Orbán török családmodellt akarna Magyarországon

Több terv is az asztalon van az új, Törökországból érkező gázvezetékkel kapcsolatban, a törökök pedig nyitottan állnak a kérdéshez, de még nem döntöttek. Orbán finomított az illiberális demokráciával kapcsolatos megjegyzésén, de szerinte abban kell lemásolni a törököket, hogy hogyan állnak a családokhoz.

A magyar és a török kormány képviselői hat egyezményt írtak alá Ahmet Davutoglu török miniszterelnök budapesti látogatásakor: egy szándéknyilatkozatot a budapesti Gül Baba türbéje és a környezete rekonstrukciójával kapcsolatban; egy szociális biztonsági egyezményt; egy egyetértési nyilatkozatot a nukleáris energia békés felhasználásáról az oktatásban és a kutatás-fejlesztésben; egy fogyasztóvédelmi együttműködési megállapodást; egy testvérvárosi együttműködési megállapodást Ankara és Budapest között; és egy együttműködési megállapodást a Fővárosi Vízművek és a török katasztrófavédelem között.

Orbán Viktor az egyezmények aláírása után azt mondta, a törökökkel beszélnek a leghosszabban a történelemről. "Ilyenkor minden legendát felidézünk, azt a gondolatot, hogy a nagy Attila unokái vagyunk, hogy hősiesen harcoltunk egymás ellen, hogy Rákóczi és Kossuth végül Törökországban találtak menedéket", de végül a jelenben mind a két ország szuverén és büszke államként létezik.

Szűnjön meg a Kelet és Nyugat ellentéte

"Nem szeretnénk, ha Eurázsiában a jövőben nőne a feszültség" – mondta Orbán, aki hozzátette, szeretnék, ha végre megszűnne a Kelet és Nyugat közti különbségtétel, és egy olyan nagy együttműködést szeretnének, amiben Európa és Ázsia is megtalálja a helyét.

Erdogan török köztársasági elnök legutóbb kikötötte, hogy a török-magyar kereskedelem érje el az 5 milliárd dolláros áruforgalmat, ez Orbán elmondása szerint jól halad, 2014-ben 2 milliárd dollárral rekordot döntött a törökországi magyar export, de ezt tovább fogják növelni.

Orbán bejelentette, hogy az Eximbank képviseletet nyit Isztambulban, illetve egy 50 millió dolláros befektetési alapot nyitottak 25-25 millió dollárral, és megfogadták, hogy segítik egymást a harmadik piacokon való együttműködésben – ez eddig közös olajkitermelésekben valósult meg Oroszországban és a Fekete-tengernél.

Orbán azt mondta, a törökök a legkedvezőbb vízumelbírálást fogják kapni Magyarországon, Budapest és Isztambul kísérleti vízügyi programot indít, és ő elfogadta török kollégája meghívását és egy éven belül Törökországba látogat.

"Attila unokái vagyunk mind"

Ahmet Davutoglu azt mondta, különleges a kapcsolat Magyarország és Törökország között, "Attila unokái vagyunk mind", a törökök ugyanis a hun államra mint egyik ősükre tekintenek. "Nem szeretnénk, ha ilyen kényszerre kerülne sor a jövőben, de mindig nyitva állnak a kapuink a magyarok előtt" – mondta arra utalva, hogy Kossuth és Rákóczi is Törökországba menekült élete végére.

A török miniszterelnök azt mondta, Magyarország bizonyos értelemben közelebbi partnere Törökországnak, mint egyes szomszédaik, a tárgyalás nagyon sikeres volt, és mivel a két ország hasonló álláspontot képvisel a NATO-ban és az EU-val kapcsolatban is, ezért stabil a magyar-török kapcsolat.

A török miniszterelnök szólt a Magyarországon átmenő tranzitforgalomról, és felvetette, hogy a Dunát is ki lehetne használni, illetve Magyarországot és Törökországot is össze lehetne kötni úgy, mint ahogy a Boszporusz alatt átvezettek egy alagutat, amely Isztambul két felét köti össze. Davutoglu azt is megköszönte, hogy Magyarország kiáll a török uniós csatlakozás mellett. "Attila unokái vagyunk, és Európa furcsállva nézi a hunokat most is" – tette hozzá, majd egyetértett Orbánnal a kelet és nyugat közti ellentétek lebontásában.

Napirenden a "Török áramlat"

Kérdésre válaszolva Orbán azt mondta, az "elmúlt hat-hét évben minden rossz volt" az energetikában, mert elmondása szerint az EU miatt nem valósult meg sem a Nabucco, sem a Déli Áramlat.

Ha az oroszok betartják azt, amit most mondanak, és nem szállítanak több gázt Ukrajnán keresztül, akkor Magyarország nehéz helyzetbe kerül, mert Horvátország és Románia sem szállít, ezért össze kell dolgozni a törökökkel, ahonnan ki kell találni, hogyan szállítják el a gázt Európába – magyarázta Orbán. Mint mondta, több terv is van az asztalon, de Magyarország azon dolgozik, hogy Törökországból Szerbián keresztül érkezhessen a gáz, így 2019-2020 után is tudjuk biztosítani a gázellátást.

image.aspx

Fotó: Túry Gergely

Az energetikai együttműködéssel kapcsolatban Orbán azt is elmondta, Törökország most építi fel az atomiparát, Magyarországnak viszont már nagy múltú van, ezért most a technológiai fejlesztésben és a szakemberképzésben is segítjük a törököket – Magyarország egyfajta szakemberképző központ lesz.

Davutoglu azt mondta, Irak, Irán és Oroszország felől is érkezik gáz Törökországba, a Déli Áramlat alternatíváját viszont még fontolgatják. Ez azt jelentené, hogy továbbvezetnék az Oroszországból érkező gázt Közép-Európa felé, de ezt még felül kell vizsgálni, viszont nyitottan állnak a kezdeményezéshez.

Ezt kell eltanulni a törököktől

A török illiberális demokráciát firtató kérdésre Orbán azt mondta, más országok példájának követésével óvatosan kell bánni, mert a sikeres Törökországhoz törökökre van szükség, de ennek ellenére mindenkinek tanulmányoznia kell azt a kérdést, hogy miért van az, hogy az EU, ami korábban sikeres volt, már nem az, de Törökország, Szingapúr, Oroszország vagy Kína, ami nem az EU eszméit követi, sikeresek lettek.

Orbán azt mondta, Törökország a legfiatalabb ország, ami azt jelenti, hogy több gyerek születik, mint bárhol az EU-ban, ez pedig azt mutatja, hogy a család értéke nagyon fontos. "A török tanulság ezért az, hogy a családokat támogatni kell, a családok értékét meg kell őrizni és a családokra kell építeni" – mondta Orbán.

Davutoglu a szíriai helyzetről azt mondta, senki nem fenyegetheti meg Törökországot, meg fogják védeni magukat, és erre nem fognak engedélyt kérni. Amikor hadműveletet indítottak Szíriába, akkor ezt bejelentették, de nem kértek sem engedélyt sem támogatást senkitől.

HVG.
torok gyereek.jpg
 
Mivel nekünk van tapasztalatunk a népvándorlásban szedjük a sátorfánkat csomagoljunk zsiroskenyeret böven és induljunk. Telepedjünk le Törökországban. Onnan majd megyünk tovább a Marsra.
Attila unokái vagyunk mind. Ez talán igaz de akkor hány évet élt Attila és kit raktak helyette a Tiszába? Orbán talán nem tudja de ha a törökök eljutnak a gazdagországok szinvonalára és ezalatt magának a népnek az életszinvonalát értem akkor nem lesz a legfiatalabb ország, nem fog annyi gyerek születni és majd fogadják a bevándorlókat mert az ország öregszik.
 
Teljesen megőrült, ez már köztudott. Itt már azon sem csodálkoznánk, ha a következő ötlete az lenne, hogy ne csecsemőt szüljünk, hanem 18 évest, aki aztán rögtön pótolná azt a félmilliót, aki a munkanélküliség miatt nyugatra ment.

Egy dolog sehogy sem fér a fejembe. Biztos az én hibám...:dr_31:

Megszületnek, megnőnek és pótolják a hiányzó fiatalságot. Na de hogy? Sorban állnak a munkanélküli segélyért? Netán mennek árokpartot kaszálni közmunkásként? Tényleg nem értem. Igaz Martonyinak és Szíjjártónak vannak remek ötletei, már a Parlament is tárgyalta. Menjenek a fiúk kurd területekre harcolni az ISIS ellen!
 
Utoljára módosítva:
"Törökország a legfiatalabb ország" ehez hozzá lehet tenni, hogy Európa országai közül a nép életkorát tekintve Koszovó a legfiatalabb valamint a legszegényebb. Még nem késö új példaképeket keresni. Van jónéhány ebben a süllyedö EU-ban.
 
Orbán magára nézve már meg is valósította a török "családmodellt" Magyarországon. Bárcsak Törökországban tette volna és most Orbanoglu miniszterelnökként onnan keresgetné a mintaországokat a "sikertelen" EU-ban... Leszokhatna már erről a lesikertelenezésről. Az a "sikertelen" Németország, Ausztria, Skandinávia, Anglia, Hollandia... tartja el Orbán unortodox országmodelljét jelenleg.
 
Több nő, több pénzt keres, de többet is költ.Arról nem is beszélve mekkora ricsajt csap!
Mint egy zsibvásár
Szegény törökök, ha van még nekik hárem
A Próféta Úgy engedélyezte a legfeljebb négy feleséget, hogy a férj el tudja tartani a társadalmi helyzetének megfelelő szinten őket. Szó nem esett arról, hogy az asszonyokat pénzkereső foglalkozásra kényszerítik.
Rossz hírt mondtam? :D
 
Több terv is az asztalon van az új, Törökországból érkező gázvezetékkel kapcsolatban, a törökök pedig nyitottan állnak a kérdéshez, de még nem döntöttek. Orbán finomított az illiberális demokráciával kapcsolatos megjegyzésén, de szerinte abban kell lemásolni a törököket, hogy hogyan állnak a családokhoz.

A magyar és a török kormány képviselői hat egyezményt írtak alá Ahmet Davutoglu török miniszterelnök budapesti látogatásakor: egy szándéknyilatkozatot a budapesti Gül Baba türbéje és a környezete rekonstrukciójával kapcsolatban; egy szociális biztonsági egyezményt; egy egyetértési nyilatkozatot a nukleáris energia békés felhasználásáról az oktatásban és a kutatás-fejlesztésben; egy fogyasztóvédelmi együttműködési megállapodást; egy testvérvárosi együttműködési megállapodást Ankara és Budapest között; és egy együttműködési megállapodást a Fővárosi Vízművek és a török katasztrófavédelem között.

Orbán Viktor az egyezmények aláírása után azt mondta, a törökökkel beszélnek a leghosszabban a történelemről. "Ilyenkor minden legendát felidézünk, azt a gondolatot, hogy a nagy Attila unokái vagyunk, hogy hősiesen harcoltunk egymás ellen, hogy Rákóczi és Kossuth végül Törökországban találtak menedéket", de végül a jelenben mind a két ország szuverén és büszke államként létezik.

Szűnjön meg a Kelet és Nyugat ellentéte

"Nem szeretnénk, ha Eurázsiában a jövőben nőne a feszültség" – mondta Orbán, aki hozzátette, szeretnék, ha végre megszűnne a Kelet és Nyugat közti különbségtétel, és egy olyan nagy együttműködést szeretnének, amiben Európa és Ázsia is megtalálja a helyét.

Erdogan török köztársasági elnök legutóbb kikötötte, hogy a török-magyar kereskedelem érje el az 5 milliárd dolláros áruforgalmat, ez Orbán elmondása szerint jól halad, 2014-ben 2 milliárd dollárral rekordot döntött a törökországi magyar export, de ezt tovább fogják növelni.

Orbán bejelentette, hogy az Eximbank képviseletet nyit Isztambulban, illetve egy 50 millió dolláros befektetési alapot nyitottak 25-25 millió dollárral, és megfogadták, hogy segítik egymást a harmadik piacokon való együttműködésben – ez eddig közös olajkitermelésekben valósult meg Oroszországban és a Fekete-tengernél.

Orbán azt mondta, a törökök a legkedvezőbb vízumelbírálást fogják kapni Magyarországon, Budapest és Isztambul kísérleti vízügyi programot indít, és ő elfogadta török kollégája meghívását és egy éven belül Törökországba látogat.

"Attila unokái vagyunk mind"

Ahmet Davutoglu azt mondta, különleges a kapcsolat Magyarország és Törökország között, "Attila unokái vagyunk mind", a törökök ugyanis a hun államra mint egyik ősükre tekintenek. "Nem szeretnénk, ha ilyen kényszerre kerülne sor a jövőben, de mindig nyitva állnak a kapuink a magyarok előtt" – mondta arra utalva, hogy Kossuth és Rákóczi is Törökországba menekült élete végére.

A török miniszterelnök azt mondta, Magyarország bizonyos értelemben közelebbi partnere Törökországnak, mint egyes szomszédaik, a tárgyalás nagyon sikeres volt, és mivel a két ország hasonló álláspontot képvisel a NATO-ban és az EU-val kapcsolatban is, ezért stabil a magyar-török kapcsolat.

A török miniszterelnök szólt a Magyarországon átmenő tranzitforgalomról, és felvetette, hogy a Dunát is ki lehetne használni, illetve Magyarországot és Törökországot is össze lehetne kötni úgy, mint ahogy a Boszporusz alatt átvezettek egy alagutat, amely Isztambul két felét köti össze. Davutoglu azt is megköszönte, hogy Magyarország kiáll a török uniós csatlakozás mellett. "Attila unokái vagyunk, és Európa furcsállva nézi a hunokat most is" – tette hozzá, majd egyetértett Orbánnal a kelet és nyugat közti ellentétek lebontásában.

Napirenden a "Török áramlat"

Kérdésre válaszolva Orbán azt mondta, az "elmúlt hat-hét évben minden rossz volt" az energetikában, mert elmondása szerint az EU miatt nem valósult meg sem a Nabucco, sem a Déli Áramlat.

Ha az oroszok betartják azt, amit most mondanak, és nem szállítanak több gázt Ukrajnán keresztül, akkor Magyarország nehéz helyzetbe kerül, mert Horvátország és Románia sem szállít, ezért össze kell dolgozni a törökökkel, ahonnan ki kell találni, hogyan szállítják el a gázt Európába – magyarázta Orbán. Mint mondta, több terv is van az asztalon, de Magyarország azon dolgozik, hogy Törökországból Szerbián keresztül érkezhessen a gáz, így 2019-2020 után is tudjuk biztosítani a gázellátást.

image.aspx

Fotó: Túry Gergely

Az energetikai együttműködéssel kapcsolatban Orbán azt is elmondta, Törökország most építi fel az atomiparát, Magyarországnak viszont már nagy múltú van, ezért most a technológiai fejlesztésben és a szakemberképzésben is segítjük a törököket – Magyarország egyfajta szakemberképző központ lesz.

Davutoglu azt mondta, Irak, Irán és Oroszország felől is érkezik gáz Törökországba, a Déli Áramlat alternatíváját viszont még fontolgatják. Ez azt jelentené, hogy továbbvezetnék az Oroszországból érkező gázt Közép-Európa felé, de ezt még felül kell vizsgálni, viszont nyitottan állnak a kezdeményezéshez.

Ezt kell eltanulni a törököktől

A török illiberális demokráciát firtató kérdésre Orbán azt mondta, más országok példájának követésével óvatosan kell bánni, mert a sikeres Törökországhoz törökökre van szükség, de ennek ellenére mindenkinek tanulmányoznia kell azt a kérdést, hogy miért van az, hogy az EU, ami korábban sikeres volt, már nem az, de Törökország, Szingapúr, Oroszország vagy Kína, ami nem az EU eszméit követi, sikeresek lettek.

Orbán azt mondta, Törökország a legfiatalabb ország, ami azt jelenti, hogy több gyerek születik, mint bárhol az EU-ban, ez pedig azt mutatja, hogy a család értéke nagyon fontos. "A török tanulság ezért az, hogy a családokat támogatni kell, a családok értékét meg kell őrizni és a családokra kell építeni" – mondta Orbán.

Davutoglu a szíriai helyzetről azt mondta, senki nem fenyegetheti meg Törökországot, meg fogják védeni magukat, és erre nem fognak engedélyt kérni. Amikor hadműveletet indítottak Szíriába, akkor ezt bejelentették, de nem kértek sem engedélyt sem támogatást senkitől.

HVG.
Csatolás megtekintése 1316318
Inkább a török gazdasági sikereket másolná ,nem pedig hülyeségeket beszélne.
Tényleg nem meri megmondani neki a holdudvara hogy baj van az országban?
 
"Törökország a legfiatalabb ország" ehez hozzá lehet tenni, hogy Európa országai közül a nép életkorát tekintve Koszovó a legfiatalabb valamint a legszegényebb. Még nem késö új példaképeket keresni. Van jónéhány ebben a süllyedö EU-ban.
A sok fiatal török ezért megy az EU-ba-mert bár a gazdaságuk fejlödik szépen,még ott sem érik el a teljes foglalkoztatottságot.
 
Inkább a török gazdasági sikereket másolná ,nem pedig hülyeségeket beszélne.
Tényleg nem meri megmondani neki a holdudvara hogy baj van az országban?

Amikor egy vezető politikus még a szokásosnál is nagyobb őrültségeket tesz, az nem azt jelenti, hogy nem tudja, hogy baj van, hanem azt, hogy azok akik a háttérből rángatják sokkal erősebbek nála. Mi meg azt képzeljük - nem csak itt Közép-Európában, hanem azok is, akik olyan szerencsések, hogy már elmentek innen -, hogy ez a demokrácia, pedig csak oltári átverés az egész.
 
S ki mondta hogy ez demokrácia?Csak a "vezető politikusunk"
 
Hát, ha meggondolom, hogy az igazhitünek 4 feleséget ajánl a Felsöbbség....mit mondjak vonzo gondolat.
A logika megvan benne persze, ezért is praktizálják a németországi törökök a megoldást, aminek a gondolatmenete a következö:
Egy feleség szül, egy szoptat, egy éppen havi tisztuláson esik át, marad tehát egy, hogy a munkában megfáradt igazhitüt vigasztalja s örömöket nyujtson nékije.

Másrészt, el kell tartani öket. Mind a négyet...meg késöbb dumálnak, zajosak..nem is tudom igazában.
Lehet, hogy mán nem is irigyelem én az igazhitüeket?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,609
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére