A régmúlt emlékei

Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
Efike, köszönöm, hogy ez leírtad, engedelmeddel elvinném, mert roppant tanulságos!
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki ismer, az tudja, hogy végtelennek tűnő türelmem van, de azért ennek a türelemnek is van határa, mert mint írtam volt, csak végtelennek tűnik. Úgy látom, ezen a fórumon nagyon megváltozott valami, a jó öreg - és kitiltott - Karsay által elvetett szellemtan jó termőtalajra hullott és vígan burjánzik mint a parlagfű. És olyan káros is. De ha ez a fórum az emberi butaságnak lett a gyűjtőoldala, akkor nekem ezen az oldalon nincs keresnivalóm. Ahogy hosszú évekig be sem tettem ide a lábam, most is meg fogom azt tenni. Továbbá kellemes szellemidézéseket és fantáziálást kívánok.

Pitti haver, most már megértelek :..:

Hát, lehet, hogy az emberi butaság gyűjtő oldala.....A parlagfűről biztosan butaság lett írva...:656::656::656:

"....Ismertetem a saját tapasztalatomat: Amióta olvastam a Weixl-Várhegyi figyelemfelhívását, több mint egy éve, folyamatosan mindennap fogyasztom (poralakban), a parlagfüvet: fél mokkáskanállal naponta. A magas vérnyomásom értéke optimálisan 10 egységgel csökkent, időjárás változásnál az izületi bántalmaim enyhült. A vastagbélnél érzem a legnagyobb javulást, megszűnt a székletproblémám. Ennek az lehet oka, hogy az egész emésztőszervem a parlagfű védelme alá került. Ha sulyos beteg próbálkouik a parlagfű szedésével: 1 mokkás kanállal kezdheti, sőt kétszer naponta. Külön merem ajánlani a férfiaknak 40 éves kor után. Ugyanis a máj, hasnyálmirigy a vastagbél (akár együtt mind a három), akkor kezdi a törlesztést, a nem megfelelő étkezésre az adóságot.

Ami még nagyon fontos, a parlagfű a saját polenja által generált allergiát is megszűnteti......"


http://irodalom.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1102212
 
Egyedi hangvételű "esszé" napjaink abnormális társadalmáról, a régmúlt feledésbe merült legendáihoz, mitológiáihoz fűződő gondolattal kiegészítve, valamint néhány, a témához kapcsolódó könyvvel mellékelve.

Alexandriai Szent Katalin legendája, Apokrif iratok - Apokalipszisek, Apokrif iratok - Csodás evangéliumok, Edda - Óészaki mitológiai és hősi énekek, Magyar Mythologia, Szibilla királynő édene, The Fairy family - La Dame Abonde and Joan of Arc, stb...


http://www24.zippyshare.com/v/92430356/file.html
 

sesti

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyedi hangvételű "esszé" napjaink abnormális társadalmáról, a régmúlt feledésbe merült legendáihoz, mitológiáihoz fűződő gondolattal kiegészítve, valamint néhány, a témához kapcsolódó könyvvel mellékelve.

Alexandriai Szent Katalin legendája, Apokrif iratok - Apokalipszisek, Apokrif iratok - Csodás evangéliumok, Edda - Óészaki mitológiai és hősi énekek, Magyar Mythologia, Szibilla királynő édene, The Fairy family - La Dame Abonde and Joan of Arc, stb...


http://www24.zippyshare.com/v/92430356/file.html
Szia !

Nem működik a megadott linked.
Fel tudnád máshová tenni vagy csomagolva közvetlenül ide?
Köszi
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ez a lábnyom valódi régmúlt.:

Giant-Footprint-Tellinger-Africa-01.jpg


Tulajdonosa ekkora lábbal 7,5 méter magas lehetett. 1912-ben talált rá egy vadász a dél-afrikai Mpaluziban, Szváziföldhöz közel. A megtalálót Stoffel Coetzeenek hívták. A nyom keletkezésének korát 3,1 milliárd évre becsülik a geológusok. Anyaga gránit...

forrás: http://consciouslifenews.com/michael-tellinger-explains-foot-print-god/
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ez a lábnyom valódi régmúlt.:

Giant-Footprint-Tellinger-Africa-01.jpg


Tulajdonosa ekkora lábbal 7,5 méter magas lehetett. 1912-ben talált rá egy vadász a dél-afrikai Mpaluziban, Szváziföldhöz közel. A megtalálót Stoffel Coetzeenek hívták. A nyom keletkezésének korát 3,1 milliárd évre becsülik a geológusok. Anyaga gránit...

forrás: http://consciouslifenews.com/michael-tellinger-explains-foot-print-god/

Erről a combcsontról is azt állítják, hogy a tulajdonosa életében 7-12 méter magas volt és 1000 kiló. Ezt Törökországban találták, de Kínában is nagyon sok állkapocs töredéket és több ezer fogat találtak. Természetesen úgy gondolják, hogy egy óriási majomféle volt, a gigantopithekus.

%C3%B3ri%C3%A1si+emberi+l%C3%A1bcsont.jpg


Csakhogy majmok nem készítenek maguknak ilyen nyílhegyeket, amelyeket az ilyen leletek közelében találtak:

giant+arrow+head+%C3%B3ri%C3%A1s+ny%C3%ADlhegy.jpg


Azok a rétegek, amelyekben a gigantopithekus csontdarabjait megtalálták 60-180 ezer évvel ezelőtti időszakokhoz köthetők. Ha igaz, hogy éltek óriások a Földön, akkor talán ők mozgatták meg ezeket a köveket is?

images
 

gyurex77

Állandó Tag
Állandó Tag
A legnagyobb baj, hogy tenyleg nem tiszta sok minden az osi korokban tortentekrol, jobban mondba semmi nem tiszta. Viszont sokat ront a helyzeten, hogy rengeteh elszallt elmelet is napvilagot lat, sok azert hogy penzt szedjen ossze ezaltal lerombolva hitelet a komoly kutatasi eredmenyeknek is.
 

Horkanto

Állandó Tag
Állandó Tag
Valahol itt van az eb elhantolva. Mindig is szerettem volna tudni, hogy az első bronzkalapácsot a bronzkorban hogyan készítették, hogyan kovácsolták az első üllőt, hogyan készült az első kovácsfogó, mi módon jöttek rá az edzésben rejlő lehetőségekre, ki mondta meg ezeknek az embereknek, hogy az öntött vasnál a kovácsolt vas szívósabb, rugalmasabb?

Piramisok - különféle méretekben - szinte az egész világon taláhatóak. Lásd boszniai piramisok, kínai piramisok, güimari piramisok, núbiai piramisok, görög piramisok és akkor még nem is látogattunk át az újvilágba. Lehet, hogy más a méret, lehet, hogy mások a piramisok szögei, van köztük sima és lépcsős, de épülhettek volna kúp alakúak is, három,- vagy többszög alapúak is. Mégis mindegyik piramis gúla!

Tulajdonképpen már a bronzal is van egy probléma, hogy hogy találta fel az ember - mert úgy tűnik, hogy a recepjét, a pontos összetevőit késszen kapta - ugyanis hiányoznak azok a régészeti leletek (kisérletek) amik a bonz feltalálásáhot vezettek... legalábis ezt fejtegeti Nemere a Rejtélyes elődök című írásában...
 

Horkanto

Állandó Tag
Állandó Tag
Erről a combcsontról is azt állítják, hogy a tulajdonosa életében 7-12 méter magas volt és 1000 kiló. Ezt Törökországban találták, de Kínában is nagyon sok állkapocs töredéket és több ezer fogat találtak. Természetesen úgy gondolják, hogy egy óriási majomféle volt, a gigantopithekus.

%C3%B3ri%C3%A1si+emberi+l%C3%A1bcsont.jpg


Csakhogy majmok nem készítenek maguknak ilyen nyílhegyeket, amelyeket az ilyen leletek közelében találtak:

giant+arrow+head+%C3%B3ri%C3%A1s+ny%C3%ADlhegy.jpg


Azok a rétegek, amelyekben a gigantopithekus csontdarabjait megtalálták 60-180 ezer évvel ezelőtti időszakokhoz köthetők. Ha igaz, hogy éltek óriások a Földön, akkor talán ők mozgatták meg ezeket a köveket is?

images

lehet, hogy ők építették a piramisokat is...
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Romániában a Bucsecs (Bucegi ?) hegységben földmozgások voltak vagy 5 órán keresztül és utána egy hatalmas mesterséges barlangrendszer vált láthatóvá, ahol nagyon fura és óriási tárgyakat találtak. A helyszínen külföldi (amerikai, majd NATO katonaság jelent meg és azóta is őrzik a lezárt területet. Megkezdődött a szokásos titkolózás és félreinformálás. Nem messze, kb. 35 km-rel innen útépítés folyik, itt óriási csontvázak kerültek elő. Sajnos nincs magyar nyelvű forrásom, csak egy olyan, ami túlságosan légből kapottnak tűnik, de rengeteg román nyelvű videó van fenn, mert kétszer is volt műsor róla román tévében és ezt felvették. A filmben lejátszott képek nem tűnnek hitelesnek, de lehet, hogy csak illusztrációk, mert nem engedik a filmeseket a helyszín közelébe. A műsor alatt életveszélyes fenyegetést kaptak, hogy szálljanak le a témáról.


 
Utoljára módosítva:

Horkanto

Állandó Tag
Állandó Tag
Engedelmetekkel visszatérték Efike téma indítójához - remélem egyszer ő is visszatér ide - és hasznos hozzászólásaival, tovább folytatja ezt a topikot...
Szóval megalitikus építkezésekkel a világ számos pontján találkozunk, így Dél-amerikában is... Egyik ilyen hely:

Machu Picchu az egykori Inka Birodalom romvárosa Peruban, a világ talán legizgalmasabb és legfestőibb fekvésű régészeti lelőhelye.
Az Andok hegyláncai között csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg a kis város, amelyet 1450 körül Pacsakutek Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építettek.
A város fél évszázadig virágzott, majd kb. 400 évig "pihent", míg 1911-ben újra felfedezte Hiram Bingham.
A Yale egyetem tudósa Vilcapampát, a spanyol hódítások elleni utolsó inka menedéket kereste, és véletlenül bukkant rá az "eltűnt városra".http://en.wikipedia.org/wiki/Vitcos

A város és építése körül számos rejtély és kérdés merül fel:
A csillagászati tájolás alapján épített egyes épületek elhelyezkedéséből arra lehet következtetni, hogy azok ie. 4000 és 2000 között épülhettek...

Nehéz elképzelni, hogy mi haszna volt a városnak hisz kb. csak 700 ember befogadására volt alkalmas.

Kik helyezték le az első követ? Néhány feltárásból az derült ki, hogy a keletkezéssük Ku. 155-re tehető. Egyes számítások ac 3172 teszik a város tervezését...

Itt is megfigyelhetők - mint a világ, így dél-amerika számos más helyén is - a monolitikus építkezés jegyei. Ezek a kötőanyag nélkül is tökéletesen illeszkedő, egymásra helyezett hatalmas kövek, amelyek legnagyobbika 3,5 * 1,5 méteres és becsült súlya 200 tonna...
Ezek megfigyelhetők a várostól nem messze lévő egykori fővárosban Cuscoban is...

Az inka birodalmat a mérnőki teljesítmények tették hatalmasá, köztük az egész birodalmat behálozó kövezett útrendszer, amelynek csúcsa az egész országot átszelő egymással párhuzamosan haladó két út volt amelynek hossza elérte a 3600 km-t...

Eg-két link ami a youtubon található:

[HIDE]https://www.youtube.com/watch?v=esgwvM-IU0Y[/HIDE] - a film amiből idéztem... és egypár külföldi
[HIDE] [/HIDE]

[HIDE]https://www.youtube.com/watch?v=Akay8DTFnEg[/HIDE]
[HIDE]https://www.youtube.com/watch?v=VaMI0bMwq_Q[/HIDE]
[HIDE]https://www.youtube.com/watch?v=zFtxOvRJVC8[/HIDE]

és egypár kép:
 

Csatolások

  • capture_16072014_191906.jpg
    capture_16072014_191906.jpg
    447.9 KB · Olvasás: 11
  • capture_16072014_192110.jpg
    capture_16072014_192110.jpg
    423.7 KB · Olvasás: 11
  • capture_16072014_192609.jpg
    capture_16072014_192609.jpg
    485.8 KB · Olvasás: 10
  • capture_16072014_192636.jpg
    capture_16072014_192636.jpg
    393.6 KB · Olvasás: 10
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
http://www.netextra.hu/az-eddigi-legnagyobb-kotombokbol-allo-epitmenyre-bukkantak-oroszorszagban/
AZ EDDIGI LEGNAGYOBB KŐTÖMBÖKBŐL ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYRE BUKKANTAK OROSZORSZÁGBAN!
Egy hihetetlen felfedezés történt a közelmúltban Oroszországban. Kutatók egy hatalmas gránittömbökből álló megalitikus építményre bukkantak Dél-Szibériában, a Shoria-hegységben.

A szakemberek a kőtömbök súlyát, mintegy 3000 tonnára becsülik, vagyis ekkora tömegű mesterségesen formázott kőtömbökre még sosem bukkantak!

Az eddigi legnagyobb súlyút Libanonban, Baalbek romjainál fedezték fel, mely nem kevesebb, mint 1500 tonnát nyomott.

Vajon milyen erők voltak képesek ezeket a gigantikus építőköveket megformálni és ilyen nagy magasságba szállítani
A régi, kezdetleges technikákkal belátható, hogy nem épülhettek ilyen monumentális építmények. Ilyenkor természetesen felmerül bennünk, hogy a történelem oktatássalnagyon nem stimmel valami, és ideje lenne átírni a tankönyveket..

kőtömb1.jpg kőtömb2.jpg kőtömb3.jpg kőtömb4.jpg kőtömb5.jpg
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Stonehenge, egy hüllő király leírásai alapján épült ...
sTONEHEGE.jpg

Stonehege egy kőralakban elrendezett kőtömbökből álló őskori építmény
"Stonehenge misztikuma még mindig megragadja a lelkeket. Kevés olyan régészeti emlékmű van, amelyet olyan sokan vizsgáltak, mint a Salesbury síkságon, az írott történelem előtt épült Stonehenge állóköveinek csoportja. Az állókő-csoportot a szászok nevezték el Stonehenge-nek,

illetve `Függő kövek`-nek, a középkori írók pedig az "Óriások táncának" hívták. Inigo Jones, a híres 17. századi régész, aki Stonehenge-ről az első tanulmányt írta, még úgy tartotta, hogy valaha római kori templom lehetett. William Stukeley pedig, a 18. századi régiségkutató, mellesleg szabadkőműves, meg volt győződve róla, hogy a druidák temploma volt. A mai feltevések talán még ennél is tovább mennek: vadabbnál vadabb elképzelések olvashatóak az interneten, és a füzetes regényekben.

"Stonehenge egy hüllő király leírásai alapján épült, aki olyan régen tartózkodott a Földön, hogy az emberek még alig jelentek meg. Mégis az építmény arra lett szánva, hogy egy jelentést hordozzon a felbukkanó emberek számára, amit meg is tett, a mai napig. Szubliminális üzenetek hatalomról és szadista bánásmódokról a feláldozottak felé.

Az emberek felnéznek a Stonehenge-re és elképzelik, amint az ártatlan küszködik az asztalon a kés alatt. Mi másért lenne ott az asztal? Elképzelik, ahogy egy ördögi gyülekezet veszi körbe őket. Mi másért lenne ott a kör?Elképzelik, hogy nincs olyan erő, ami meg tudná menteni az áldozatot. Mi másért lenne mindez kint a szabad ég alatt?

A Stonehenge azért épült, hogy betöltse rendeltetését, hogy bekússzon az emberiség tudatalattijába, nyugtalanná téve azt. Ezt az önmagát-szolgáló népség követte el, akik áttérteket reméltek nyerni az ember megjelenő lelkei közül. Vannak olyanok az Univerzumban, akik terrorizálnák az emberiséget, és így nyernének hódítást a lelkei felett." - írja a zetatalk.com oldal.

Lehetséges, hogy Stonehenge, a bronzkori Anglia és egyben Európa legnagyobb történelem elõtti kõemléke Salisbury közelében a mai Svájc, Ausztria vagy Németország alpesi területérõl bevándoroltak irányításával született meg? "Olyan sokk ez az angolok nemzeti büszkeségére, mintha kiderülne, hogy az elsõ krikett játékosok bõrnadrágot viseltek és sült kolbászt ettek teájukhoz" - írta ezzel kapcsolatban a Daily Express nevű brit lap. A lap "It's Steinhenge" címmel közölte cikkét.

A Stonehenge építésében az "alpesi behatást" a kutatók egy íjászra alapozzák, akinek földi maradványait és sírját a közelmúltban tárták fel a Stonehenge-tõl 5 kilométernyire. Az Amesbury íjásznak elnevezett férfi becslések szerint 4300 évvel ezelõtt élhetett, azaz a Stonehenge megépítése szempontjából kulcsfontosságú időszakban.

A harcos nagy tekintélynek örvendhetett, mivel gazdag "útravalót", mintegy száz tárgyat temettek mellé. Egyebek közt arany fülbevalókat, réz késeket, agyagedényeket. A tudósok a tárgyakat megvizsgálva arra jutottak, hogy az illetõ beutazta az Alpok vidékét vagy egyenesen arról a területről származott.

A tárgyaknál is árulkodóbbnak bizonyult azonban az íjász fogzománca: az oxigénizotópok jellegzetes aránya alapján szinte biztosra lehet venni, hogy az illetõ az Alpokban született és ott is nõtt fel. A lap a Wessex Archeology munkatársát, Andrew Fitzpatrick régészt idézi."

http://www.vilagok.hu/index.php?opt...ullo-kiraly-leirasai-alapjan-epult&Itemid=579
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Engedelmetekkel visszatérték Efike téma indítójához - remélem egyszer ő is visszatér ide - és hasznos hozzászólásaival, tovább folytatja ezt a topikot...
Szóval megalitikus építkezésekkel a világ számos pontján találkozunk, így Dél-amerikában is... Egyik ilyen hely:
- a film amiből idéztem... és egypár külföldi
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***

A fotókat elnézve tudod nekem mi jutott eszembe? Olyan, mintha hatalmas, kitömött párnákat tettek volna egymásra. Nem élesek az oldalai, mint mondjuk itt, Baalbekben:

baalbek-3.jpg


Ezen a képen fent látszik, hogy a köveket hasították vagy/is csiszolták, de az általad betett videóban ezt a falat Cuzcoban más technikával csinálták.

cuzco.jpg


Nem olyanok, mint óriási párnák, amit óriások raktak egymásra még félig lágy alakban? Én olvastam a Mahábháratában olyan ősi technikáról, amellyel képesek voltak a köveket lággyá alakítani, sőt olyanról is, amiben egy kőkorsót egyetlen mozdulattal kettészelték és abból nem folyt ki a víz.

Persze ezeket mi nem tudjuk bebizonyítani, mert a mostani emberiség még nem jutott el arra a technológiai szintre, bár már kapizsgáljuk, hogy az anyag nem az, aminek eddig hittük. Gondolom itt lehet a kulcsa mindennek. Lehet a Mahhábháratát csak mesének nevezni, csak akkor azt is meg kellene magyarázni, hogy az első lefordítással az 1800-as években - amikor még nem tudtunk az atombombáról - hogyan írhatott le a fordító egy atomháborút szóról-szóra...
clear.png
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kristálypiramis a Bermuda háromszögben
piramis-218x218.jpg

A Bermuda-háromszög az Egyesült Államok keleti partvonala mentén fekvő, nagyjából háromszög alakú terület, melyről rengeteg hihetetlen történet kering: különös fények, nyomtalan eltűnések, téridő anomáliák, megzavarodott elektromos készülékek. Nagyon érdekes hely, a legtöbben mégis félnek még a környékére is menni.

bermuda 3szögtérkép1.jpg

Ezen a helyen nem is olyan régen amerikai és francia kutatók szenzációs dologra bukkantak: egy hatalmas kristálypiramist találtak az Atlanti-óceán 2000 méteres mélységében….

BermudaMercasa100.jpg

Már Kolombusz is beszámolt arról, hogy három hónapos hajózása idején különös fényeket láttak éjszaka a Bermuda-háromszög környékén: “Az éjszaka nappallá lett; a hullámokból kiragyogó fény mellett könyvet olvashattunk a fedélzeten. Mindnyájan a fedélzetre szaladtunk és rémülten állapítottuk meg, hogy hajónkat alulról rengeteg fénykör világítja meg, amelyek ráadásul körbe-körbe forogtak. A fényküllők hol az egyik, hol a másik irányba futottak, mintha emberi kéz irányította volna őket. Gáspár atya a Szent Evangélium egy részletét olvasta fel hangosan, akárha maga Szent János űzné el az ördögöt. Amikor szavaiban odáig jutott, hogy ’a fény pedig sötétségben világít’, a fénykörök szétestek, majd kialudtak és szinte a mélybe hulltak, eltűntek. Utána még sokáig töprengtünk, mi lehetett ez, de senki nem volt képes megfejteni a rejtélyt.”





A fehér fényeket a Bermuda-háromszög környékén már évszázadok óta észlelik, s már régen gyanakodnak arra, hogy a fények az óceán mélyéről valamilyen tárggyal kell, hogy kapcsolatosak legyenek. Ezek a megfigyelt fények általában pár száz méter kiterjedésűek, de akad köztük több kilométeres is. Többnyire megjelenésük a huszonnégy órás időtartamot nem éri el, eltűnnek, azonban olyannyira feltűnőek, hogy a világűrből is lehet őket látni. A jelenség olyan benyomást kelt, mintha valami tejfehér köd mozogna a vízfelszín alatt, mely fehérré, ezüstössé varázsolja az óceánt.
Mike Walters kutató egy 30 kilométerre Bermuda partjaitól délnyugatra végzett merülés során egy hatalmas kristályt talált, mely többnyire a homokban van eltemetve körülbelül 30 méterre a víz alatt. A kristály nagyon nagy, és Walters azt hiszi, hogy ez a legnagyobb kristály, amit valaha találtak. Amikor először látta a kristályt, mindössze 3 méternyit látott belőle, de jól látszott az egész alakja a homokból, ami befedte. Walters becslése szerint az egész 15 méter is lehet, és körülbelül 1,5 méter széles. A kristály élénksárga színű volt, és úgy tűnt, mintha fényt bocsátana ki közvetlenül maga körül a vízben.


Bermuda _generated_világító piramis.jpeg
Furcsa tulajdonságokkal rendelkezett, legfurcsább tulajdonsága az volt, hogy 15 méteren belül minden fémtárgyat magához vonzott. De bármilyen elektromos készülék a közelében meghibásodott.
Ez lehet a magyarázata a Bermuda háromszögben történt eltűnéseknek.Sokan úgy vélik, az elsüllyedt Atlantisz bizonyítéka is ez lehet.
Bármi is az igazság, az idők során egyre tisztábban látjuk, és amikor eljön az ideje, megfejtjük és megértjük majd a Bermuda háromszög titkát is, teljesen.
Bermuda felhők.jpg Bermuda lyuk_csoda3.jpg Bermudavillám.jpg Bermudatime.jpg
http://fenysziv.webnode.hu/news/kristalypiramist-talaltak-a-bermuda-haromszogben/
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Érdekes, épp most került fel ez a videó. Arról a rengeteg furcsa eltűnésről is szó van benn, ami azon a környéken történik a Sargasso tengeren. Repülők, hajók, néha csak a személyzetük nyom nélkül (aztán azok is eltűntek, akik a hajót megtalálták és haza akarták vezetni...)


 
Oldal tetejére