"A kenőpénzek úgy folynak Magyarországon, mint csapból a víz"

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Dehogy sértődök meg, iróniából írtam, látom vetted :)

Na látod ez a baj.
Ezért nem szeretem én ezt a derék USA-t.
Valamiért azt hiszi, hogy mindenek felett áll, és mindent megtehet.
Arrogáns, és ez nem jön be. Sőt, igazából vörös posztót kezd magából csinálni a szememben.
Tudom, az én szemem az nem az USA szeme :D

Szóval, ebből nemigen lesz egyetértés, max az ellenszenvünk fokozódik, ha állandóan a mi szennyeskosarunkban találjuk a kezét, holott az övé is jókora.
 

hidroponi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyurcsány megmondta "Akinek nem tetszik annak el lehet menni!!!!!!"

fingod sincs kinek mondta es miert!
akkor elarulom, nehogy hulyen halj meg:
azoknak a jobboldali ("melyen nemzeti") vallalkozoknak, akik azzal fenyegettek meg, hogy nem fogjak fizetni az adokat es inkabb atviszik a vallalkozasaikat a szlovakokhoz. sokan kozuluk meg ma is szlovak rendszamos autokkal jarnak, hogy megusszak a magyar adokat.
 

atapata

Kormányos Ritkán benéz
Fórumvezető
Kormányos
Gyurcsány megmondta "Akinek nem tetszik annak el lehet menni!!!!!!"

A nagyiparosokkal tartott egyeztetésen hangzott el( csak nem így), amikor azok a Szlovákiában az alacsonyabb adóhoz hasonlót feszegették mint kívánatosat.

"Igen sokan telepítik át a tevékenységüket, és át is mennek oda, el lehet menni, mi, meg itt maradunk a nyugdíjasokkal és a munkanélküliséggel! Mi lesz ezzel az országgal, ha nem győzzük kivárni azt az időt amíg lesz lehetőség az adók csökkentésére!!!"

Ez egy vágott és nem teljes rész: http://inforadio.hu/sound2.phtml?a=...3&t=Gyurcsány: el lehet menni Szlovákiába!&l=
 
Utoljára módosítva:

most

Állandó Tag
Állandó Tag
a tüntetések azért párt semlegesek... mert észre kell venni ...a megoszlást ami miatt a mindez megtörténhetett
a tisztelt rendszer-váltok kimondott célja volt megteremteni a magyar tőkés elit-et.... miből ? belőlünk és a felzárkóztatásra adott eu pénzekből
/- miért akar az eu felzárkóztatni? mert senki sem szereti ha a szomszédja olyan mély-nyomorban él h aztán őt lopja meg.. s bátran ki akar menni az utcára /

ez már annál is több, politikusaink szólamai -bűnűzőkként vadásznak ránk- megosztanak ... egyenként külön -külön vadásznak le - hogyan ?
mindenkit besorolnak egy rétegbe tekintet nélküli retorziós eszközökkel ,büntető adókkal - kiszámíthatatlan rendszabályokkal vegzálnak...
a fiatalok csalnak lopják a internetet- jogvédő intézkedések jelentős adó a hardvereken, hordozókon, telekommunikációs adó, reklám adó
a vállalkozók csalnak az adóval - magas adók, átláthatatlan adórendszer, korrupt adóellenőrzések, büntetési kvóták, havonta változó tővények,
a idősek csalnak rokkant -korkedvezményes nyugdíjjal- változó ellenőrzések, változó feltételek ,rendszerváltás során szinte belezavarták sokukat , majd mostanra megszűnt
a nyugdíjasok csalnak a receptekkel - folyamatosan dráguló , és hiány gyógyszerek, kórházi számla kavarások eü finanszírozás folyamatos megnyirbálása
autósok- honosítás, pont rendszer ,kötelező, zöldkártya adó, stb
lakástulajdonosok - vagyonadója többször felvetődött , mellé a magas rezsi mellett kaptak minősítő adót , jönnek az önkormányzati adók
a nyugdíjpénztárasok, nem gondolkodnak felelősen, visszaléptetés elkobzás egyéni számla ígérettel, de torvényt még mindig nem hoztak, pedig az első kifizetéseket tavaly meg kellet volna ejteni..
a lakáshitelesek haszonlesők, a tőzsdézők, zavarosban halásznak ,
mert az állami kamat normális.. gondolom azért volt olyan jó bevétele az mnb nek, játszanak a forinttal ,...nem vezetik be az eurót
a munkavállalók alól kihúzták a sztrájk tővényt, átszabták a munka törvény könyvet.. bohócot csináltak a szakszervezetekből, bank számlák-bank adók, szja
a munkanélküli és egyéb segélyek folyamatos nyirbálása után januárban átkerülnek az önkormányzatokhoz... nem járnak, hanem adható lesz ...gondolom híveknek
a külföldre menekülők vegzálása forintjaik terhelése, szavazataik éllehetetlenítése, adó fenyegetésük kettős-adózás, háztartásbeli retorziók, az itthon maradottakkal
nem említettem a zsidózást a cigányozást a falvak közbiztonságát s ahogyan gerjesztik - minthogy ezek a rendfenntartás állami feladatai lennének
vagy tán a legszebb amint rendőségi segédlettel ugrasztják egymásnak a lányokat a fiainkkal- ahelyett h fenntartanák a közbiztonságot ...
sok-mindent kihagytam .. ezek csak a nagyobb rétegeket érintők... felszalámiznak egymásnak ugrasztanak minket ...
mostanra elloptak minden pénzt, az ország csődben van, eu pénzek ide vagy oda, a visszavett nyugdíjpénz, 27% áfa és 54 féle külön adó ,s a gazdasági válság mellet- tovább ütnének
igen egyik kapitalista ország sem jóléti állam- amerika sem .... de ennél már csak jobb lehet ... legalábbis meg kéne próbálni.. jobban csinálni mert ez már újra a feudális rendszer
-tán tudunk jobbat is... bennem mindenesetre megvan a szándék..
végre legyen a bűnöző a bűnös.. teljes vagyon elkobzást... utána mehet.. gyurcsány is de a mostaniak... töltsék le. ..
de mielőbb mert sztem épp ez a keleti nyitás célja.. h az usa és svájci bankszámlák már zárolhatók...
viszont bárki jöhet ha vállalja a közszolgalatot úgy h tudja h leváltható, és vagyon elkobzással felel... kft ;)
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Engem nem zavar senki es semmi. De talan az ha amerikat nyistolik ugy hogy semmi info szinte nincs , nem ismerik az atlag ember eletet, es csupan zsigerbol gyulolkodnek.
MInden orszagnak olyan kormanya van amit maganak valasztott, foleg a demokratikus valasztasok soran. Orban megvalasztott Miniszter Elnok, engem nem zavar hogy o marad akar orokre , vagy 2017 ben mast valasztanak.
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
ez is a megosztás része.. inkább tegyünk rendet itthon nem lesz zavarosban halászás ...a többi a diplomácia dolga

nem csak pártokkal lehet .... lehet kinevezett szakértőkkel, megbízott ügyvivőkkel és e-demokráciával
az alkotmányunkat úgyis szétverték.. mindenképp módosítani kell ...csináljunk jobbat
 
Utoljára módosítva:

sirion01

Kitiltott (BANned)
Véleményem szerint az első annak kélne lenni, hogy a pártok és képviselők visszahívhatók legyenek. Az tarthatatlan, hogy elmegyünk szavazni majd a szavazás másnapján a új kormány cselekvésének köze sincs a választási programhoz. A kedves polgárnak pedig négy évig kuss, mert erre szavazott , (pedig véletlenül sem). A második lépés pedig a felelősségre vonás megoldása , a rossz, vagy szakmailag hibás döntéseket büntetni kell ugyanúgy mint a versenyszférába. Akinek ez nem tetszik az legfeljebb nem megy politikusnak.
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Az nem vitatéma Hogy a korrupció most intézményesítetté vált
Nem egyes képviselők nokiás dobozban kapnak
Most közvetlenül folyik át a magánvállalatba
Hogy ezen egy ország lakossága látta elérkezettnek az időt a tiltakozásra
Ezen azért nem lehet meglepődni.Mert külön külön az ember nem szeret(fél,lusta) tiltakozni
Erőt sokaságot lát már.Ezért ez egy tovább fokozódó folyamat
Ez elégedetlenség oda viszi az embert ahol már nincs egyedül
-----------------------
Ezzel számoljon a Fidesz és ne kommunikációs stábot váltson Hanem politikát
Legyen érzékenyebb a társadalmi feszültségre
Az pénzeket oda tegye ahol Vagy visszatérül vagy kötelessége mint szociális ellátás,
oktatás,óvoda, egészségügy,utak fejlesztése
A szórakozás még ha sport is nem megtérülő ágazat
Kommunikációs stáb váltás az azt célozza: jobban dumálj miért jó hogy neked nem jut az adóbevételből
Ez már önmagában azt mutatja nem látják hogy mit csináltak ennyire rosszul
Kimagyarázni szeretnék ,meggyőzni megdumálni,Ezt agitpropnak nevezték
Agitációs Propaganda
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Sirion ,

sajnos pont ez hiányzik , a felelöségre vonás lehetösége ! Még a jóg is öket védi a népel szembe ! De nem arra esküdnek fel , hogy a Népet a "hazát" szolgálják ? Ja kérdezed melyik hazát ?? Na erre választ nem adnak , mert azt sem mondják meg ki és kiknek van többszörös állampolgársága . Mondjuk csak az Oszko Péter úr példája , na engem nem zavar a milliárdos nem egészen engedélyezett palotája , vigye majd magával meg a familiájával . Ha nem amikor Ö volt a pénzügy miniszter akkor milliós állami támogatást adott ugye Feri-hegynek .Majd amikor pártja megbukott rohant Brüsszelbe a haverjával feljelenteni Magyarországot emiatt .Na lett is büntetés ugye , meddig is volt bezárva a terminál ? Készült mint Demszki úr Metrója . Aztán , hogy , hogyis ne azzal az ominozus "barátal" meglett Bratislavában alkitva egy új repülö társaság , akkor kérem ez hogyan is van ?? Ja még Magyarországon él az úr ? és büntetlenül ???
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Ajuda67!
Az igazságszolgáltatás tele volt régi pártkatonákkal, így sorra mosták ki a vádak alól az egykori MSZMP-s bűnözőket.
Most szűnt meg teljesen a független ügyészség
Most van tele pártkatonákkal az igazságtalan szolgáltatás
Most akarja NAVot tisztázni a NAV
Illetve dehogy akarja már kivizsgálta magát 3 nap alatt
Jó független vizsgálat ugye?
 
Utoljára módosítva:

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Azert tudod azt biztos tobb magyar el hataron kivul, mint hataron belul, beleszolni nem kivanunk, az otthoni esemenyekbe,de azert csak elmondhatjuk a velemenyunket....
Sokan meg szavazni se mentunk , pont azert ,hogy ne mi szoljunk bele a ti eletetekbe.
En mindent olvasok, legalabb 10-15 ujsagot .
OLvastam Simicska indul a veszpremi valasztason legalabbis gondolkodik rajta....:D
Melitta!
Akkor jöjjenek a tények.

Kivándorolt magyarok becsült és tényszerű adatai:
1849-1850 .... 650-700 ezer
1870-1910 .... 600 ezer
1920 Trianon 3,325 millió határon kívül rekedt állampolgár
1929-1933 .... 1,5 millió
1947-1955 .... 3 ezer
1956-1962 .... 214 ezer
1963-1979 .... 77 ezer
1980-1989 .... 45 ezer
1990-től ... 350 ezer (KSH szerint) 462 ezer(Világbank szerint)

Ez kb 6,8 millió, a leszármazottakkal együtt sem haladja meg valószínűleg
a 10 milliót, tehát amit írsz az jókora csúsztatás, illetve a tények nem ismerete vagy elhallgatása.
A 19. századi kivándorlók 30-35 százaléka visszatért.
 
Utoljára módosítva:

Marika

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyf bajnai 8 éves korszaka volt ám a kánaán ,voltak öregek macskatápon éltek .Nyugdíjakat fizetéseket gyest gyedet az összes jövedelmet csökkentették energia árakat 32x emelték ,1.5 millió munkahelyet vittek csődbe ,az adósságot felszedték 2010 évre 2 hétre volt az ország a csődtől,,munkanélküliség éhező öregek gyerekek szájából kivették a falatot 2002-2010 években .
Most ezek a népnyomorgató elvtársak mutogatnak a Fidesz kormányra amely az országot kihúzták a csődből nyomorból .

Sok éhező gyerekekkel próbálkoznak lázítani úszítami ,de mindenki látja hogy nincsenek rongyos éhező kukát turkáló mezítlábas gyerekek ,ám ellenben látható drága okos telefonnal játszó drága ruhákban szalámis zsömlét eldobáló drága bicikliken furikázó szülök autóval vivő iskolába óvodába gyerekeket.

Hány éhező gyerek tenné tele a hasát a simon féle dugi pénzekből.Hány éhező gyereknek jutna az asztalára több étel a Kapolyi féle 180 milliárd orosz adósság lebontásából keletkezett nyomtalanul eltüntetett pénzekből.Hány éhező gyerek lakna jól az mszp el nem számolt hiányából.
 

cortes

Állandó Tag
Állandó Tag
"A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét." -Wikipédia-
 
Marika: A Fidesz agymosás nálad perfekt működik. Szerintem tedd a fejed a víz alá, hadd mossa ki a habot rendesen. A hab tompítja a hallást.
#20 - "Korrupcióról baloldalról beszélhetünk,futball csapatnyi mszps ellen ügyészségi büntető eljárás folyik ,,pár hete mszp polgárhelyettes 3 év börtönre itélte a bíróság korrupció miatt,,a portik ügy szintén baloldali ügy." - jellegezetes félreértés. Van még egy olyan ország, ahol CSAK és KIZÁRÓLAG az ellenoldali politikusok a bűnösök, csak ők kerülnek bíróság elé, csak őket ítélik el, csak velük és valódi, vélt és koholt ténykedéseikkel van tele az ügyészség??? A koholt vádakat később ejtik, de arról már ritkán van szó ... csak úgy elfelejtődnek, nem beszélünk arról többet, mi nem is voltunk ott.
Szerintem nincs.
Az eszetekbe se jut, hogy az egy lejárató propaganda az ellenoldal ellen?
Ha ezt belátjátok, a többi megjegyzéseteken is el fogtok gondolkodni egy kicsit, meglátjátok! Kezdetnek épp elég.
 
Utoljára módosítva:

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem nem zavar senki es semmi. De talan az ha amerikat nyistolik ugy hogy semmi info szinte nincs , nem ismerik az atlag ember eletet, es csupan zsigerbol gyulolkodnek.
MInden orszagnak olyan kormanya van amit maganak valasztott, foleg a demokratikus valasztasok soran. Orban megvalasztott Miniszter Elnok, engem nem zavar hogy o marad akar orokre , vagy 2017 ben mast valasztanak.

Ahogyan Amerika sem ismeri mit szeretnénk mi itt, mégis velünk foglalkoznak, és "szakértőkkel" beszéltetnek hülyeségeket, és elhitetnek veletek, akik nem tudtok-akartok itthon lenni több százezres kormányváltó tüntetést. És a végén már úgy néz ki, hogy azt hiszitek mi nem látjuk a saját országunkat, de ti igen.
Semmi bajom az amerikai emberekkel.
Az USA-ról, mint más belügyeibe arrogánsan, és tökéletesen feleslegesen belebeszélő nagyhatalomról emlékeztem meg.
Azt hittem ez világos.
 

sirion01

Kitiltott (BANned)
Az az én véleményem, hogy kb egyik se jobb a másiknál. Az úgynevezett baloldali, liberális stb. mindenki nevezi ahogy akarja , illetve úgynevezett jobboldali , un ortodox tömörülés, csak annyiba különbözik a másiktól, hogy más érek csoportokat juttat pozícióba, másnak szeli a tortát, ha ez véletlenül pont jó a lakosságnak akkor jó, ha nem akkor meg kit érdekel. Kiülünk majd a Tv-be és elmondjuk, hogy valójában nem hazudtunk hanem igazság beszédet tartottunk , illetve mikor azt ígértük, hogy nem piaci alapon forintosítunk akkor úgy értettük, hogy mégis csak azon. Nagy lózug az egész az elmúlt 25-évben az életszínvonal az átlagember számára folyamatosan romlott, és itt nem csak a rossz fizetésekre gondolok,hanem nem megy a gyerek orvoshoz mert nem tudok vele otthon maradni, mert kirúgnak, nem megyek orvoshoz én se mert gond nélkül kirúgnak. Túlóra kifizetés , ki hallot már ilyent, örülj, hogy van munkád, és lehetne még sorolni oldalakon át...
 

Marika

Állandó Tag
Állandó Tag
nicsak.....Gyf bajnai korszak 2002-2010 éveken át élt tapasztalataimat írtam le.Tudok különbséget tenni a gyfbajnai és az Fidesz kormányok között .Gyfbajnai elvett nem adott,Orbán kormány adott és ad csak a rezsi költségnél több mint 150 ezer forint maradt nálunk.
 

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Az az én véleményem, hogy kb egyik se jobb a másiknál. Az úgynevezett baloldali, liberális stb. mindenki nevezi ahogy akarja , illetve úgynevezett jobboldali , un ortodox tömörülés, csak annyiba különbözik a másiktól, hogy más érek csoportokat juttat pozícióba, másnak szeli a tortát, ha ez véletlenül pont jó a lakosságnak akkor jó, ha nem akkor meg kit érdekel. Kiülünk majd a Tv-be és elmondjuk, hogy valójában nem hazudtunk hanem igazság beszédet tartottunk , illetve mikor azt ígértük, hogy nem piaci alapon forintosítunk akkor úgy értettük, hogy mégis csak azon. Nagy lózug az egész az elmúlt 25-évben az életszínvonal az átlagember számára folyamatosan romlott, és itt nem csak a rossz fizetésekre gondolok,hanem nem megy a gyerek orvoshoz mert nem tudok vele otthon maradni, mert kirúgnak, nem megyek orvoshoz én se mert gond nélkül kirúgnak. Túlóra kifizetés , ki hallot már ilyent, örülj, hogy van munkád, és lehetne még sorolni oldalakon át...

Tökéletesen írtad le.

Annyit tudok hozzátenni, hogy jelenleg az olyan, mint bal oldal, egyszerűen nem működik. Nincs.
Szanaszét szakadt, egymást is marják, aztán összeborulnak. Hiteltelen. Nem más teszi őket azzá, járatja le, stb, önjáró.

Marad még az ultraJobb(ik). Nem mernék rájuk szavazni. Viszketek tőlük.

Magyarul, égen-földön nincs hadrafogható ellenzék.
Nem a Fidesz nyerte a kétharmadot, a többi vesztette el.
 
Oldal tetejére