Angela Merkelt választotta az év emberének a The Times

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A tekintélyes konzervatív brit napilap, amely pénteki szerkesztőségi cikkében jelentette be döntését, azzal indokolta a választást, hogy Merkelnek központi szerepe volt az idén Európa stabilitásának megőrzésében "a Kelet-Európában újraéledő orosz agresszió közepette".

A The Times írásának címe szerint Angela Merkel "A nő, akire szükségünk van a veszélyes férfiakkal teli világban".

A lap szerint az idén, amikor a hidegháború utáni időszak legveszélyesebb geopolitikai válsága a töréspontig megterhelte a kelet-nyugati kapcsolatokat, a német kormányfő megmutatta, hogy milyen befolyásos és nélkülözhetetlen közvetítő.

Merkel.jpg
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma Németország tartja össze a világot - és tartja fenn jelentős résztét.
Tessék??? Pont a németek? Mit tartanak össze?
Németország lehet hogy europában jelentős gazdasági-politikai hatalom,de a világ már túlnött rajtuk (is).
A békeközvetitésről meg annyit ,hogy például a délszláv háborúban is addig totojáztak (ők is) mig sok ezer embert megöltek mindkét oldalon ,mert nem akarták bepiszkitani a kezüket .Merke elödje meg puszipajtása volt putyinnak kereskedelmi elönyökért...meg egy gázvezetékért ami megkerüli pl. Lengyelországot.Kapott is cserébe putyin elvtárs egy szép üzemet modern gépekkel,ahol az Airbus alkatrészeit gyártják orosz melosok...s ha épp nem europai megrendelésre dolgoznak ezeken a hipermodern gépeken az új Szuhojokhoz gyártják az alkatrészeket .Most meg meg már ők is nyavajognak a szankciók miatt,hogy ne bántsák azt a "szegény" putyint meg a bandáját .A sok lakhelyéről elkergetett ukrán,meg a maláj gép halottainak hozzátartozoi meg felölük mehetnek ahová akarnak mi? :(
 
ratalics

Talán kevesebb összeesküvéselmélet és több realitásérzék jót tenne...
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
ezt muszáj... ide bocs .... csak gyorsnak kell lenni ,

Az alábbi történetet nem én találtam ki, ... köszönet érte! A helyszíne Rodosz szigete, Görögországban, de bárhol megeshetne, mert általánosan igaz.

“Esik az eső és az utcák olyan üresek, mintha kisöpörték volna őket.
Ezekben az időkben a dolgok rosszul mennek, mindenkinek tartozása van
és hitelekből él.

Egy napon egy gazdag német turista érkezik a szigetre és megáll egy
kis hotelnél. Mondja a tulajdonosnak, hogy szívesen megnézné a hotelben található szobákat és aztán, ha megfelel valamelyik, kibérelné egy éjszakára.
Kaucióként letesz a pultra 100 euro-t, a tulajdonos pedig átad neki egy pár szobakulcsot.
1.) Amikor a látogató felmegy a lépcsőn, a tulaj fogja pénzt és rohan a szomszédos henteshez, hogy kifizesse tartozását.
2.) A hentes fogja a 100 euro-t és szalad a paraszthoz kifizetni a tartozását.
3.) A paraszt felkapja a pénzt és rohan a szövetkezeti raktárba a tartozását rendezni.
4.) Az ott lévő ember rohan a pénzzel gyorsan a kocsmába és rendezi tartozását.
5.) A kocsmáros odacsúsztatja a pénzt a kocsmában ülő helyi testi szabadfoglalkozású hölgynek, akinek a szolgáltatásait ebben az ínséges időben hitelbe vette igénybe.
6.) A hölgyemény elteszi a pénzt és szalad a hotelbe, hogy kifizethesse az
elmaradt szobabérleti díjakat.
7.) A hotel tulajdonosa visszateszi a pénzt a pultra.
Ebben a pillanatban a turista visszaérkezik a hotel halljába és közli, sajnos egyik szoba sem felel meg neki. Fogja a 100 euro-t és elhagyja Rhodost.

Senki nem termelt semmit.
Senki nem keresett semmit.
Minden résztvevő rendezte a tartozását és optimistán tekint a jövőbe.”

Ha a fenti történet a jelenlegi helyzettel bármilyen hasonlóságot mutat, az nem a véletlen műve, megoldásképpen viszont nem tűnik rossznak, ugye?!
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Most ,
na ezt valamikor a 30-as években állitolag Pesten járta azthiszem Karinthy szerint aki mint mondotta Budapesten csak egy 100 Pengös létezik amely körben jár :rohog:.
Különbn sajnos ez igy van , hiszen joformán ott lent semmilyen produkció nincs , tovább nem szeretnék belle menni mert ez nem Politikai oldal . De sajnos a döntéseket nem a hozzá értök , hanem a politikai elit végzi !
 
miért sajnos ? .....ez eklatáns példa sztem h a hitel működik ....de csak a magán hitel.... ismeretség- gazdasági szereplők ismerik egymást ..
az élet él és élni is akar
 
ratalics

Állandó Tag
Állandó Tag
ezt muszáj... ide bocs .... csak gyorsnak kell lenni ,

Az alábbi történetet nem én találtam ki, ... köszönet érte! A helyszíne Rodosz szigete, Görögországban, de bárhol megeshetne, mert általánosan igaz.

“Esik az eső és az utcák olyan üresek, mintha kisöpörték volna őket.
Ezekben az időkben a dolgok rosszul mennek, mindenkinek tartozása van
és hitelekből él.

Egy napon egy gazdag német turista érkezik a szigetre és megáll egy
kis hotelnél. Mondja a tulajdonosnak, hogy szívesen megnézné a hotelben található szobákat és aztán, ha megfelel valamelyik, kibérelné egy éjszakára.
Kaucióként letesz a pultra 100 euro-t, a tulajdonos pedig átad neki egy pár szobakulcsot.
1.) Amikor a látogató felmegy a lépcsőn, a tulaj fogja pénzt és rohan a szomszédos henteshez, hogy kifizesse tartozását.
2.) A hentes fogja a 100 euro-t és szalad a paraszthoz kifizetni a tartozását.
3.) A paraszt felkapja a pénzt és rohan a szövetkezeti raktárba a tartozását rendezni.
4.) Az ott lévő ember rohan a pénzzel gyorsan a kocsmába és rendezi tartozását.
5.) A kocsmáros odacsúsztatja a pénzt a kocsmában ülő helyi testi szabadfoglalkozású hölgynek, akinek a szolgáltatásait ebben az ínséges időben hitelbe vette igénybe.
6.) A hölgyemény elteszi a pénzt és szalad a hotelbe, hogy kifizethesse az
elmaradt szobabérleti díjakat.
7.) A hotel tulajdonosa visszateszi a pénzt a pultra.
Ebben a pillanatban a turista visszaérkezik a hotel halljába és közli, sajnos egyik szoba sem felel meg neki. Fogja a 100 euro-t és elhagyja Rhodost.

Senki nem termelt semmit.
Senki nem keresett semmit.
Minden résztvevő rendezte a tartozását és optimistán tekint a jövőbe.”

Ha a fenti történet a jelenlegi helyzettel bármilyen hasonlóságot mutat, az nem a véletlen műve, megoldásképpen viszont nem tűnik rossznak, ugye?!
A vicc régi, és viccnek jó, de könyörgöm, ne vegyük már komolyan, hogy bárki is rendezte volna az adósságát. Mert úgy látom, hogy egy viccet most komolyan úgy tárgyaltok, mint közgazdasági képletet!? Akhilleusz meg nem éri utol a teknősbékát...
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Ovatosan kérdezném, hogy mit tarthat meg hova, ha önmaga sem szuverén ország?
Szervusz Gagul,
tudod kérlek talán Erich Honecker bujt az akkori "nagy testvér "ülö alkalmatosságában jobban mit Angéla teszi ezt ma . Hiszen egy mukkot sem mert szólni amikor a nagyfönök Berlinben volt a mobilja NSA lehalgatása miatt neki . HAnem még nyilvánosan kijellentette , hogy Németország egy fejlödö ország a telekommunikáció és computer terén ! Magam szégyenlem magam a helyében , mert állitolag Dr. és fizika meg azt hiszem Matek szakon végzett még az NDK-s idökben , már akkor voltak az Egyetemeken kérlek számitógépek , na jó inkább nem folytattom mert balhé lesz belölle . Különben meg olvastam itt hogy megint Putyin lötte le azt a Repülögépet , de még mindig nem lett a CIA álltal a meglevö fényképek bemutattva ami állitolag megvan . Ja most is lezuhant már mint eltünt egy , na ez is Ö volt , meg hozzánk is Ö küldte a havat :rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Ratalics ,
tudod , ha estleg én vagy bárki más nem jól végzi a munkáját azt ha nem mondjuk Ulrich Hoeneß-nek hivják akkor ugy sejhajon billentik hogy megnem áll a lábán . De kérlek ezt egy politikusal bármelyik legyen is nem történik meg , legfeljebb elkerül Brüsszelbe vagy nem lesz újra megvállasztva . Igen ám csak az általuk elkövetett hibákat nekünk az adófizetö polgároknak kell kifizetnünk . Lásd az emliettet országok Milliárdos adóságát . Vagy a Spanyol bankok hátulról mellbe történö "megsegitését" melyett a Spanyol adófizetö és nem a bankok eggyenlitenek ki . Hiába lett a gazdasági szakértök álltal mondva , hogy ezzek az államok nem értek meg az €-ra mégis átlett boxolva mert egy-két fömuffti ugy akarta .Aztán kik nyertek ? A Külföldi bankok a legnagyobb részben , hiszen csak ök vehettek fel kölcsönt amit busás kamattal adtak a rászoruló országoknak . Tudod kissé fura , hogy miért nem mondjuk a Görög nemzeti bank veszi fel az EZB-töl a kölcsönt , hanem csak a Deutsche bank teszi ezt és mondjuk 17%-os kamatra ? Na nem esetleg az állam adoságok kifizetésére áh dehogy , hanem a magán bankok kátyuból való megsegitésére és a Görög melos meg az adójából fizeti e kölcsönt . Mert mi is lett mindig hangoztattva ? Hogy a piac majd szabályozza magát ?? Jobb viccet még életemben nem hallottam .:rohog:
 
Szervusz Gyula!
Például az utóbbi két hozzászólásodban is minden mondatot ki tudnék javítani ténybelileg, logikailag helyessé, merthogy mindegyik javítandó lenne, ténybeli, logikai okokból. Ez több oldalt tenne ki, nem teszem.
Csak annyi megjegyzés, hogy ez az összeesküvéselméletek jellegzetes világa, amelyben mindenki más mindenben hibás, aki nem én vagyok vagy aki nem a mi kutyánk kölyke.

Egy példa: Kitalálsz (kitaláltok) egy ebben a formában közel sem létező 17%-os kamatot oda, ahol az odaküldött pénz jelentős része vissza nem térítendő támogatás, a hitel részének a hitelkamata pedig jóval a piaci kamat alatt van vagy nulla vagy akár mínusz is lehet, ha magasabb az infláció, mint a nominális kamatláb. És ezért cserébe csak néhány biztosítékot szeretnének látni arra, például a görögöktől, hogy ezt a hatalmas támogatást, amit odaöntenek, és amit főleg a német (francia, svéd, norvég, finn, angol,, holland, belga...) adófizetők dobtak össze, például a görögök nem megint tizennegyedik havi fizetésre és hasonlókra költik, ahogy tették ezt évtizedek óta, törvényszerűen juttatván csődbe magukat. És most, hogy például a görögök persze megint a más faszával verik a csalánt, természetesen rohadt fasiszta az, akié a fasz, akinek a faszát égetik a csaláncsípések, és szeretné, ha ez most néhány évnél nem tartana tovább.
Ugyebár mindig a másik a hibás - azok számára, akik szeretik más faszával verni a csalánt. Amint a magyar állam is az utóbbi években. Kik ellen folytatunk szabadságharcot? Akiknek a faszával verjük a csalánt. Mert mindig a másik a hibás azok számára, akik segítségre szorulnak, és természetesen bele is harapnak a segítséget nyújtó kézbe. Kik a példaképeink? Akik röhögve kihasználnak minket baltás gyilkosostól, atomerőművestől...
De minden mondatod inkorrekt, ténybelileg és logikailag cáfolandó a két hozzászólásodban.
Ki hangoztatja manapság (Északnyugat-) Európában, hogy a piac szabályozza magát? Utoljára Smith és Ricardo. Ma még a "Hayek-félék" sem. Északnyugat Európában, Norvégiától Ausztriáig (akik a vállukon hordozzák Európa többi részét és további szatellit országokat, valamint a harmadik világot) szociális piacgazdaság, jóléti szociális társadalom, hovatovább szocializmus van!
Senkinek se volt kötelező csatlakozni az eurózónához. Mindenki akart csatlakozni, aki tehette. Mi is szeretnénk, csak nem vagyunk rá érettek.
Stb. stb.
Kis korrektség nem ártana. Mert ez így rémhírterjesztés, amit teszel.
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A gorog esetrol, sok hasonlosagot lattok felfedezni otthon.
53 ev volt a nyugdij korhatar ami azert Nemetorszagban mar 67 vagy felette fognak nyugdijba menni az emberek.
73%-a munkavallaloknak az allamnak dolgozott, ami fontos dolog de a GDP-t nem visszi elore.
A nemeteknel nincs szieszta komolyan dolgoznak 10-12 orat is a gyarakba,
es meg sok minden mas is hozzajarult a kialakult helyzethez.
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Ratalics ,
Sajnos engem nem tudsz meggyözni arról amit emlegetsz , mert én ezt itt nálunk Németországban nap mint nap látom , olvasom és érzem is ! Ez nem handabandázás , hanem tény , mert Schröder Kancellár úr nagy megelégedésére és akaratára lett Görögországba az € bevezettve , hiába ellenezték a Gazdasági és pénzügyi szakemberek . Pontosan emmiatt amit Te és Melitta is emlit . Igen kérlek nálunk sokhelyen több mint 10 óra a napi munkaidö , és az ugynevezett állami nyögdij összegét kérlek ugyszintén a fent nevezett úr pártja vezetésével levitték 43%-ra . Tehát én tudom , hogy miröl beszélek mert itt élek ! Azt pedig a Német hirek jellentették be azt a 17%-os kamatott , Mario Dragi aki most az EZB elnöke az álltalam igazándiból nem szeretett pénzügyminiszter "nyomására" válltoztatta ezt a szokást meg , hogy az adott ország nem kapjon direktbe pénzügyi segélyt ./ Tudod én emlékszem amikor valami 10-valahány milliárd €-ról volt szó Görögországban ez volt a kezdés . Aztán most hol iss tartunk ? Valami 70-en fölött és ez nagyon is új nekem , hogy nem kell a Görögöknek az azt a pénzt visszatériteni , ez kérlek nagyon is újdolog . /Valamint Ö vezzette be ezt az ugynevezett minus kamatot is amely nagyon is új dolog ! Hiszen itt a Német bankok már maguk is megkezdik ezt a játékot . De mint kisvállalkozó nagyott is nézzel , ha esetleg új inveszticióra lenne szükséged , na de inkább hagyom mert gondolom ezt is megcáfolod . figyelj nem is tudom , szerintem nem mindig más a hibás , de csak ugy megemlitve állitolag mondja a Német alaptörvény mert még Alkotmányunk nincsen , hogy a törvény elött mindenki egyforma mert szerinted én rémhirt terjesztek :) tudod én magam még emlékszem arra az esetre amikor Steffi Graf papáját vasba verve mint a gyilkosokat szokták vitték a biróságra és kemény 6 évet kapott az állitolagos 3 millió Márkás adócsalásért és azt az utolsó napig leüllte ! Hoeneß úr ca. 30 millió €-t csalt de vallószinüleg többet erre ugy 3 év a jutalma , juliusban bekerült a sittre és már kijárhat valamint ugye a Karácsonyt otthon töltötte . Na akkor hunvan a rémhir ? Továbbá : A Németországbeli HSH bank mely kérlek Hamburg-Scleswig-Holstein tartomány bankja ugye azthiszem a Lehmann testverekhez utalt még vagy 300 milliót át amikor tudvalevöleg a fent nevezett intézmény már csödben volt . A hiányért az adófizetö felel az igazgató nem ! Ugyszintén a Hypo meg a Commers banko megmentése az adófizetö köttelesége ,mert bebeszélik hogy nekünk kell fizetnünk . Az igazgatók meg milliós lelépést kapnak , nem kérlek ez nem irigység csak csodálkozás tudod , mert ha nálam a vendég nemjólérzi magát akkor hozzám többé nem jönn ! Ezért az általam vezetett intézményért ÉN felelek , Én hordom a rizikot nem az adófizetö . A szomszéd villanyszerelöt sem támogatja az EZB mert nem ad esetleg a Commersbank neki hitelt , ez most csak példa lenne nehogy fent akadj rajta . Ja meg mondmeg már melyik banknál van minus kamat , hogy én is pár milliót feltudjak már venni erre ;)
Azt meg hogy hol hallottam kérlek itt Németországban , itt hangoztatja majd minden párt a Linkeken kivül , hogy a piac majd az ellenörzi, szabályozza magát !Igen talán alul , de fentebb nem ! Hiszen itt még a minimál bér sincsen , lassan engedik a távközlekedésü buszokat járni mert eddig tilos volt mert a Vasut nem engedte meg , a telefon fövezeték a Telekom kezében van csak az utcáról bevezetendö részt privatizálták . Hiába kinál az új cég neked gyorsabb internet összekötettést , ha a Telekom ezt nem adja meg mert Ö nem invesztál vidéken !Szabad verseny , :rohog::rohog::rohog::rohog:
 
Te kire szavaznál, ki legyen a Time Év Embere?
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Tudod , öszintén szólva akkor most Melittára hogy ezt a lapot megszerkeztette Nekünk ! Azzonkivül meg a világ összes Anyjának ! Na ezt nem viccként szántam !!! Ha ez nem jó akkor esetleg találnék egy-két olyan csendes személyt aki önfeledten csendben minden hajcihö nélkül segit az "elesetteken" . gondolom találnék esetleg Londonban is eleget . Vagy mondjuk van Berlinben egy ugynevezett Arche intézmény ahol a tényleg szegény gyerekekkel foglalkoznak , reggelit , ebédet adnak , a tanitás után a leckét megcsinálják közösen velük ,én nekik adnám akik nem beszélnk hanem cselekednek . Na jó nem cicomázom a dolgot , de én nem ott fent osztanám ök kapnak eleget ezekböl a "kitüntetésekböl" . Tudod hasonlitanak lassan a volt Szovjet tábornokokra valamikor ott a Vörös téren , majd megkellett öket támasztani nehogy eldöljenek már a sok bigyótól ami a mellyükre volt aggatva :rohog:
 
Oldal tetejére