Hentesek herélték ki a kisfiúkat

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Régi korok énekesei nem húsért álltak sorban a mészárosnál, hanem karrierjüket egyengették a durva beavatkozással. Aki túlélte, nemzetközi hírű sztárrá válhatott, a többségnek viszont csak a társadalom megvetése jutott.

Az első kasztrált énekesek a XV-XVI. században jelentek meg Európa templomaiban. Az énekes liturgiák során hősöknek, szenteknek kölcsönözték hangjukat, akikhez nem illett sem a gyermeki, sem a férfi vagy női hang. A kórusvezetők angyali hangok megszólaltatására törekedtek, amely lények köztudottan nemtelenek. Az 1600-as években pedig megszületett az opera műfaja, amely nem kis részben a kasztrált énekesek hangja miatt szerzett rövid idő alatt hatalmas népszerűséget az egész kontinensen - olvasható a Múlt-kor magazinban.

Nem húsra vártak a hentesnél
A tiszta gyermeki hang egy felnőtt férfi tüdőkapacitásával párosítva elbűvölte a közönséget, a különleges részek után egy emberként skandálták: Éljen a kés! Farinelli például a XVIII. század közepén annak köszönhette karrierjét, hogy Az énekesek a mai sztárokhoz hasonló életet éltek, így nem csoda, hogy 12-13 éves fiúk ezrei álltak sorban a henteseknél. A mészáros akkoriban minden teketóriázás nélkül herélt birkát, disznót, vagy éppen embert. Amiért megfizették...

A szülők hozzáértők tanácsa alapján döntötték el, hogy fiuk elég tehetséges-e annyira, hogy "megérje" megszabadítani férfiasságától. Az egyház azonban hivatalosan csak egészségügyi okból engedélyezte a kasztrálást, ám ezt könnyen kijátszották. A gyerekek aláírásukkal - a gyakorlatban a lap aljára vésett X-szel - hitelesítették, miszerint súlyos sérülés éerte őket. A leggyakrabban disznó harapott a tehetséges énekesek lágyékába, de lovasbalesetek is szép számmal fordultak elő.

A kegyetlen beavatkozás nem volt veszélytelen. Nem is beszélve arról, hogy az érzéstelenítés ismeretlen fogalom volt, a vérveszteségbe és a gyakori fertőzésekbe sokan belehaltak. Aki viszont túlélte, attól fogva az éneklés maradt egyetlen kenyérkereseti lehetősége. Itáliában az 1700-as években évente legkevesebb négyezer gyereket kasztráltak, de csak minden tízedik tudott karriert befutni.

Menny és pokol
Akinek ez sikerült, népszerű, ünnepelt "sztárrá" vált, uralkodói udvarok nyíltak meg előtte és az anyagi gondok is messze elkerülték. Akárcsak ma. A Farinelliként ismert Carlo Maria Broschi hangja például kigyógyította V. Fülöp spanyol királyt mély depressziójából, aminek köszönhetően az ország egyik legbefolyásosabb embere vált belőle. A kevésbé tehetséges, vagy kevésbé szerencsés művészek élete viszont cseppet sem volt irigylésre méltó.

Kisebb részük templomok, kisebb kápolnák kórusában kapott munkát, de a többségnek teljesen más foglalkozást kellett választaniuk. Kerítőnek, vagy prostituáltnak álltak például. Semmi tiszteletet nem kaptak, férfiasságukkal egyéniségüket is elvesztették: a természet tréfájaként tekintettek rájuk, többé senki nem szólította őket saját nevükön.

A XVIII. században a tenorok és a női szopránok lassan kiszorították a kasztrált művészeket, a felvilágosodott társadalmak pedig idővel egyértelmű barbárságnak tartották a beavatkozást. Az utolsó kasztrált nemzetközi sztár, Giovanni Battista 1861-ben hunyt el, de a vatikáni kórusoknak továbbra is elengedhetetlen szereplői voltak. Egészen 1903-ig, amikor X. Piusz pápa rendelettel vetett véget a gyakorlatnak. A pápai állam utolsó kasztrált énekese, Alessandro Moreschi 1922-ben hunyt el.

Hir24
Farinelli(650x433).jpg
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Manapság a politikusok csinálják ugyanezt a karrierjük érdekében.
Fantasztikusan kísérik a a vezér áriáit és gyönyörüen énekelnek a választások elött.:D
 
Utoljára módosítva:

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem sokat változott a világ....technikailag igen de gondolkodásilag szinte semmit. Ami azt is jelentheti hogy nem tudunk tovább fejlődni ez a vége ...
Mert 500 éve fiúkat daraboltak , most meg a lányok vannak soron egyes országokban.
A kasztrálás a hang miatt volt a lányokat meg a szexuális életük tönkretétele miatt. Szomorú hogy a világban ilyen felmerül, persze könnyen mondhatjuk hogy messze van innen de, nő a bevándorlás és nem biztos hogy csak a más kultúra jön be és az be is olvad....
Mondják hogy a történelem az élet tanítómestere...felhozzák Szt. István intelmeit hogy egyszokású ország gyenge és esendő...csak kiragadják a korból amiben született
Mert lehetett 1000 évvel ezelőtt más kultúrát behozni de, a hatalom mondta meg hogy hol a határ...
Persze nem azt mondom hogy ne fogadjunk be menekülteket csak azt hogy nevelni kell a saját szokásainkra kulturánkra.
Mert óriási lemaradásban vannak, pár évtizede azt lehetett olvasni addig jó míg a kínaiak nem fejlődnek annyira hisz.ha minden kínai háztartásban vízöblítéses wc lesz akkor egy húzással lehúzzák a föld édes víz készletét......
Oppá sajna eltértem az írás témájától...
Lényeg tudni kell változni és változtatni.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
A cím egy kicsit megtévesztő, mert nem az énekesek álltak sorba a hentesnél, hanem a szüleik. Nem a gyerekek akarták ezt, a szüleik csinálták velük. Kínában is ezrével kasztrálták a szülők a fiaikat a császári időkben, mert a császári udvarban csak kasztráltak érvényesülhettek, ott nem a hangjuk miatt, hanem mert azoktól nem féltette a császár sem a hatalmát, sem a több ezres háremét.
És igen, ma is milliók csonkítják meg a saját gyerekeiket, fiaikat, lányaikat, önös érdekből, vagy hülyeségből, vagy eladják rabszolgának, szexmunkásnak, mindegy, a lényeg az, amire én már régen rájöttem: hogy a világon rengeteg ember egyáltalán nem szereti a gyerekét. Meghökkentő tény ez azok számára, akiknek természetes, hogy szeretik a gyerekeiket, de sajnos ez a szomorú igazság. Ahogy egymást sem szeretik az emberek, úgy a gyerekeiket sem. Én az ilyenek arányát nagyon magasra tenném. Világszerte tíz családból mondjuk nyolcban ez a helyzet.
 

Christierna123

Állandó Tag
Állandó Tag
Hja, kérem, a hírnévért meg kell szenvedni... Setninek igaza van, a világ nem változott, csak most nem kisfiúkat mutilálnak, hanem kislányok éheztetik csontvázzá magukat azért, hogy híres modellek legyenek. És Jászladánynak is igaza van ami a szülőket illeti. Akár önzésből, anyagi érdekből, akár csupán azért, hogy a gyerek az ő be nem teljesedett vágyait élje meg rengeteg szülő árt a gyerekének azzal a szlogennel, hogy ő csak jót akart, jobb életet a gyereknek
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Láttam korábban 1 Indiáról szóló dokumentum filmet, amiben arra is kitértek, hogy mind a mai napig van kasztrálás. A jelenetet paraván mögött lehetett, mint 1 árny játékot látni, de így is gyomorforgató volt számomra: a "guru" 1 hosszú pengéjű késsel minden érzéstelenítés nélkül 1 erőteljes csapással vágta le a "tanítvány" hímvesszőjét, melyet ájulás követett, majd oly mértékű vérveszteség lehet, fűződött hozzá a kommentár, amibe jó néhányan bele is halnak... Kórházi kezelést nem kapnak! Ők a "harmadik nem tagjai".
"Hidzsra hagyományosan egy kommunában lesz valaki, ahol a guru irányítása alatt fokozatosan fedezi fel új énjét. Felveszi a mester nevét, onnantól az ő nemzetségéhez tartozik. A legelszántabbak egy beavatási rítuson keresztül "újjászületnek", a kasztrálást éles késsel, érzéstelenítés nélkül végzik, a jajveszékelést trombitaszó nyomja el. "
(a részlet innen:
http://magyarnarancs.hu/lelek/transznemuek_indiaban_-_valtolaz-71693)
 

Christierna123

Állandó Tag
Állandó Tag
Láttam korábban 1 Indiáról szóló dokumentum filmet, amiben arra is kitértek, hogy mind a mai napig van kasztrálás. A jelenetet paraván mögött lehetett, mint 1 árny játékot látni, de így is gyomorforgató volt számomra: a "guru" 1 hosszú pengéjű késsel minden érzéstelenítés nélkül 1 erőteljes csapással vágta le a "tanítvány" hímvesszőjét, melyet ájulás követett, majd oly mértékű vérveszteség lehet, fűződött hozzá a kommentár, amibe jó néhányan bele is halnak... Kórházi kezelést nem kapnak! Ők a "harmadik nem tagjai".
"Hidzsra hagyományosan egy kommunában lesz valaki, ahol a guru irányítása alatt fokozatosan fedezi fel új énjét. Felveszi a mester nevét, onnantól az ő nemzetségéhez tartozik. A legelszántabbak egy beavatási rítuson keresztül "újjászületnek", a kasztrálást éles késsel, érzéstelenítés nélkül végzik, a jajveszékelést trombitaszó nyomja el. "
(a részlet innen:
http://magyarnarancs.hu/lelek/transznemuek_indiaban_-_valtolaz-71693)
Én úgy tudom, hogy a kasztrálás a férfiak elsődleges nemi szerveinek- tehát a heréknek az eltávolítása. Hogy minek nevezik a hímvessző levágását nem tudom, nálam mutiláció címszó alatt fut és barbarizmusnak tartom, a gurut őrültnek. Csupán arra lennék kiváncsi, hogy a gurunak megvan-e még mindene? Mert ha igen - és ez nagyon is elképzelhető, akkor én nagyon szivesen, minden érzéstelenítés nélkül eltávolítanám neki. Szépen és hosszan tudnám nyiszitelni, ingyen és bérmentve...
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A nyugdijas XVI. Benedikt Pápa volt évfolyamtársnöje, Dr. Uta Ranke-Heinemann, az azonosnevü Heinemann volt német elnök lánya irt egy szép könyvet "Eunuchen für das Himmelreich" magyarul: "Eunuchok a menyei birodalom számára".
-
Mondanom sem kell, hogy a Vatikán kijárta, hogy a német állam álltal fenntartott egyetem theologiai tanszékét rögtön elvesztette a professzor-hölgy. Aki azt gondolná, hogy a vallás privát dolog az itt jol meglett leckéztetve.
-
A könyv nagyon bö forrásra támaszkodva bemutatja a katholikus szexuál-morál fejlödését és egy nagyon differenciált képet nyujt a katholikus erkölcsröl.
-
Az Eurovisio Song Contest idelyén irtam már a vallásos reakciokrol, hogyan kellt ki magábol a Lengyel és Magyar közvélemény, a kifejezetten kidobo-mellel pontot szerezni akaro lengyel präsentatio ellen ezeknek nem volt semmi ellenvetésük.
-
Kinek volt fontos, hogy egy felnött ember ugy énekeljen mind egy rövidnadrágos lurko? Nyilvánvaloan csak olyanoknak akik melegen érdeklödnek ilyen fiucskák után.
-
A Katholikus Keresztény egyház volt valamikor a legnagyobb munkaado, tehát az énekesek megprobálták a megbizoik kivánságait kielégiteni ha nem akartak munkanélkül maradni, és igy az egyház évszázadokon keresztül gyártotta az eunuchokat a menyei birodalom számára. A legutolso kasztrálttol még eredeti hanglemezfelvétel is kaphato, amit a Sixtusi kápolnában vettek fel. Korábban egész eunuch korusok zümmögtek a Vatikánban.
-
A Barock idöben megvolt tiltva a nöknek, hogy a szinpadon szerepeljenek ezért rengeteg Opera figurája kasztrált férfi volt.
-
Rossini, aki egy hajszál hijján maga is kasztált lett, egy egész operát irt 1813-ban kiherélt szopránok számára. Amiota a kiherélés embertelenségnek számit, férfiruhás nök éneklik a szopránt .
-
Erdekes, hogy a tojásaitol megfosztani valakit nem számit bünnek a vallás szemében de ha egyetlen spermát visszaakar tartani valaki egy gumi-zacskoval akkor azt kiközösiti.
-

-
Ez a TV-reportes is elveszitette az állását, mert ....... :)
 
Utoljára módosítva:

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Hentes alatt itt nem a vegyesbolti parizerszeletelot kell erteni, hanem aki hivatasszeruen herelte-miskarolta a joszagot.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A kasztrátio, magyarra forditva "gyengités", valoban egy véres beavatkozás, mütét volt korábban. Manapság ionizálo surárzással pl. röntgen, 10-12 gray intenzitással, tartosan meglehet fékezni a hormonproduktiot.
-
Ujjabban reverzibilis modon is csökkenteni lehet a here hormontermelését, ha valaki megunja a Pápai korusban valo éneklést, abbahagyja a gyogyszerszedést és "megférfiasodhat." :)
-
Nem kell okvetlen levágni a heréket, elég ha a hozzá vezetö ütüereket összepréselik, a többi leszárad magátol. (nem tréfa) A következmény silány libido, csökkenö agressivitás és rákveszély.
-
Ha már a dalolásnál vagyunk, a mai énekesek cigarettával és erös alkohollal formálnak maguknak individuális hangot, reketséget (dysphonie). Gondoljunk csak Johnny Cash-re, Road Stuart-ra vagy Janis Joplin-sra.
-

-
 
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezért tettem be az "utolso kasztáltot" összehasonlitás képpen. Nekem az az érzésem, hogy Moreschi még itt is ugy énekel mindha a hentes kezébe lenne a szerszáma. Akkor inkább Janis Joplin. :)

JézusKrisztus Ernoe!
Akkor inkább már a harmadik versio,Conchita :hurra:zacskó a fejére és már nem is látni az arcát,csak hallani a hangját.:D
Drága ,galamblelkű nagyapám káromkodott így amikor már teljesen kihoztuk a béketűrésből crucifix
 

Christierna123

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezért tettem be az "utolso kasztáltot" összehasonlitás képpen. Nekem az az érzésem, hogy Moreschi még itt is ugy énekel mindha a hentes kezébe lenne a szerszáma. Akkor inkább Janis Joplin. :)
Ok, de akkor mi az ábra a ma olyan nagy becsben tartott kontratenorokkal, akiknek a hangja taccsra tesz egy koloratúr szopránt is? Én spéci ismerek egy ilyen fickót és a lányok azt mesélik róla, hogy egy lepedőművész, ebből gondolom, hogy a "felszerelése" rendben van
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Ok, de akkor mi az ábra a ma olyan nagy becsben tartott kontratenorokkal, akiknek a hangja taccsra tesz egy koloratúr szopránt is? Én spéci ismerek egy ilyen fickót és a lányok azt mesélik róla, hogy egy lepedőművész, ebből gondolom, hogy a "felszerelése" rendben van
Nem vagyok szakember de lehetönek tartom, hogy épp-herékkel is kilehet énekelni a magas c-t. A hangszallagokért nemcsak a tojásunk felelös.
-
A háremöröknek nemcsak a heréjét vehették ki mer az erektionak sincs köze a hormonokhoz. A Youtubon találhato egy video amiben ezt egy kiherélt demonstrálja. Rángat egyet-kettöt a fütyijén és máris merev. Csak tapintatbol nem teszem be hátha valaki perverznek tekintené. :rolleyes:
 

Christierna123

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok szakember de lehetönek tartom, hogy épp-herékkel is kilehet énekelni a magas c-t. A hangszallagokért nemcsak a tojásunk felelös.
-
A háremöröknek nemcsak a heréjét vehették ki mer az erektionak sincs köze a hormonokhoz. A Youtubon találhato egy video amiben ezt egy kiherélt demonstrálja. Rángat egyet-kettöt a fütyijén és máris merev. Csak tapintatbol nem teszem be hátha valaki perverznek tekintené. :rolleyes:
Nem hiszen el, hogy ezt csináljuk.... a múlt héten vagina kamerázást osztottunk-szoroztunk, ezen a héten heréket és fütyiket tárgyalgatunk. Vajon még mivel rukkol elő Melitta?:D
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem hiszen el, hogy ezt csináljuk.... a múlt héten vagina kamerázást osztottunk-szoroztunk, ezen a héten heréket és fütyiket tárgyalgatunk. Vajon még mivel rukkol elő Melitta?:D
Kedves Christierna123
-
Megmondom öszintén, hogy az én horizontomat kibövitik ezek a beszélgetések.
-
En is felvoltam üllve annak a legendának, hogy egy eunuch nemcsak nemzö hanem szexuális aktusra is képtelen személy lenne.
-
Ez a téves elképzelés az "1001 éjszaka" történetéböl maradt ránk, amikor még nem tudtuk semmit a szexualitásrol. Eunuch görögül "ágyat-örzöt" jelent. A gyerekmesékben nincs leirva, hogy az eunuchochnak a heréjük melett a peniszük is ellett távolitva. A Vatikáni korus tagjai valoszinüleg csak kasztráltak voltak.
-
A kasztrátio okozta sexuális-fékezöerö a kasztrált korátol és korábbi szexuális tapasztalataitol függ. Az erektio nemcsak a tesztoszteron-bioszintézisétöl függ, hanem a szivacsos testnek, az idegeknek és az agy müködésének a függvénye.
-
Ahogy olvasom a gyerekhangu korusok tagjait a pubertáskor elött, a hangjuk mutálása elött "preparálták". Nem késsel hanem a herék öszenyomásával, "megmogyorozták" öket.
-
Németül egyszerüen "Klatschkastrat-oknak" nevezik öket. Még kimondani is borsozik az ember háta.
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán a Da Vinci kód-ban olvastam,hogy a David szobrokat maga a Pápa intézte el egy kalapáccsal, annak idején. Micsoda régészeti
lelet lehetne ha valaki megtalálná a kis Davidi ceruzákat.
 
Oldal tetejére