Óvodai élet 2014.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs ötletem, és nem is tartom óvodai ünnepnek, bárki bárhogy is mondja, nem az életkoruknak megfelelő a tartalma.Mi nem is írjuk bele a munkatervbe előzetesen.
Pontosan ezért vagyok gondban, de ez van,valamit kezdenem kell vele. Katonás versek, dalok megszűrve, hogy azért ne márc. 15. legyen.
 

Ritus26

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! A beszoktatás, befogadás időszakára valamint ősz témakörében keresek ötleteket 3-4 éves korosztálynak. Bármilyen tevékenység terület érdekel, kiemelve mese-vers, ének-zene,külső világ tevékeny megismerése! Előre is köszönet :)
 

susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
És ha nem kell pl helyettesíteni? Nálunk eddig nem voltak ennek szigorú szabályai, lehetett adminisztrációval, ill bármilyen óvodai tevékenységgel letölteni és nem ragaszkodtak az óvoda épületéhez. De szeptembertől szigorúan ott kell letöltenünk. Ezzel csak az a baj, hogy nincsenek meg azok a feltételek (Megfelelő hely, megfelelő inertet kapcsolat, számítógép), amit én pl használni szoktam egy felkészülésnél. Igazából, hogy van ez a 4 óra a törvényben leírva, megfogalmazva?
 

levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
És ha nem kell pl helyettesíteni? Nálunk eddig nem voltak ennek szigorú szabályai, lehetett adminisztrációval, ill bármilyen óvodai tevékenységgel letölteni és nem ragaszkodtak az óvoda épületéhez. De szeptembertől szigorúan ott kell letöltenünk. Ezzel csak az a baj, hogy nincsenek meg azok a feltételek (Megfelelő hely, megfelelő inertet kapcsolat, számítógép), amit én pl használni szoktam egy felkészülésnél. Igazából, hogy van ez a 4 óra a törvényben leírva, megfogalmazva?
Petróczi Gábor oldalán egy kis magyarázattal kiegészítve a jogszabály:
Kötött munkaidő, neveléssel-oktatással lekötött munkaidő az óvodákban


A köznevelési törvény a nevelési-oktatási intézményekben 2013. szeptember 1-jétől rendeli el a kötött munkaidő, illetve a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alkalmazását. Tekintsük át most azt, hogy az óvodákban milyen speciális rendelkezések érvényesek!


A köznevelési törvény előírásait Nkt. rövidítéssel, a 138/1992. (X.8.) Kormányrendeletet 2013. szeptember 1-jétől felváltó rendelet tervezetét pedig Korm. r. rövidítéssel fogjuk jelölni!


Először vizsgáljuk meg az óvodapedagógusok munkaidejére, kötött munkaidejére, valamint neveléssel-oktatással lekötött munkaidejére vonatkozó szabályokat!


Általános szabályt fogalmaz meg a Nkt. 62.§ (5)-(6) bekezdése, amely minden pedagógusra vonatkozik, így az óvodapedagógusokra is. Az alább idézett (4) szakasz szerint az óvodapedagógusok kötött munkaideje a heti 40 órás munkaidőből 32 órát tesz ki. Az (5) szakasz azt írja elő, hogy minden pedagógus számára 22-26 közötti heti foglalkozás megtartása írható elő.

Nkt. 62.§ (5) A nevelési-oktatási intézményekben pedagógus-munkakörökben dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő) az intézményvezető által – az e törvény keretei között – meghatározott feladatok ellátásával köteles tölteni, a munkaidő fennmaradó részében a munkaideje beosztását vagy felhasználását maga jogosult meghatározni.

62.§ (6) A teljes munkaidő ötvenöt-hatvanöt százalékában (a továbbiakban: neveléssel-oktatással lekötött munkaidő) tanórai és egyéb foglalkozások megtartása rendelhető el. A kötött munkaidő fennmaradó részében a pedagógus a nevelés-oktatást előkészítő, nevelés-oktatással összefüggő egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, továbbá eseti helyettesítést lát el.


A minden pedagógus számára kötelezően alkalmazandó eddig ismertetett szabályokat azonban az óvodapedagógusokra vonatkozóan további fontos előírással egészíti ki a köznevelési törvény az alábbiak szerint:

Nkt. 62.§ (8) Az óvodapedagógusnak a kötött munkaidejét a gyermekekkel való közvetlen, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozásra kell fordítania, a munkaidő fennmaradó részében, legfeljebb heti négy órában a nevelést előkészítő, azzal összefüggő egyéb pedagógiai feladatok, a nevelőtestület munkájában való részvétel, gyakornok szakmai segítése, továbbá eseti helyettesítés rendelhető el az óvodapedagógus számára.


A 62.§ (4)-(5) és (8) bekezdéseiben meghatározott szabályozás szerint tehát a teljes álláshelyen alkalmazott óvodapedagógusok:

· heti munkaideje 40 óra

· kötött munkaidejük heti 32 óra

· a megtartandó foglalkozások száma heti 32 óra

· a heti 40 órás munkaidő fennmaradó részéből, azaz heti 8 órából maximum 4 órát a 62.§ (8) bekezdésében meghatározott feladatok ellátására kell fordítaniuk.

Ha az óvodapedagógusok számára csak a 62.§ (4)-(5) bekezdéseiben leírtak lennének érvényesek, akkor a heti foglalkozásszámuk nem haladhatná meg a 26 órát. A 62.§ (8) bekezdésének végén megfogalmazottakra pedig azért van szükség, mert ellenkező esetben a 32 óra foglalkozás megtartását követően a 32 órás kötött munkaidőben nem lehetne elrendelni az óvodában értekezletet, nem lehetne ünnepségeket tartani, a nevelési folyamat előkészítésével és fejlesztésével kapcsolatos pedagógiai tevékenységet végezni. Ennek biztosítására emelte be a törvény a 32 órás kötött munkaidőn túli, maximálisan heti 4 óra időkeretet. Ez persze azt jelenti, hogy – a munkáltató döntésétől függően – az óvodapedagógusok kötött munkaideje a 32 órát meghaladóan akár heti 36 óra is lehet. Az előírás azt is jelenti, hogy heti a teljesített 32 órán túl 36 óra időtartamig eseti helyettesítés rendelhető el, amiért – a korábban jogszabályban meghatározott – túlóradíjat nem kell fizetni.
 

gonczi2

Állandó Tag
Állandó Tag
És ha nem kell pl helyettesíteni? Nálunk eddig nem voltak ennek szigorú szabályai, lehetett adminisztrációval, ill bármilyen óvodai tevékenységgel letölteni és nem ragaszkodtak az óvoda épületéhez. De szeptembertől szigorúan ott kell letöltenünk. Ezzel csak az a baj, hogy nincsenek meg azok a feltételek (Megfelelő hely, megfelelő inertet kapcsolat, számítógép), amit én pl használni szoktam egy felkészülésnél. Igazából, hogy van ez a 4 óra a törvényben leírva, megfogalmazva?

Minden óvodában máshogy értelmezik a törvényt. Van, ahol le kell tölteni a heti+4 órát. Van ahol csak heti 1 órát rendel el a vezető, felkészülés címén. Máshol fél órával a munkaidő előtt ott kell lenni az óvodában. Szerintem csak a hekyettesítésre kell elrendelni a + 4 órát, azt is csak meghatározott számban. Amúgy is gyakran van plusz munka (családlátogatás, fogadóóra, stb)
Én ezeket a cikkeket tanulmányoztam, igaz, többnyire az iskoláról szólnak.
http://www.petroczigabor.hu/cikkek/igazgato_kollegaknak/Pedagogusok_munkabeosztasa.html
http://www.petroczigabor.hu/cikkek/tanugyigazgatas/Munkaido_nyilvantartasa_egyszeruen.html
http://www.petroczigabor.hu/cikkek/tanugyigazgatas/Munkaido_nyilvantartasi_kotelezettseg.html
 

palanta

Állandó Tag
Állandó Tag
mi így csináljuk, excelben, könnyen átlátható, könnyen kezelhető, egyértelmű...

a számokkal jelezzük, ki mit csinál a 4 órában (végülis nekem mindegy, csak legyen valami odaírva, és legyen a munka pontosan elvégezve. amíg az megvan, addig nem fogok kötekedni, hogy valójában hol van és mit csinál - én vagyok a főfőfőnök :p )
 

Csatolások

  • munkaidő.pdf
    268 KB · Olvasás: 299

edi001

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Falunapi rendezvényen fogunk részt venni a csoportommal!Valami néptáncos zenés, táncolós kis előadásra gondoltam.nincs valakinek valami konkrét terve,lépésekkel esetleg,zenékkel.Nagyon jó lenne
 

Adél71

Állandó Tag
Állandó Tag
És ha nem kell pl helyettesíteni? Nálunk eddig nem voltak ennek szigorú szabályai, lehetett adminisztrációval, ill bármilyen óvodai tevékenységgel letölteni és nem ragaszkodtak az óvoda épületéhez. De szeptembertől szigorúan ott kell letöltenünk. Ezzel csak az a baj, hogy nincsenek meg azok a feltételek (Megfelelő hely, megfelelő inertet kapcsolat, számítógép), amit én pl használni szoktam egy felkészülésnél. Igazából, hogy van ez a 4 óra a törvényben leírva, megfogalmazva?
Szia, mivel nálunk kicsit idősebbek is vannak, mint én, több hiányzás van- így megvan oldva. Ezzel nem bántani szerettem volna az idősebb korosztályt, hisz én is leszek majd az ő helyükben, de sajnos tényleg sokat hiányoznak. Van egy kolléganő ő pl. 5 hete beteg, szóval nálunk nem éppen szerencsésen de így van megoldva. Reméljük lesz majd jobb is!4
 

palanta

Állandó Tag
Állandó Tag
olvasta ezt valaki? vagy tudott róla? http://www.hortushungaricus.hu/index.php/hu/hirek/136-ovodas-kertepito-verseny-2014

a nyári szünetben hirdették meg, hozzám elég későn jutott el a hír, és írtam annak a honlapnak, akik feltették, hogy adjanak bővebb felvilágosítást róla (azon nem volt határidő se feltüntetve). gondolom, náluk is nyár van, nem rögtön kaptam meg, hogy végül ez a cég szervezi, nekik írjak. így egy hét késéssel sikerült csak őket elérnem.

ma 3 különböző ember válaszolt, hogy mekkora lúzerek vagyunk, mert nem voltunk fent a 2012-es listájukon, amin ők körbeküldték az oviknak ezt a lehetőséget. állítólag a PAFI-n is fent volt, hát nyáron azt sem böngészem napi szinten, és a honlap sincs bekedvencezve, mea culpa.

a harmadik levélnél elpattant nálam a húr, mert bevallom, én több empátiát vártam tőlük. emiatt már be is szereztem egy-két dolgot. de be kell látni, hogy a szabály az szabály, lekéstük a határidőt, és még a levlistájukon sem vagyunk fent, nem vagyunk méltók a kiállításon való szészvételre.

de végülis nem kell kiállítás ahhoz, hogy kertészkedjünk :D ettől még bevallom, csalódott vagyok. és már dühös is.
 

Csilla75

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kolléganők!
A segítségeteket szeretném kérni. Ha tudtok olyan végzett nyelvvizsgával rendelkező óvónőt akinek nincs állása, de szeretne dolgozni, a mi óvodánk szívesen várja! Nyíregyháza, Tiszalök környékéről. Ha valakit érdekel keressen privátban.
 

Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én nem vagyok ovónő, csak a kislányom keveri a napszakokat. Nem tudtok olyan verset, játékot, amivel lehetne gyakorolni?
Itt a fórumon, már egy csomó mindent átnéztem, de egy sem volt olyan, ami nekem kellene.
A kislányom pl. keveri a reggeli és az uzsonna fogalmakat.
Köszönöm
 

Szkrat

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én nem vagyok ovónő, csak a kislányom keveri a napszakokat. Nem tudtok olyan verset, játékot, amivel lehetne gyakorolni?
Itt a fórumon, már egy csomó mindent átnéztem, de egy sem volt olyan, ami nekem kellene.
A kislányom pl. keveri a reggeli és az uzsonna fogalmakat.
Köszönöm
Nézsi Zsuzsa: Napszakok

Reggel kicsi dínó vagyok,
frissen, gyorsan fogat mosok.

Délelőtt meg csikó módra
kivágtatok az udvarra.

Délben újra gyerek leszek,
kezet mosok, ebédelek.

Ebéd után jóllakottan
elalszom a kiságyamban.

Délután, ha felébredtem
majomkodik a jókedvem.

Oviból, ha hazaérek,
otthon mindent elmesélek.

Este fürdőkádba ülök,
mint a kacsa, jól megfürdök.

Majd az esti mese után
betakargat az anyukám.

Éjszaka majd megálmodom,
milyen is a mackóálom.
 

Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nézsi Zsuzsa: Napszakok

Reggel kicsi dínó vagyok,
frissen, gyorsan fogat mosok.

Délelőtt meg csikó módra
kivágtatok az udvarra.

Délben újra gyerek leszek,
kezet mosok, ebédelek.

Ebéd után jóllakottan
elalszom a kiságyamban.

Délután, ha felébredtem
majomkodik a jókedvem.

Oviból, ha hazaérek,
otthon mindent elmesélek.

Este fürdőkádba ülök,
mint a kacsa, jól megfürdök.

Majd az esti mese után
betakargat az anyukám.

Éjszaka majd megálmodom,
milyen is a mackóálom.
Köszönöm, ez nagyon jó!
 

edi001

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Szeptemberre keresek ovisoknak őszi dekorációkat, ötleteket, amivel szebbé varázsolhatjuk a frissen festett, tiszta csoportszobánkat!
Ablak dekoráció is lehet!Előre is köszönöm!!!!!
 

edi001

Állandó Tag
Állandó Tag
szerintem amennyiben a gyerek szeptemberig anyuka megtanítja lerajzolni, akkor egyezz bele, ha nem, akkor repülő LESZ a gyerek. legyél kooperatív. azért az anyukával tisztázd, hogy kiscsoportban neked kellene különben egymilliószor lerajzolni, és te nem tudsz pegazust rajzlni. ja, és ha a repülőgép se tetszik, akkor már csak a karika maradt neki. esetleg a bot, így -> I
Jelek kellenek amiből választhatnak a gyerekek és a szülők is.
 

palanta

Állandó Tag
Állandó Tag
ismeritek a lapbookokat? szoktatok csinálni a projectekhez? én jó ötletnek tartom, nagycsoportban mindenképp. azon kívül bele lehet tenni egy csomó feladatlapot, amit szorgalomból meg tud csinálni, színezőket a témával kapcsolatban, stb... és persze a verseket, dalokat is be lehet ragasztani, hogy otthon is tudják gyakorolni. nem beszélve az örök emlékről.

én most ezen filózom, de nagyon. kitalálom az alapot, tevékenységterületek szerint kidolgozom, összespirálozom, és folyamatosan fejlesztjük majd a project alatt. de még átgondolom alaposabban, csak tetszik :D (és be tudom tenni a már félig készen levő dobozaimba, amiben az összes projecttel kapcsolatos dolgot amúgy is gyűjtöm...)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére