Kizárhatják hazánkat a Demokráciák Közösségéből

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kilépéssel kerülheti el Orbán a diplomáciai szégyent. A Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat Elisabeth Winkler írását közölte A hátsó padban címmel.

Magyarország jelenléte a Demokráciák Közösségében a szerző szerint sértés az olyan országok számára, amelyek legyőzték a kommunizmus, a gyarmatosítás, a polgárháborúk és a diktatúrák örökségét, hogy tagokká lehessenek.

Amikor 106 ország külügyminiszterei 2000 júniusában összegyűltek, hogy aláírják a Varsói Nyilatkozatot a Demokráciák Közössége Felé című okmányt, Magyarország a Közösség víziójának a megtestesülése bezzeggyereke volt. Az ország kikerülése a szovjet uralom alól és gyors demokratikus fejlődése megerősítette azt a konvencionális bölcsességet, amely szerint a demokrácia a kormányzás egyetlen legitim formája – és hogy a XXI. század elhozza egy új, demokratikus világrend megteremtését.

Magyarország 2011-ben tagja lett a Demokráciák Közössége Kormányzó Tanácsának. Ám az ENSZ egyik tanácskozásán a múlt hónapban a Közösség elindított egy folyamatot, amelynek eredménye az lehet, hogy Magyarországot eltávolítják a tanácsból és kivonul a közösségből. Amennyiben Magyarország távozik, az annak a nemzetközi beismerése lesz, hogy az ország megszűnt demokrácia lenni – idézi a lapot a Galamus.

anim-kave-fold-300px-1-d0001C24E21cdfbb89b72.gif

A Demokráciák Közössége, a világ egyik vezető demokrácia-klubja a demokratikus értékek és intézmények ápolása mellett elkötelezett államok kormányközi koalíciója. Támogatja a demokrácia különböző fejlettségi fokain álló tagállamait a vita elősegítésével és a legjobb gyakorlat megjelölésével. A Közösség saját alapító okmányát, a Varsói Nyilatkozatot „a demokráciáról szóló egyik legteljesebb és legkoherensebb dokumentumnak” minősíti, és kinyilvánítja a demokratikus átalakítás világméretű támogatására irányuló szándékát.

Orbán ellopta Putyin forgatókönyvét

Magyarország kormánya a cikk szerint 2010 óta olyan napirendet követ, amelyet egyre gyakrabban neveznek „Magyarország putyinizálódásának”. Röviden, Orbán Viktor ellopta Putyin forgatókönyvét. Átírta az alkotmányt, hogy megszabaduljon a fékektől és ellensúlyoktól, kézbe vegye az igazságszolgáltatást, erodálja a médiát és a vallásszabadságot.

Sonni Efron, A Human Rights First elnevezésű szervezet vezető munkatársa szerint Magyarország ellenzéki vezetői évek óta panaszkodnak a politikai szabadság légkörének romlására. Orbán egyre bensőségesebb kapcsolatba került a neonáci, antiszemita párttal, a Jobbikkal, törvénybe iktatva a Jobbik szinte minden választási ígéretét.

De Orbán a szándékait a legvilágosabban egy júliusban mondott elképesztő beszédében fejtette ki. Kinyilvánította az „illiberális államok” felsőbbrendűségébe vetett hitét, az oroszországi és kínai elnyomó rezsimet nevezte meg a politikai szerveződés sikeres modelljeként. Ezek a rendszerek „képesek arra, hogy versenyképessé tegyenek bennünket” – mondta honfitársainak, „nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, még az is lehet, hogy nem is demokráciák”.

Ezzel a gondolkodásmóddal összhangban Orbán démonizálta a liberális civil szervezeteket, amelyek Magyarországon „külföldi ügynökként” tevékenykednek. A nyár folyamán elit fegyveres egységek könyvelési problémák vizsgálatának ürügyével megrohamozták a szervezetek irodáit. Olyan tekintélyes civil szervezetek, mint a Transparency International és a TASZ most felkerültek Orbán ellenségeinek a listájára.

Orbán zavartalanul menetel tovább
A „keleti nyitás” politikájának keretében Orbán Putyinnal is új gazdasági szövetségeket kovácsolt, a következő harminc évre eladósítva az országot Oroszországnak. Múlt hónapban a Gazprom kérésére elzárta a gázt Ukrajna felé.

Enyhén szólva is álszentség, hogy Magyarország továbbra is vezető tisztségben van egy demokratikus szervezetben. Valójában Magyarország jelenléte a Demokráciák Közösségében sértés az olyan országok számára, amelyek legyőzték a kommunizmus, a gyarmatosítás, a polgárháborúk és a diktatúrák örökségét, hogy tagokká lehessenek.

Mali jó példa: az ország tagságát a közösségben felfüggesztették a 2012-es katonai puccs nyomán; idén vették fel újra, a demokratikus normák helyreállításában tett nagy lépések elismeréseként. Mali befogadása a közösségbe fontos – jelképes és funkcionális értelemben –, mivel arra törekszik, hogy fenntartsa a stabil demokratikus intézményeket és gyakorlatokat. De maga a közösség devalválódik, ha olyanokat foglal magában, mint Orbán Viktor illiberális állama.

Magyarország elszenvedett egész sor hatástalan szidást – a Velencei Bizottságtól, az Európa Tanácstól, az Európai Emberi Jogi Bíróságtól, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől és még a saját legfelsőbb bíróságától is. De Orbán zavartalanul menetel tovább. Miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió Ukrajnára összpontosít, kezdett lehetségesnek tűnni, hogy átcsúszik a radar alatt, kitartóan egyre keményítve tekintélyelvű szorítását, éppen akkor, amikor Ukrajna elmozdult a liberalizálás felé.

Azt kérdezik Magyarországtól, demokrácia akar-e lenni

Múlt hónapban azonban Obama elnök Magyarországot említette egyik beszédben, amelyben a civil társadalom globális megleckéztetéséről szólt. Bill Clinton a The Daily Show című tévéműsorban szintén azon alakok egyikének nevezte Orbánt, akik „csak örökké hatalmon maradni és pénzt keresni akarnak”.

Talán a legjelentősebb, hogy az Egyesült Államok javasolta a Demokráciák Közösségének, hogy adjon ki hivatalos jelentést a magyarországi demokrácia helyzetéről. Felkérte Magyarországot is, hogy vegye fontolóra, meg akar-e maradni a közösség értékei és intézményei mellett. Más szóval ez felér azzal, hogy azt kérdezik Magyarországtól, egyáltalán demokrácia akar-e a továbbiakban lenni.

Ha Orbán kormányzata nem ígér reformot, a közösség valószínűleg meg fogja szavazni, hogy Magyarországot egy olyan állam váltsa fel a Kormányzó Tanácsban, amely jobban megérdemli ezt a tisztséget. Efron úgy gondolja, hogy Magyarország kiléphet a szervezetből a szavazás előtt, hogy megspórolja Orbánnak a további diplomáciai szégyent.

A Demokráciák Közössége talán csak egy lábjegyzet a nemzetközi arénában, de Magyarország eltávolítása a tanácsból – és esetleges távozása a szövetségből – súlyos jelképes jelentőséggel rendelkezne: Orbán nem élvezheti tovább a demokratikus szervezetekben a tagság előnyeit, miközben megsérti mindazokat a demokratikus normákat, amelyeknek védelmére Magyarország felesküdött.
168ora

demokracia.jpg
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
na nem tudom miakar ez most lenni ? Tudomásom szerint ugye Szlovákia is elzárta az Ukrajnába visszafolyó gázt . Akkor most ök sem Demokraták ? Tessék megvárni a következö választást és elmenni választani !!! Majd akkor kell beszélni , vagy nem a válsztók tesszik ki a demokráciát . Most ez hogyan is van , mondja el valaki már , vagy ugy kéne mint mondjuk Irakba ahová ugyszintén elvittük a Demokráciát vagy Afganisztánban mert már ott is ezvan . De nem csak az Oroszoknak van eladva az ország , ha jól tudom valamilyen Nyugati vállakozás csinál olyan "Fracking" gáz kitermelést az Alföldön Makó környékén és ugyszintén valami 30 évre szól a szerzödésük ! Nem tudom a cikk iró sokmindent elfelejt , kitöl kapnánk esetleg Energiát aki nekünk szállitana ? Mert semmi tengeri kikötönk nincsen , Meg ha az urak nem vették észre mi csak egy kis légypiszok vagyunk a térképen , senkinek sincsen nagy érdekében nekünk igazándiból segiteni , vagy ? Elfelejtették valószinüleg 56-ot , nekünk csak mesélték az étern keresztül hogy tartsatok ki , mi segitünk . Aztán mi is lett ? Ja volt Szuez ami fontosabb volt Nyugatnak mint Magyarország . Na megyek reggelizni inkább
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Trockij mondta, hogy ha van egy hajó, amin vannak első, másod, és harmadosztályon utazó utasok, és a hajó gazdát cserél, és ha a harmadosztályú utas utazási körülményei mitsem változnak, akkor azt az utast baromira nem érdekli, kié a hajó.
Szervusz Baggins,
sajnos ez igy is van , hiszen John Christensen a Tax Justice Network igazgatója állitása szerint Magyarországról az elmult jó 25 évben , mert ugye állitolag a Szocializmusban nagy vagyonra senki sem tudott szert tenni ca. 242 Milliárd $ került ki offshore számlákra . Ez mind valószinüleg az ugynevezett "privatizáció" által került magánkézbe . Itt kéne már nézni hogy , kik és hogyan kaptak enniy pénz . Gondolom ebböl talán az államadóság nagyrésze ki is fizetödhetett volna . Esetleg a Kórházak , betegellátók , iskolák fejlesztésére is használni lehetett volna e fura sok pénzt . Vagy legfeljebb az adót ez után . Na itt hun vot az a Demokratikus szervezet ? Ezzel nem törödik , vagy mint a másik cikkben , hogy az ifjuság inkább elvándorol mert nem kap érdemleges foglalkoztattást . Na lehet erröl is gondolkozni , mert szerintem nem Mari néni , Jóska bácsi vagy esetleg Lakatosék Gyöngyöspatáról vitték ki ezt a csomó pinzt .
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem leginkább az csípi ezeknek a "demokráciáknak" a szemét, hogy Magyarország szeretne kikerülni végre a lábtörlő státuszból, amibe ők olyan előszeretettel helyeztek bennünket. Felvevőpiac kell kell a termékeinknek? Adjuk el a magyaroknak! Brutálisan olcsó munkaerő kell? Gyerünk a magyarokhoz!
De mi ne vegyünk tőlük semmit, korlátozzuk a gyártási, előállítási jogaikat, tegyük lehetetlenné, hogy bármit is eladhassanak nekünk. Függjenek a kegyelemkenyerünktől.
Mindeközben lenéző, lekezelő jóindulattal "pátyolgatják" a mi fiatal demokráciánkat. Papíron.
Nem vagyok Orbán párti. Semmilyen párti sem vagyok.
De ha Európa nem vesz bennünket emberszámba, akkor keressünk olyat, aki abba vesz.
Ha Oroszország, akkor az. Ha Kína, akkor az.
A demokráciák meg süssék meg.

Amit itt kágyula felettem ír, ahhoz annyit tennék hozzá, hogy nem kizárólag az Orbán kormány tehet arról, hogy élhetetlenné vált ez az ország a fiataloknak. Európai árakhoz balkáni bérek. Amit bizony a betelepült, és vígan virágzó naaagy demokratikus országokból származó cégek bőszen gerjesztenek. Nekik jó. És lehet bírálni érte a kormányt, ha megpróbál kilépni ebből a lehetetlen helyzetből.
Megpróbáltunk jófiúk lenni Európában. Ide vezetett.
Meg kell próbálni hát valami mást.
 
Utoljára módosítva:

Gagul

Kitiltott (BANned)
Én ezt nem értem.

Ugye a canadahun egy szigoruan politikamentes plattform volt.
Volt. S aki ettöl eltért, azt ugye kicsukták.

Az utobbi idöben meg olyan tendenciózus politikum folyik itt, mint valamikor a polidili-n az indexen.

Hogy van ez Melitta?
 
setni

Volt szavazás arról is hogy a pártok vonuljanak ki a munkahelyekről ami nem azt jelenti hogy nem lehet beszélgetni a politikáról munka szünetben.
Aki nem akar hozzászólni az keressen más témát hisz van bőven!
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Kizárhatják hazánkat.....az emberek jobban félnek a kommunizmustól mint bármi mástól...hisz elég ha a Párt kommunista veszélyről ír azonnal felsorakoznak mögötte.
Nem akarnak az emberek mélyen elgondolkozni a gazdaság helyzetéről elég ha arról beszélnek hogy rezsi csökkentés és ennyi bőven elég..
Demokrácia semmit sem jelent hisz minden maradt a régiben.... kapcsolati tőke, korrupció....Csak példa ha a régi kormány ügynököt alkalmazott akkor volt felháborodás ha a Pártnál van ilyen akkor szakember az illető.....
Na jó elég.....
 
nsza

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek a nőnek halvány fogalma sincs arról, hogy ma nálunk mi történik. ha oda tennék elébe egy térképet azt sem tudná megmutatni, hol vagyunk. Ez egy előre megírt cikk, amelyet "az egyedüli demokraták" kreáltak. Amúgy meg ne oktasson ki bennünket demokráciából egy háborúkat gyártó állam. Le fog áldozni a dicsősége, mert semmi sem tart örökké. Ezt jó volna agyba vésni. Csak a méregkeveréssel tudnak foglalkozni ezek a percemberkék. Arról írjon cikkeket, hogyan mészároltak le mintegy 100.000.000 őslakost, akikről meg sem emlékeznek még éves szinten sem. Ellopták életüket, családjaikat, boldogságukat, na és persze a leg fontosabbat a földjeiket, annak minden hozadékával együtt. Őket mikor fogják kárpótolni? Természetesen kamatos kamattal. És minket mikor fognak kárpótolni az elrablott területeinkért, kamatos kamattal?
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Gagul.!
Igy igaz politika mentesek vagyunk, legalabbis keruljuk amenyire lehet, mert nem a profilunk, es nem vagyunk elkotelezve egyik politikai iranyzatnak sem. Amiert megis neha kivetelet teszek, az az hogy mint jelen esetben, Canada is taga a Demokratikus Kozossegnek, es ugy gondolom, hogy a demokraciaert szot kell emelni.
Sajnalom viszont azt,hogy nem erzitek annak a sulyat,milyen fontos is a demokacia.
Hogy Mo nem ment siman es zokkenomentesen az nem a demokracia hibaja hanem a politikusoke es a partoke.
Azzal a sok sok milliard euroval amit kaptak felzarkozaskent jobban kellett volna safarkodni, igaz rengeteget szepult epult az orszag, de leglabb 10-20% kellett volna munkahelyteremtesre szocialis halo fejlesztesre forditani.
A GDP aranyaiban lehet a bereket es mindent osztani. HA nincs eu segitseg akkor mi lenne a gazdasagi helyzet?Mivel lehetne ezt potolni?
Az is nyilvan valo, hogy ha nincs magyar autoipar akkor a nyugati cegektol vasaroljak meg az emberek az autot.
Nem lehet azt mondani vegyel Lada vagy trabantot azt ne reklamaljal.
Az orosz model evtizedekig volt es a csodje az volt hogy hitelre eltek es elfogyott a lovetta.

Az offshore cegeket a kormany eleg kemenyen probalja felderiteni ,legalabbis ezt mondjak, de a svaci bankokat is noszogatjak ,hogy adjak ki a szamla tulajdonosok neveit.
Kedves Ajudu 67
Nem az Eu hatarozza meg az munkabereket, hanem a mindenkori kormany.
A demokratikus jogok nem gazdasagiak. sem a media torveny az alkotmany atszabasa , stb
Ezek a dolgok amiket szova tettek, nagyresze a jelenlegi kormany alatt valtoztak es nem nagyobb szabadsag fele ment hanem a demokratikus jogok kordaba szoritasa tortent.
Ezen lehet javitani hisz jogasz majd mindegyik vezeto es amilyen gyorsan bevezettek olyan gyorsan lehetne valtoztatni is.
A quota rendszere gondoltal , az segiti hogy amit megtermelnek el is tudjak adni. MAskulonben verseny van a demokraciaban, a jo minoseg, a jo ar, amivel kell a magyar aruknak is rendelkezni. Kina mindenki ala tud menni arban.
 
Utoljára módosítva:
M

magdusis

Vendég
Én nem tudom,de nem ugyanezt a kormányt választották be 11-ben ugyanennek a Demokratikus valaminek a fő-bizottságába?A többi tagok,az előző Orbán-kormánnyal a 25 bizottsági tag közé 2011-ben?
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek a nőnek halvány fogalma sincs arról, hogy ma nálunk mi történik. ha oda tennék elébe egy térképet azt sem tudná megmutatni, hol vagyunk. Ez egy előre megírt cikk, amelyet "az egyedüli demokraták" kreáltak. Amúgy meg ne oktasson ki bennünket demokráciából egy háborúkat gyártó állam. Le fog áldozni a dicsősége, mert semmi sem tart örökké. Ezt jó volna agyba vésni. Csak a méregkeveréssel tudnak foglalkozni ezek a percemberkék. Arról írjon cikkeket, hogyan mészároltak le mintegy 100.000.000 őslakost, akikről meg sem emlékeznek még éves szinten sem. Ellopták életüket, családjaikat, boldogságukat, na és persze a leg fontosabbat a földjeiket, annak minden hozadékával együtt. Őket mikor fogják kárpótolni? Természetesen kamatos kamattal. És minket mikor fognak kárpótolni az elrablott területeinkért, kamatos kamattal?
Minket kárpótolni? Helyes alig várom hogy Törökország fizessen!!! Hisz ők kezdték ezt a hódításdit...ha békén hagyták volna a magyar uralkodó elitet akkor élhetnénk itt békében....
 
Hofi is megmondta haldoklik a kapitalizmus ,na de egy haldoklotol kolcsonkerni.....So, biztos lehetsz benne, hogy nem fog tonkre menni, mert az emberek szabadon elhetnek es gyarapodhatnak egisze alatt.
Az oslakosokrol komoly karteritest fizettek amirol itt be is szamoltunk, es itt az ilyen beirasra azt mondanak, reg volt ,karpotlast fizettek adomentesen elnek es vasarolnak mindent es elvezik ugyaugy a megteremtett joletet, de europa 2 vilagegest vilaghaborut robbantott ki nem oly regen,amikbe 100milliok halat okoztak.
A magyar tortenelem sok sok hadjarattal bovitette a teruletet ano, mert abban az idoben ez volt a modi, vagy politikai elgondolas.
Ilyen hodito szandekkal erkeztek ide a franciak es angolok , ezt most a XXIszazadban fejukre vetni felesleges.Sok indian dolgozik az allamnak, a politikaban is, az lehet ami akar lenni, senki semmi nem tartja vissza.
 
M

magdusis

Vendég
Én nem tudom,de nem ugyanezt a kormányt választották be 11-ben ugyanennek a Demokratikus valaminek a fő-bizottságába?A többi tagok,az előző Orbán-kormánnyal a 25 bizottsági tag közé 2011-ben?
 
sjandi

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ez a magyar baloldal újabb hazaárulása!- Érdekes módon még sehol nem említették a kitiltottak nevét, de ők már tudták.
Nem értem Amerika miért hisz még nekik, hiszen már nem egyszer kiderült, hogy hazugságokat terjesztenek a magyar kormányról.
Hazánk szépen fejlődik, az alkotmányunk megfelelő. A sajtószabadsággal az a baja a baloldalnak, hogy nem hazudozhatnak nyakra-főre az újságokban, mert más országokhoz hasonlóan, nálunk is beperelhetik a hazug cikk íróját, de mennyi csúsztatás, látszat keltés, feltételes riogatás van még így is a baloldali sajtóba, naponta lehetne perelni őket. Az, hogy Magyarország nem kér a liberálisokból, azt jelenti, hogy elegünk volt abból, amikor ők kormányoztak és tönkre tették az országot.
Hazánkban nincs diktatúra, akik ezt állítják, azoknak fogalmuk sincs arról mi a diktatúra, ha diktatúra lenne, nem mernék úton - útfélen ezt hirdetni, hanem befognák a szájukat és lapítanának.

Orbán szépen helyre hozta az ország gazdaságát, az után, ahogy a baloldal tönkre tette.
Úgy hogy legkevésbé fájjon az embereknek. Hálával tartozunk neki érte!
 
Lehet tapsolni??? Csak időben szólj nehogy rosszkor kezdjek bele.....
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ajudu 67
Nem az Eu hatarozza meg az munkabereket, hanem a mindenkori kormany.
A demokratikus jogok nem gazdasagiak. sem a media torveny az alkotmany atszabasa , stb
Ezek a dolgok amiket szova tettek, nagyresze a jelenlegi kormany alatt valtoztak es nem nagyobb szabadsag fele ment hanem a demokratikus jogok kordaba szoritasa tortent.
Ezen lehet javitani hisz jogasz majd mindegyik vezeto es amilyen gyorsan bevezettek olyan gyorsan lehetne valtoztatni is.
A quota rendszere gondoltal , az segiti hogy amit megtermelnek el is tudjak adni. MAskulonben verseny van a demokraciaban, a jo minoseg, a jo ar, amivel kell a magyar aruknak is rendelkezni. Kina mindenki ala tud menni arban.

Melitta, egyáltalán nem a kormány határozza meg ezeket a dolgokat. Maximum a minimálbérbe szól bele.
A béreket a kereslet és a kínálat határozza meg, és nálunk munkaerőből bőven túlkínálat van, mivel saját gazdaságunk jóformán nincs, (időben szét lett verve, elprivatizálva, eladva) a drága demokrata országok viszont csak úgy jönnek ide a gyáraikkal, ha ilyen béreket kell kifizetniük.
Tévedés a jelenlegi kormányra hárítani mindent. Emlékszem én olyan országjelentésekre, ahol átírták azt az egyest hármaskára, nehogy jujjujt kapjunk a fenenagy demokráciáktól.
Hogy állandóan pellengéren, és a szőnyeg szélén álltunk, mikor a jelenleg abszolut hiteltelenné vált baloldal kormányzott.
Hogy a fejünket nem mertük felemelni, amikor az rúgott belénk, aki akart. Még mi kértünk elnézést.
Ezt a kormányt demokratikusan választották meg. Javítok: választottuk.
Mondjuk én nem rájuk szavaztam, de elfogadom a többség akaratát.
Hogyan lehetnek hát demokraták, akik nem fogadják el?
Demosz=nép Kratia=nép+erő(hatalom)

De nem akarok én itt a jelen kormányról vitázni.

Mindössze tele a batyum a drága nyugattal, akik folyamatosan megpróbálnak bennünket valamivel befegyelmezni, közben úgy kihasználnak bennünket, amennyire épp hagyjuk.

Részemről vita lezárva, a véleményem ennyi.
 
Utoljára módosítva:

nsza

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek a nőnek halvány fogalma sincs arról, hogy ma nálunk mi történik. ha oda tennék elébe egy térképet azt sem tudná megmutatni, hol vagyunk. Ez egy előre megírt cikk, amelyet "az egyedüli demokraták" kreáltak. Amúgy meg ne oktasson ki bennünket demokráciából egy háborúkat gyártó állam. Le fog áldozni a dicsősége, mert semmi sem tart örökké. Ezt jó volna agyba vésni. Csak a méregkeveréssel tudnak foglalkozni ezek a percemberkék. Arról írjon cikkeket, hogyan mészároltak le mintegy 100.000.000 őslakost, akikről meg sem emlékeznek még éves szinten sem. Ellopták életüket, családjaikat, boldogságukat, na és persze a legfontosabbat a földjeiket, annak minden hozadékával együtt. Őket mikor fogják kárpótolni? Természetesen kamatos kamattal. És minket mikor fognak kárpótolni az elrablott területeinkért, kamatos kamattal?
Minket kárpótolni? Helyes alig várom hogy Törökország fizessen!!! Hisz ők kezdték ezt a hódításdit...ha békén hagyták volna a magyar uralkodó elitet akkor élhetnénk itt békében....
Persze, fizessen. Ahogyan a Habsburgok is a Neoaquista Comissio tevékenységért. pl. a Jászkunságot a mai napig nem fizették ki általuk befolyásolt bírósági ítéletek miatt.
 
nsza

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a magyar baloldal újabb hazaárulása!- Érdekes módon még sehol nem említették a kitiltottak nevét, de ők már tudták.
Nem értem Amerika miért hisz még nekik, hiszen már nem egyszer kiderült, hogy hazugságokat terjesztenek a magyar kormányról.
Hazánk szépen fejlődik, az alkotmányunk megfelelő. A sajtószabadsággal az a baja a baloldalnak, hogy nem hazudozhatnak nyakra-főre az újságokban, mert más országokhoz hasonlóan, nálunk is beperelhetik a hazug cikk íróját, de mennyi csúsztatás, látszat keltés, feltételes riogatás van még így is a baloldali sajtóba, naponta lehetne perelni őket. Az, hogy Magyarország nem kér a liberálisokból, azt jelenti, hogy elegünk volt abból, amikor ők kormányoztak és tönkre tették az országot.
Hazánkban nincs diktatúra, akik ezt állítják, azoknak fogalmuk sincs arról mi a diktatúra, ha diktatúra lenne, nem mernék úton - útfélen ezt hirdetni, hanem befognák a szájukat és lapítanának.

Orbán szépen helyre hozta az ország gazdaságát, az után, ahogy a baloldal tönkre tette.
Úgy hogy legkevésbé fájjon az embereknek. Hálával tartozunk neki érte!

Hát nem mondom, hogy Orbán helyretette a gazdaságot, mert azért 3-4-500-000 fiatal munkaképes ember kint dolgozik külföldön. A cigányok meg itt élősködnek...
 
telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
... persze, mert ki lett zavarva félmillió kisebbségi, erre mi lettünk a Demokrácia Ékkövei ... Most per pillanat nincs ilyen adu OV kezében ...
 
Oldal tetejére