Emberi mentalitás

Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudod, kedves Zoli_USA, te leragadtál a munkahelyen átélt dolgaimnál. Nem a munkahelyemen uralkodó állapotok kapcsán tartom magam gyógyultnak, hanem általános jelleggel, egy folyamat eredményeképp következett be a gyógyulás. Az a gond, összességében sem látod át, amiről beszélek, és részleteiben sem értesz.
Én még mindig nyugodtan és békésen tudom olvasni a te soraid, amit teleszórsz mindenféle váddal, személyeskedéssel, erre egy kevésbé békés ember másképp reagálna... És még mindig nem értesz! Tudod, miért? Mert a saját meggyőződéseiből tud mindenki a másik emberről is gondolkodni: a tudatod szintje határozza meg a hozzáállásod, a mentalitásod!

Az idegen szavak szótárát idézem: opportunizmus: elvtelenség, megalkuvás; megalkuvó, elvtelen alkalmazkodás. Ezt utolsó mondatodba szúrtad bele...
Több mint 500 hozzám hasonló betanított munkás dolgozik a cégnél, ennek háromnegyede nő. Mindegyik egy sajátos, egyéni történettel, amit egy részük már megosztott velem, mert elég megbízhatónak tart hozzá, és tudja, nem adom ki senkinek! Egy egész tanulmányt írhatnék belőle, emberi sorsokból/mentalitásból, amire mindannyian tanítanak, akarva-akaratlanul, amíg köztük vagyok, és megkeresnek... Szükség van rám... és én jó szívvel vagyok velük, köztük amíg kell! Ha ezt te opportunizmusnak nevezed, tedd, engem nem zavar az sem!
Kedves Zoli_USA!

Én magadra hagylak, veszekedj továbbra is magaddal, ha neked ennyire megfelel.

Segítsen téged a JÓISTEN, és szeretteid is, választott Új Hazádban, Amerikában, hogy mindaz, amit szeretnél elérni, minden reményed beteljesülhessen!


Oké, hát cseppet se győztél meg, de a jókívánságaidat köszönöm, s hasonlóval viszonzom: kívánom hogy te is élj hátralevő éveidben boldog és kiteljesedett életet!
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
boldogság kontra pénz ....hozzászólnék de ez jobb



Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy!
meggyőzni ? nem többet várunk légy boldog :p

Köszönöm, nagyon köszönöm Byron Katie videóit! Valóban mindazt bemutatja, amiről beszélni kívántam!
Köszönöm hogy értesz, Most!!! Hála Istennek!
Kívánom Mindenkinek, hogy találja meg a nyugalmát, békéjét, mert a szétforgácsolódásból, amit a stressz helyzetek okoznak, csak úgy tud végre újra egész emberként boldogulni, ha képes magát nyugalomra tanítani. A leginkább saját magát, mindenki, mert más nem teheti meg, a belső átalakítás nem külső meggyőzéssel történik!
A belső átalakulás pedig meghozza gyümölcsét: a nyugalmat, boldogságot, és elérhetővé tesz mindent!

Sok sikert hozzá Mindenkinek!
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, nagyon köszönöm Byron Katie videóit! Valóban mindazt bemutatja, amiről beszélni kívántam!
Köszönöm hogy értesz, Most!!! Hála Istennek!
Kívánom Mindenkinek, hogy találja meg a nyugalmát, békéjét, mert a szétforgácsolódásból, amit a stressz helyzetek okoznak, csak úgy tud végre újra egész emberként boldogulni, ha képes magát nyugalomra tanítani. A leginkább saját magát, mindenki, mert más nem teheti meg, a belső átalakítás nem külső meggyőzéssel történik!
A belső átalakulás pedig meghozza gyümölcsét: a nyugalmat, boldogságot, és elérhetővé tesz mindent!

Sok sikert hozzá Mindenkinek!
a föld boldogsága .. nemkis tét de mindenképp emberhez méltófeladat

az öröm megosztható de a béke bennem kezdődik
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Évek óta megfigyelem a jelenséget:
az emberek nem szeretnek tenni magukért, viszont panaszkodni annál inkább!
Olyan betegségek jöttek elő másoknál is, amin én már túl jutottam, és mivel az illető(k) mindenkinek szörnyülködve mesélnek panaszaikról, ezért hozzám is fordulnak orvosi eredményeikkel.
Igyekszem ez esetben megnyugtatni a beteget, rólam is lemondtak: „örüljek, ha stagnál, mert ez inkább csak romlani fog...”
Én pedig a 3 (!) teljes orvosi gyógykezelés után, aminek a végszava a fenti idézett mondat volt, kezembe vettem a saját felépülésem.
Azóta nem járok sem fizikoterápiára, és amennyiben lehet, az orvosi rendelőt is kerülöm...
Ha nekem akkor mondta volna valaki, hogy van más út is a felépülésre – illetve, hogy egyáltalán van rá mód- tapsikoltam volna örömömben... Akik pedig most találnak meg panaszukkal, a munkahelyemen, és felvetem, hogy annak ellenére, hogy beszedte a gyógyszereket, és nem használt, ne keseredjen el, mert van rá lehetősége, hogy felépüljön, rögtön érkezik a kérdés, hogyan? Nos, munka közben nem nézik jó szemmel, ha valaki hosszasan beszélget a másikkal, tehát csak annyival szoktam rövidre fogva bátorítani, hogy én is ebből gyógyultam ki, szívesen elmondom hogyan, de nem itt, mert ez nem a legmegfelelőbb hely.. És láss csodát, nem szán rá időt az illető, ő már távozik is, nem kíváncsi semmire!
No, ezt legjobb tudomásommal úgy hívják, energia vámpírkodás, mikor azt várja a másik embertől, hogy sajnálkozzon a beteggel, szörnyűségein megbotránkozva...

Hát, ilyen emberi mentalitás is van, kérem...
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
szerintem az egészségügyben dolgozni, megkövetel bizonyos mentálhigiéniai feladatot ( nevezd szakmai átalomnak )
amivel karban tarthatod a szellemi egészséged , abba az bizonyos épületbe nem jó tanácsért járnak hanem egy igéret miatt intézményesen (itt azt igérik meggyógyítnak ) ami , nagyon-nagyon sokba kerül ...igyis ugyis ( betegség tudat - más képes csak helyre tenni az egészségem- én nem ) és nem is mindig sikerül ... fura mód? itt csak panaszkodnak hiszen az orvost csak a tünetek érdeklik azh a kezelés hat e már nem annyira...
ha energia vámpírnak gondold azt aki ezen feltételeket elfogadva... mégsem gyógyult meg vagyis mégtöbb figyelmet szeretne, az szellemi sajnálatod- birálatod ..."szeresd vagy hagyd békén" különben tényleg a bioenegiád látja kárát...
kétszer annyira elfáradsz a munkában és megutálod a pácienseket ...

amúgy pedig sejtjük h nincs gyógyítás csak a szervezet ön gyógyulása
Évek óta megfigyelem a jelenséget: egy agykontrolos erre azt mondaná hosszútávú önprogramozás ....
 
Utoljára módosítva:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag

Most, akiről azt hittem, értesz, most nagyon mellé lőttél:
- Nem vagyok egészségügyi dolgozó
- Annak, akinek 3x vagy többször elmondom, más-más irányból is megközelítve, nincs oka szörnyülködni betegségei jövőbeni alakulásáért, van rá módja felépülni, és még ezek után is csak és kizárólag panaszkodik, de nem szán időt arra, hogy bővebben beszélhessünk lehetőségeiről, ezt az ismételt panaszkodást nevezem energia vámpírkodásnak
- Nem programozok semmit: hogy emberek között dolgozom, óhatatlanul azzal jár, számos eset tanúja lehetek, akár tanulmányt is írhatnék...

Ízekre szedheti bárki hozzászólásaim, vissza is olvashat, minden szövegemben ugyanazt az irányt fogja találni...
Én vagyok.
 
P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
Azért indítottam el ezt a témát, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ha egy társadalomban élünk, akkor mi lehet annak az oka hogy mégis nagymértékben eltér gondolkodásunk?
Nem egészen értem a kérdést.
Individuális, azaz egyedülálló létformák vagyunk amelyek külön tapasztalatokkal és életúttal, saját genetikai háttérrel rendelkeznek. Miért ne térne el nagy mértékben a gondolkodásunk?
A társadalom fogalma pusztán egy nagy, laza összekapcsolódásokra épülő halmaz-t jelöl.
Ez a fogalom annyira tág, hogy jószerint a legantiszociálisabb egyéneket is magába foglalja amíg azok ember lakta területen élnek, így önmagában nem igen jelent semmit. Egy panelházban vannak emberek akik 20 év alatt egyszer nem köszöntek egymás felé, ha az utcán összefutnának akkor se ismernék fel egymást, mégis egy társadalom részének tekintjük őket.

A kérdést nem igazán találom logikusnak.
Ami talán sokkal érdekesebb kérdés lenne az az hogy miért szűnik meg néha ez az egyéni gondolkodás, és (ahelyett hogy az illető a fejét használná és racionálisan végiggondolná mit tesz) megy a többiek után a hülyeségbe.

"Az ember éppen társas természetéből fakadóan - hajlamos a konformizmusra. Arra, hogy úgy cselekedjen, ahogyan mások is teszik, olyan véleményt alkosson, amelyet társai elvárnak tőle. Szociálpszichológiai kísérletek sora vizsgálta az alkalmazkodás okait. Eredményeik szerint a konformizmus hátterében több tényező is állhat: a másoknak való megfelelési kényszer, félelmünk, hogy ellentétes álláspontunk hangoztatásával elveszítjük a csoport szimpátiáját és a csoporthoz tartozás jogát, továbbá az is gyakori, hogy a többség véleményében jobban bízunk, mint a sajátunkban."
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Most, akiről azt hittem, értesz, most nagyon mellé lőttél:
- Nem vagyok egészségügyi dolgozó
- Annak, akinek 3x vagy többször elmondom, más-más irányból is megközelítve, nincs oka szörnyülködni betegségei jövőbeni alakulásáért, van rá módja felépülni, és még ezek után is csak és kizárólag panaszkodik, de nem szán időt arra, hogy bővebben beszélhessünk lehetőségeiről, ezt az ismételt panaszkodást nevezem energia vámpírkodásnak
- Nem programozok semmit: hogy emberek között dolgozom, óhatatlanul azzal jár, számos eset tanúja lehetek, akár tanulmányt is írhatnék...

Ízekre szedheti bárki hozzászólásaim, vissza is olvashat, minden szövegemben ugyanazt az irányt fogja találni...
Én vagyok.

nézzük sorban étettetlek v miben ez nem jelkenti ..ismerlek :)
igen szavaidból ara következtettem h egészségügyis vagy... szerintem ugy fogalmaztál..
ki mással szokták az emberek állapotukat megbeszélni?
ha nem vagy egészségügyis ... és mégis ezt tapasztalod.. tanácsadásaid során akkor szerintem szintugy fondos h saját mentálhigénéddel is törödj... mintha az lennél... hiszen hasonlo szerepet vállaltál...

h mi az önprogramozás... az agykontroll segitségedre van .. mindezt jószánkékkal irtam és tartom..
ha segiteni akarsz másokon szép , de magadra is rá is vigyázz...
ha azt gondolod a másik ember vámpír .. igaz is lessz.. de vajon nem te tetted őt vámpírrá ?
szeresd vagy hagyd békén... ezzel vigyázol mindketőtökre..
de hogy biztosan megértsd ... helyettesitsd be a következő videót aminek cime A fiamnak be kéne illeszkednie... a saját gondodra nem kéne vámpírkodniuk ... nézd igy meg ...
 
Utoljára módosítva:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
nézzük sorban étettetlek v miben ez nem jelkenti ..ismerlek :)
igen szavaidból ara következtettem h egészségügyis vagy... szerintem ugy fogalmaztál..
ki mással szokták az emberek állapotukat megbeszélni?
ha nem vagy egészségügyis ... és mégis ezt tapasztalod.. tanácsadásaid során akkor szerintem szintugy fondos h saját mentálhigénéddel is törödj... mintha az lennél... hiszen hasonlo szerepet vállaltál...

h mi az önprogramozás... az agykontroll segitségedre van .. mindezt jószánkékkal irtam és tartom..
ha segiteni akarsz másokon szép , de magadra is rá is vigyázz...
ha azt gondolod a másik ember vámpír .. igaz is lessz.. de vajon nem te tetted őt vámpírrá ?
szeresd vagy hagyd békén... ezzel vigyázol mindketőtökre..
de hogy biztosan megértsd ... helyettesitsd be a következő videót aminek cime A fiamnak be kéne illeszkednie... a saját gondodra nem kéne vámpírkodniuk ... nézd igy meg ...

Köszönöm, már túl vagyok rajta, békén hagyom.
Tudom, ha segítségemre lesz szüksége, úgy is szól.
 

natasha09

Kitiltott (BANned)
többet is !
de egyet azért erre a propaganda izü szövegre mégis...
az iskola azért van h megtanitson tanulni... s ara is h magadnak tanulsz nem a jegyért, hanem a tudásért....
az iskola jutatása az egyenlő! tanítás vagyis a tudás megszerzésének lehetősége!

ez a szösszenet erős csúsztatás... a folgalom!(tudás) összemosása a jelzővel ! ( jegy)
szal egyenlő ( tanítás kontra -jegy) vagyis a jutttatás félre magyarázása...

bizonyára érzelmi inditatásból elkövetett szándékos félrevezetés
:p ugye h mit lehettenni szavakkal...
magyarul itt a jegy juttatásként! való beállitása kb olyan mint az ha vki az étlapot akarja megenni ...
vagyis h nem mondanám erre az oktatóra h okos... de manipulálni azt tud

Látom, nem látod a lényeget. Nem baj, lesz még időd rá.
Bár "az iskola azért van, hogy..." idézeted kissé fanyarú ízűnek tűnik.
Nem baj, majd megtanulod az életben a valóságot és néhány évtizeddel később más választ fogsz adni talán.
 

suzy1968

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt kifejtenéd?

Az én tudatomban valahogyan úgy van, hogy a kor szelleme az emberek szelleméből indul ki. Erkölcsös emberek erkölcsös kort alakítanak. Vagy rosszul látom?
...... Hirtelen elgondolkoztam, hogy mikor volt erkölcsös kor a világon, vagy annak egy szeletén... Talán akkor, amikor az emberek a természettel összhangban éltek. Annyit vettek el, amennyire tényleg szükségük volt. Vagy akkor sem?
ez egy régi üzenet, véletlenül olvastam de már nem tudtam elsiklani felette. Ha másvalaki is belepillant hát uccu neki: had szenvedjen más is.... nem a rosszal van itt probléma hanem a jóval!(Erkölcs)! ez már csak a szájbarágás kedvéért...
 

suzy1968

Állandó Tag
Állandó Tag
[
Sziasztok!
Ismét hoztam nektek egy szép és hasznos üzenetet, ide, a kedvenc blog-omba.
"Ha hajót akarsz építeni, akkor az embereket nem favágáshoz kell összetrombitálni, nem feladatokkal
kell őket ellátni, hanem beszélni kell nekik a tengeren utazás gyönyöreiről."
(Antoine de Saint-Exupery)
Szép napot kíván mindenkinek:
Wednesday75;)
ez müködik általában, vagy valami Noé nevezetü vén ürgéről is hablatyolnak...
 

suzy1968

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, az idézet igaz is, meg nem is. Gondolj bele, hogy mi lenne, ha szigorúan ehhez tartanánk magunkat. Még mindig a fán üldögélnénk és várnánk, hogy megérjen a banán. Azt hiszem, hogy a véleményalkotásra szükség van, ettől haladunk. De tudnunk kell, hogy a véleményünkhöz kevés információnk van. Tudnunk kell, hogy a másokról alkotott véleményünk elsősorban magunkra jellemző.
röviden: a világ hamis, (közhely - közhely lehet mondja más)...
 

suzy1968

Állandó Tag
Állandó Tag
Bennem egyre erősödik az a meggyőződés , hogy ezeket a bajokat az orvostudomány módszerével sem fogjuk megoldani....
 
:99:​

Sziasztok!!!


Azért indítottam el ezt a témát, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ha egy társadalomban élünk, akkor mi lehet annak az oka hogy mégis nagymértékben eltér gondolkodásunk? Akkor hogy lehet az, hogy egyes emberek képesek pozitívan gondolkodni, míg mások csak a negatívat látják mindenben és föl sem tűnik nekik, hogy teljesen negatív a hozzáállásuk? Mi lehet annak az oka, hogy egyesek boldog kielégítő életet élnek (anyagiaktól független), míg mások csak halmozzák a problémákat? Miért van az, hogy egyesek képesek a változás útjára lépni, míg mások, még csak meg sem kísérlik azt? Hogy lehet az, hogy vannak olyan emberek akik a legnagyobb probléma közepette is képesek racionálisan gondolkodni, míg mások a legegyszerűbb dolgokat illetően sem képesek következetesek lenni? Illetve miért van az, hogy egyes emberek olyan dolgokat követnek (vagy szentelik neki az életüket), ami jelen pillanatban csak a hiten alapul és miért nem képesek inkább saját kézbe venni azt?

"Nahát erről szólna ez a téma és persze várom hozzászólásaitokat[FONT=&quot]."[/FONT]
[FONT=&quot][/FONT]


Szerintem jó, hogy ilyen sokfélék vagyunk, mert így nem unalmas az élet, mindig van téma. Az, hogy ki milyen felfogású és karakterű, sok mindenen múlik, a gyerekkornak és a környezetnek is jelentős a hatása
 
Oldal tetejére