Merkel a kanadai miniszterelnökkel tárgyalt Ukrajnáról

Angela Merkel német kancellár Kanadában járt, ahol nyomatékosította, hogy az ukrán válság katonai eszközökkel nem megoldható.

Angela Merkel német kancellár Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, majd szerdán az ukrán és az orosz elnökkel is találkozik Minszkben. Merkel és Harper a közös sajtótájékoztatón egybehangzóan bírálták Oroszországot a Krím félsziget elcsatolása, és Ukrajna-politikája miatt.

harper-merkel-540x405.jpg


Az agresszív orosz hozzáállás veszélyessé teszi az ukrajnai helyzetet. Minden opciót nyitva kell hagyni a válság megoldására – jelentette ki Harper.

Merkel – aki Washingtonból érkezett Kanadába – ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajna területi egységének meg kell maradnia. A kancellár és Barack Obama amerikai elnök is azon a véleményen volt, hogy az európai határok megváltoztathatatlanok. Berlin egyértelműen elutasítja az ukrán hadsereg fegyverekkel való támogatását, de Washington mérlegeli a döntést.

Harper és Merkel tárgyalásán az EU és Kanada között készülő szabadkereskedelmi egyezmény is napirenden volt. Egyetértenek abban, hogy az egyezmény fontos gazdasági előnyöket biztosít – főként a gyengébb gazdasági növekedés idején – és új lehetőségeket ígér mindkét fél számára.
 
nem nehany torzse hanem az Indian Miniszteriume ergo minden indiane
szajkozod a magadet es azt sem tudod mirol beszelsz + halvany segedfogalmad sincs arrol amit irsz ,eloitelet van mint neked a ciganyokkal szemben csak csupan annyi a gond az indiannal mint a cigannyal !!!

Nekem nincs előítéletem sem a cigányokkal, sem az indiánokkal, sem más etnikummal szemben. Még mindig nem árultad el, mire alapozod ezt az állítást. Én soha nem írtam a cigányokról olyat, amit te írtál az indiánokról, idézlek: "Semmitero lusta nep a mi ciganyaink hozzajuk kepest kulturnep !!!
Irgalmatlan penzunkbe es megtobb munkakba kerul az eltartasuk !!"

Ismét mondom: a kaszinók csak néhány törzs számára jelentenek megélhetést. A városközeli rezervátumokban sok a vendég, de a lakatlan helyeken kevés. És ezekben lakik a többség.
"A 2010-es népességösszeírás szerint az amerikai indiánok 28 százaléka szegény, míg a teljes amerikai népességnek csak a 15 százaléka. Az átlagos családi jövedelem 35 062 dollárt tett ki, míg az ország egészére számított mutató 50 046 dollár volt. Az indiánok átlagosan kevésbé iskolázottak és kisebb részük rendelkezik egészségbiztosítással. A 2,9 millió indián zöme városokban él, kiváltképpen a magas jövedelműek, következésképp a 334 rezervátumban (nem mindegyik törzsnek van saját rezervátuma) a szegénység nagyobb, mint az átlagadatok alapján bárki gondolná." írja a fortunaweb.
Az indiánok nem gazdagodtak meg a kaszinókból. És azért a kaszinók aligha érnek fel egy országgal, amit elvettek tőlük.
 
Jól elkalandoztunk, de visszatérve a cikkre, én mindössze annyit írtam, hogy ebbe az ukrán válságba most nem kéne beleavatkozni Amerikának, mert úgy látom, megint nincs képben a helyzetet illetően. Egyébként maguk az ukránok sem szeretnének idegen beavatkozást.

A mai Amerikával nekem máskülönben nincs semmi bajom, bár követ el politikai baklövéseket, azt, hogy az emberi jogokért ki akar állni, azt én méltányolom. Csupán arra akartam utalni, hogy az amerikai rendszer sem tökéletes, és az amerikai történelmet is vérrel írták. De az irány, amerre most halad, az nekem is szimpatikus.

Azért nem kéne ebbe a konfliktusba beleavatkoznia, mert szerintem az ukrán úgyis meg fog egyezni az orosszal. Ukrajna olyan nagy mértében függ Oroszországtól (2 millió ukrán dolgozik Oroszországban, és minden nyersanyagot onnan kapnak, stb.) hogy úgysem fog sokáig tartani ez a púposkodás. Felesleges lenne ezt a konfliktust amerikai-orosz ellentétre kiélezni. Szerintem Merkel is így gondolja.
Már azt se kellett volna, hogy behülyítették az ukránokat, hogy szakadjanak el az orosztól. Minek az EU-nak Ukrajna? Hisz olyan szegény, mint a templom egere. A többi szegény EU tagállammal se tud mit kezdeni, ahogy velünk se. Vagy direkt az oroszt akarja macerálni?
 
Utoljára módosítva:
G
Ismét mondom: a kaszinók csak néhány törzs számára jelentenek megélhetést.

szajkozod azt amit olvastal valahol megegyszer es lassan
a casinok az Indian Miniszterium fenhatosaga alatt TEHAT minden az indianoke !!!
En nem eloitelettel vagyok hanem tenyt kozlok megpedig valosat
mivel veluk ertuk dolgozom ez a munkam igy ismerem is oket ugy mint nagyon kevesen !
a hokedlirol sok mindent lehet a neten talalni , DE azert nem kell mindent komolyan venni - linkjeid zome is odatartozik !
tedd mar le a Karl May fele indian meseskonyveket leven eleteben nem latott indiant es nem lepett indian foldre igy tehat mitol is lehetne hiteles .
a nagyhatalmak pedig jaszladany fele iranyitjak fuleiket es a G8 -ak katyut kerulgetve sarat vakarnak a roskatag szeru alatt ,hogy iget hallgassanak es megtudjak mit tehet es mit nem a vilagbeket ovo NATO !
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
A Magyarok a "balsorsot" teszik felelössé a történelmi tevedéseik miatt, az Oroszok amiatt sirnak, hogy "körülvannak véve".
-
Ez csak addig egy elfogadhato érv amig ránem nézünk a térképre. Egy ország amelyik 11 idözonnát ölel át az sok szomszéddal rendelkezik. Az Orosz dillema csak akkor lenne feloldva ha a hatátok 24 idözonára bövülnének. Ezt mondja a terek geometriája. :)
-
A szomszédos topikok kivándorlásokkal, menekültekröl és a civilizátionak hátatforditani akarokrol szol. Csodálom, hogy a népvándorlás már ezer esztendö ota nyugat felé megy.
-
Menyi bevándorlot vesz fel évente "Väterchen Russland"?(Apropoo erröl a mondásrol jut eszembe, hogy miért lett a Mikulásbol Télapo. Az Oroszokhoz a hideg jön télen. :)
 
A téves Orosz politikát nem lehet azáltal felértékelni, hogy az Amerikaiakat bepiszkoljuk.
-
Egy periodikusan visszatérö téma, az indiánok ellen elkövetett bünök, ehez szeretném megjegyezni, hogy csak US-Amerikában 300 indiánok birtokát képzö terület van (védett terület, reservatum) ebblö néhány nagyobb mind Bayorország.
-
Amerikáb tulnyomo többség beismeri az öseik tévedését, világszerte szinpatizálunk az indiánokkal. Ha a Matyonépviselet olyan popularitásnak örvendene a világban mind az indián traditiok akkor az prima lenne.
-
Azt is illik tudni, hogy az Indiánok nem közvetlen Kolombusz után érte a legnagyobb csapás (majd 500 éve) hanem a mi kivándorolt dédszüleink idelyében zajlottak a döntö csaták. Ezzel azt akarom mondani, hogy ott volt többszáz év amig összeszokhattak volna egymással.
-
Valaki közbeszurta, hogy az indiánok "lusták". En azt mondanám méltosággal rendelkeznek. Talán ennek köszönhetö, hogy nem öket fogták be rabszolgának hanem a "szorgalmas" Afrikaiakat. (Egyébbként a majmok sem alkalmasak rabszolgamunkára ellentétben a kutyával, loval, marhával és szamárral szemben. Ha valamihez nincs kedvük, hát nem teszik.)
-
Az indiánok elleni abverzio onnan eredt, hogy "még soha nem halottak Jézusrol" ezért a kontinens felfedezöi abban a hiszemben voltak, hogy az indiánok nem is emberek. Itt van a kutya elásva. ;)
-
 
Szerintem ezt a válságot egyértelmüen Ukrajnának köszönhetjük. Nem azt mondom, hogy az oroszok szentek de ök akkor keményitettek be amikor látták az ukránok nem kimondottan becsületes játékát. Vagyis az oroszellenes ukránok játékát.
Meg ugye az USA is csak azt csinálta ha vahol nem tetszett valami küldte a hatodik flottát vagy a hadsereget. Mi a különbség?
 
mivel veluk ertuk dolgozom ez a munkam igy ismerem is oket ugy mint nagyon kevesen !

Már ne haragudj, de sajnálom az indiánokat, ha olyasvalaki dolgozik "velük és értük", aki semmirevaló, lusta népnek tartja őket.
Én sem Karl May könyveiben találkoztam velük. Amúgy a "nemes vadember" sztereotípiája ugyanúgy idegesíti őket, mint az amerikai "savage" megbélyegzés. Amiket leírtam a súlyos jogsérelmekről, amik az elmúlt évszázadban érték őket az amerikai rendszer részéről, azok tények.
Nem tudom, miért tagadod ezeket, amikor már Amerika maga sem tagadja, és mentségére legyen mondva, valóban tesz erőfeszítéséket az indiánok kárpótlására, több kevesebb sikerrel. Ahogy Ernoe írta, Amerika beismerte ősei tévedését és bűneit, és ez is szimpi nekem a mai Amerikában. Vannak dolgok, amiket nem lehet jóvátenni, de mindenesetre jobb a helyzet, mint 50 éve. De kár is erre tovább szót vesztegetni.
 
Utoljára módosítva:
Az indiánok elleni abverzio onnan eredt, hogy "még soha nem halottak Jézusrol" ezért a kontinens felfedezöi abban a hiszemben voltak, hogy az indiánok nem is emberek. Itt van a kutya elásva. ;)
-

Ernőkém, mindenben egyetértek veled, csak ez utóbbi megjegyzéseddel nem. Nem azért tartották a felfedezők úgy, hogy az indiánok nem emberek, mert nem hallottak Jézusról, hanem azért mert minden színes bőrűt annak tartottak. Így nem volt lelkifurdalásuk, ha irtották őket. Ezt a nézetet pedig később szentesítette Darwin. Azért kaptak az elméletén olyan örömmel.
 
Egy ország, ahol csaknem az összes férfinak nyoma veszett

Nem akarnak részt venni az ukrajnai háborúban. Tömegével érkeznek a katonai behívók a kárpátaljai magyarokhoz ezekben a napokban, de nem tudják kézbesíteni őket, mert eltűntek a férfiak – írja a Heti Válasz.

A férfiakat 20-60 éves koruk között sorozzák be az ukrán seregbe. Egy kárpátaljai ukrán férfi azt mondta: „ha behívnak, saját ruhádban, egy havi ellátásodra való pénzzel kell jelentkezni, mert enni nem adnak, egyenruha, golyóálló mellény sem jár a katonáknak. Ha tudsz, veszel, ha nincs rá pénzed, nem” – állította.

Az elmúlt napokban sok száz kárpátaljai magyar férfi jött át Magyarországra, hogy elkerülje a mozgósítást. A nyáron behívott katonákat kellene most leváltaniuk, de nem találják őket. A kárpátaljai románok is tömegesen menekültek Erdélybe, de a Munkácshoz közel eső, 95 százalékban ukránok lakta Kölcsényben is csak hét behívót sikerült kézbesíteni a százötből.
karpatalja-terkep.jpg
 
Azt hiszem a kanadai miniszterelnöknek is volna mit tanulni Ukrajnáról! Itt nem arab birkapásztorokkal áll szemben! A videó bemutatja, ahogy a toborzótiszt próbálja a férfiakat rábeszélni, hogy menjenek katonának, egy ukrán nő átveszi a szót tőle és alaposan beolvas neki, meg azoknak a nyugati hatalmaknak, akik teljesen hülyének nézik ezt a népet.

Hát tessék, lehet megérteni, hogy miért kell kiirtani őket. Belőlük sosem lesz engedelmes birkapásztor.



Itt angolul van a felirat és ukránul beszél a nő vagy oroszul? de a magyar fordítást beteszem a You Tube-hoz egy hozzászólásomba.
 
Ernőkém, mindenben egyetértek veled, csak ez utóbbi megjegyzéseddel nem. Nem azért tartották a felfedezők úgy, hogy az indiánok nem emberek, mert nem hallottak Jézusról, hanem azért mert minden színes bőrűt annak tartottak. Így nem volt lelkifurdalásuk, ha irtották őket. Ezt a nézetet pedig később szentesítette Darwin. Azért kaptak az elméletén olyan örömmel.

Kedves Jaszladány

-
A misszionárusok véleménye szerint az indiánok a kereszténység felvételével lettek emberek. Ezen nincs mit vitatkozzunk, ezek dokumentált tények.
-
A Darwin féle evolutio nem éket vágott az emberek közé hanem egy hidat, megmutatja, hogy nemcsak a feketékkel, sárgákkal stb. vagyunk rokonok hanem az összes többi élölényel. A "szocial-darwinizmusnak" semmi köze Darwinhoz, Darwin "természetes" szelektiorol beszél, nem ad tanácsot ahoz hogy kit kell "kiirtani", nem kellt illuziokat miszerint az ember lenne a teremtés koronája, hogy a világegyetem a mi két szép szemünkért lett volna létrehozva egy a homo sapiensre hasonlito alientöl. (lázsd vallásos tanok. Jézus egy szot nem szolt Amerikárol, kengururol..)
-
Enyit illene mindenkinek tudni az evolutiorol. ;)
-
Meg a napjainkban is rendszeresen elragadtatják magukat keresztény püspökök és azt állitják ""Ohne Religion und gelebte Praxis von Religion gibt es kein Menschsein." (Mondja a német katonai püspök Overbeck) :)
-
A keresztények egy természetfeletti lény varázserejében hisznek, az indiánok a Sámánoknak tulajdonitottak varázseröt. Kezdetben semmi esélyük nem volt a keresztények istenének egy Sámánnal vetélkedni mert ök jobban kiismerték magukat a természetben.
-
A misszionárusok késöbb kihasználták az indiánok szorult helyzetét ami az epidemiák, az eröszak és a számukra ismeretlen gazdasági modszerekkel szakadt rájuk. Az egyháznak kapora jött az idiánok félelme, kétségbeesése, csalodása és elkezdtek öröklödö bünröl, a szenvedésröl beszélni, az olajfoltrol amin keresztül ök is kicsusztak és az istenükhöz jutottak,
-
Nem minden indián tért meg, sokan megtartották a régi hitüket de ez megosztotta, gyengitette az indiánokat. A kereszténység elterjedése törzsön belül viszályokat keltet ("én vagyok az egyetlen Isten de ha egy másikat imádsz eljárok veled") Az ilyesfajta intolerancia idegen volt az indiánok számára.
-
A kereszténységre rábeszélt indiánok kénytelenek voltak elhagyni a törzseiket hacsak nem akartak lemondani az "örök életröl", amit a haláluk utánra igértek be nekik a misszionárusok. Ki tudja mi ártott az indiánoknak jobban az ideologia vagy a fizikai eröszak.
-
A reservátumbazárást a misszionárusok forszirozták. Lehet vitatkozni azon, hogy ez jo vagy rossz volt.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem ebbe most nem kéne a tengerentúlról közbeavatkozni.
Obama oldja meg az Iszlám Állam problémáját, mert az ott kialakult helyzetben az amerikaiaknak is benne van a kezük, Európa majd megoldja a maga gondját.
Ez kicsit naiv hozzáállás .
Az USA Nato tag,s az Uniónak nincs megfelelő katonai súlya önmagában ,hogy visszatartsa a hoditásra készülő orosz medvét.
Vagy ujra orosz gyarmat legyünk?
 
Ez szerintem nem Amerika-majmolás, az internet miatt beszélnek már itt is a fiatalok angollal kevert nyelvet.
Sajnálom, én nem vagyok Amerika-imádó, úgy gondolom, az a hatalom sem alkalmasabb példaképnek, ahol alig több mint száz éve rabszolgaság volt és népirtás folyt. Hogy a közelmúltat inkább ne is említsük. Mindkét hatalom részéről bőven lehet sorolni a mocsokságokat.
Népirtás speciel Oroszországban/Szovjetunióban is volt,s kevesebb mint száz éve ,ha már itt tartunk.Tehát ha már a történelmet emlegetjük nézzük meg mindkét oldalt.
S ne felejtsük hogy minden hangzatos diplomata-szólam ellenére az orosz haderő eszközein még mindig a szovjet vörös csillag van .
Tehát valóban volt ott rendszerváltás,vagy csak gengszterváltás?
 
Én itt vagyok a szomszédban és úgy gondolom, hogy nem Putyinnal van a probléma hanem amerika világuralomra való törekvésével.Béke volt Ukrajnában amig a z amerikai zsoldosok nem kezdték el kavarni a sz@rt.
Akkor áruld már el nekem,ki is szállta meg a Krimet?Amerikai zsoldosok?Azok mióta használnak Zubr osztályú légpárnást ami az orosz haderő egyik kedvelt partraszálló jármüve?
Mert én csak elfogott orosz katonákat láttam.
Mióta hiszel te egy volt KGB-s tisztnek?Ennyire naiv vagy?
Speciel nekem is marhára közel van az egész,nem kérek egy új zsarnoki SZU-ból Putyin cárral az élen.
 
Kedves Jaszladány
-
A misszionárusok véleménye szerint az indiánok a kereszténység felvételével lettek emberek. Ezen nincs mit vitatkozzunk, ezek dokumentált tények.
-
A Darwin féle evolutio nem éket vágott az emberek közé hanem egy hidat, megmutatja, hogy nemcsak a feketékkel, sárgákkal stb. vagyunk rokonok hanem az összes többi élölényel. A "szocial-darwinizmusnak" semmi köze Darwinhoz, Darwin "természetes" szelektiorol beszél, nem ad tanácsot ahoz hogy kit kell "kiirtani", nem kellt illuziokat miszerint az ember lenne a teremtés koronája, hogy a világegyetem a mi két szép szemünkért lett volna létrehozva egy a homo sapiensre hasonlito alientöl. (lázsd vallásos tanok. Jézus egy szot nem szolt Amerikárol, kengururol..)
-
Enyit illene mindenkinek tudni az evolutiorol. ;)
-
Meg a napjainkban is rendszeresen elragadtatják magukat keresztény püspökök és azt állitják ""Ohne Religion und gelebte Praxis von Religion gibt es kein Menschsein." (Mondja a német katonai püspök Overbeck) :)
-
A keresztények egy természetfeletti lény varázserejében hisznek, az indiánok a Sámánoknak tulajdonitottak varázseröt. Kezdetben semmi esélyük nem volt a keresztények istenének egy Sámánnal vetélkedni mert ök jobban kiismerték magukat a természetben.
-
A misszionárusok késöbb kihasználták az indiánok szorult helyzetét ami az epidemiák, az eröszak és a számukra ismeretlen gazdasági modszerekkel szakadt rájuk. Az egyháznak kapora jött az idiánok félelme, kétségbeesése, csalodása és elkezdtek öröklödö bünröl, a szenvedésröl beszélni, az olajfoltrol amin keresztül ök is kicsusztak és az istenükhöz jutottak,
-
Nem minden indián tért meg, sokan megtartották a régi hitüket de ez megosztotta, gyengitette az indiánokat. A kereszténység elterjedése törzsön belül viszályokat keltet ("én vagyok az egyetlen Isten de ha egy másikat imádsz eljárok veled") Az ilyesfajta intolerancia idegen volt az indiánok számára.
-
A kereszténységre rábeszélt indiánok kénytelenek voltak elhagyni a törzseiket hacsak nem akartak lemondani az "örök életröl", amit a haláluk utánra igértek be nekik a misszionárusok. Ki tudja mi ártott az indiánoknak jobban az ideologia vagy a fizikai eröszak.
-
A reservátumbazárást a misszionárusok forszirozták. Lehet vitatkozni azon, hogy ez jo vagy rossz volt.
S ilyen alapon elkezdhetnénk szidni az összes államot az amerikai kontinensen az Usa-tól délre,mert ott is voltak népirtások az indiánok között
 
megvaltonak tenyleg nem az ---- attol SOKKAL TOBB !!! mert tesz is tevolegesen nem csak szentzsolozsmat morzsol...
kerdem En te hol elsz ??? -- ha nem latod azt az Amerika majmolast ami otthon folyik kozben szelesen jo nagyokat kopkodnek es fujjognak , mikozben egy tiszta mondat egy rosszul mondott angol szo bekeverese nelkul el nem hagyja a szajat .
Ma diplomaciai uton vivnak csatakat DE ahhoz olyan egyenek kellenek kik ertik azt a nyelvet . putyin erteni fogja mert rakenyszeritik a megertesre .
Putyin ex-KGB-s tiszt csak egy nyelvet ismer:az erőét. 45 év szovjet megszállás után hinni az oroszoknak borzasztó és sulyos tévedés.
 
Europa az eletben ki nem kecmereg HA az USA ki nem rangatja ebbol a putyinos szutymakbol !!!
HA a NATO nem lenne ez az orosz cezarikum mar reg letarolta volna Ukrajnat es mindazt amit akarna !!
Mindezt nem latni tobb mint vaksag !!!
Cubaba -a mult heten voltam ott - a zsomle az kerem tulzas mert az se nincsen mindennaap !!
Tej NINCS csak por , kereset - ORVOS 20 peso /ho En a hordarnak adtam 5 pesot mert vitte a csomagom .
VARJAK az USA-t mert az ha bemegy hoz egy jobb eletet !
Magyarok meg versenyt kopkodtok DE megis az USA eletformaja az etalon + otthon mar kulon fulet kell novesztenem arra a hulye kevert angol mixre amit beszelnek , akkor mirol beszelunk ??? ---- hogy fujjj Amerika ??,,
Látod én is emiatt a vakság miatt bosszankodom az embereken.45 év szovjet megszállás nem volt elég nekik?
 
Én itt vagyok a szomszédban és úgy gondolom, hogy nem Putyinnal van a probléma hanem amerika világuralomra való törekvésével.Béke volt Ukrajnában amig a z amerikai zsoldosok nem kezdték el kavarni a sz@rt.

Honnan veszel te ilyen infokat, mikor ar Putyin is beismeri az elso lepeseit.
HA olyan kozel vagy miert is nem mesz Putyinhoz?
Azert vedd figyelembe se az ukrajnai magyarok se az eu 99% nem ker a Putyin fele demokraciabol.
Megnyugtatlak nem az amcsi katonak mennek, ha mennek, hanem a Nato es abba minden tagorszag katonai benne vannak.
Amerika elleneseged meg semmi nem tamasztja ala.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére