, hogy egy ilyen rövid áttekintés, nem kezdheti el érvényre juttatni Bohm gondolkodásának mélységét, gazdagságát, és szigorúságát. Mindazonáltal, a lényeget, Bohm gondolkodásának szépségét és fontosságát, be lehet mutatni, ami ennek az írásnak a célja.

W. Keepin-ről:

William Keepin eredeti képzettsége, matematikus, fizikus és a kétatomos molekulák kvantummechanikájában, valamint a nemlineáris differenciálegyenletek, és a káoszelmélet területén végzett kutatásokat. Ezt követően 12 évig, mint környezetvédelmi tudós dolgozott, és a transzperszonális pszichológiában folytatott tanulmányokat. Jelenleg az „integrált spirituális bölcsesség és a mainstream környezetvédelmi mozgalom gyakorlata” project társigazgatója.
http://www.noetic.org/directory/person/will-keepin/

További fejezetekkel bővítettem David Bohm életművének magyar kiadását. :smile:
http://canadahun.com/forum/showthread.php?p=3443059&posted=1#post3443059
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanulság? A vallástalan embernek joga van a vallásosat sértegetni, gyalázni, de ez fordítva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának tételeibe ütközik. Világos. :4:

Visszatérhetnénk a kvantumfizika és ezoterika témához?

pár gondolat még.... én úgy érzem ez csak a ló másik oldala...a vallástalan nap mint nap el kell szenvedje az állandó térítést ... skatulyázást és komolyan meg kell küzdenie azokért a barátságokért kapcsolatokért amit vallásosakkal szeretne létrehozni..
mi ez hanem előítélet... ez számomra komoly paradoxon '

külön nehézségeket okoz h jóformán csak vallásosak számára maradtak fenn közösségi helyek amire pedig mindannyian emberi szükségekből adódóan igényünk van sőt ... létbiztonság egyik feltétele ( ahhoz h együtt lehess másokkal civilként vallásosnak kell lenni -)

a politika ... oszd meg és uralkodj elve miatt szándékosan erősítik a keresztény arab stb hovatartozást ...ergo a lelki -társadalmi összetartozás sérül
fontos tudni ezt akár vallásos vki akár nem politikai eszközzé válik ebben az aspektusban ..

(ha kötelező lesz buddhista leszek - az egyetlen vallás mely nem jár megosztottsággal .. mert az ember jóra való képességében, alkalmasságában és a személyes felelősségben hisz)


köszönöm azt a stilust és azt a következetes logikát - egyenrangú normális...
vitát ami megnyilvánul mostanra' Ernoe és ivánka121 hozzászólásaiban !!!

követve a fórumot megdolgoztak érte.. s érdekessé értékessé tették... mindannyiunk számára

... emelem kalapom.. példát adtok a vita valódi hasznáról s arról hogyan profitálhat mindkét fél a vitából...
nagyon nagyon ritka szép példát... a fórumok gyógyszeme ez .
 

Parr

Állandó Tag
Állandó Tag
szerintem az asztrologia - legalább is valamilyeik - ága, pontos - legalább is esetenként...

- most csak a bolygok mozgására - és az álltaluk kihato dolgokra gondolok...

- mindennek van vonzás tere. - legyen az bolygo, sejt, vagy atom...
- aminek meg van vonzáskore _gravitácioja_, - az hat a kornyezetére...
tehát - ez feltételezésem szerint...
a bolygok mozgása - de a meteoritoké, repulo kavicsoké, repuloké ...
is hatással van mindenre ...

----- ha ebbe viszont belegondolok....
akkor... inkább meggondolom, és másra gondolok....

de az biztos - mondjuk, hogy a szuletés az egyik legnagyobb dolog az ember életébe... - szoval biztos hogy jobban _fokozottabban_ érzékeli a kulvilágot - mint késobb
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
pár gondolat még.... én úgy érzem ez csak a ló másik oldala...a vallástalan nap mint nap el kell szenvedje az állandó térítést ... skatulyázást és komolyan meg kell küzdenie azokért a barátságokért kapcsolatokért amit vallásosakkal szeretne létrehozni..
mi ez hanem előítélet... ez számomra komoly paradoxon '
A téritést senkinek sem kellene elszenvednie egy valóban (nem csak a propagandisták szerint) nyitott, diskurzusra kész társadalomban. Ahogy Te nem kivánod a vallásos emberek téritését, azaz annak hallgatását, hogy mennyivel jobb lenne neked, akár életedben, akár azután, ha másképp gondolkodnál, másban hinnél, meggyőződésem, hogy a vallásos ember sem kér abból, hogy nap mint nap fejéhez vágják, hogy elmaradott és ostoba. Az álláspont, amit hozzászólásomban képviseltem az, hogy a másik nézetének elfogadása és nem lesajnálása a beszélgetés mindkét felénél jelen kellene legyen ahhoz, hogy az eszmecsere gyümölcsöző tudjon lenni és ne csupán folytonos győzködés és térités legyen jelen.

A barátságnak szerintem semmi köze nincs ehhez, de lehet, hogy túl messze az Óperencián túl lakom. Barátságot, kapcsolatot gond nélkül létre lehet hozni akár vallásossal akár nem vallásossal. Magam részéről elmondhatom, vannak jó barátaim a világvallások mindegyikének képviselői közül, de vannak Istent elutasitók és olyanok is, akik ezügyben nem hoztak egyértelmű döntést. Az ember esetleg azon kiván elgondolkodni, hogy házasságot azért praktikus olyannal kötni, akinek világnézete közeli, ha nem is azonos sajátunkéval.

külön nehézségeket okoz h jóformán csak vallásosak számára maradtak fenn közösségi helyek amire pedig mindannyian emberi szükségekből adódóan igényünk van sőt ... létbiztonság egyik feltétele ( ahhoz h együtt lehess másokkal civilként vallásosnak kell lenni -)
Ez szerintem nem nehézséget, hanem lehetőséget kellen jelentsen. Senki sem tiltotta meg soha civil, ateista, felekezethez nem tartozó, vagy bármi más szervezet, egyének számára, hogy közösségeket hozzanak létre. (Ezügyben tudommal csupán a fasiszta jellegű gyülekezéseket tiltja törvény.) Sőt, ha ezek a közösségek ahelyett, hogy csak pénzek elvonását követelnék a vallásos közösségektől, pl. tennének a társadalom elesettjeiért is valamit, hisz a jótékonyság, a másokkal törődés, a rászorulók gondozása egyáltalán nem a vallásosok privilégiuma, hanem emberi kötelesség, mennyivel jobb világ lehetne ez!

a politika ... oszd meg és uralkodj elve miatt szándékosan erősítik a keresztény arab stb hovatartozást ...ergo a lelki -társadalmi összetartozás sérül
fontos tudni ezt akár vallásos vki akár nem politikai eszközzé válik ebben az aspektusban ..
Bárki válhat a politika eszközévé. Világnézetétől, politikai nézetétől, faji, nemi és egyéb megkülönböztethető jegyétől függetlenül. Nem látom ebben a különbséget vallásos és nem vallásos emberek között. Ami miatt a politikai manipulativ hatás erősebb a "keresztény arab [gyanitom, itt inkább mohamedánra gondolsz] stb hovatartozást" illetően az az ide tartozók száma.


Akkor most azért barátsággla, halkan ismételném, a téma a "Quantum fizika, kvantum elmélet".
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
szerintem az asztrologia - legalább is valamilyeik - ága, pontos - legalább is esetenként...

- most csak a bolygok mozgására - és az álltaluk kihato dolgokra gondolok...

- mindennek van vonzás tere. - legyen az bolygo, sejt, vagy atom...
- aminek meg van vonzáskore _gravitácioja_, - az hat a kornyezetére...
tehát - ez feltételezésem szerint...
a bolygok mozgása - de a meteoritoké, repulo kavicsoké, repuloké ...
is hatással van mindenre ...
Teljesen igazad van abban, hogy minden testnek illetve térnek van hatása környezetére. Ez a hatás (leglábbis a fizika eddig leirt vonatkozásaiban) a forrástól távolodva a távolsággal négyzetes arányban csökken. Egy bizonyos távolságon túl a hatás elenyészően paránnyá válik, de soha nem nullává. Ugyanakkor fontos valahol meghúzni egy határt. Például egy Afrikában eldobott kavics, bár bozonyithatóan nem nulla gravitációs hatással bir a norvégiai halászok kivetett hálójának repülési pályájára, e hatás minden józan kiértékelés szerint olyan elhanyagolható, hogy a nullával egyenértékű.

A Nap, a Hold és a bolygók hatása tömegüknél fogna nyilván ennél jelentősen nagyobb. De vajon valóban a Szaturnusz hatása az, ami érvényesül, amikor az asztrológus ezt fontolja, vagy valami másé, amit a Szaturnusz mozgása csak jelez, esetleg szimbolizál?
 

robitsas

Állandó Tag
Állandó Tag
2012.06.25. 20:57
[h=1]Higgs-bozon: CERN-bejelentés várható jövő szerdán[/h] Létezik-e a Higgs-bozon, a többi részecske tömegéért felelős "isteni részecske"? A kérdésre esetleg július 4-én adják meg a választ az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai.



A nagy hadronütköztető CMS- és ATLAS-kísérletében részt vevő kutatók jövő szerdán egy közös szemináriumon számolnak az eredményeikről a CERN-ben. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet fizikusai ugyancsak július 4-én beszélnek kutatásaikról Melbourne-ben az egyik legtekintélyesebb nemzetközi részecskefizikai rendezvényen, az ICHEP (International Conference on High Energy Physics) konferencián - olvasható a LiveScience és a PhysOrg tudományos hírportálokon.

A 2008-ban üzembe helyezett nagy hadronütköztető Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométer hosszú, 3 méter átmérőjű alagútban működik, ahol a csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó protonnyalábokat jelenleg 8 teraelektronvolt (1 TeV: ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztetnek. Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, ezek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének titkait remélik megfejteni.

Tavaly decemberben jelentette be a CERN, hogy találtak a Higgs-bozon létezésére utaló jelzéseket, a részecske tömege 124 vagy 125 gigaelektronvolt (1 GeV - 1 milliárd elektronvolt) lehet. Mindazonáltal a fizikusok nem gyűjtöttek össze statisztikailag szignifikáns adathalmazt, hogy bejelenthessék az "isteni részecske" felfedezését.

A CERN honlapja szerint tavaly körülbelül 5,6 inverz femtobarn adathalmazt gyűjtöttek össze: a gyorsító teljesítményét tükröző mutató 560 billió proton-proton ütközést jelent. A CMS- és az ATLAS-kísérletekben június közepéig külön-külön 6 inverzt femtobarn adatot gyűjtöttek össze, a gyorsító jó úton halad, hogy 2012-ben 1500 billió proton-proton ütközést érjen el.

A szakértők szerint azonban kevéssé valószínű, hogy az adathalmaz eléri a statisztikailag szignifikáns szintet.

"Valamivel több adattal rendelkeznek, de az elemzés még folyik" - hangsúlyozta Renilde Vanden Broeck, a CERN kommunikációs munkatársa.

Hozzátette: így működik a tudomány. "Nem jelentik be a felfedezést mindaddig, amíg nem egészen biztosak a Higgs-bozon létezésében. Hiába gyarapodnak az új adatok, további vizsgálatok szükségesek annak kiderítésére, hogy a jelenségek valóban a Higgs-bozon létét jelentik, vagy az 'isteni részecskénél' is egzotikusabb valamit takarnak".

Rolf Heuer, a CERN főigazgatója szerint a folyamat olyan, mint amikor egy ismerős arcot fedezünk fel a távolban. "Sokszor közelebb kell mennünk, hogy megtudjuk: valóban a barátod, rokonod, vagy annak egy alteregója közeledik feléd" - fogalmazott.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem nem gondolja itt senki közületek, hogy a higgs-bozon-kutatásnak valami köze is lenne egy Isten-kereséshez.
-
Az "isteni-részecske" kifejezés onnan ered, hogy egy könyvkiado mindenáron elakarta kerülni "Higgs" nevének a megemlitését de nem volt megelégedve az alternativ nevekkel. Erre a cikk szerzöje mérgében egy káromkodást tett a bozon neve elé amit a lektor finoman "istenire" kerekitett ki.
 

jasszemúj

Állandó Tag
Állandó Tag
A teleportáció témáját folytatva...
Való Gábor- Szintén egy vágy -ezt nem soroltuk fel a témáink között, meg amikor beszélgettünk a műsorról akkor sem bukkant fel ez a téma- de akkor tulajdonképpen a láthatatlanná válás is működhet így?
Dienes István- Az is működhet, igen, így van, mert ahogy megbeszéltük, az információ kvantummechanikailag nagyobb részben ezen a szinten van tárolva, -bár ez nem látható- viszont ugyan így, ahogy ezt a látható oldaladat el tudjuk tüntetni, akár láthatatlanná is tehető egy objektum, vagy bármi. Ez a két jelenség összefügg, mert nem feltétlenül kell utána nekünk azt a tárgyat máshol kiolvasni, maradhatna ugyanabban a térben, csak egy pillanatra eltűntetjük azt a felszíni információhalmazt, amit mi érzékelünk, és utána amikor kell, majd visszaolvassuk.
A Startrekben ez a replikátor. Ugyanilyen módon akkor akár replikálni is tudsz ebből a kvantumtérből, kvantumvákumból -így hívjuk hivatalosan- bármit. Jelen pillanatban a fizikusok már bármikor tudnak részecskéket előállítani a semmiből. Csak idő kérdése, hogy ha megértjük a vákuum, kvantum-holografikus információ tárolási működését, akkor kényünk-kedvünkre akár komplett objektumokat kiszedhetünk ebből a térből, aztán pedig vissza tehetjük, amikor már nincs rá szükségünk.

- Az előbb amikor beszélgettünk, azt mondtad röviden -megint összefoglalom, ha hülyeséget mondok korrigálj- hogy tehát az anyag szét van kenődve...
- Nem az anyag, az információ, amit anyagnak érzékelünk! Alapvetően úgy néz ki, hogy amit anyagnak érzékelsz -ezt már kezdjük érteni- az csak egy információ, és az információnak is csak egy bizonyos hányada! Ha az egész kvantummechanikai szintet egy egységes információ halmaznak tekintjük, akkor abból egy bizonyos részt -vetületet- ha veszek: ezt érzékeljük mi anyagnak. A többi része az más dimenzióban, más térben tartózkodik, de az is ugyan az a rendszer, amit te egyébként anyagnak érzékelsz. Ez a pohár itt, anyagnak érzékelődik, de a kvantummechanikai szinten, -ezen a mikro szinten, vagy szubatomi szinten- ezek a részecskék, és az azokat leíró függvény, ez alapvetően kölcsönhatásban van, illetve összefonódik minden mással, ami itt van ebben a térben. Ezen a szinten téridőről sem lehet már nagyon beszélni, mert ez időben sem korlátozott, hanem szó szerint szét van kenve mindenhol. Ezért próbáljuk holografikus elméletekkel leírni ez, mert a hologramoknál is tudjuk, hogy az adott információ, a hologram minden részében leképeződik. Ha kiveszel egy pici darabot a hologramból attól még az egész hologram újra helyreállítható. Ez kell a teleportációhoz is.

Ha most veszed az egész világegyetemet, ami egy szétkent hologram, akkor igaz, hogy per pillanat most ebben a stúdióban vagyunk kiolvasva, de én magam -az aki én vagyok- egy magasabb dimenzióval is rendelkezik. Ez az éber tudat, csak egy pici kis vetülete annak a nagyobb tudatosságnak, és itt jön be a tudat kérdése, mert eléképzelhető, hogy van a tudatosságnak egy olyan szintje, ahol meg tudjuk tapasztalni a mindenhová kiterjedő jelenlét állapotát.

Ezt a kozmikus jelenlét állapotot, most kezdi a fizika számunkra feltárni. Lehet, hogy mindez amiről az előbb beszéltünk, elviekben csak az idegrendszer jobb, és új területeinek az aktivizálásán keresztül is elérhető lesz majd. Jelen pillanatban ezt azért nem használjuk, mert ehhez az idegrendszer olyan területeit kell aktivizálni, ami bekapcsolja ezeket az új területeket.
Éppen beszélgettünk a szünetben, hogy ma már a meditáció vizsgálatával kezdjük megérteni, hogy a meditáció, -ha helyesen gyakorolják- pont erre a tudatosságra nyitja meg a személyt.

Pont ezért lesznek a normál, éber tudattól eltérő látomásos jellegű tapasztalatai egyeseknek, illetve olyan képességek jelenhetnek meg bizonyos fejlettségi fokon, hogy a meditáló megvilágosul. Ezeket kezdjük már megérteni fizikailag is.

Van aki tud levitálni, vagyis tudja a teret uralni. Amikről az elején beszéltünk, ha azokat a jelenségeket megértjük fizikailag, (most jelen pillanatban a Cern-nél majd kísérletezgetnek) ha sikerül, -annak az elméletnek a segítségével, amit ott majd összeraknak- elvileg tényleg megérthetjük, hogy hogyan kell a teret manipulálgatni. Akkor olyan jelenségeket is produkálhatunk a térben mint a levitáció, vagyis csökkenthetjük egy tárgy tömegét is tetszőlegesen.

A régmúltról tudjuk, hogy ezt fejlett tudatú egyének is meg tudták csinálni. Itt kezdjük megérteni, hogy a tudatosság, mint jelenség, nagyon szorosan kapcsolódik mindahhoz, amiről itt eddig beszéltünk. Elképzelhető, hogy ez az egész technológiai fejlődés végül oda fog elvezetni bennünket, hogy elkezdünk egy új emberi típust kifejleszteni, aki már a legcsúcsabb emberi technológiát tudja használni, vagyis magát az emberi idegrendszert. Ezt is kezdjük például megérteni, hogy lehet, hogy nem is kell új rendszereket kitalálni, sőt amit megalkotunk, abból csak elkezdjük megérteni, hogy hogyan működik az emberi idegrendszer. Én is úgy jutottam el a tudatkutatáshoz, hogy mindaz az eredmény amiről eddig beszéltünk, szépen elkezdett visszafelé mutatni. Az emberi idegrendszer, mint technológia már itt van a kezünkben, csak másképpen kellene használni.
-Remélem, hogy a hallgatók is értik a dolgokat -én még nagyjából képben vagyok- ez tényleg nagyon izgalmas, mert a meditációt, eddig hajlamosak voltunk valami fizikai rendszeren kívüli, abszolút spirituális, rendszeridegen elemként kezelni…ebben az a dráma, és ezzel egyúttal meg is torpedózod ezt az egész spirituális dolgot, és relativizálod tulajdonképpen, hogy most tulajdonképpen ezt is leírod a fizika nyelvén, képletekkel -ha úgy tetszik.

- Igen, kiderül, hogy ez ugyan úgy a valóság része, és eddig csak azért tették oda, mert eddig körülvette a köd. A spiritualitásnak mindig ez volt a lényege, hogy ködölünk. Most pedig ezt a ködöt, elkezdtük elfújni! Kezdünk egyre tisztábban látni. Akkor, amikor ezeket a tapasztalatokat azok a személyek leírták, vagy azok, akik most tapasztalnak ilyeneket, alapvetően ugyan azokat a minőségeket írták le a tapasztalatuk keretében, amiket most a fizikában kezdünk mi, -az elméleti fizika zsargonjában úgymond- kidolgozni. Kísérletezgetünk. Elképzelhető, hogy vannak az agyműködésnek olyan fázisai, amikor olyan részletesen fel tudja dolgozni a valóságot, mint a szuper számítógépek, vagy szuper fényképezőgépek. Lehet, hogy már most itt hordozzuk a legjobb szuper fényképezőgépet a fejünkben, csak hangolást kell véghez vinni benne. A jelenlegi frekvenciából -ahol most működik- áttérni egy kicsit más frekvenciába. Ezek lennének a magasabb tudatállapotok, amikről a spirituális irodalomban beszélnek, de ma már ezt tudományos képletekkel is le lehet írni. Ezek a kísérletek már zajlanak is, tehát nem is mondok vele újat. Most igazából csak a modellt tesszük mögé.
- Most akkor megint megpróbálok egy hasonlatot mondani, szóval a tudat, akkor egy elképesztően szuper turbó injektoros, intercooleres, motor, egymillió hengerrel, ami azonban le van fojtva, ki vannak csavarva a gyertyák, két-három henger megy csak, de még így is tudna menni ezerrel...de puha ócska gumik vannak rajta, nincs szélvédő. Le kell cserélni a szélvédőket, stb. és akkor már száguldhat is. Ugye?
-Igen, erről van szó!

-Ez itt a Verkli, a vendégemmel Dienes Istvánnal beszélgettünk az időutazásról a teleportálásról, a tudtakutatásról, és itt ragadom meg az alkalmat, hogy jelezzem, hogy folytatjuk, nem marad abba a beszélgetés, István legközelebb is itt lesz a vendégem, és akkor beszélhetünk egy kicsit a tudat modellezéséről. Az öntudatos űrhajókról, és neuron hálókról. Jól mondtam?

Másolat: Lélekvándor fórum
 

Reni-76

Állandó Tag
Állandó Tag
A "Mi a csudát tudunk a világról 2.rész" című film még részletesebben belemegy a kvantum témába. Kicsit nehéz, napok alatt néztem végig, de elég ütősen megváltoztatja az ember gondolkodását. Amúgy nekem is a Mátrix volt anno az indítólöket ezen a területen.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
a tudat, akkor egy elképesztően szuper turbó injektoros, intercooleres, motor, egymillió hengerrel, ami azonban le van fojtva, ki vannak csavarva a gyertyák, két-három henger megy csak, de még így is tudna menni ezerrel...de puha ócska gumik vannak rajta, nincs szélvédő. Le kell cserélni a szélvédőket, stb. és akkor már száguldhat is. Ugye?
-
Kedves jasszemuj
-
Es egy ilyen mondat elég nektek a lélekvándorlásnak a tényként valo elfogadásához? :D
-
Miota tanulnak informatikusok quantumelméletet? Ez a cikk nem áll meg egyetlen egy kritikát sem természettudományos szempontbol.
Miért csak én jegyzem ezt meg? Mert a kutya sem tartja fontosnak, hogy egy vallásos hiedelmet megcáfoljon.
 
Oldal tetejére