Frei: még soha nem volt ennyire kínos magyarnak lenni

Frei Tamás, író egykori riporter az Egyesült Államokból írt publicisztikát, amelyben arról vall, hogy még a kommunizmus idején sem volt ilyen kínos magyarnak lenni .

Frei Tamás éppen Amerikában egy sokszínű, nemzetközi társaságban tartózkodik, és arról ír, hogy egyre inkább kacérkodik a gondolattal, hogy magyar helyett inkább finn nemzetiségűnek vallja magát, hogy elkerülje a megvetést, lesajnálást.

„Manapság viszont magyarként már különböző nyelvekre váltva csatározok az adott körben a finneknek azonnal kijáró, legalább semleges kíváncsiságért, hogy a társaságban ne én legyek a rögtön félretolt, nem is igazán kultúrembernek tartott magyar, valahonnan a Balkán-szerű mélységből" – derül ki a cikkből.

„Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen jó is volt régen Puskás, a Rubik-kocka és az 56-os szabadsághősök országából valahová megérkezni..." – írja.

Kiderült, hogy a harminc év alatt, amióta a világot járja, még soha nem volt ennyire kínos magyarnak lenni, mint most, még a kommunizmus idején sem.

Az európai uniós szerepünkkel kapcsolatban is egyre nehezebb védeni a "mundér becsületét". Egy üzletember például azt a kérdést tette fel: „mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe belepofázna... ...Pattogna és belepofázna, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán meghallgatják, és az ő vállalatába kiszervezett munkát előre kiszervezik?"

Frei a Balkán-vonalat is folytatja. A Balkán ugyanis az ő értelmezésében az a hely, ahol a vezetők lépésről lépésre aláássák a működőképes demokrácia alapjait. „Mi már a Balkán vagyunk, nálunk kezdődik s Törökországig tart" – írja.

Figyelo

Frei.jpg
 
Nem hallottam még, hogy bármelyik képviselőnk is feltette volna a kockás abroszra a lábát, vagy belehúzott volna az ügyvezető elnök vonójába egy ezrest, hogy "aztat húzzad most el Helmutkám hogy..."
És megint a befizetetthez képest.
Nem százalékos tag vagyunk. Tudtommal.
És nem is csendestársnak jelentkeztünk.
De ha nem csendestársak vagyunk akkor mi a csuda az amit nagy csindrattával és dragonyos lovakkal kell követelnünk.
Megint a befizetetthez képest. Ha tetszik ha nem az a többlet pénz ami épitkezésekhez, fejlesztések hez megy arról más országok állampolgárai mondtak le. Más a százalékos tagság és más elfogadni egy egyesület rendjét. Az EU már bizonyitotta, hogy ki tud emelni országokat a szegénységböl. Pl. Portugália, Irország. Gondolom Magyarország is ezen az úton van függetlenül attól, hogy az országot egy népvezér vagy egy szürke hivatalnok vezeti.
 
Szervusz Blober ,
mondjuk nekem ezzel a fránya EU-val kissé másképen vagyok . Mert itt ma már inkább falusi kocsmára emlékeztett és pont arra ahol fizetés nap volt :mad2: Lásd a hazug acsarkodását az elitnek a mostani Görög államvezetöséggel szemben . Hogy mondjuk ök is ludasok azt nem vitatom , mert ugy mozognak mint az elefánt a porcelán boltban vagy hogyan is hivják azt az Özikét ormánnyal . De itt látható a sok mellébeszélés , nem igazmondás részükröl . Mivel hová is mentek a nagy pinzek amit Görögország felvett ? Miért csak a kis és középosztály lett megszoritva ! Tehát ma már ez az Eu nem az aminek igazándiból elindult . Igen ez szeretett volna egy elitt étterem lenni csak bizonyos emberkék lezüllesztették erre a szintre . Ja állitolag inkább a mondat szerkesztése hasonló a Magyar és Finn nyelvnek , ugy hallotttam .
Ps, várjuk meg milessz majd az idei vállsztásokkal Portugáliában meg máshol is , Irország na arról inkább nem is szólok .
 
Hol nem fogadtuk el ezt a rendet?
Ahol nem, ott korrigáltunk.
Tudtommal.
Sőt, folyamatosan igazgatjuk a törvényeinket, hogy megfeleljenek a normáknak.
Ami meg eldöntésre vár, és nekünk nem jó, ott azt mondjuk, hogy nem, ez nekünk nem jó. Ez már csinnadradtának számít?
 
Mivel blober nem Magyarországon él, erre nem biztos, hogy reagálni tudna.
viszont én nem mennék el szó nélkül a mellett, hogy n+1-ik kötelezettségszegési eljárást indítottak M.o ellen, most pl. a pálinkafőzés miatt - ami már a megalkotásakor nyíltan látszott, hogy bukta (mert ilyen alapon akkor pl a vágott dohány magán előállítását is kapásból engedni kellene adómentesen).
De a legújabb az energia tarifa rendszer/harmadik fél előnyhöz juttatása sem mai probléma és nem egy jelzést küldtek.
Persze a korrektséghez hozzátartozik, hogy szinte az összes tagország ellen van folyamatban ilyen-olyan eljárás, de minket itt ugye a hazánk érdekel elsősorban..
 
Ezekre írtam én, hogy folyamatosan csiszolásszuk őket. Róma sem három nap alatt épült, elég nagy katyvaszból kell normális törvénykezést előállítani. Én nem azt mondom, hogy mi vagyunk a földre szállt angyalok, mert messze nem, olykor szalad a lovunk, de az a szégyellnivaló nemzet sem, amit le kell tagadni egy társaságban.
 
Nekem tkp. csak az a bajom ezzel, hogy eldobok egy fél téglát és jogászt talál el.
Csak magam ismerek fél tucat nemzetközi jogászt (persze nem a híreseket, de jogvégzettek) és nem értem, hogy miért nem tudnak a XXI. században, több mint 10 évvel az EU csatlakozás után sem EU kompatibilis jogszabályokat összehozni.
Persze álságos a kérdés, mert nagyon jól ismertem az ilyen jogszabályi véleményezéseket. A “zilletékes” minisztérium kiküldi a tervezetet a főosztályainak, hogy van rá 1 hónapjuk véleményezni, ők továbbküldik az osztályaiknak azzal, hogy van rá 3 hetük tanulmányozni. Az alosztályok már csak 2 hetet kapnak, a háttérszervet 1 hetet és mire a szakemberhez kerül, jó, ha 1-2 napja lesz rá.
Anno, amikor még részese voltam ennek a taposómalomnak volt olyan eset, hogy 2 órát (nem elírás kettő órát) kaptunk a 200 oldalas közbeszerzési törvény véleményezésére (amit természetesen 1 példányban kaptunk meg) és nem lehetett azt mondani, hogy komolytalan.
Persze lehet azóta már annyit fejlődött a közszolgálat, hogy nem is kell véleményezni, mert “jó az ahogy van”, úgyis átmegy.
Csak sajna az EU-ban nem így játszanak.
Mellesleg a római példát még tán el is fogadnám, de 25 éve bontjuk(?) a “kommenyizmus”-t és nem látom, hogy épült volna helyette más (mondjuk jogállam).
 
Szervusz Flamingo ,
na most álnokoskodok megint ,;):rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:, de elhihetittek néha itt Nyugaton is igy van sajnos, csak ugye itt már ezt tudják és ezzért több "hozzáértö" /vagy sem / személy foglalkozik ilyen aktákkal .
 
Igen. Tudom, de nem vigasztal, hisz anno nem ezt ígérték.
Antall azt mondta például, hogy ezentúl nem a papír számít, hanem a tudás.
Hát ez baromira nem így lett. Ma több papír kell M.o.-n mindenhez, mint bármikor annak előtte. Igaz sok esetben a lojalitás felülírja a papírt (netán legyártja?).
Ha egy multihoz jelentkezel állásajánlatra, nem kéri a nyelvvizsga papírod, hanem a hr-es elkezd veled kommunikálni az adott nyelves és rögtön kiderül, hogy beszéled-e vagy sem.
Ha Melitta kiteszi, nemsokára megjelenik egy hír az ottawai nagykövetség egyik diplomatájáról, ha a videó is benne lesz, akkor majd el lehet dönteni, hogy szakemberként nyilvánult meg vagy sem. (szerintem közel sem, sőt én kifejezetten szomorú vagyok, hogy ilyen posztra ilyen ember kerülhetett, persze nekem csupán egy tized milliomnyi ráhatásom van az állami szférára, az is csak 4 - 5 évente.
 
Nekem tkp. csak az a bajom ezzel, hogy eldobok egy fél téglát és jogászt talál el.
Csak magam ismerek fél tucat nemzetközi jogászt (persze nem a híreseket, de jogvégzettek) és nem értem, hogy miért nem tudnak a XXI. században, több mint 10 évvel az EU csatlakozás után sem EU kompatibilis jogszabályokat összehozni.
Persze álságos a kérdés, mert nagyon jól ismertem az ilyen jogszabályi véleményezéseket. A “zilletékes” minisztérium kiküldi a tervezetet a főosztályainak, hogy van rá 1 hónapjuk véleményezni, ők továbbküldik az osztályaiknak azzal, hogy van rá 3 hetük tanulmányozni. Az alosztályok már csak 2 hetet kapnak, a háttérszervet 1 hetet és mire a szakemberhez kerül, jó, ha 1-2 napja lesz rá.
Anno, amikor még részese voltam ennek a taposómalomnak volt olyan eset, hogy 2 órát (nem elírás kettő órát) kaptunk a 200 oldalas közbeszerzési törvény véleményezésére (amit természetesen 1 példányban kaptunk meg) és nem lehetett azt mondani, hogy komolytalan.
Persze lehet azóta már annyit fejlődött a közszolgálat, hogy nem is kell véleményezni, mert “jó az ahogy van”, úgyis átmegy.
Csak sajna az EU-ban nem így játszanak.
Mellesleg a római példát még tán el is fogadnám, de 25 éve bontjuk(?) a “kommenyizmus”-t és nem látom, hogy épült volna helyette más (mondjuk jogállam).

Az az igazi baj, hogy bontottunk mi mindenfélét 25 év alatt, csak éppen ezt nem. Rontásban nagyon jók vagyunk, úgy tűnik az "építőiparban" nem annyira.
Nem áll szándékomban itt egyetlen ex/nemex kormányunkra sem ujjal mutogatni, de azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy szakértelemben egyik sem volt nemhogy a szakmája, de még egy vakondtúrás magaslatán sem. Hiába no, választani is tudunk. :D
De még mindig az a véleményem, ha nem jól dolgozunk, az a dolga az Uniónak, hogy valagon rugdosson bennünket, nekünk viszont nem az a dolgunk, hogy befogjuk és lapuljunk, hanem hogy "alkalmat adjunk" a fenékberúgásra, azaz csináljunk má végre valamit, és ne négyévenként elkezdjük tök ellenkező irányba húzni azt a szekeret, amit úgy hívnak, hogy Magyarország, és már olyan kvamély keréknyomot vágott maga alá ezzel az el-vissza hurcolással, hogy csoda, hogy még gurul.
 
Utoljára módosítva:
Hamar szoba hoztad,Flamingo , hogy kiteszem az itteni nagykoveti diszkurzust, maris felteszem. Gondoltam alszok ra egyet ....hogy velunk nem tortenik semmi jo mostanaban.
 
Az EU mindenesetre úgy néz ki mint egy gyüjteménye a civilizált országoknak. Mint ilyen nyilván helyet ad a jogos igények elöadásához minden konfliktus nélkül. Van dolog amin nem lehet változtatni, mint például a nagy országok nagy országok a kicsik meg kicsik ez mindig is adott és adni fog kisebb elönyt a nagy országok számára és kisebb hátrányt a kis országoknál.
Mondjuk én úgy nézem ezt a kommunikációt, hogy az EU egy elegáns étterem és ott nem viselkednek úgy mint egy vidéki kiskocsmában.
Ahogy elnézem nincs szükség koldustányérra. Magyarország a befizetett tagdijához képest nagyon szépen kap anyagi támogatást minden pattogás és kardcsörtetés nélkül.

Nekem az EU nem civilizált országok gyüjteménye hanem egy afelett álló gigantikus méretü kupleráj.
Illetve, azt mondják, hogy ott a mádám azért rendet tart. Ebben a bábjátékos kilóra megvett korrupt s élböl müködésképtelen tákolmányban meg minden van, csak konzekvens rend nincs s a célja az erös nemzeti középosztályok eliminálása. .

Ez az én véleményem.lehet, hogy más másképp látja, én igy látom.
 
Én meg úgy látom, hogy amikor telítődött a Közös Piac, elkezdtek új felvevőhelyeket keresni és a dél európai valamint a volt szoc. országokban meg is találták azt, már amelyik ország és amilyen mértékben hagyta hagyta.
Viszont megfelelő országvezetéssel, pontosabban annak jó stratégiájával hasznot is lehetett (volna) kovácsolni a társulásból.
Lásd például a lengyeleket mind gazdasági, mind politikai téren.
 
Nekem az EU nem civilizált országok gyüjteménye hanem egy afelett álló gigantikus méretü kupleráj.
Fontos nagyvonalakban megallapodtak es kozos torveny van amit minden orszag alairt.
Az orszagok torvenyei mind mas es mas es szabadon valtoztathato a nep jovahagyasaval. Ha mindenbe beleszolna az Eu akkor mar az nem demokracia hanem diktatura.Sajnos nem minden orszag egyforman civilizalt az egyik orszagba a nok megverese a csaladon beluli eroszak ugymond bocsanatos bun, a masik orszagban kriminal. Egyik orszagban az alkohol allami kontroll alatt van a masikba 50liter maga keszitheti az ember adomentesen.
Az Eu ajanlasokat javaslatokat tesz es nem azt mondja, hogy igy vagy ugy kell csinalni.
Az uj Eus torvenyeket minden orszagnak jova kell hagynia.
Otthon a 2/3 miatt kicsit felborult a dolog, mert minden orszagba a birosag , az alkotmanyozok a media a civill kontroll nem engedi atmeni azokat az otleteleseket ami ellentetes a tobbi orszagba, otthon ezeknek a szervezeteknek a az egyik labat levagtak, igy santa es at tud menni olyan torvenyek ami nem szolgalja az emberek erdekeit.
 
Szervusz Blober ,
mondjuk nekem ezzel a fránya EU-val kissé másképen vagyok . Mert itt ma már inkább falusi kocsmára emlékeztett és pont arra ahol fizetés nap volt :mad2: Lásd a hazug acsarkodását az elitnek a mostani Görög államvezetöséggel szemben . Hogy mondjuk ök is ludasok azt nem vitatom , mert ugy mozognak mint az elefánt a porcelán boltban vagy hogyan is hivják azt az Özikét ormánnyal . De itt látható a sok mellébeszélés , nem igazmondás részükröl . Mivel hová is mentek a nagy pinzek amit Görögország felvett ? Miért csak a kis és középosztály lett megszoritva ! Tehát ma már ez az Eu nem az aminek igazándiból elindult . Igen ez szeretett volna egy elitt étterem lenni csak bizonyos emberkék lezüllesztették erre a szintre . Ja állitolag inkább a mondat szerkesztése hasonló a Magyar és Finn nyelvnek , ugy hallotttam .
Ps, várjuk meg milessz majd az idei vállsztásokkal Portugáliában meg máshol is , Irország na arról inkább nem is szólok .
Mondjuk ebben igazad van. Az EU most nagyon fel van higulva.
Ne igy mondjuk, úgy, hogy a görögök ludasok, egyedül minden segitség nélkül. Most tényleg nem könnyü a görögöknek mert a kölcsönök amiket kapnak nem elegendöek hosszú távra.
Igen a finn-magyar nylevcsaládot a nyelvtan tartja össze. Hasonló szavakat találni müvészet.
 
Nekem az EU nem civilizált országok gyüjteménye hanem egy afelett álló gigantikus méretü kupleráj.
Illetve, azt mondják, hogy ott a mádám azért rendet tart. Ebben a bábjátékos kilóra megvett korrupt s élböl müködésképtelen tákolmányban meg minden van, csak konzekvens rend nincs s a célja az erös nemzeti középosztályok eliminálása. .

Ez az én véleményem.lehet, hogy más másképp látja, én igy látom.
Talán egy kicsit el van túlozva nem? Az EU talán soha nem lesz USA vagy Németország, Kanada, Ausztrália mert ezek az országok az egyszem Quebecet kivéve azonos országok csoportosulása mig az EU ugye egy keverék.
 
Szervusz Blober ,
neharagudj de muszály még annyit hozzá tennem , hogy abból a hatalmas milliárdokból amit "állitolag" Görögország kapott több mint 80%-a a Német-Spanyol és más Bankok megmentésére szolgált . Ezt egy az egyben ök kapták meg és a görög lakoság egy kanyit de annyit sem látott belölle . Ez a legszemettebb dolog és egy de egy Médiátulajdonosnak nincsen annyi vér a pucájában hogy ezt megis emlitse , a dolgokat helyre tegye ! Megmondja az igazat , hogy több ezer embernek nincsen semmilyen betegbiztositása , mert ha kiesik a munkából akkor rövid idön belül megszünik minden szociális háló , hogy a fizetések , nyugdijak a Trojka elöirásának megfelelöen ca. 40%al lettek csökkentve ! Csak fura módon Onasiss és haverok pénze megmarad ott nemszabad röviditeni . Ök már évek óta vásárolják Berlinben a házakat és verrik fel a telek árakat .Valami nagyon büzzlik itt Europában . Ja mint hallottam Görögország állitolag 360 milliót fizetett Németországnak most kamat gyanánt ;). De hagyjuk inkább mert nagyon eltértünk Frei úr szólalmaitól .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére