Hírek A Demokratikus Charta a kanadai kormánnyal karöltve harcol az illiberális magyar kormány külföldi ..

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta, egy politikai pártoktól független, polgári jogokat védő kanadai civil szervezet. A KMDC szoros és jól működő kapcsolatokat ápol a kanadai hatóságokkal, annak érdekében, hogy a kanadaiak összefogással, és határozott elszántsággal, lépjenek fel mindazokkal szemben akik az észak-atlanti szövetség demokratikus értékei ellen menetelnek és agitálnak.

Az 56’os hősies magyar szabadságharc 58. évfordulója alkalmával, és a magyar külügyminiszter, Szíjjártó Péter kanadai látogatásával egy időben, a KMDC az alábbi előterjesztéssel fordult Kanada miniszterelnökéhez, külügyminiszteréhez. Az előterjesztés üdvözli a kanadai külügyminiszter erőteljes fellépését azokkal a kormányzatokkal szemben amelyek Oroszország, vagy Kína mintájára igyekeznek átalakítani hatalmi berendezkedésüket. A KMDC arra kéri a kanadai kormányt, hogy csatlakozzon olyan nyugati vezetőkhöz, mint például a néhai Vaclav Havel, napjainkban Barack Obama, Bill Clinton és Angela Merkel, és egyre több európai konzervatív vezető, akik immáron több alkalommal kifejtették nemtetszésüket amiatt, hogy a magyar kormány elárulta közös demokratikus értékeinket.

A KMDC arra kérte a kanadai kormányt, hogy erőteljesen válaszoljon minden olyan törekvésre, mely a magyar kormány antidemokratikus „forradalmát” igyekszik exportálni Kanadába. A magyar kormány ezirányú erőfeszítései a kormánykritikus kanadai magyarokat kívánja elnémítani és megfélemlíteni, hogy ezáltal elrejtsék az Orbán-kormány antidemokratikus jellegét. A KMDC előterjesztésében kifejtette, hogy a magyar „Illiberális” állam külföldi terjeszkedésének megfékezése nem csupán szavakat, hanem elsősorban határozott tetteket igényel. Csak határozott, félreérthetetlen számonkéréssel, cselekedetekkel lehet visszaállítani a transz-atlanti közösség polgárainak hitét demokratikus rendszereink fenntarthatóságában.

Olyan vezetőktől, mint Orbán Viktor, számon kell kérni a közösségünk értékeit sértő tetteket. Mindaddig, amíg ezek a vezetők nem változtatnak magatartásukon, biztonságos távolságban kell őket tartani Kanadától, vagyis le kell őket venni Kanada hivatalos vendéglistájáról. Az önkényuralom útját követő kormányzatok kanadai lobbistáit szigorú vizsgálat alá kell vonni. meg kell akadályozni, hogy közösségünkön belül, azaz Kanadában népszerűsítsék antidemokratikus nézeteiket.

Számunkra elfogadhatatlan hogy a demokratikus országok népeinek adófizetői tízmilliárdokkal finanszírozzák a velejéig korrupt magyar autokrácia külföldi terjeszkedését. A pénzügyi és politikai előnyöket amelyek a transz-atlanti szövetségi tagságával járnak, meg kell tagadni ezektől a kormányzatoktól, és ha továbbra is értékeinkkel szembe meneteltetik népeiket, ki kell őket ebrudalni a transz-atlanti szövetségből. A KMDC szóvivői felhívták a kanadai kormány figyelmét arra, hogy mennyire helytelen és igazságtalan lenne a magyar népet okolni mindazért amit vezetői elkövettek a jogállamiság, az igazságosság, az alkotmányosság ellen. Ha engedjük, hogy a magyar kormány továbbra is kibújjon a felelősségre vonás alól, semmi se fog változni; szövetségünket továbbra is veszélyeztetni fogja a belső bomlás. Magyarországot csak is úgy lehet visszatéríteni a demokrácia útjára, ha vezetőit a társadalmi felelősség, a demokratikus rend, a pluralizmus útjára kényszerítjük.

Dr. Göllner András, A Kanadai Magyar Demokratikus Charta Alapítója, nemzetközi szóvivője

***
Tisztelt Stephen Harper Miniszterelnök Úr, Tisztelt John Baird Külügyminiszter Úr!

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter úr hivatalos kanadai látogatása alkalmából szeretnénk Önökkel megosztani mély aggodalmainkat a jelenlegi magyar kormány antidemokratikus tevékenységével és irányzatával, illetve a magyar kormány Kanadában kifejtett tevékenységével kapcsolatban. Ez a tevékenység végsősoron a kanadai állampolgárok szabadságjogait próbálja korlátozni. Alulírottak, mint a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítói és szóvivői, a kanadai kormány példamutató demokratikus elkötelezettségét elismerve és e fontos elvért a huszadik században életüket is feláldozó kanadaiakra emlékezve folyamodunk Önökhöz.

Baird Külügyminiszter Úr nyilvános felszólalásai mindannyiunkat lelkesítették. A miniszter úr szerint a „stabilitás az utóbbi időben hívószó volt autokraták számára, akik így igyekeztek igazolni autoriter hatalmukat. De tudjuk, hogy ez csupán felszínes stabilitás. A demokrácia nem csak a választásokról szól. A legstabilabb országok azok, amelyek nyitottak és demokratikusak. Azok a társadalmak, melyek nem hoznak létre és nem tartanak fenn fékeket és egyensúlyokat a hatalommal szemben, nem biztosítanak átláthatóságot és elszámoltathatóságot a polgáraik számára a kormányukkal szemben, mindazok az országok melyekben nem tisztelik a vélemény-nyilvánítás szabadságát hozzájárulnak az instabilitáshoz és a konfliktushoz. Jó példa erre Oroszország.

Az Orosz Föderáció demokratikus berendezkedésének hanyatlása egy olyan vezetőt kreált, aki a valóságtól egyre inkább elszigetelődött. Sikeres és maradandó XXI. századi társadalmak nem vezérelvű autokratákra és nem a titkolózásra épülnek. A sikeres társadalmak a demokratikus normákban és szabványokban, a független intézményekben, a jogállamiságban, az elszámoltathatóságban és a reprezentatív kormányokba gyökereznek”.

Kanada álláspontja a jogállamiság kérdésében megegyezik az Európai Unió álláspontjával. Az Európai Bizottság ez év márciusában kiadott nyilatkozata szerint: „A jogállamiság minden modern alkotmányos demokrácia gerince. A jogállamiság az EU-tagállamok közös intézményes hagyományainak alapértéke és éppen ezért, magának az Uniónak alapjait szolgálja. Ide tartozik a jogállamiság tisztelete, mely az emberi jogokkal együtt mai napig az EU-tagság egyik kondíciója. Ráadásul ez az Európai Tanács három pillérének egyike és Az emberi jogok európai egyezménye preambulumában is szerepel. Az európai uniós állampolgárok e jogi rendszerbe vetett bizalma kulcsfontosságú az egész EU számára, különösen annak érdekében, hogy az továbbra is „a szabadság és biztonság határok-mentes térsége” maradhasson”.

Az Orbán-kormány jogtiprásai jól dokumentálhatóak. Saját polgárjogi egyesületünk számos pártonkívüli magyar szervezettel egyetemben – mint például a Magyarországi Európa Társaság, vagy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – gyakran felszólalt az Orbán kormány visszaélései miatt. Példaként érdemes megtekinteni a http://www.hungariancharter.com lévő Vádirat c. dokumentumot. A visszaélések sorába tartozik Orbán Viktor miniszterelnök ez év júniusában tett, tusnádfürdői bejelentése, hogy célja egy „illiberális” állam felépítése Magyarországon, melynek példája az orosz és kínai kormányzati modell.

Arra kérjük a Miniszterelnök Urat és a Miniszter Urat, hogy csatlakozzanak olyan nyugati vezetőkhöz, mint például a néhai Vaclav Havel, napjainkban Barack Obama, Bill Clinton és Angela Merkel, akik immár több alkalommal kifejtették nemtetszésüket amiatt, hogy a magyar kormány elárulta közös értékeinket.

Arra szeretnénk kérni a kanadai kormányt, hogy erőteljesen válaszoljon minden olyan törekvésre, mely a magyar kormány antidemokratikus „forradalmát” igyekszik exportálni Kanadába. A magyar kormány ezirányú erőfeszítései a kormánykritikus kanadai magyarokat

kívánja elnémítani és megfélemlíteni, hogy ezáltal elrejtsék az Orbán-kormány antidemokratikus jellegét. Alig telik el egy nap anélkül, hogy ne érkezzenek Magyarországról magasrangú kormányképviselők ide Kanadába, akik financiális és erkölcsi támogatást nyújtanak azoknak a kanadai magyar közösségi vezetőknek, akik az Orbán kormány elnyomó taktikáira esküdtek fel és akik a kormány bírálóit kívánják elnémítani Kanadában is, úgy, ahogy Magyarországon teszik.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta elszánt küzdelmet folytat a magyar kormány központilag összehangolt kísérletei ellen Kanadában, melyek mindazok ellen a kanadai magyarok ellen irányulnak, akik nem helyeslik a kormány antidemokratikus magatartását.

Mit kéne tenni? Néhány nappal ezelőtt, az Obama adminisztráció bejelentette, hogy megtiltja a belépést az Egyesült Államokba Magyarország néhány igen magasrangú állami vezetője számára. A kitiltott személyek közé sorolható a magyar Adóhivatal (NAV) vezetője. Az USA így próbál fellépni a korrupció ellen, amit az amerikai kormány helyesen úgy jelölt meg, mint a jó, hatékony kormányzásnak és a demokratikus értékek érvényesítésének egyik fontos akadályát. Az Európai Parlament a héten rendkívül ülésen foglalkozik Strasbourgban a magyar kormány antidemokratikus magatartásával.

Arra kérjük a kanadai kormányt, hogy legyen hasonlóképpen éber. A Transparency International szerint a korrupció sokszorosára növekedett az Orbán kormány alatt. Kérdések merültek fel Szijjártó úr hírtelen meggazdagodása körül is. Mielőtt Orbán úr pártjába került volna, Szijjártó úr diák volt és sohasem volt jól fizető állása. A napokban, a magyar Miniszterelnöki Hivatal egyszerűen saját irányítása alá vonta Magyarország egyik fontos bankját, az MKB-t. A Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Nemzeti Bank is egyre inkább a külföldi figyelem és vizsgálatok tárgyává vált. A kormánypárti oligarchák fontos szerepet játszanak az antidemokratikus kezdeményezésekben.

Az USÁ-hoz hasonlóan, fontos lenne, hogy Kanada is több figyelmet fordítson a korrupt magyar oligarchák külföldi, off-shore terjeszkedésére. Elismeréssel nyugtázzuk azt a kanadai döntést, melynek köszönhetően Kertész Ákos, egy kitüntetett, menekült magyar zsidó író, aki bírálta a magyar kormány demokráciaellenes lépéseit, menedéket kapott Kanadában. Kertész Úr bírálatáért egy súlyos gyűlöletkampány célpontja lett Magyarországon, s ezt a kampányt éppen a magyar kormány koordinálta ellene. A fent felsorolt lépéseken kívül többet kell tenni.

A transzatlanti közösség demokratikus rendje kohéziójának fenntartása megköveteli, hogy Kanada határozottan fellépjen olyan politikai vezetőkkel szemben mint például Kövér László, a magyar Parlament Elnöke. Kövér László nemrég vezető szerepet vállalt egy egykori nyilas író és politikus, Nyírő József politikai tisztára mosdatásában, hamvainak újratemetésében. A magyar Parlament Elnökének ez a magatartása mélységesen sérti a magyar holokauszt áldozatainak emlékét, a túlélők méltóságát és érzékenységét, és bátorítja azokat, akik továbbra is rasszista eszméket vallanak Magyarországon vagy itt Kanadában. Kövér László lépése következtében többek közt két nemzetközileg nagytekintélyű és a magyar állam által korábban kitűntetett személyiség, a Nobel békedíjas Elie Wiesel és a Columbia egyetem világhírű professzora, Randolph L Braham visszaküldték korábbi magyar kitüntetéseiket, és megszakítottak minden kapcsolatot a magyar kormánnyal.

Kövér László nyilvánosság előtt vallja, hogy a politikában nem az számít, hogy ki mond igazat, hanem az, hogy ki tud több szavazatot beseperni pártjának. A cél mindenre feljogosít. Ez a magatartás homlok egyenest szemben áll az igazságosság elvével, mely az atlanti szövetség egyik alappillére. Kövér úr már évek óta vezető szerepet játszik a tisztességtelen politikai verseny magyarországi gyakorlatában, és mindazok lejáratásában, verbális megerőszakolásában akik, akár Magyarországon, akár itt Kanadában, a pluralizmus hívei. Mi nem tartjuk helyesnek, hogy Kövér László Kanadába terjessze kirekesztő nézeteit.

A kirekesztők, a szabad politikai verseny hátráltatói közé soroljuk Dr Pordány Lászlót, a Fidesz által Kanadába delegált egykori magyar nagykövetet is. Dr Pordány, megbízatásának lejárata után is folytatja itt, Kanadában antidemokratikus, kirekesztő agitációját. Dr Pordány nagyköveti megbízása alatt több ízben is szerepeltetett olyan magyarországi személyeket

Kanadában, a kanadai magyar közösségek körében, akik vagy az egykori kommunista diktatúra, vagy a nácik szellemiségét képviselték. Az utóbbiak közt említenénk Raffay Ernőt, aki az elmúlt 3 év során több könyvet adott ki melyben Magyarországot érintő trianoni békeszerződés okait a zsidóságra próbálja kenni. Nem csoda, hogy az antiszemita megnyilvánulások Magyarországon és itt, a Kanadai magyarok körében is egyre erősebbek, amikor az Orbán kormány megbízottai Magyarországon is, és Itt, Kanadában is, antiszemitákat szerepeltetnek és magasztalnak a nagy nyilvánosság előtt. Dr Pordányt alig egy hete, hosszan feltartóztatták a Kanadai-Amerikai határnál, amikor megint olyan magyarországi „művészt” igyekezett idehozni, aki köztudottan lelkes propagandistája a magyar újfasiszta pártnak, a Jobbiknak. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta nem tartja helyesnek, hogy Kanada szótlanul tűri ezt a fajta felelőtlen magatartást. Kérjük kormányunkat, hogy tájékoztassák Dr. Pordányt arról, ki kívánatos is ki nem a kanadai demokrácia berkein belül.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor legbelsőbb körébe tartozik több olyan ember, akik napi tevékenységükkel sértik az észak-atlanti szövetség értékeit, szellemiségét. Ezek közt találjuk Kerényi Imrét, miniszterelnöki főtanácsadót, aki nyilvános nyilatkozatokban, több alkalommal is a radikális Iszlám és a transzatlanti szövetség legelszántabb ellenfeleinek támogatására szólította fel honfitársait.

A nemkívánatos személyek közé sorolhatjuk a Fidesz egyik alapító tagját is, a miniszterelnök egyik legközelebbi publicistáját, Bayer Zsoltot, aki többek közt azoknak a kormány által támogatott tömegtüntetéseknek a főszervezője, melyek első számú célja, hogy megfélemlítsék a kormány politikai versenytársait. Bayer Zsoltnak nem a józan ész, hanem az erőszak és a gyűlöletkeltés a legkedveltebb konfliktuskezelő módszere. Hol lámpavasat, hol szálkás deszkát, hol egy véresre verést tekint ötletes megoldásnak a konszenzus keresése helyett. Bayer a zsidó származású kollegáiról így vélekedett a magyar sajtó hasábjain: "a pesti zsidó újságírók puszta létezése indokolja az antiszemitizmust..." Mi úgy véljük, ilyen kirekesztő nézeteket valló embereknek nincs keresnivalójuk Kanadában.

A fentiek között kell megemlítenünk Bencsik Andrást is, a Fidesz és a miniszterelnök egyik legfontosabb médiatámogatóját, a Demokrata politikai hetilap főszerkesztőjét. Bencsik András az az ember, aki többekkel együtt megalakította a romákat fenyegető Magyar Gárdát. Lapja, a Demokrata, rendszeresen ünnepli azokat, akik a második világháború végén utóvéd harcokat folytattak Magyarországon a már agonizáló náci birodalom továbbélésért. Bencsik András egy tál fekáliához hasonlította Magyarország EU csatlakozását, és nem az európai vezetőket, hanem Oroszországot és annak egykori KGB főnökét tartja Magyarország példaképének. Idézzük: „Oroszország végleg lezárta a kaotikus huszadik századot, és egy új (…) jól definiált össznépi érdekekre (építő) (...) korszakot nyitott meg a hagyomány, a hit és az erő jegyében (…) nagyon rövid időn belül az orosz kettős fogja meghatározni a történelem alakulását”. Nézeteit a magyar miniszterelnök Orbán Viktor ez év Június 29, tusnádfürdői beszédében egy az egyben felkarolta.

Ahelyett, hogy eltávolítaná maga mellől a fenti nézeteket valló embereket, Orbán Viktor már évek óta ilyen személyek seregét gyűjt maga köré, ilyen személyeket juttat egyre feljebb a politikai hatalom létráin, ilyen nézeteket valló képviselőket küldözget ide Kanadába, hogy itt terjesszék kirekesztő, társadalmilag felelőtlen nézeteiket.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Külügyminiszter Úr! Mint azt Önök is jól tudják, idén ősszel ünnepeljük a berlini “Fal” lebontásának 25. évfordulóját, és egyben a magyarok Szovjet ellenes hősies szabadságharcának 58. évfordulóját is. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy mindkét ünneplést egy sötét árnyék kerülgeti. Ez az árnyék nem a kommunizmus árnyéka, hanem egy egészen új fajta, a jogállamiságot sárba tipró erőszakos, önkényuralom, az korrupcióval átitatott vezetők és oligarchiáik által működtetett fosztogató államhatalomnak árnyéka. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta vezetői üdvözlik a kanadai kormány egyre erőteljesebb törekvéseit, hogy rendet teremtsenek az észak-atlanti közösség

demokrácia-házában. Fontosnak tartjuk, hogy kormányunk megnevezze azokat a vezetőket akik szembefordulnak közös értékeinkkel, visszaélnek az emberek bizalmával, a korrupció eszközeivel fosztogatják népüket, és Kanada felé is ezzel a céllal közelednek. De ahhoz, hogy ezt a káros terjeszkedést megállítsuk, nem csupán szavakra, hanem elsősorban határozott tettekre van szükség. Csak határozott, félreérthetetlen számonkéréssel, cselekedetekkel lehet visszaállítani a transz-atlanti közösség polgárainak hitét demokratikus rendszereink fenntarthatóságában.

Olyan vezetőktől, mint Orbán Viktor, számon kell kérni a közösségünk értékeit sértő tetteket. Mindaddig, amíg ezek a vezetők nem változtatnak magatartásukon, biztonságos távolságban kell őket tartani hazánktól, vagyis le kell őket venni Kanada hivatalos vendéglistájáról. Az önkényuralom útját követő kormányzatok kanadai lobbistáit szigorú vizsgálat alá kell vonni. meg kell akadályozni, hogy közösségünkön belül, azaz Kanadában népszerűsítsék antidemokratikus nézeteiket. A pénzügyi és politikai előnyöket amelyek a transz-atlanti szövetségi tagságával járnak, meg kell tagadni ezektől a kormányzatoktól, és ha továbbra is értékeinkkel szembe meneteltetik népeiket, ki kell őket ebrudalni a transz-atlanti szövetségből.

Számunkra elfogadhatatlan hogy a demokratikus országok népeinek adófizetői tízmilliárdokkal finanszírozzák a magyar autokrácia terjeszkedését. Ez úton szeretnénk felkérni Önöket, hogy egyeztessenek a G8-as csoport vezetőivel, illetve az EU vezetőivel, annak érdekében, hogy az atlanti-szövetség értékeit sértő kormányzatok ne profitáljanak a szövetség polgárainak adóiból, melyek jó része a korrupt oligarchiák zsebébe vándorol. Határozott lépéseket várunk annak érdekében, hogy megfékezzük azokat akik a mi demokratikus értékeinkre, a jogállam szellemiségére fittyet hánynak.

Pár hónappal ezelőtt, egy cikkében, a princetoni egyetem köztiszteletben álló professzora, Dr Kim Lane Scheppele azt állította, hogy „Magyarországon vége a politikának”. Ezt világszerte egyre többen ismerik fel manapság.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Mr Harper! Kérjük a kanadai kormányt, hogy erőteljesen szálljon szembe az önkényuralom ügynökeivel, támogassa mindazokat akik a közös demokratikus értékeinket védelmezik itt Kanadában és határainkon túl, Magyarországon. Nem engedhetjük meg hogy az Orbán kormány másokra hárítsa a felelőséget kártékony magatartásáért. Helytelen és igazságtalan lenne a magyar népet okolni mindazért amit vezetői elkövettek a jogállamiság, az igazságosság, az alkotmányosság ellen. Ha engedjük, hogy a magyar kormány továbbra is kibújjon a felelősségre vonás alól, semmi se fog változni; szövetségünket továbbra is veszélyeztetni fogja a belső bomlás. Magyarországot csak is úgy lehet visszatéríteni a demokrácia útjára, ha vezetőit a társadalmi felelősség, a demokratikus rend, a pluralizmus útjára kényszerítjük. Ezt várjuk Önöktől és kormányunktól.

Tisztelettel,

Dr. Göllner B. András, Alapító, és Nemzetközi Szóvivő
A montreáli Concordia Egyetem Politikai Tudományok tanszékének Emeritus tanára

Dr. Ádám Christopher, Alapító és Szóvivő.
Az ottawai Carleton egyetem Történelem tanszékénak tanára

Dr. Balogh Éva, Alapító és Szóvivő.
A Yale egyetem történelem tanszékének nyugdíjjazott professora, a Morse College egykori Dékánja

Dr. Harnad Stevan, Alapító és Szóvivő.
A quebeci egyetem Kognitív Tudományok tanszékének kutatási tanszévezetője, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja

Dr. Szeman Imre, Alapító és Szóvivő
Az albertai egyetem Kulturális Tudományok és Szociológiai tanszékének kutatási tanszékvezetője

By Dr. Göllner B. András

canada.jpg
 

sanc62

Állandó Tag
Állandó Tag
És igen!

Valaki végre belerejti a mondandójába az igazi mozgatórugóját a dolgoknak.
Tőlünk nyugatra, minden állam-kormány attól tart, az oroszokkal való mutyizás okán, hogy országunk is (Magyarország)
csatlakozik a BRICS-hez, ami a nemzetközi pénzpiacot olyan szinten megbolygatná, hogy világméretű katasztrófát is okozhatna.
Olvassátok el a cikket és vonjátok le belőle a konzekvenciákat, hogy miféle világégés lehetne ebből.
A nagyhatalmak egymás torkának ugranának és mindenen átgázolva védenék a saját érdekeiket!

http://www.civilkontroll.com/foldrengessel-felero-uj-penzugyi-rendszer-a-dollarnak-vege/
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Addig meg szabadsag van es gyarapodas demokracia , Usaban es Euban addig csak almodoznak /Orosz,Kina, India stb/ orszagok az uj vilagrendrol. Csak egyenlo feltetek mellett lehet sikeresen versenyezni. Az olaj igen fontos energia ma a vilag gazdasaganak, de meg ok sem kepesek leallitani a kitermelesuket semmilyen politiaki tenyezonek zsarolasnak stb miatt,mert maguknak meg ha oly gazdagok is mint szaudi, nincs tartalekuk eleg, szukseguk van a napi hatalmas bevetelekre ,hogy fentartsak sajat gazdasagukat. Usa kb 60% birtokoljak a vilag tulajdonat befekteteseik alapjan. Az o hatalmas lendulete a gazdasaganak a XX.szazadban vitte a befekteteseiket vilagszerte es ez altal huzta a vilag gazdasagat is. HA csak a II.vh utani Marshall segelytol kezdve minden orszagban Pl Olaszba Fiat ceget szoroltol borostol managerestol stb segitette, ezzel ezek az orszagok is hamar talpra tudtak allni es piaci versenybe beszallni.
A vilagbank nem csak olcsobb kamatu hanem ha befektet megnezi sokkal jobban mint a sima bank mert olyan penzeket ad mennyisegben amit egy bank nem tudna finanszerozni. Celja elsosorban nem a kamat hisz alatta marad a bankinak hanem hogy a befekteteseknek haszna legyen a gazdasagban. Segitseg azoknak az orszagoknak , akik elore akarnak menni. Nem kotelezo igenybe venni. Nagyon rosszul jarnanak azok a vb tagu orszagok akik penzzel benne vannak ha rosszul fektetnenek be es veszteseget produkalnanak sorozatban.
Ahogy a Vbank penze kezd dolgozni, jonnek egy egy orszag befektetoi, majd a magan toke es igy kerek a vialg mert mindenki tud valamilyen formaban profitalni ha egy orszag gazdasaga kezd beindulni, munkahleyek lesznek stb es az emberek elegedettek legalabbis nagyreszuk.
Demagog uj vilagrenddel megszediteni a stabil gazdasagokban eloket nem lehet, csak diktatorikus modszerekkel ideig oraig par orszagot.
 

Gagul

Kitiltott (BANned)
Addig meg szabadsag van es gyarapodas demokracia , Usaban es Euban addig csak almodoznak /Orosz,Kina, India stb/ orszagok az uj vilagrendrol. Csak egyenlo feltetek mellett lehet sikeresen versenyezni. Az olaj igen fontos energia ma a vilag gazdasaganak, de meg ok sem kepesek leallitani a kitermelesuket semmilyen politiaki tenyezonek zsarolasnak stb miatt,mert maguknak meg ha oly gazdagok is mint szaudi, nincs tartalekuk eleg, szukseguk van a napi hatalmas bevetelekre ,hogy fentartsak sajat gazdasagukat. Usa kb 60% birtokoljak a vilag tulajdonat befekteteseik alapjan. Az o hatalmas lendulete a gazdasaganak a XX.szazadban vitte a befekteteseiket vilagszerte es ez altal huzta a vilag gazdasagat is. HA csak a II.vh utani Marshall segelytol kezdve minden orszagban Pl Olaszba Fiat ceget szoroltol borostol managerestol stb segitette, ezzel ezek az orszagok is hamar talpra tudtak allni es piaci versenybe beszallni.
A vilagbank nem csak olcsobb kamatu hanem ha befektet megnezi sokkal jobban mint a sima bank mert olyan penzeket ad mennyisegben amit egy bank nem tudna finanszerozni. Celja elsosorban nem a kamat hisz alatta marad a bankinak hanem hogy a befekteteseknek haszna legyen a gazdasagban. Segitseg azoknak az orszagoknak , akik elore akarnak menni. Nem kotelezo igenybe venni. Nagyon rosszul jarnanak azok a vb tagu orszagok akik penzzel benne vannak ha rosszul fektetnenek be es veszteseget produkalnanak sorozatban.
Ahogy a Vbank penze kezd dolgozni, jonnek egy egy orszag befektetoi, majd a magan toke es igy kerek a vialg mert mindenki tud valamilyen formaban profitalni ha egy orszag gazdasaga kezd beindulni, munkahleyek lesznek stb es az emberek elegedettek legalabbis nagyreszuk.
Demagog uj vilagrenddel megszediteni a stabil gazdasagokban eloket nem lehet, csak diktatorikus modszerekkel ideig oraig par orszagot.


Melitta,

amit irsz azzal csak a magyar választók min. 60 %-a nem ért egyet....vsz, még nem eléggé érettek.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
ok. Amit irtam a sajat szavaimmal, de megkeresheto tenyekkel. Az nem baj ,hogy nem ertenek velem egyet, en sem ertek sok negativ kritikaval egyet. Addig meg nem szemelyeskedes es sertegetes nem hangzik el, kulturalt formaban irodik le kulonbozo velemeny addig ugy gondolom igy kerek a vilag, es igy tanulunk egymas velemenyebol es alakul ki az eletszemleletunk es ertjuk meg a liberalis allamaparatus mukodeset.
A cikk linkje a civil controlt en maskeppen latom. Ennek sok oka lehet, pl nagyon human beallitttsagu vagyok , szocialis erzekenysegem magas, tisztelem az embert legyen az mas felfogasu, vagy beallitottsagu. Eltem Nemetorszagba, es Canadaba lassan mar 3. evtizedet igy a kenyerem javat demokraciaba eltem es nagyon szeretem tisztelem respektalom a demokracia adta szabadsagot. Nem hiszek abban hogy egyszemelyes vezetes tud demokratikus lenni, hisz a tevedes nagy arat fizetett az orszaggal. Pl az oroszokat ha nezuk, sokat nem elhettek demokraciaba, es enm is igazan tudjak maguk az emberek milyen az igazi demokracia de Kinaba se elvezik csak azt tudjak nem jo a diktatura, meg ha puha diktatra az sem. Castro vagy tiz eve mikor ment naluk a Dallas film, orakig nyilatkozott naponta tobbszor a tv-be , nehogy azt kepzelje barki is hogy ilyen amerika, hanem ez a film studio felvetelek, es csak a fantazia szulemenye.
A legjobb filmet Americarol az ELnok emberei sorozat mutatja be, es annak a 60% nak feltetlen meg kene neznie, hogy lassa hogy mukodik belulrol az ameriaki aparatus a demokracia, es megertse valahol az amerikai felfogast es szisztemet, meg ha van a filmben tulzas vagy fantazia a lenyeg nagyon tisztan kovetheto.
 

sanc62

Állandó Tag
Állandó Tag
A demokráciát és az Egybesült Álmokat nemigen említeném egy sorban, de még csak egy fejezetben sem. :(
Szégyen és gyalázat, ami ott folyik, amit a demokrácia nevében cselekszik a kormány, vagy annak KÉZBEN NEM tartható apparátusai!
Az oroszok? Sosem is élvezhették a demokráciát, és annak áldásait.
Ha volt is egy pici reménysugaruk, azt hiszem, megijedtek az önnön erejüktől és annak sokszínűségétől és inkább lehajtott fejjel elfogadták a "cár" és az oligarchák irányítását. :(
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A demokracia fellegvaraban szulohazajaban ahol a Fuggetlensegi Nyilatkozat alap torveny, ahova a mai napig vagynak es mennek az emberek a szabadsag foldjen milliok kaptak menedeket es lehetoseget hogy szabadon eljenek nem tartod demokratikusnak?
Szerinted melyik orszag demokratikus?
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A demokracia fellegvaraban szulohazajaban ahol a Fuggetlensegi Nyilatkozat alap torveny, ahova a mai napig vagynak es mennek az emberek a szabadsag foldjen milliok kaptak menedeket es lehetoseget hogy szabadon eljenek nem tartod demokratikusnak?
Szerinted melyik orszag demokratikus?
 
M

magdusis

Vendég
A demokrácia szülőhazája akárhogy is nézzük,nem lehet másutt,mint ahonnan maga a szó származik.Az is érdekes;démosz mint nép és kratosz mint uralom.
Több politikai párt jelöltjeiből választott képviselő testület ,megválasztott tagok ,hozzák a törvényeket,minden állampolgár érdekét figyelembe véve.Ez manapság talán több országra igaz,mint nem.Elméletileg legalábbis.
 

korhely1

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy biztos: ez nem megoldás!
Egy ilyen felajánlkozó külföldi segítségkérés a magyar nép többsége számára ugyanolyan hazaárulást jelent, mint amit az "oroszok behívásának" szokás nevezni. Az időzítése is éppen aktuális.
Orbán rendszerét nagyon egyszerű felszámolni: egy jobb alternatívát kell felmutatni.
Az ellenzék viszont, sem világos jövőképpel, sem olyan megoldásokkal nem szolgál, amiknek bármi hitele lehetne az elmúlt negyed évszázad antidemokratikus rendszerváltási tragikomédiája után.
 

Alextron

Kitiltott (BANned)
Szerintem mindenki seperjen a saját portáján...
Könnyű az észt kívülről osztani.
És az a híres demokrácia, amivel az USA is mindig példálózik....Na , kössz mi abból nem kérünk.
És aki azt gondolja, hogy ezt ő jobban tudja, az jöjjön ide, éljen meg havi 100ezer átlagból, és utána legyen okos.
És adjon tanácsot nekünk, akik itthon maradtunk, és küszködünk hogy a szülőföldünk megmaradjon és élhetőbb legyen.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem osztja itt senki az esz, es nem is kivanunk beleavatkozni az otthoni belpolitikaba, nem szavaztunk nem elunk otthon es ebbol kovetkezik, nem elvezuk a legjobban teljesito magyar gazdasagi eletet sem.
Nem kivansag musor a demokracia, ha valaki erre elkotelezte magat a masik fel is mindent megtesz,hogy segitse a hianyok mielobbi behozasat. Lehet te jonak latod az elszigetelodest a kihatralasat az eubol Mo-nak mi sokan maskeppen latjuk, de nem vagyunk egyedul mert honfitarsaink is letettek a voksukat eu azaz a demokracia mellett.
Nem kersz usabol de magad sem vagy elegedett a keves fizeteseel, akkor mi a teendo? Talan usa a hibas ezert? meg az afa csalasert is?
Nem lehetsz nagy rajongoja Orbannak ,mert o lasszoval fogja a kinti magyarokat hogy szavazatukat megszereze.
De azert azt tudni kell aki szavaz az bele is dumal, az otthoni dolgokba. Aki meg nem ment el,szavazni annak nem fog valtozni a sorsa, mert o maga nem akar valtoztatni rajta.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem mindenki seperjen a saját portáján...
Könnyű az észt kívülről osztani.
És az a híres demokrácia, amivel az USA is mindig példálózik....Na , kössz mi abból nem kérünk.
És aki azt gondolja, hogy ezt ő jobban tudja, az jöjjön ide, éljen meg havi 100ezer átlagból, és utána legyen okos.
És adjon tanácsot nekünk, akik itthon maradtunk, és küszködünk hogy a szülőföldünk megmaradjon és élhetőbb legyen.
Hogy szülőföldünk megmaradjon...hallottál valamit??, áruld el miket tudsz...Mi az hogy kösz abból MI nem kérünk? Ezt olyan fejedelmi többes? Éljen meg 100 ezerből ez megint olyan demagóg hangszín..élnek sokan kevesebből is sajnos. Ők nem köteleznek semmire ajánlásokat tesznek ha megfogadjuk akkor megfogadjuk de nem eröltetnek ide semmit. ja hogy azt terjesztik hogy ...öö ööö mit is? Azt szeretnék hogy mi itt nyomorban és bután éljünk? Igen ezt szeretnék de nem a demokratikus erők. Vannak akik harcolni szeretnek.....
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem mindenki seperjen a saját portáján...
Könnyű az észt kívülről osztani.
És az a híres demokrácia, amivel az USA is mindig példálózik....Na , kössz mi abból nem kérünk.
És aki azt gondolja, hogy ezt ő jobban tudja, az jöjjön ide, éljen meg havi 100ezer átlagból, és utána legyen okos.
És adjon tanácsot nekünk, akik itthon maradtunk, és küszködünk hogy a szülőföldünk megmaradjon

Ki beszélt itt harcról?
Ember! nézz már körül!
Mondjuk ott a DK, ahol egy posztkommunista patkány a a vezér mint a gyurcsány???
láss, ne csak nézz....
Ki beszél harcról?? Látom fogalmad sincs a dolgokról.
A hangnem nem épp az amihez hozzászoktam a CH-n. De írogass nyugodtan és ha mondják akkor indulj felvonulni hisz nem kell önálló vélemény...azt megmondják helyetted.
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
És igen!

Valaki végre belerejti a mondandójába az igazi mozgatórugóját a dolgoknak.
Tőlünk nyugatra, minden állam-kormány attól tart, az oroszokkal való mutyizás okán, hogy országunk is (Magyarország)
csatlakozik a BRICS-hez, ami a nemzetközi pénzpiacot olyan szinten megbolygatná, hogy világméretű katasztrófát is okozhatna.
Olvassátok el a cikket és vonjátok le belőle a konzekvenciákat, hogy miféle világégés lehetne ebből.
A nagyhatalmak egymás torkának ugranának és mindenen átgázolva védenék a saját érdekeiket!

http://www.civilkontroll.com/foldrengessel-felero-uj-penzugyi-rendszer-a-dollarnak-vege/
szivem a dollárnak nem lessz vége .. amig a sziriai menekült , a torok dohánytermelő és a nagymamám dollárban
probálja megorizni a megtakaritásának értékét mert minden valutát lebegtetnek...játszanak vele
a bankokrol meg kb [HIDE]http://www.youtube.com/watch?v=Nl4cBQsA3PY[/HIDE]
sot itt a teljes sor [HIDE]http://www.youtube.com/watch?v=1JE-IPKzUtY&list=PL9BEA3EF1F989BE12[/HIDE] gazdaság élénkités fed imf
[HIDE]http://www.youtube.com/watch?v=MEfKVl6EdnU[/HIDE]
 
Utoljára módosítva:

Gagul

Kitiltott (BANned)
A demokracia fellegvaraban szulohazajaban ahol a Fuggetlensegi Nyilatkozat alap torveny, ahova a mai napig vagynak es mennek az emberek a szabadsag foldjen milliok kaptak menedeket es lehetoseget hogy szabadon eljenek nem tartod demokratikusnak?
Szerinted melyik orszag demokratikus?


Hogy melyik orszag demokratikus?
Biztosan nem utaztam eleget, de 1 van.SVÁJC.
 
Oldal tetejére