kandalló épitése

pkpkpkpk

Új tag
Sabján Tibornak vannak a régi népi/polgári építészet által használt fűtő berendezéseiről kitűnő könyvei. (Szentendrén a Néprajzi Múzeumban dolgozott) Érdemes lapozgatni őket.
Hallottatok már a tömegkályhákról?
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A kandalló története

Az emberek az őskorban ismerkedtek meg a tűzzel. Először szabadon rakott tüzet használtak lakhelyükön, melynek füstjét a fölé épített kürtőn keresztül vezették ki a szabadba.A kéményt – ami a tűz és a kürtő között helyezkedik el- csak a XIII. századtól használták. A kandallók a középkorban az európai uralkodók palotáiban jelentek meg először, innen terjedtek el a világon. A kandalló tulajdonságai függtek az illető rangjától és persze vagyonától is. Az idők során főleg a kinézetük változott. A barokk korban például mitológiai témájú oszlopokkal, szobrokkal, virágfüzérekkel díszítették őket. A kandallók eleinte óriási méretűek voltak, tűznyílásuk akár embermagasságig is terjedhetett. Külső felületükre többnyire gránit vagy márvány került. A XVIII–XIX. században előtérbe került a kémény szerepe, keresztmetszetét, és méretét a fűtési igényeknek megfelelően változtatták. Európában a kandallók az 1960-as években kerültek vissza a köztudatba, az 1980-as évektől Magyarországon is újra kedveltté váltak a lakosság körében. A mai kandalló építésre jellemző, hogy a hagyományok ugyan megmaradtak, de a műszaki oldal sokat változott. A sorozatos fejlesztéseknek köszönhetően sokféle kandalló típussal találkozhatunk, ma már minden igény kielégíthető.
(forrás: Internet)

 

Csatolások

  • fireplace-3.jpg
    fireplace-3.jpg
    23.8 KB · Olvasás: 22
  • kalyha11.jpg
    kalyha11.jpg
    226.9 KB · Olvasás: 23
  • kandallo_03-diplomat21_399.jpg
    kandallo_03-diplomat21_399.jpg
    230.8 KB · Olvasás: 23

wmax

Új tag
olvastátok már ezt "Cserépkályhák és kandallók - Gerhard Wild"


xxxxx
bk045158nagy.jpg
 

Miescu

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan kell méretezni a kéményt egy cca 70 köbméteres helyiséget befűtő kandallóhoz (családi házban - már volt előtte cserépkályhához kémény, de azt átalakították gázra: kibélelték valami csővel)?
Köszönöm előre is
 

epc

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan kell méretezni a kéményt egy cca 70 köbméteres helyiséget befűtő kandallóhoz (családi házban - már volt előtte cserépkályhához kémény, de azt átalakították gázra: kibélelték valami csővel)?
Köszönöm előre is
Szerintem ki kellene számolni a teljesítmény igényt (pl:Winwatt progival), ennek megfelelően kandallót választani. A kandallóhoz megadják a kémény átmérőt. A magasságot szakértővel megbeszélni a helyi viszonyoknak megfelelően.
Üdv!
 
Minden barkácsolni szerető embernek csak ajánlani tudom hogy építsen egyet ,persze csak ha van rá igény vagy szeretik azt az érzést amit egy kandalló nyújthat!
Ami a legfontosabb: kb.fele annyiba kerűl mintha megvásárolnád!
Én elkészítettem a sajátomat és ha valakinek tetszik szivesen válaszolok a kérdésekre.
A fűzfa alatt összeállítottam, hogy ne keljen minden darabját bent a házban fűrészelni,és így szárazon építgetve volt lehetőségem a módosításokra.
Aztán darabonként a helyszínen már flexibilis ragasztóval rögzitettem
Aztán helyére került a tűztér is amibe már korábban beépítettem a hőcserélőt /képek később/
A párkányt fából készítettem mivel ez volt a legegyszerűbb és kőzetgyapot szigeteléssel van ellátva a tűztér felől. A füstcső rozsdamentes acél, mögötte és a tűztér hátsó része mögött szintén szigetelés van,ez csak vékony rétegű kőzetgyapot
A kupola vázszerkezetét a Spec Profil kft által gyártott, rendkívűl széleskörü felhasználásra alkalmas könnyű lemez profilból készítettem, amit tűzálló gipszkartonnal fedtem,üvegszálas hálóval meg erősítettem, elkészítettem a szellőzőket is,ez nem igazán fontos ,inkább csak arra szolgál hogy kicsit megtörje a felületet, végül is díszítő elem.
Burkoláshoz klinkertéglát és homlokzati gres díszburkolót használtam,de ez már csak ízlés dolga. Ahogy ígértem a víztérbetét: rozsdamentes anyagból készítettem,ez jobban ellenáll a füstgáz okozta korróziónak.Emiatt szét kellett bontanom a tűzteret de megérte a fáradságot. Az alsó és a felső tagokon ki kellett alakítani az elmenő és a visszatérő csonkok nyílását.Azbesztzsinórral tömítettem hogy a füst ne szivárogjon ki. Még a szabadban próbaüzem.
A párkányt úgy alakítottam ki hogy vágtam egy 600x30mm-es rést és fölé elhelyeztem az ernyőt.Ez szerintem nagyon fontos,mert gondolom aki egy kicsit is jártas ebben a témában tudja hogy amikor kinyílik az ajtó,legyen bármilyen is az a kémény a füst akkor is kicsapódik. Ezzel én is szembesültem a használat során és ezt találtam a legjobb megoldásnak.Az elszívóernyő csövét átvezettem a kémény mellett a falom a mögöttes szobába és ott egyenesen fel van vezetve a padlástérbe,ahol a cső végén lévő ventilátor gondoskodik a megfelelő elszívásról.Mielőtt kinyitom az ajtót bekapcsolom és nem azt mondom hogy teljes mértékben füstmentesít de nagyon hasznos.
A központi fűtési elosztóra keringetőszivattyúval összekötve.Természetesen egyszerre a gázkazánt és a kandallót nem használom,mert amióta megépítettem a kandallót szinte a kazánra nincs is szükség.
A keringető szivattyút hőfokszabályozó működteti, mivel hideg vizet nem ajánlatos forgatni a tűztérben mert emiatt kátrányosodna a betét. Ezért beállítottam 40 fokra, akkor kapcsol be a keringető és ha éjszaka visszahűl kikapcsol. Ezzel energiát is nyerek és a víztérbetétet is kímélem,sőt ha tiszta a felület jobb a hatásfok is.
A biztonságos üzemeltetés érdekében ajánlott, sőt! szerintem szükséges egy szünetmentes tápegység beépítése,mivel áramszünet esetén megszűnik a keringetés a kandallóban elhelyezett víztérben,és ez komoly károsodást okozhat a rendszerben!
 

Miloka73

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdeklődni szeretnék, hogy a kandalló építésénél a füstcsövet a függőlegestől hány fokkal szabad "eltéríteni". Köszönöm.
 

Jani87

Új tag
"A biztonságos üzemeltetés érdekében ajánlott, sőt! szerintem szükséges egy szünetmentes tápegység beépítése,mivel áramszünet esetén megszűnik a keringetés a kandallóban elhelyezett víztérben,és ez komoly károsodást okozhat a rendszerben!"

Kedves Speedsly!
Az volna a kérdésem, hogy meg lehet-e oldani a keringetést úgy, hogy adott esetben elektromos áram nélkül is működőképes legyen a rendszer? A hőcselélés passzív cirkulációval is végbe tud menni álló keringetőszivattyú esetén? Mennyire akadályozhatja a víz útját?

Előre is köszönöm a választ!
 

Zo10

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdeklődni szeretnék, hogy a kandalló építésénél a füstcsövet a függőlegestől hány fokkal szabad "eltéríteni". Köszönöm.
Hivatalosan 45° és max 2m, de ez is egy ököl szabály. Az elhúzás, az átmérő mind-huzat függvénye, a huzat pedig a hőmérsékleté. Az ideális tűz hőmérséklete 800-1000°C. Ennyi nem szokott sikerülni. De ha túl nagy a huzat, akkor a frisslevegő túlhűti a tűzteret, ha túl kevés akkor meg nem megy ki a kéményen. Ezért én mindig javaslom a méretezést is.
 

Zo10

Állandó Tag
Állandó Tag
Az volna a kérdésem, hogy meg lehet-e oldani a keringetést úgy, hogy adott esetben elektromos áram nélkül is működőképes legyen a rendszer? A hőcselélés passzív cirkulációval is végbe tud menni álló keringetőszivattyú esetén? Mennyire akadályozhatja a víz útját?
A cirkuláció létre tud jönni, régen ezek működtek mindenhol: gravitációs fűtésnek nevezzük őket. Elvük: a meleg víz felfelé igyekszik és így kell kialakítani a keringést. Jellemzőjük a nagy csőátmérő (5cm). A szivattyú ellenállása típusfüggő, de a gravitációs áramláshoz nagyon nagy. Úgy szoktuk csinálni, hogy a szivattyút egy párhuzamos csőbe építjük és mindegyik ágba beépítünk egy golyóscsappot. Így ki lehet választani gravitációs, vagy szivattyús üzemet szeretnénk. Minden estre méretezni ajánlatos, bár én évtizedek óta nem csináltam mert mindenki drágálta a cső árát a szivattyúshoz képest, inkább azt mondták akkumulátorról üzemeltetik, mivel a mai szivattyúk már csak 15-25W-ot fogyasztanak.
 

Zo10

Állandó Tag
Állandó Tag
Orosz oldalakon barangolva találtam egy érdekes megoldást. Kandallóbetét harang rendszerrel beépítve,... ez megoldja a hőtárolást is, mert a harang falazatok pufferelik a hőt.

Szia Kila59!
Mi az "harang rendszer"? tudnál erről bővebben írni, vagy esetleg egy link?

Köszönettel:Zo10
 

balazs123456

Állandó Tag
Állandó Tag
Fűtés kiépítése sok tényezőtől függ:
- Kályha mérete
- mekkora tartályt raktunk a kandallóba
- mekkora a fűtési rendszer
- radiátort v padlót fűtünk vele
- hogy van összekötve a meglévő rendszerrel
- fűtési központ kiépítése mennyire szakszerű .....
 

kenand

Állandó Tag
Állandó Tag
Huzatot visszafogni könnyebb, arra van a pillangószelep.
Kandalló csövét hosszan kell vezetni, akkor több hőt ad le, sőt vannak speciális kiöblösített idomok is.

4 éve csináltam egyet, mert a melléképületben nincs más fűtés. COVID miatt a fiam és a haverjai egész télen nagyüzemben tartották :) (Mivel máshol nem lehetett bulizni)
 

Csatolások

  • IMG_20170424_090426.jpg
    IMG_20170424_090426.jpg
    103.5 KB · Olvasás: 2
  • IMG_20170404_164412.jpg
    IMG_20170404_164412.jpg
    121.8 KB · Olvasás: 1
  • IMG_20170330_120237.jpg
    IMG_20170330_120237.jpg
    140.6 KB · Olvasás: 1
  • IMG_20170327_142122.jpg
    IMG_20170327_142122.jpg
    117.4 KB · Olvasás: 1
Oldal tetejére