Kövér szakítana Brüsszellel?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint el kell gondolkodni az óvatos, lassú kihátráláson.

A házelnök megrendszabályozására kéri Orbán Viktort az Együtt PM, de tiltakoznak a liberálisok is. Deutsch Tamás szerint Kövér László pontosan fogalmazott. Nagy kérdés, hogy a kormánypárti szavazók tudják-e, milyen árat fizetne az ország, ha Orbán elmenne a végsőkig. Akkor már tényleg csak Keletre vezetne út, mondjuk az oroszok által vezetett Független Államok Közösségébe.

Ha Brüsszel azt gondolja, hogy az államoknak előre diktálhatja a magatartási szabályokat, akkor ebben a rendszerváltás előtti Moszkvára emlékezet. Ha ilyen lesz az EU jövője, érdemes elgondolkoznunk az óvatos kihátráláson - fogalmazott Kövér László, a tavaly kiadott Tavares-jelentésre emlékeztetve.

A házelnök csütörtökön, az Echo TV műsorában beszélt az EU vélt diktátumairól. "Azt gondolom, hogy ha ez az Európai Unió jövője, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hogyan kéne ebből szépen lassan, óvatosan nekünk kihátrálni. De azért én meg vagyok győződve arról, hogy ez nem az Európai Unió jövője, ez egy rémálom, amit persze néhányan komolyan gondolnak" - mondta Kövér László, aki szerint nem az EU-val vagy a NATO-val van gond, hanem azzal, hogy az euroatlanti világ morális értelemben megrendült.

Kövér László házelnök szerint érdemes elgondolkodni az EU-ból történő óvatos kihátráláson, ha az Unió diktátumokban szeretné rendszabályozni a tagállamokat. "Ma már azzal, hogy a kommunista világrendszer fenyegetésként megszűnt, némely nyugati ország kormánya, informális pénzügyi-gazdasági hatalma, azt gondolja, bármit megtehet, naponta váltogathatja az aktuális értékeket és leckéztethet más államokat." – tette hozzá a házelnök.

Az Együtt-PM Szövetség közleményben kérte Orbán Viktort: a miniszterelnök utasítsa rendre Kövér Lászlót, mert az ilyen nyilatkozatok a magyar emberek érdekeit sértik – és szembe mennek a Magyarország által 30 éve épített szövetségi rendszerrel. A párt szerint a kormányfőnek színt kell vallania: Moszkvával vagy Brüsszellel szövetségben képzeli el Magyarország jövőjét?

Kövér László tovább rontja rontja hazánk nemzetközi megítélését – figyelmeztetett a Magyar Liberális Párt is. A liberálisok szerint súlyos hiba a házelnök nyilatkozata akkor, amikor magyar kormányzati tisztségviselőket korrupciós vádak miatt tiltanak ki az Egyesült Államokból, és amikor Európa meg akarja büntetni hazánkat, amiért az orosz energiaipari törekvések legfőbb támogatóját látja Magyarországban.

A 444.hu az Európai Parlament fideszes képviselőcsoportjához fordult Kövér László nyilatkozata miatt. A képviselőcsoporttól Deutsch Tamás válaszolt. Mint írta, "Kövér László nagyon pontosan írja le az Unió működésének problémáit, az EU jövőjét meghatározni szándékozó, a közös európai értékektől azonban távol álló, ezért számunkra elfogadhatatlan, az elmúlt időszakban Magyarországot rendszeresen sújtó törekvéseket. Egyetértek vele, nem szabad, hogy ez legyen az Európai Unió jövője. Mi ezért dolgozunk az Európai Parlamentben."

Mix.

Mr Kover.jpg

 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnalom,hogy kilep Mo az Eu-bol azaz megkezdodott kihatralasa.Tudja valaki ,hogy akkor most hova fogunk belepni?
 

krigli

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt gondolná az ember lejjebb már nincs.
Ám ha Kövér megszólal akkor egyből kiderül, de van.

A diktatórikus kormányzást gyakorló állampárt meghatározó szereplőjének szájából ezek a kifogások hogy úgy mondjam gyomorforgatóan hangzanak!
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Azért gondolkodjunk el: Szidjuk a Európai Uniót, mert bele ugat mindenbe, szidjuk a kormányt, mert nem akarja engedni. Mi lenne a jó nekünk?
Kis ország vagyunk, minden nélkül (ipar, energiaforrás....) Jó tudom, volt ipar, de kereslet nélkül mit ér? Egyedül mire megyünk. Még egy embargó,( most az almára gondolok) és mindent nekünk kell megenni.
 
M

magdusis

Vendég
Minden nélkül?

Az egyik alapvető túlélési feltétel megvan,ha még igaz.
Az élet fenntartásához szükséges energiaforrás ott van a föld alatt.
A levegővel nem lehet mit csinálni,
A kereslet ma és egy ideig még mindig probléma lesz.de előbb -utóbb fontosabb lesz az alapvető szükségletekre gondolni.A túlélésre,már aki jól helyezkedik addig.

Azon érdekes lenne elgondolkodni,hogy genetikusan vagy genetikailag vagyunk-e elégedetlenek a mindenkori adottal.
Hogy bizonyos szintű túlélési biztonság fölött törvényszerűen előáll-e az elégedetlenség,mint olyan?
 

Bszityu

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy gondolom azért szavasztunk az EU-ra(legalábbis sokan) hogy abban a környezetben valahogy újra egésszek lehessünk.A privatizációnak nevezett jogállami liberális hazaárulás alatt a "jótékony" külföldi tőke potom pénzért felvásárolta a stratégiai ágazatainkat.A politika még a mai napig nem meri nevén nevezni a korszakot, elárulták az országot.Az EU nem teljesíti a várt megnyugvást,csak kihasznál és függővé igyekszik tenni.Amerikának csak addig vagyunk szerintem érdekesek amíg az érdekeik a térségben ezt kívánják.Az Oroszoknak csak útban vagyunk az EU felé.Ha a Mo. akarunk maradni akkor előbb utóbb fel kell nőni a vezetőinknek ahhoz hogy ne csak a tőkének feleljenek meg hanem nekünk is.Ha ehhez az kell hogy "kihátráljunk"....
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Bumm
Nem tudtam hogy Kover ur balliberalis ember. Mindig tanul az ember.

Valahogy a matematika nem eros oldalad Bszityu,de majd a manna jon az egbol, nyugatrol mar nem , keletrol meg nem, de utkozben lehet valami csoda tortenik.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért kell a Canadahun fórumát balliberális gyalázkodásra használni?
Miért kellene nekünk minden rendszert rabszolga módján kiszolgálni?
Miért buzdít a Canadahun az EU seggének csontig érő kinyalására?
Cui prodest? Kinek az érdeke ez? Ki áll a háttérben?
Kedves Brumma
-
"A fáktol nem lehet látni az erdöt". van egy ilyen mondás. Nekem az a meglátásom, hogy Mo.-on sokan felsem fogták még a 25 év alatt, hogy van más ist mind diktatura. Azt képzelitek az EU nem lenne más mind a KGST.
-
Magyarország kicsi, ezért lehetett nállunk kisérletezgetni. Az Oroszok ugy gondolták adnak nekünk egy kis szabadságot és ha a gazdaság jol müködik akkor majd átveszik az ötletet.
-
Azzal nem számitottak, hogy ez szétfogja robbantani a keleti blokkot, mert nyugateuropához tartozni elönyösebb.
-
Egy kicsit bánt a dolog, hogy nem azonositod magadat Europával és mindig harmadik személyben beszélsz Brüsszelröl. Nem voltál választani? Nem profitálsz az EU-bol? Azt gondolod megtáltosodott az ország és rövid idön belül a saját erejéböl enyire megváltoztatta a szülöhazánkat?
-
Ezt a hidat azok robbantották le akiknek a jelmezében most vonulnak az EU ellen tüntetök.
-
57367_lanc_hid_budapest_3_febr_1946_foto_takkk_hungary.thumb.jpg
 

Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Kövér egy f.......p, mindig is az volt.
Szerintetek Mo-on miből vannak a fejlesztések? A "nem kell nekünk a németek pénze" fiókban fialó magyar Ft-ból. Na ne már! És még ráadásul idióták is vagyunk, mert a nem szavazással a Mo jobban teljesít baromságra szavaztunk! Ránk illik a magyar tarka helyett a magyar BIRKA elnevezés.
 
P

pacisi

Vendég
Kedves Brumma
-
"A fáktol nem lehet látni az erdöt". van egy ilyen mondás. Nekem az a meglátásom, hogy Mo.-on sokan felsem fogták még a 25 év alatt, hogy van más ist mind diktatura. Azt képzelitek az EU nem lenne más mind a KGST.
-
Magyarország kicsi, ezért lehetett nállunk kisérletezgetni. Az Oroszok ugy gondolták adnak nekünk egy kis szabadságot és ha a gazdaság jol müködik akkor majd átveszik az ötletet.
-
Azzal nem számitottak, hogy ez szétfogja robbantani a keleti blokkot, mert nyugateuropához tartozni elönyösebb.
-
Egy kicsit bánt a dolog, hogy nem azonositod magadat Europával és mindig harmadik személyben beszélsz Brüsszelröl. Nem voltál választani? Nem profitálsz az EU-bol? Azt gondolod megtáltosodott az ország és rövid idön belül a saját erejéböl enyire megváltoztatta a szülöhazánkat?
-
Ezt a hidat azok robbantották le akiknek a jelmezében most vonulnak az EU ellen tüntetök.
-
57367_lanc_hid_budapest_3_febr_1946_foto_takkk_hungary.thumb.jpg
Többször van fennt Minimum egyszer igazad van
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Már töröltem. kösz. Valami okbol nagyon döcög a feltöltés az utobbi idöben, aztán hirtelen háromszor is ott van. Még jo, hogy itt nem kell külön adot fizetni a mega-bytokér, rámenne a gatyám is. :)
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Ez az Orbán tulajdonképen egy gambler csak nem nagyon jön be neki amit elképzel. Meg ugye egész "uralkodása" alatt csak "harcolt" minden és mindenki ellen. De, hogy ez igy alakulhatott köszönhetö a szocialistáknak. Az ö jellemtelenségük miatt lehetett kétharmad. Az EU ellen lenni nemcsak, hogy jellemtelenség , de ráadásul az ország érdekeinek is semmibe vevése. Magyarország több pénzt kap vissza az EU-töl mint amennyit befizet,
 
Ez az Orbán tulajdonképen egy gambler csak nem nagyon jön be neki amit elképzel. Meg ugye egész "uralkodása" alatt csak "harcolt" minden és mindenki ellen. De, hogy ez igy alakulhatott köszönhetö a szocialistáknak. Az ö jellemtelenségük miatt lehetett kétharmad. Az EU ellen lenni nemcsak, hogy jellemtelenség , de ráadásul az ország érdekeinek is semmibe vevése. Magyarország több pénzt kap vissza az EU-töl mint amennyit befizet,
Lehet, hogy én egyedül állok ezzel a véleménnyel. De emlékezzetek csak vissza.
Orbán '98-ban megszerezte a hatalmat, de már akkor is csak csellel, korábban megtagadott koalíciót hozott létre a Kisgazdákkal. Már akkor sem volt az a hajde egyenes jellem.
2002-ben elbukta, de azonnal megalkotta a civil szövetségeket és az árnyékkormányt. Sok pénzzel és ármánnyal, eltitkolt információkkal áskálódást indított Mo. ellen. Pl. a D209-es ügynök (ha jól emlékszem). Honnan tudta? Aztán a Gyurcsány féle karaktergyilkosság - a politikusnak többet kell tűrnie! (Ő vajon most tűrné? - költői kérdés.) Az emlékezetes 3 igenes szavazás, ami, úgy mellékesen törvénysértő volt, mert a vizitdíj a költségvetés része volt, ami ellen tilos volt bárminemű népszavazást indítani. Nem is indítottak, csak a következő évi ellen, ami nem élő költségvetés, ugye? (Egy jól formált kiskapu, aminek a keresésében és alkalmazásában OVmindig is nagy volt.)
A "papagájkommandó" - ami olyan jól sikerült, hogy ma már mindenki azokat a szlogeneket szajkózza, gondolkodás nélkül: az e'múltnyócév, elkúrta, árokásás - a szocikra fogta, ő maga csinálta és csinálja, a kokárda viselése, hazaárulózás, stb, stb. És ide tartozik a szocik jellemtelensége. Meg hogy nem érdemes szavazni, mert úgyis a kormány fog nyerni - ezt a sok újraszámlálás kikényszerítésével, a szervezett ellentüntetésekkel érte el. Nem is járunk már szavazni, minek? Pedig de jó lenne!
Nem voltak a szocik jellemtelenebbek, mint a most regnáló kormány. A szocik támogatták a szegényebbeket, volt szociális háló, volt szólásszabadság - most van? Van?? Van??? Szóval ki a jellemtelenebb?
Álljunk már le a belénk vert szólamokról és gondolkodjunk egy kicsit a magunk fejével, ha van még mivel.
 
M

magdusis

Vendég
Az elején leírt szöveg is ,mint általában a beszéd helyett leírt szavak,rengeteget veszítenek a jelentésükből;ez lehet félreértés oka.

Nem is szólva arról,hogy az idézetek a szövegkörnyezetből kiemelve elveszítik ,sőt alapjában is megváltoztathatják a szavak értelmét.

A Kövér semmi olyat nem mondott az interjúban,az ECHO-nak,ami a címet indokolná.Az igaz,hogy elég színtelenül beszél,oda kell figyelni;és a kamera sem volt jól beállítva,hogy a kezét lássuk.Pedig az fontos lett volna.

Tavaresről is érdemes lenne beszélni,ha szóbajött,róla is beszél,igaz nem eleget szerintem.

A jutyúbon Kövér László 2014.10.23. - 1988-ban egy semleges Magyarország célkitűzése tűnt realitásnak címmel van.
Ami azt is mutatja,hogy mi volt a téma,aminek kapcsán mellékesen,csal úgy fölmerült.És úgy néz ki hiába vigyázott,valahogy támadásra adott alapot a semmi.
 
M

magdusis

Vendég
Nem értem miről van szó,bocs.Mi volt az a Gyurcsány-féle karaktergyilkosság?
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Nem értem miről van szó,bocs.Mi volt az a Gyurcsány-féle karaktergyilkosság?
Én arra gondolok A Gyurcsány ellen elkövetett karaktergyilkosságról van szó
Ezt csak tudod
Hisz teljes frontos volt
Minden média kiszerkesztetten adta
Az ügyészségi vizsgálatokig, folyamatában és elhúzva az az időzítve
Ez mind a karaktergyilkosság része
Ezekről csak tudsz
De most ez mindegy
Ő maga is hozzájárult elhibázott politikai lépéseivel
De nem ez a téma, 8 éveztek eleget
Ma ma van
Leghőbb vágy, Kövér által megfogalmazva ne is legyenek a parlamentben(szégyennek nevezte hogy még itt vannak)
(Senki aki más véleményen van?)
Én hiányolom a jó Kisgazda párt létét is
Őket is felszalámizta Azt nem karaktergyilkossággal követte el
Kiszorítósdi, felszalámizás, beolvasztás,lejáratás, ügyészségi feljelentések
Egyesével levadászás, értelmiség lejáratása,szitokszóvá degradálni a liberális kifejezést!
Ez mind a politikájuknak része
Hogy ne merje kinyitni a száját ellenvéleménnyel bíró ember
Az értelmiségtől úgy fél mint a tűztől(félt Sztálin is,Rákosi is)
Ma épp a demokráciát pusztítják
Jelszavakban gondolkodó választóbázist hozott létre
Interaktív vitában soha nem mer részt venni
Nyilatkozatai a mikrofonnak történnek a rádióban
Közönsége megszűrt
Riporterek kérdései elé nem mer állni
Miért e begubózás a saját hívei közzé?
A visszajelzések hogyan érik el az ország tényleges helyzetéről?
Mit lát? Megszűrt, szépen tálalt kozmetikázott jelentéseket?

Így nem lehet országot irányítani
Próbálták más az egyszemélyi, vezetésben hívő, tekintélyelven működő
kis diktátorok is.
Az ország elszegényedéséhez vezetett
Az adóemelés nem jó megoldás
A bevétel emelés a GDP emelkedésével jöjjön létre
Adó-bevételük akkor is több lesz

Nem külön adókkal
A külön adók mindegyike elfér egy-egy söralátéten
De a söralátétek összessége elfér-e a Hortobágyi síkságon?
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére